Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · In memoriam

Cs. Szabó László: BENTHAM JEREMIÁS CENTENÁRIUMA
(1748-1832)

Az embergyűlölet népszerűbb, mint a filantrópia: Athéni Timont, Jaques-ot, az embergyűlölő nemest s a Mizantropot századok óta ünnepli a színház. Talán egy ősi, ösztönszerű ízlésnek, talán a tapasztalt emberi gyanakvásnak köszönhetik nagy becsületüket a jó ember fölött, aki előretartott kézzel és behunyt szemmel közeledik a vicsorgó társadalomhoz. De a rajongó és gyűlölő bölcseleten kívül marad egy harmadik választás is a voltairei világpolgári irónia s a Morus Tamások és Benthamok higgadt érdeklődése számára: fejjel szeretni az embert. Kevesen közelítették meg Benthamot ebben a nehéz művészetben.

Londonban született 1748-ban s politikai megdicsőülésének, a nagy parlamenti reformnak esztendejében halt meg. A Weimari gyásszal egyidejűleg vonultak be a gyárvárosok az angol törvényhozásba s a haldokló Bentham szemében bizonyára ez volt az esztendő igazi eseménye. Három éves korában latinul olvasott, amit később a benthamista Mill tanítványi túlbuzgalmában szerencsétlen fián, John Stuart Millen is kipróbált. Miután nem volt sznob, szívből gyűlölte a klerikás, főúri Oxfordot, ahol tanult; később ellene alapította tanítványaival az első demokratikus egyetemet Londonban. Vagyonos, jófejű fiú volt, aki fényes ügyvédi pályáját hamar elrontotta a pepecselő könyvcsinálással. Egy új tudomány bölcsőjénél állt, amely nem örök és megismétlődő, hanem a tudománnyal egyszerre születő jelenségeket fedezett föl. Megelőzőleg az olasz és francia moralisták kincstárak és tartományok gazdálkodását vizsgálták, okos, erőszakos, fiziokrata uralkodók lebegtek előttük, akik országos körútjukon meg-megragadták az eke szarvát, de a külvárosokban letelepülő gombostűgyárosok vagyonosodására először ebben az időben alapítottak rendszeres tudományt. Még a legokosabb szellemek sem mérték le akkor a jövőjét és alkalmazhatóságát, bankárok, papok leveleztek róla, lépésről lépésre fölvetve a töprengő «úgy gondolomot». Ekkor az ifjú, ismeretlen Bentham egyenesen az új pápához, Smith Ádámhoz címezte leveleit s zálogkölcsönző dédapjára emlékezve, védelmébe vette a korlátlan kamatszedést. A pápa megadta magát: Bentham megnyerte a gazdasági individualizmus legvakmerőbb csatáját.

Enciklopédikus kíváncsisága minduntalan mellékuccákba csalta, úgy hogy harmadik vagy negyedik könyve után, megelőzve az öreg Dumas korlátolt felelősségű regénygyárát, tanítványai segítséghez folyamodott. Legtöbb munkáját olvashatatlan londoni postaküldeményekből egy genfi pap állította össze franciául, aki Mirabeaunak is bizalmasa volt s a hagyomány szerint gyakran fogalmazta egy versaillesi étteremben a nagy tribun benthamista szellemű beszédeit. Aminthogy Bentham a tanítványai nélkül elképzelhetetlen. Ez a szedanter, tapasztalatlan, nyájas remete egy századon át a társadalmi cselekvések kapcsolótáblája volt. Tanítványai - köztük Macaulay - szervezték a királyleveles Társaságok rablásaitól megszabadított India közigazgatását, kodifikáltak Kanadában, Ausztráliában, tanítványai voltak Grote, a hellenista, Ricardo, Cobden, a pacifista, O'Connel, a magyar reformerek eszményi «státusférfia», Peel, az első nagy viktoriánus kormányelnök, Place, a szakszervezeti mozgalom taktikusa, Mill, a csodagyerek s a börtönügyet európai körúton kutató Dessewffy Aurél, aki Benthamot a serdülő Pulszky kezébe nyomta s megjósolta, hogy a századot nem Napoleonról, hanem róla nevezik el. Széchenyi belőle fokozta ahisztorizmusát, a korabeli Mohács-pátosz elleni ingerültségét, rom-romantika helyett a csatornák, hidak s a tudományos állattenyésztés szeretetét.

Ma, mikor egy új porosz territoriálizmus s az orosz tervgazdaság nyomása alatt az európai civilizáció úgy látszik kivetkőzik tengermelléki, atlanti természetéből s kontinentálissá válik, a társas, szabad angol század szociálfilozófusa s a forradalmi Franciaország díszpolgára keserű időszerűtlenséggel emelkedik ki a hevenyészett centenáriumi emlékek közül. Szorgalmas államokban élünk, Bentham a semleges államiságot sürgette, láthatatlan szervek és szervezetek eltompult alattvalói vagyunk, Bentham a cselekvő ember teoretikusa volt. Gondolható, hogy Marx rajta töltötte ki leghevesebben tervszerű kispolgár-gyűlöletét. «Pedáns és fecsegő ősfiliszter, aki naiv szárazsággal hasznosnak tartotta mindazt, ami hasznos egy középszerű angol kispolgárnak» írta a Tőkében. Jó helyen tapogatózott, mert Bentham, mialatt szívós jóindulattal rábeszélte az embereket a fizikai boldogságra, egyidejűleg kidolgozta a kapitalizmus erkölcsi önigazolását is.

