Gróf Teleki József.


Gróf Teleki József.

Alig van hazánkban nemzetség, melly a hazai miveltség és tudományosság körül több érdemmel birna, mint a Telekiek. Régi kitünő család ez. Történetiróink azt mondják róla, hogy a Szilágyi-ágon a nagy Hunyadi-házzal rokon, két század óta pedig ott látjuk ragyogni a polgári és katonai kitüntetés legmagasb lépcsőin. De azon tisztelet, mellyben e család országszerte részesül, nem annyira a büszke családfát illeti, mint azon áldozatkész buzgalmat, mellyet a nemzeti miveltség és hazai tudományosság körül már régidő óta kifejt.

Valóban szép látvány, midőn az utód, nem ősei, hanem saját érdemével kiván ragyogni, midőn a sors kedvezéseit arra használja, hogy minél méltóbban teljesithesse emberi és hazafiui kötelességét. midőn a születés és vagyon elsőségét az érdemével egyesiti, mitől annak soha sem is kellene elválnia.

Minden nemzedék mutathat föl Telekit, ki vagy mint iró mivelte nyelvünket, vagy mint a tudományosság bajnoka áldozott vagyont és munkásságot. Már Teleki Mihály I. Apafi erdélyi fejedelem tanácsosa, e sokkép magasztalt és gyalázott, de történetiróink által még eddig helyesen meg nem itélt férfiu, évenként nagy összegeket áldozott a hazai tudományosság előmozditására. Egyik fia Mihály (1709.) már mint iró lépett föl, mig a másik Sándor (1704.) a leégett nagyenyedi főiskola újonnan fölépitése és tanitók képeztetése körül nagy buzgalmat fejtett ki. – Teleki Ádám (1773.) egy hires franczia költő Corneille „Cid” czimü szinmüvét forditotta magyarra olly időben, midőn nyelvünk a fensőbb körökből kiszorult. Nem tehetjük, hogy a hozzá irt előszóból pár sort ne idézzünk, mert e szép szavak most sem fölöslegesek: „Korholnom kell azokat – ugymond – kiknek hibás és közönséges szokása, hogy a magok nyelvét nem tudják, vagy ha tudják is, semmit jónak, szépnek ne állitsanak, valami magyarul vagy magyarból készitettetett, s igy idegen és kölcsönzött tollakkal büszkélkedvén a magokéit elhullassék. Érezzük az idegen nyelven irott könyveknek szépségét, de a magunkét olvasni ne resteljük, tanuljunk és tudjunk más nyelveket, de a magunkét el ne felejtsük, sőt azon ügyekezzünk, hogy a magyar könyveknek becse legyen köztünk.”

Sámuel, Erdély kancellárja, (1690.) 800,000 forintnál többet költött tudományos czélokra, 40,000 darabból álló könyvtárt alapitott, s azt a közönség használatára bocsátotta, Maros-Vásárhelyt egy nagy ház jövedelmét alapitványul hagyván, hogy a könyveket szaporitani s az őrt fizetni lehessen. József, (1738–1796.), ki jeles államférfiu, szónok, s nem tehetségtelen költő volt, iskolákat gazdagitott, tudományos jutalmakat tüzött ki, tanitókat segélt, irókat buzditott. Fia László 1806-ban egy könyvet irt a magyar nyelv előmozditásáról, s egyike volt az elsőknek, kik egy magyar tudós társaság felállitását inditványba hozták. Gazdag könyvtárt gyüjtött, mellyet később neje, a jótékonyságáról hires Mészáros Johanna és fiai a magyar akademiának ajándékoztak.

Ime néhány gyér vonás e család érdemeiről. Méltán mondja Bajza a „Telekiek tudományos hatása” czimü müvében, hogy „a Teleki-ivadékok egy fényes kis tábort képeznek, hol csaknem minden bajnok mellén függ valamelly diszjel, sokakén pedig egész csoportja az erénynyel szerzett érdemkereszteknek.” Gróf Teleki József, a magyar akademia elnöke, kinek arczképét hozza jelen számunk, ez utóbbiakhoz tartozik, ő egészen örökölte ősei tiszteletreméltó hajlamait, s mintegy egyesülve látszanak benne azon szép tulajdonok, mik a Teleki-családot jellemzik. Atyjának jelmondatát: „Isten, haza, tudomány” alig mondhatja el valaki a jelen nemzedékben több önérzettel, mint ő: mert fáradhatlan volt vallásfelekezete egyházi és iskolaügyei körül, mert fürtei a haza szolgálatában őszültek meg, mert egész ifjuságát és férfikora szabad óráit a tudományoknak szentelte, hosszu éveken át egy nagy történeti müven dolgozott, mellynek bevégzésében jelenleg betegsége sem akadályozza.

