Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · KÜLFÖLD
Száz év előtt jelent meg Alexis de Tocqueville nagyszabású műve az északamerikai demokráciáról.
Amerika tulajdonképpen csak T. látogatása idején tért át az angol oligarchiáért rajongó földesúri kormányzatról a demokratikus rendszerre. Korábban ugyanis azt tartották, hogy a demokrácia olyan kormányforma, mely «sem Egyházra, sem Köztársaságra nem illik». Ebben az átmeneti időben ismerte fel a francia vendég, hogy a demokratikus egyenlőséget csak az arisztokratikus szabadság hagyománya ellensúlyozza, Amerika helyzete tehát - miután ott az önkormányzati szabadság az egyenlőséget megelőzte - szerencsésebb, mint Franciaországé, ahol az egyenlőség átmenet nélkül a kényuralmat váltotta fel. «Nem az arisztokratikus társadalom felújítására van szükség, írja ekkor, hanem hogy kifejlesszük a szabadságot a demokráciából, amelyben élnünk kell.»
De az amerikai szabadság legnagyobb biztosítékát T. az amerikai bíróság jogkörében látta. Az amerikai bíró inkább az alkotmány, semmint a törvények alapján ítél. Nem kell alkalmazkodnia az alkotmányellenesnek tetsző törvényekhez. Ilyenkor tulajdonképpen egyének helyett törvények fölött ítélkezik. A méltánytalan törvényeket hozó, mindenható többség ellenében a legfelső törvényszék az egyének védnökévé szegődik s kivédi a törvényhozói hatalom visszaéléseit. Köztudomású, hogy legutóbb is ez történt a N. R. A. perben, mely Rooseveltet s politikai környezetét az alkotmánymódosító mozgalomra indította.
Az államszövetségek, miután egyének helyett államok fölött törvénykeznek, rendszerint gyöngék. Az amerikai szövetség kivételes ereje T. szerint abban rejlik, hogy alattvalói kezdettől fogva nem államok, hanem egyének, az amerikai szövetség tehát nem «szövetségi, hanem csonka nemzeti kormányzat». Könyvében azt jósolta, hogy e szövetségi hatalom mindjobban összezsugorodik, holott a valóságban azóta is folyton erősödik. A tévedés abból eredt, hogy T. idejében még túlnyomóan ősi államok tartoztak a náluk később keletkezett szövetséghez. De a többi országot a század folyamán maga a szövetség szervezte meg, ezekben tehát, a tizenhárom ősi állammal ellentétben, a szövetség volt a hagyományos, elsődleges politikai alakulat s az állam a későbbi. Lakói a szövetségi kormányt könnyebben azonosították a nemzeti kormányzattal, mint a honalapító északkeleti államok. A nemzetté izmosodás később etimologiailag is kifejezésre jutott. Tudvalevőleg az Egyesült Államok angol neve egyes számot vonz: The United States is.
Ezzel szemben az amerikai egység T. által felsorolt biztosítékai azóta egytől egyig meggyöngültek: az
Hogyan viszonylik T. a mai Amerikához? A francia bölcselőt elsősorban az a félelem sarkallta amerikai tanulmányútjára, hogy a demokrácia a szabadságot feláldozza az egyenlőségnek s ez a szolgaság még az ősi zsarnokságokon is túltesz. Az egyenlőség kedvez az egységes, uniformizált kormányzatnak s T. éppen azt csodálta az amerikaiakban, hogy a központi hatalom körét a nagy egyenlőség dacára sikerült korlátozniok. Ma azonban ők is arra az útra tértek, amelytől T. az európai demokráciákat féltette. A «közigazgatási kényuralom és a népfelség közötti kompromisszum», amelyre az aggódó T. még nem talált önálló szót, tulajdonképpen azonos azzal az államszocializmussal, amely Roosevelt elnöksége alatt kibontakozik. T. ettől a fejlődéstől féltette legjobban a demokráciákat, így az amerikait is.