Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · KÜLFÖLD

Cs. Szabó László: Tocqueville és a mai Amerika

Száz év előtt jelent meg Alexis de Tocqueville nagyszabású műve az északamerikai demokráciáról. Firmin Roz, egy népszerű és igen jó amerikai történelem szerzője a nevezetes évfordulón számon veszi, hogy a francia politikai bölcselő vizsgálatából mi talál még a világhatalommá nőtt mai országra és miképp teljesedtek be politikai jóslatai? A napi eseményektől elvonatkoztatott elméleti essai, melyet a francia Akadémia már befejezése előtt rendkívüli jutalommal koszorúzott, a valóságban égetően időszerű könyv volt. T. az idegen országon keresztül Franciaország előrelátható sorsát mérlegelte és hazájához szólt. Miután az 1830-as forradalom meggyőzte, hogy a modern társadalmak elfogadják a demokratikus kormányzatot, Amerikában kutatta politikai sorsuk előjeleit. Könyve nem annyira tanulmány, mint inkább példa a honfitársaknak. Vajjon a modern társadalmak össze tudják-e egyeztetni a demokráciát a szabadsággal? (A szabadságot természetesen arisztokratikus-testületi-önkormányzati, vagyis hagyományos és nem korlátlan eszmei értelemben véve.) T. Amerikában is úgy látta, hogy a demokrácia a szabadság megsemmisítésére irányul, de bizonyos körülmények ott megakadályozzák ezt a végkifejlést. Az amerikai példa ilymódon nem mintakép, hanem meditálásra méltó lecke azokról a veszélyekről, amelyeket a demokráciának magában le kell küzdenie.

Amerika tulajdonképpen csak T. látogatása idején tért át az angol oligarchiáért rajongó földesúri kormányzatról a demokratikus rendszerre. Korábban ugyanis azt tartották, hogy a demokrácia olyan kormányforma, mely «sem Egyházra, sem Köztársaságra nem illik». Ebben az átmeneti időben ismerte fel a francia vendég, hogy a demokratikus egyenlőséget csak az arisztokratikus szabadság hagyománya ellensúlyozza, Amerika helyzete tehát - miután ott az önkormányzati szabadság az egyenlőséget megelőzte - szerencsésebb, mint Franciaországé, ahol az egyenlőség átmenet nélkül a kényuralmat váltotta fel. «Nem az arisztokratikus társadalom felújítására van szükség, írja ekkor, hanem hogy kifejlesszük a szabadságot a demokráciából, amelyben élnünk kell.»

De az amerikai szabadság legnagyobb biztosítékát T. az amerikai bíróság jogkörében látta. Az amerikai bíró inkább az alkotmány, semmint a törvények alapján ítél. Nem kell alkalmazkodnia az alkotmányellenesnek tetsző törvényekhez. Ilyenkor tulajdonképpen egyének helyett törvények fölött ítélkezik. A méltánytalan törvényeket hozó, mindenható többség ellenében a legfelső törvényszék az egyének védnökévé szegődik s kivédi a törvényhozói hatalom visszaéléseit. Köztudomású, hogy legutóbb is ez történt a N. R. A. perben, mely Rooseveltet s politikai környezetét az alkotmánymódosító mozgalomra indította.

Az államszövetségek, miután egyének helyett államok fölött törvénykeznek, rendszerint gyöngék. Az amerikai szövetség kivételes ereje T. szerint abban rejlik, hogy alattvalói kezdettől fogva nem államok, hanem egyének, az amerikai szövetség tehát nem «szövetségi, hanem csonka nemzeti kormányzat». Könyvében azt jósolta, hogy e szövetségi hatalom mindjobban összezsugorodik, holott a valóságban azóta is folyton erősödik. A tévedés abból eredt, hogy T. idejében még túlnyomóan ősi államok tartoztak a náluk később keletkezett szövetséghez. De a többi országot a század folyamán maga a szövetség szervezte meg, ezekben tehát, a tizenhárom ősi állammal ellentétben, a szövetség volt a hagyományos, elsődleges politikai alakulat s az állam a későbbi. Lakói a szövetségi kormányt könnyebben azonosították a nemzeti kormányzattal, mint a honalapító északkeleti államok. A nemzetté izmosodás később etimologiailag is kifejezésre jutott. Tudvalevőleg az Egyesült Államok angol neve egyes számot vonz: The United States is.

Ezzel szemben az amerikai egység T. által felsorolt biztosítékai azóta egytől egyig meggyöngültek: az érdekközösség Észak, Dél és Nyugat ellentétes gazdasági érdekköreire szakadt szét, az angol-szász származási közösséget elhalványította a német, skandináv, szláv, latin és zsidó bevándorlás, végül a földrajzi elszigeteltség éppen fordítva hatott ki, mint ahogy T. gondolta. A nemzeti egységet azok az események erősítették meg, amelyek időnként elszigeteltsége fölé emelték: az 1898-as spanyol háború és főleg a világháború.

Hogyan viszonylik T. a mai Amerikához? A francia bölcselőt elsősorban az a félelem sarkallta amerikai tanulmányútjára, hogy a demokrácia a szabadságot feláldozza az egyenlőségnek s ez a szolgaság még az ősi zsarnokságokon is túltesz. Az egyenlőség kedvez az egységes, uniformizált kormányzatnak s T. éppen azt csodálta az amerikaiakban, hogy a központi hatalom körét a nagy egyenlőség dacára sikerült korlátozniok. Ma azonban ők is arra az útra tértek, amelytől T. az európai demokráciákat féltette. A «közigazgatási kényuralom és a népfelség közötti kompromisszum», amelyre az aggódó T. még nem talált önálló szót, tulajdonképpen azonos azzal az államszocializmussal, amely Roosevelt elnöksége alatt kibontakozik. T. ettől a fejlődéstől féltette legjobban a demokráciákat, így az amerikait is. (Revue des Deux Mondes, július 1. sz.)