Szerinte az erény a fájdalom és gyönyör helyes számtana. Erkölcsös az, aki a legkisebb fáradsággal s a környezet legnagyobb kíméletével a legnagyobb boldogságra jut. Miután a boldogság ősforrása kizárólag a tulajdon, a korlátlan tulajdonszerzést törvénnyel akadályozni annyi, mint a legnagyobb társadalmi erényt, a jólétet meghiusítani. Sajátos értékrendszerében az értékek rangsora annyira igazodott a jólét rangsorához, hogy a tizenkilencedik századi polgári meggazdagodás erkölcsi tudatát jóformán teljesen kitöltötte. Ebben a közgazdasági fogalomképzéssel aláépített erkölcstanban, mely az önmegtagadó úrmorál elképzelhető legnagyobb ellentéte, az erény s a bűn az önérdek helyes, illetve helytelen aritmetikája, más szóval az egyedül helyes emberi cselekvés önkéntelen fejszámolás a nagyobb gyönyör és kisebb fájdalom tételeivel. Eszménye a Vállalkozó, aki termelésével, «gründolásaival» legtöbb embert juttat jóléthez. Így Bentham az elkülönült epikureusokat s a voltairei Dictionnaire Philosophique társas szellemét áthidalva a meggondolt, dolgos, polgári önzést átfordítja a legnagyobb társadalmi erénnyé. Érzéki morálja a tőkés gazdálkodás mintájára a gondviselés útján fejenként kiosztott boldogság-kvóta szinte vállalatszerű kiterjesztését nemcsak jóváhagyja, hanem társadalmi kötelességnek tekinti. A boldogtalanság tőkepusztítás, bűn és esztelenség. A többségi jólétnek ez a telivér angol bölcsessége hívta ki később maga ellen a német főiskolákon germanizált Carlyle hőskultuszát. Bentham, akárcsak szellemi őse, Bacon, a cinikus kincstárnok, nem volt népszerű a próféták előtt. Sem a filiszterektől megtisztított szociális állam törvényhozója, sem a polgári elégedettség titáni lázadója előtt.

Három évvel a francia Enciklopédia megjelenése előtt született első munkáját a Nemzetek Vagyonosodásával egyidejűleg adta ki. A szellemében rendi, szervezetében merkantilista államrendszert felgöngyölítő nagy per kozmopolitizmusát ő is örökölte s a legtöbb ember legnagyobb jóléte érdekében népre, tájra, műveltségre való tekintet nélkül: spanyol, amerikai szabadkőműveseknek, vagy műkedvelő orosz tábornok barátai részére egyforma alkotmányokat szerkesztett. Sieyčs abbé, a nagy forradalom magánszorgalmú alkotmányozója állítólag szintén Bentham-féle terveket hordott a zsebében. Titkos vágya sohasem teljesült: a Tűzföldtől Irkutszkig nem őt szólították fel kodifikátornak, de a század végeredményében mégis neki adott igazat s 1832-től 1905-ig népre s hagyományra való tekintet nélkül világszerte a szabadelvű népképviselet érvényesült. Nem volt gyakorlati törvényhozó, hanem «értelmi szerző», mint később a háttérbe huzódó Lenin, aki munkatársait, a tett embereit elméletileg interpretálta. Az 1832-es nagy reformot kíméletlen hadjárat előzte meg a földesúri békebírák s brutális, falkázó anglikán papok körülrajongott alkotmánya ellen. A francia forradalom az adóbérlői korrupció és lezüllött államháztartás ellen, Bentham a gőgös szigeti öntudat jogi szentélye ellen vonult hadba s elvont szabadságjogok helyett, (melyek a kitünő francia intézményeket olyan rideggé teszik), a hasznosságot vallotta. Ernyedetlen tekintélyrombolásának köszönhette Anglia a polgárokhoz illő második vértelen forradalmat, mely a londoni tőke későbbi síma kontinensközi elszállásolását döntően elősegítette. Egyik eretnek könyve, a Book of Fallacies alapján írta meg néhány év előtt Iványi Grünwald Béla, hogy Széchenyi is az ő dialektikájához folyamodott a megyei Werbőczi-epigonok ellen.

Nyugtalan érdeklődése nyolcvannégy éves koráig fáradozott azon, hogy hasznos reformokat ajánljon embereknek, kormányoknak, civilizált és civilizálatlan népeknek. Az adósbörtön eltörlésétől a filléres postai dijszabásig, a londoni Egyetemtől a Panama-szoros átmetszéséig, Owen Róbert gyermekmunkatelepétől a Népszövetségig, az uzsoravédelemtől a szakszervezetekig, a homoszexualitás erkölcsi fölmentésétől a születések korlátozásáig alig van olyan meglévő vagy vitatott intézmény, vállalkozás és társadalmi szokás, amelyben Bentham nyoma fölismerhető ne volna.

Holttestét, külön kívánságára, barátai jelenlétében boncolták fel az általa alapított egyetemen. A csontváz, utolsó ruhájába öltöztetve a Benthams hívek évi lakomáján ma is lelkiismeretesen betölti a házigazda tisztét. Talleyrand, aki tudvalevőleg a jó mondások rabja volt, halála után rögtön kész volt a találó sírfelírattal: «pillé par tout le monde, il est toujours riche.» A londoni University College egy könyvtárra való kézíratát őrzi.