Szabadjon életéből nehány adatot följegyeznünk.

Gróf Teleki József, László fia, szül. Pesten 1790-ben octob. 24-én. Első tudományos kiképzését Kolozsvártt nyerte, 1805-ban a pesti egyetemre jött, s törvénytanulói pályája bevégzése után két évig Pestmegyénél volt törvényes gyakorlaton, mint aljegyző; 1810-ben a budai kir. helytartóságnál lépett szolgálatba, hol még ez évben fogalmazó lett. 1812-be külföldre utazott. A göttingai egyetemen töltött két év után bejárta Német-, Angol-, Francziaországot, Hollandot, Sweitzot, északi Olaszországot, s 1815-ben honába visszatérvén, ismét elfoglalta elébbi hivatalos állását. Most már gyorsan haladt előre a kitüntetési fokozatokon: 1818-ban helytartósági titoknok, 1824-ben kir. tábla bárója, 1827-ben csanádi, 1830-ban szabolcsi főispán, 1832-ben udv. kancellariai előadó tanácsos. Ezenkivül még 1827-ben a rendszeres munkálatok kidolgozására kiküldött országos bizottmány tagjává neveztetett ki, mig hitsorsosainak tisztelete 1818-ben a pesti reform. egyházmegye algondnokává, 1824-ben pedig a tiszamelléki egyházi kerület, és sárospataki főiskola főgondnokává választotta. 1840-ben a koronaőri magas méltóságot viselte, 1842-ben Erdély kormányzója lőn egész 1848-ig.

De bármilly fényes Teleki polgári pályája, nem kevésbé kitünő az is, mellyet mint iró futott meg. Bár mennyire tiszteljük is benne a közügyek szilárd férfiát, még inkább kell tisztelnünk őt, ha mint nemzeti miveltségünk bajnokát szemléljük. Már első ifjuságában lelkesitette őt a fejlődő magyar irodalom. Korán azon férfiak közé vegyült, kik, mint irók, jutalom nélkül, de fáradhatlan, homályban, de egymást lelkesitve, számtalan akadályok közt, de a jobb jövő reményében, mivelték nyelvünket, s vetették meg nemzeti miveltségünk alapját. Szép és fájdalmas e korra visszaemlékezni. Szép látni, milly nemes hévvel áldoz fel nehány férfiu nyugalmat, vagyont, szebb kilátásokat a legméltóbb ügyért, mellyért akkoriban valaki lelkesülhetett. De fájdalom szálja meg szivünket látva azon részvétlenséget, melylyel őket a közönség fogadta; mert volt idő kedves hazámfiai, midőn azon ifjut, ki irói pályára lépett, mint elveszett embert siratták szülői, midőn egy Kazinczy munkái nem találtak kiadóra, midőn a főurak nem tudtak magyarul beszélni, a nép pedig nem volt képes szellemi fogékonyságra.

Az ifju Teleki pártfogója, barátja lőn e férfiaknak. Számos czikket dolgozott a „Tudományos gyüjtemény” czimü folyóiratba, sőt Fejér György lelépése után élénk részt vett annak szerkesztésében is. Már 1816. és 1817-ben két röpiratot irt, mellyek a Marczibányi-jutalmat itélő birák által megkoszoruztattak. Az egyik czime: „A magyar nyelvnek tökéletesitése uj szavak és szólásmódok által;” a másiké: „Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készitése módja.” Mindkét mü édes nemzeti nyelvünket illeti, s azon korszakra esik, midőn a régi és megujitott nyelv küzdöttek egymásról.

