Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 5. szám

Magyar Írók Sátora

A Pester Lloyd és hazánk hírneve. Nem hiszem, hogy Ön is olvassa, Szerkesztő Úr, a Pester Lloydot, elárulom hát, hogy én már évek óta figyelem és eredménytelenül töröm rajta a fejem, miért szereti jobban ez a Budapesten megjelenő napilap a legötödrangúbb német írókat is, mint a legkülönb magyarokat. Az utolsó két hónapban például, amelynek során ellenőrizhettem a dolgot, az arány a lap tárcarovatában a következő volt: 1931 decemberében 23 idegen s 11 magyar író jelent meg benne, ez év januárjában 19 idegen és 11 magyar író. Mint gazdasági, úgy szellemi téren sem vagyok híve a védvámrendszernek, s egy szavam sem volna a Pester Lloyd irodalompolitikája ellen, ha literaturánk ma csupa selejtes írást produkálna, s a Lloyd csupa Thomas Mannt, André Gide-et és Chestertont közölne a vonal alatt. De hogy értsem meg a dolgot, ha látom, hogy a mondott két hónapban a magyar irodalmat Ignotuson, Kosztolányin és Szép Ernőn kívül Csermely Gyulával, Erényi Gusztávval, gróf Kálnoky Hugóval, László Pállal, Lakner Klárával, Majthényi Györggyel, Molnár Jenővel, Monostory Adával, Sebestyén Károllyal, Végi Margittal és Weisz Juliánnal képviseltette, a német novellisták közül pedig ilyen neveket válogatott ki: Julius v. Hortenau, Kristen Grundelach, Richard Katz, F. G. Kuczynska, Mathes Nitsch, Fr. Fr. Oberhauser és Moritz Scheyer! Szabad-e ezekért a Kristen Grundelachokért és Julius von Hortenaukért mellőzni a magyar literaturát, s különösen manapság, mikor fiatal íróinknak egy-egy tárca közlési dija is számottevő pénzt jelentene? A kormány tekintélyes összegeket áldoz a magyar kultura külföldi terjesztésére, - s ime egy magyar lap, amely német nyelvénél fogva legkönnyebben s oly természetesen teljesíthetné a propaganda feladatát, a magyar előfizetők pénzén a magyar szellem külföldi portálása helyett abban látja hivatását, hogy tizedrangu német feuilletonistákat népszerűsít Magyarországon. Ki tudja, talán még devizát is kap a Nemzeti Banktól, hogy megvehesse számunkra Kristen Grundelach összegyüjtött műveit...

Így tünődtem s háborogtam eddig, Szerkesztő Úr. Most azonban végre megtaláltam talán a rejtély nyitját. A napokban pársoros «kritikát» olvastam a Pester Lloydban, amely azt írja egy a minap megjelent kitűnő magyar novelláskönyvről, hogy angolra fordítás esetén szerzőjének talán dicsőségére fog válni, Magyarországnak azonban semmiesetre sem. A kötet egyik novellájában az történik tudniillik, hogy két pásztor, se szó, se beszéd, agyonüt egy harmadik pásztort. Mi lenne, ugyebár, ha az angolok megtudnák, hogy minálunk ilyen csunya esetek fordulhatnak elő! A Pester Lloyd nem bírná elviselni a gondolatot. Meg kell adni, a Pester Lloyd aztán igazán vigyáz hazánk hirnevére. Igaz ugyan, hogy Sekszpír angol királyi családokról közölt nem kevésbé épületes dolgokat, s ha a P. Ll. kritikájában rejlő elvet magunkévá tennénk, a legjobb magyar irodalomnak legalább háromnegyed részét, Berzsenyitől Adyig, gondosan el kellene dugnunk a külföld szeme elől... De nem óhajtok vitatkozni, Szerkesztő Úr. Ellenkezőleg, az jutott eszembe, hátha azért hanyagolja el a magyar írókat a Pester Lloyd, mert ezek rossz fiúk s csunya történeteikkel még kompromittálni találnák hazánkat. Mit lehet tudni, Szerkesztő Úr, a Pester Lloyd honszeretetéről most már ez is feltehető... Természetesen egész bizonyos, hogy Vészi József, a Pester Lloyd kitűnő főszerkesztője, Ady Endre apai barátja s új irodalmunk harcainak egykori derék katonája minderről nem tud semmit. Kár pedig, hogy nem néz jobban körül a portáján s nem csillapítja le kissé azoknak a munkatársainak túlbuzgalmát, akik oly mohón s oly különös eszközökkel védik hazánk hirnevét.

Arany János és a Btk. «Kund Abigél bűncselekménye ugyan nem tartozik a súlyosabb bűntények sorába, mert azzal, hogy az öngyilkossággal fenyegetődző Bárczi Benőnek negédességből, talán indulatos gőgből, de mindenesetre könnyelműen tőrt ad kezébe, ma legfeljebb a Btk. 233. §. 1. bek. alapján volna felelősségre vonható.» (E büntetés minimuma egynapi fogház.)

