Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 3. szám · / · Disputa · / · Bóka László: Justh Zsigmond naplója

Csécsy Imre: Croce körül
Válasz egy bírálatra

A Nyugat februári számába Bóka László bírálatot írt Benedetto Croce Történelem és szabadság című könyvéről. «Vegyes érzelmekkel teszi le az olvasó ezt a könyvet - írja - érzelmei vegyülékéből minden jó Crocenak jut, minden rossz a hazai körítésnek.» A könyvet hárman «körítettük»: Biró Pál és Kinszki Imre, akik magyarra fordították s én, aki sajtó alá rendeztem és előszót írtam hozzá. Mindhárman mélyen fájlaljuk, hogy ily hasadást okoztunk Bóka érzelmi világában; mégis, ha csupán rólunk lenne szó, szívesen elhallgatnók mentségeinket. A könyv értékét - s végtére ez a fődolog - Bóka is elismeri. Mi pedig, amikor ezt a szabadság-apológiát magyarul kiadtuk, számoltunk azzal, hogy honi bírálóink érzelmei, sőt indulatai rosszak is lehetnek. De Bóka a sorok között azzal vádol bennünket, hogy valósággal meghamisítottuk Crocet vagy legalább is célzatosan állítottuk a magyar közönség elé; s ez már nem csupán a mi ügyünk, hanem a szerzőé is.

«Félő - írja Bóka -, hogy aki csak ebből a könyvből ismeri meg Crocet, csupán egy bölcs, bátor és becsületes publicistát ismer meg benne.» Hát mindenekelőtt: félő, hogy Bóka összetévesztette a történetfilozófiát a publicisztikával. E tanulmányok nagyobb része Croce történetbölcseleti könyveiben jelent meg először s például a bevezető esszét (Történelem-ellenesség) egy nemzetközi filozófiai, nem pedig publicisztikai kongresszuson adta elő a szerző. Egyébként pedig éppen ma, itthon és másutt, talán az sem volna kis érdem, ha valaki csupán bölcs, bátor és becsületes publicista lenne. De persze mindez nem old fel bennünket ama vád alól, hogy célzatosan válogattuk össze Croce ily szellemű írásait. Ha azonban Bóka figyelmesebben olvasta volna el az előszót, feltünhetett volna neki, hogy ezt a kötetet nem mi válogattuk össze, hanem maga Benedetto Croce. Még pedig kétszer is: először honfitársai számára az Orientamenti c. népszerű gyüjteményben, másodszor külön is a kibővített magyar kiadás részére. Maga Croce jelölte ki nekünk a lefordítandó tanulmányokat, még sorrendjüket is ő határozta meg. Vagyis nem mi kényszerítettünk Crocera egy hamis szerepet, hanem ő maga kívánt a magyar közönség előtt ez alkalommal igenis mint a szabadság filozófusa, vagy nem bánom: «publicistája» megjelenni.

Bóka kifogásolja, hogy csak «kurta referátumot» írtam a kötet elé, alapos esszé helyett. Igaz. De minthogy Croce ezt a kötetet szándékosan egy meghatározott témakörre korlátozta, talán nem volt jogosulatlan, hogy bevezetésemet is ehhez szabtam. Ebben a keretben természetesen csak vázlatosan utalhattam Croce életművének egészére; elismerem azonban, hogy a bíráló által kiszakított félmondatokból még ez sem derül ki.

A legsúlyosabb váddal Bóka a fordítókat illeti. Vádját azonban egyedül az önkéntes és előzetes beismerésre alapítja. Kevésbé lelkiismeretes kiadó talán meg sem említette volna, hogy a fordítók néhol megváltoztatták az eredeti mondatszerkezetet, például pontot tettek oda, ahol a szerző vesszőt írt. Ezek a változások sehol sem lépik túl a megengedett fordítói szabadság határát. Aki az ellenkezőjét állítja, annak példákkal kellene vádját igazolnia. Nincs szerencséje Bókának, amikor Dante és Proust magyar fordításaira hivatkozik. Helyesebb lett volna, ha az élvezhetetlen Kant- vagy Marx-fordításokra hivatkozik, amelyek visszájáról igazolják a fordítói szabadság követelményét. Croce nem költő, hanem bonyolult stílusú gondolkodó. Ez a műve gondolatokat világít meg, eszméket hirdet, mesterségesen elködösített fogalmakat tisztáz; a fordítók célja tehát csak az lehetett, hogy a gondolkodónak ezt a tisztázó és hirdető szándékát magyar nyelven közérthetően valóra váltsák.

Azt hiszem, ez az elv vezette Babits Mihályt is, amikor Kant Örök béké-jét fordította, a bevezetésben így állapítva meg ilyen művekkel szemben a fordítói szabadság jogalapját: «Kant fordítása tehát kellene, hogy híven kövesse a nagy filozófus hosszadalmas, a végletekig bonyolított, csűrt-csavart mondatszerkezeteit - - - de beláttam, hogy evvel nem érném el célomat. Kant - - - könyve szükségtelenül és a benne kifejezett gondolatokhoz képest aránytalanul nehéz és homályos. Mondataiba úgy belebonyolódik, hogy azok kibogozása az olvasónak nagyobb fáradságot okoz, mint maguknak a gondolatoknak megértése - - - Én a szélesebb intelligenciára akartam hatni. - - - Elhatároztam tehát, hogy ezt a gondolatot világosabb és egyszerűbb nyelvre fordítom le, hogy mintegy szerzője stílusának terhelő körülményei nélkül, önmagában hasson. E célból fölapróztam a hosszú mondatokat, szétszedtem a gondolatot, molekuláira, hogy azok külön észrevehetők és átgondolhatók legyenek és aztán maguktól olvadjanak össze az olvasóban. - - - Hisz nem irodalomról van itt szó; a gondolat a fontos. Ha ezt kissé érthetőbbé tette ez a munkám: jó és nem sajnálom.»

Azt hiszem, Babitsnak igaza volt, amikor Dantet dantei magyar nyelven, Kantot azonban «csak» világos és élvezetes magyar nyelven fordította. Croce stílusa bonyolultságában alig marad el a kanti stílus mögött. A fordítók nem Croce stílusát, hanem Croce gondolatait - hogy Bóka szavát variáljam: valóban nem «új», de annál időszerűbb gondolatait akarták közelebb hozni a magyar közönséghez. Aki elolvassa a Történelem és szabadság-ot, látnia kell, hogy ez sikerült nekik. S ezért mi is megnyugodva mondjuk: jó és nem sajnáljuk, még barátaink gáncsait sem.