A mostani nemzedék alig képzeli, mi volt nyelvünk ezelőtt hatvan évvel, s mennyi munkába, küzdésbe, került, mig mostani kiképzettségét nyerte. A régibb időkben szép virágzásnak indult magyar irodalom a mult században hanyatlani kezdett, s a helyett, hogy nyelvünk mivelődött volna, mindinkább korcsult. Sok régi jó szó, kifejezés kezdett kiveszni, sok uj dolgot, eszmét nem tudtak magyarul megnevezni, s valami diák, franczia, német szavakból összealkotott zagyvalék nyelv állott elő. Ekkor lépett föl Kazinczy, ki a régi jó szavakat fölelevenitette, uj szavakat csinált a régiek hasonlatosságára, s a csinos és szép hangzatu irásmódra nagy gondot forditott. Ő volt a nyelvujitás nagy vezére, kit aztán az iróknak egész tábora kezdett követni. De a nyelvujitásnak sok ellensége támadt, mint minden ujitásnak a világon. Sokáig küzdött a két tábor, mig végre a nyelvujitók diadalmaskodtak, s ma már mindenki széltében használ uj szavakat. A nyelvujitók diadalától lehet számitani nyelvünk gazdagulását, csinosodását s irodalmunk emelkedését.

Teleki is elősegité e diadalt, mert mig egyik irata eldöntő szavazat volt a nyelvujitási kérdésekben, addig a másikban egy nagy magyar szótár készitését inditványozta, mit a magyar akademia később el is fogadott. De nemcsak mint iró volt ő bajnoka irodalmunk ujjászületésének. Egyike vala azon derék férfiaknak is, kik a magyar akademia fölállitását sürgették, hogy lenne egy intézet, melly nyelvünk mivelésére gondot forditson, s a tudományosság előhaladásán munkáljon. Midőn 1828-ban a magyar akademia fölállitása elhatároztatott, legfőbb részt vett az azt előkészitő munkálatokban, s a nádor ő Fönsége és pártfogó által azon választmány elnökévé neveztetett ki, melly a terv kidolgozásával volt megbizva. Az akademia megalakultával elébb az igazgató-tanács tagjává, később az akademia elnökévé választatott, mit egész a mai napig a legmunkásabban tölt be. Ő az akademiát nemcsak szellemi munkássággal, de anyagi áldozatokkal is gyarapitotta. Az alapitók közt ott állt az ő neve is, s azon 32,000 kötetet felülmuló szép könyvtár, kézirat- és régi pénzgyüjtemény, melly akademiánk egyik fődiszét teszi, az ő és testvérei ajándéka.

Teleki terhes hivatalos foglalatosságai közt sem hagyott fel az irodalommal. Ifjabbkori munkái után, hova az emlitetteken kivül, még számos apró történeti czikkei sorozandók, férfikora legszebb éveit egy nagy történeti munka megirására szentelte, mellytől nem kimélt sem áldozatot, sem fáradalmat. Ez a „Hunyadiak kora” czimü munka, mellyből már öt kötet áll a közönség előtt. E fényes időszak különös vonzerővel birt reá, és méltán. A Hunyadiak kora nemcsak azért nevezetes, mert ekkor állott Magyarország hatalma tetőpontján, hanem mert ekkor tett legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, megvédvén a török hatalom ellen a keresztyén vallást, miveltséget, s igy egész Európát. Teleki egész lélekkel szánta el magát a korszak kidolgozására. Rendkivüli fáradság- és költséggel mindent összegyüjtött, mi e korszakra vonatkozik, s 1825. óta nem csüggedő buzgalommal dolgozott e több kötetnyi munkán. S minő szép tett kiséretében lépett munkájával közönség elé. Nem tudjuk, mellyiket becsüljük inkább benne: a kitünő történetirót-e, vagy az áldozó hazafit? Munkájából ezer példányt ajándékozott a magyar akademiának, hogy az abból bejövő pénzt tőkésitvén, egy hatodát az akademia alaptőkéjéhez csatolják, a többi öt hatod felét pedig a könyvtár növelésére forditsák, mig másik felével a történet-tudományi osztály rendelkezzék, s belátása szerint elősegitse vele a honi történettudomány emelését.

És most e nagyérdemü férfiu egy fényes és szép pálya végén, munkás élete estvelén ott áll megtört kedélylyel, betegen. Azonban mindez nem akadályozza munkásságát. A közelebbi években mindig föláldozta kényelmét, falusi magányát, hogy az akademia ülésein elnökölhessen. Lett legyen bár rut vagy szép idő, tavasz vagy tél, hiven bejött faluról. Ott lehetett látni kocsiját az akademia szállása előtt, s őt magát az elnöki székben. Betegsége kinjain is erőt vett, s folytonosan dolgozott. Tisztelői, kik meglátogatják, most is mindig ott találjuk asztala mellett munkája bevégzésével foglalatoskodva. Ő most hajlott korában is a lelkesek lelkesbike – örökké fiatal, mint minden erényes s kitünő férfiu.

Lebegjen körüle áldásunk és tiszteletünk!