Ágnes asszony bűncselekménye a Btk. 278. §-ába ütköző gyilkosságra való rábírás. (Btk. 69. §. 1. bek.) A tettes büntetése halál.

A Vörös Rébék Pörge Danijának bűncselekménye erős felindulásban elkövetett kétrendbeli emberölés. (Btk. 281. §.)

Ezeket és ehhez hasonlókat tudunk meg Angyal Pál egyetemi tanár Arany János bűntettesei büntetőjogi szempontból című terjedelmes értekezéséből, mely a Budapesti Szemlében jelent meg. Megtanuljuk azt is, hogy Az első lopás-ban már ott dereng a patronage szükségességének gondolata.

A tanár úr szerint még ma is sokat tanulhat örökemlékű nagy költőnktől a büntetőjogi reformok iránt lelkesedő kriminál-politikus ép úgy, mint a bűntettes lelkivilágát kutató kriminálpszichológus. Ha ez így van, hát csak tanuljanak tőle.

De íróember, ha a költőnek ilyen Btk. paragrafusokba szedését látja, nem állhatja meg anélkül a mosoly nélkül, amelyet az önkéntelen komikum szokott az ajkára varázsolni.

Az elhúnyt Wolfner József a mi korunkban legsikeresebb megtestesítője volt az irodalmi üzletembernek. Az a kiadó volt, aki mindig gondosan figyelte a közönség hangulatát, a közízlést s azt igyekezett adni üzleti vállalatában, ami a legtöbb embernek tetszik. Egyik legnépszerűbb írója, régi barátja, Csathó Kálmán azt írja róla szeretettel és baráti melegséggel írt nekrológjában, hogy a könyv nem mint olvasót, nem mint olvasmány érdekelte, hanem mint anyag, amivel dolgozni tud, amit üzleti sikerrel terjeszthet. Kiadványainak megválogatásában tehát nem valami irodalmi értékelés vezette, hanem a népszerűség. Ez különben minden könyvkiadónak természetes szempontja, ha nem akarja időnek előtte becsukni a boltját. Wolfner József sikereinek titka az, hogy ki tudta tapogatni a közönség nagy átlagának az igényeit s azt szolgálta ki kiadói tevékenységével. Így érthető, hogy kiadványai között egysorban szerepeltek Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Csathó Kálmán, Surányi Miklós művei Beniczkyné Bajza Lenke és Courths-Mahler műveivel. Vállalata virágzásának alapja tehát az, hogy be tudta kapcsolni a közízlés áramlataiba.

A magyar könyvkiadás a kilencvenes években kapta nagy arányait. Az irodalomban, különösen a regény- és novellairodalomban ez az idő nagy mozgolódást jelent, új hangok jelentkezését, új nevek feltünését, régibb tehetségek kifejlődését (Mikszáth is ettől az időtől fogva lett igazi nagysággá). Jókai egyeduralma, amely majd egy félszázadig állott fenn, ekkor már szünőben volt, új, fiatal írók kezdték magukra vonni a közönség érdeklődését. Ebbe a mozgásba kapcsolódott be a Singer és Wolfner kiadóvállalat, melynek kezdettől fogva Wolfner József volt a spiritus regense. Az akkori fiatal írók kiadója lett: Herczeg, Gárdonyi, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Ignotus, Rákosi Viktor - jóformán az összes kilencvenes évekbeli fiatalok művei nála jelentek meg. Felismerte a közönség kívánalmát a szórakoztató regény iránt s a német Engelhorn mintájára megalapította az egykor nagyon népszerű, olcsó Egyetemes Regénytárt, amely elsőül táplálta rendszeresen a közönséget az Unterhaltungsliteratur hazai és főleg külföldi termékeivel. Észrevette a Pósa Lajos gyermekverseiben rejlő siker-lehetőséget és gyermeklapot alapított ennek értékesítésére. Szépirodalmi hetilapját, az Új Időket főképpen a középosztály hölgyközönségének ízlésére formáltatta. A Magyar Lányok tették teljessé lapjainak láncolatát; mindegyik lap a másiknak nevelt közönséget. Így lett a magyar középosztály irodalmi szórakoztatásának kiadói közvetítőjévé.

A huszadik század eleje óta megújult irodalom elől csaknem teljesen elzárkózott. Nyilván az idegenítette el, hogy ez az új irodalom már más igények kielégítésére törekedett, nem úszott a közízlés egyetemes sodrában, megosztotta a közvéleményt, szembe is mert vele helyezkedni. Adynak Az Illés szekerén című könyvét kiadta, de többet aztán nem. Az új írók más kiadóknál helyezkedtek el. Wolfner József a XIX. századnak volt gyermeke, pályája a mult század utolsó negyedének magyar fellendüléséhez tartozik.