Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 10. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Elek Artúr: ALPÁR IGNÁC
(1855 - 1928)

Alpár Ignác egyik utolsó élő tagja volt annak az építészi nemzedéknek, mely a milleniumot megelőző és az azt követő két évtized során Budapest városképét kialakította. Előtte elment Czigler Győző, Hauszmann Alajos, Petz Samu, Lechner Ödön, akiknek kortársa, majd vetélytársa volt. Alpár pályája azonban a millenium után lendült magasra. Addig csupán a vidéken épített. Sokat és tömegre, költségre nem jelentéktelen épületeket. A fővárosban azonban ismeretlen volt a neve mindaddig, míg a milleniumi kiállítás történelmi csoportjának épületére kitűzött pályázatot meg nem nyerte. Az akkor szinfalszerű építmény azóta maradandó épületté változott, a mai Mezőgazdasági Múzeummá. Ma talán vegyes érzést kelt, - akkor igen eredeti ötletként hatott a hazánk különböző építészeti korszakait képviselő monumentális épületrészeknek egybeforrasztása.

Ez a sikere tette országosan ismertté Alpár nevét, és ettől kezdődik tulajdonképpeni pályája, annak az a része, amely Budapestet szelte át és amelyen élete főművei keletkeztek. Szerencsés korszak volt. A terjeszkedő fővárosnak új városrészekre és egész sereg új középületre volt szüksége. A Lipótváros közepén terpeszkedő sokudvaros, polygon alaprajzú rengeteg Ujépületet akkoriban bontották le, hogy a mai Szabadság-tér háztömbjeit építsék a helyére. Egymás után írtak ki nagy pályázatokat, köztük az áru- és értéktőzsdére, az osztrák-magyar bank budapesti főépületére (a mai Nemzeti Bank épületére). A mérkőzésekből Alpár Ignác került ki győztesen, s elmondható róla, hogy a Szabadság-tér építészeti képét ő alakította ki két hatalmas épületével. Mind a kettő főként az alaprajzi megoldásával nyerte meg a pályabírák tetszését. Alpárban addig is, azóta pedig még inkább a célszerű belső helyiségbeosztás mesterét becsülték.

Ez a tehetsége biztosította számára későbbi nagy banképületeinek megtervezését: a Hitelbankét és a Pesti Hazai Takarékpénztár váciutcai főépületéét. Hatalmas irodával, tehetséges fiatal építészek seregével dolgozott Alpár ezeken a munkákon. S közben bérházak tervezésére és vidéki építkezésekre is jutott ideje.

Robusztus munkás volt, a régi Pest elpusztíthatatlan «pámászterei»-nek utolsója. Fizikumra, hangra, súlyra, tekintélyre óriás. És biztoskezű adminisztrátor, ki tevékenységének sok szálát soha össze nem zavarta. Bár nem volt tanára a Műegyetemnek, művészeti és főképp építészeti kérdésekben mindenkinél nagyobb tekintély volt, az államnak kinevezetlenül is szinte hivatalos szakértője. Minden fontosabb pályázat eldöntése körül szava jutott s ennyiben a maga építkezésein túl közvetve is fontos része jutott az újabb magyar építőművészet kialakulásában.

Sok értékes tulajdonsága volt, de a képzelet lendületessége és általában az eredetiség nem tartozott közéjük. Maradt nehány épülete (például az Anker-udvar, vagy az Apponyi-téri Girardi-ház), amelyeknek kvalifikálása csak kegyetlen jelzőkkel lenne lehetséges. Ezeken az épületein különben sem nagyon biztos ízlése teljesen felmondta a szolgálatot.

Építészi érdemei közé tartozik, hogy nagy monumentális épületeinek külső és belső díszítésében feladatokat juttatott a többi művészetnek is, különösen a szobrászatnak és az iparművészetnek. Ezeknek a művészeteknek nagy szolgálatot tehetett volna, sőt alkalomcsinálója lehetett volna a magyar monumentális szobrászatnak, ha helyes ítélettel tudja művészeit megválogatni. Gondoljunk csak a Nemzeti Bank relief-frízére, mely a terjedelmes épület két homlokzatát övezi széles sávban. Micsoda hálás és talán örök jelentőségű feladat arra hivatott szobrász kezében, annak ellenére, hogy a fríz építészeti tekintetben megoldatlan maradt! És mi lett belőle.