Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 21-22. szám · / · Figyelő

Elek Artúr: Lajta Béla

Hosszú birkózás után leterítette a halál Lajta Bélát. Építőművészetünknek nagy értékű tehetsége tűnt le véle. Élete rövid volt, - szinte szakadatlan izzás. Óriási alkotó hévvel indult neki pályájának, s az ambíció, a tenni és érvényesülni akarás tüzét, a siker és dicsőség szomjúságát csak a halál tudta eloltani benne. A ritka nagy munkabírók közé tartozott, azok közé a fáradhatatlan kevesek közé, kik képzeletük és két kezük alkotásaival egy egész várost be tudnának népesíteni. Munkás életének volt olyan időszaka - közvetlenül a háború előtt, - amelyben háza műtermeiben egész seregnyi rajzoló dolgozta föl az ő utasításai nyomán az ő terveit. Alkotó-éhsége, amely szinte telhetetlennek látszott, lázas munkájának tempója magával ragadta munkatársait. Nagyszerűnek indult pályáját a háború középen metszette ketté: gondolatban megérlelt és papiroson kifejlesztett koncepcióinak megvalósítását lehetetlenné tette, alkotó terveit álom-állapotukban megfojtotta. Korán halt meg, de talán jókor: olyan időben, mikor hozzá hasonló alkotó erőnek el kellene senyvednie tétlenségében, vagy kétségbeesnie jövendője reménytelenségén.

Pályájának eleje időben nincsen nagyon messze. Még sokan emlékezhetnek első feltűnésére. A Lipótvárosba tervezett új zsidótemplom pályázatán bukkant föl az ismeretlenségből. Londonból küldte haza tervét, s a névtelen fiatalember megnyerte véle a harmadik díjat. A jury az alaprajzi megoldást dicsérte tervén, a homlokzat kevésbé tetszett eredetinek, mert minden részletén Lechner Ödön hatása érzett. London után itthon telepedett meg Lajta és néhány évvel utóbb lábra állította a Városliget szélén első épületét, a Wechselmann-féle Vakok Intézetét. A ceglédi vasúti vonal mentén vöröslik az épületnek komor tömege. Vaskos, nehézkes tömeg, tele van harmóniás arányokban megbékélni nem tudó erővel, az erőmutogatás szándékával: kétségtelen erővel, mely azonban esetlennek hat nyilvánulásában. Az épület díszítő részletein, a kerítés fáján és fémén azonban már megmutatkozik az eljövendő Lajta Béla ornamentum-alakító képzelete, egyelőre még nyersen, az anyag követelményei iránt érzéketlenül, de biztató gazdagon.

Fejlődése során a következő fok a Vas utcai kereskedelmi iskola volt. A szűk és kicsiny józsefvárosi utcát majd szétfeszíti középkori várra emlékeztető tömegével és heroikus arányaival. A fiatal művész még nem tudott a környezet igényeivel számolni és a tér számára gondolkozni. Még túlontúl tele volt önmagával, a zavaros nagynak és hatalmasnak kavargó vágyával. Mindenképpen megfeledkezni igyekezett arról, ami gyakorlati követelmény művészetében: épületének rendeltetéséről. Tumultuózus érzései valami szertelen alkotásban vágytak kielégülni, s így épült meg a békés iskola hatalmas pillérekkel megtámasztott várfalú, hosszú, keskeny ablakú komor középkori háznak. Nem volt nagyon nehéz fölfedezni a rokonságot az épület és némely német művész, különösen Bruno Schmitz, hasonló törekvései között. Annál eredetibbnek sikerült az épület belső díszítése. Lajta azok közé az építők közé tartozott, kiket a nagy feladat épp úgy izgat, mint a kicsiny, s akik fáradhatatlan szeretettel tudnak elmerülni építményük legapróbb iparművészeti részleteinek kialakításába is. A magyar népművészet, kivált az erdélyi faragott és vésett fadíszítések, azután a hímzések akkor már nagyon foglalkoztatták. Ihletért, formai motívumokért ezután mindig hozzájuk járt vissza.

Abban az időben készült alkotásait a buja gazdagság, a drága és nemes anyagokkal való pazarlás, az apró díszítő részleteken való szerető elidőzés jellemzi. A valamikor «Parisiana» néven ismert Szerecsen utcai mulató, szürke márványborítású falaival, alumínium ajtajaival és domborított vörösréz párkányával a legkifejezőbb emléke, ízlése e nem éppen szerencsés korszakának. Nemes anyagot Lajta azután is sokat használt, de egyre mérsékeltebben bánt vele, mert ízlése fokról-fokra finomodott és természetének eredendő brutalitásán egyre inkább úrrá lett. Monumentális vágyódásainak kielégítésére azonban folyton késett az alkalom. Végre úgy látszott, hogy győzelme, mely az új Fővárosi Könyvtár épületére kiírt pályázaton megszerezte neki az első díjat és a megbízást, igazi monumentális feladathoz segíti. Nem úgy lett. A győztes terv újabb meg újabb kényszerű átdolgozása az építés megkezdését egyre jobban elodázta, pedig abban az időben az építés anyagi föltételei mind megvoltak. A háború és következményei azután megölték az egész szándékot.

A monumentálisan érző művész azonban kevésbé monumentális természetű alkotásain sem tagadta meg magát. Közvetlenül a háború kitörése előtt épült meg rövid egymásutánban Lajtának két bérháza. Az első a volt Erzsébetvárosi Takarékpénztár Rákóczi úti háza: vörös téglából készült hatalmas építmény, amely fedőlap vagy egyéb összekötő építészeti tag nélkül való dóri oszlopokon áll. Az oszlopok szokatlan magassága, vagyis a földszintnek és az első emeletnek meglepő vertikális aránya az épület egész tömegéhez, igen eredeti hatásúvá teszi ezt a bérházat. Mint egy nagy erejű képzeletnek ciklópi alkotása mered föl komoran és súlyosan szomszédai közül. Részletezés és díszítő elemek nélkül való ez az épület, csak tömege és tömege részeinek egymáshoz való aránya teszi beszédessé.

Míg ez az épület merészségével kirí környezetéből, egész mivoltával hozzásimul a magáéhoz nem sokkal utóbb készült Szervita téri bérháza. Azon sokan kifogásolták a homlokzat színességét, abban is az asszír és egyiptomi díszítő motívumokat. De igaztalanul, mert a művész mérséklettel élt velük, s ha kísérlete merész is, színességével megeleveníti az egész házsort. Fontosabb eredmény ennél emeleteinek és ablakközeinek egymáshoz való finom aránya. Ez a műve már teljesen érettnek mutatja Lajta művészetét. A tömeggel most már nagy öntudatossággal és kifejlett arányérzékkel bánik.

A háború esztendeiben az építés örömét megtagadta tőle a sors. Mindössze számos sírkőtervét láthatta megvalósultan a főváros temetőiben. Tehetségének fejlődését csak kivitelre nem került tervrajzaiból ítélhetjük meg. Az új Nemzeti Színházra kiírt két pályázatra teljes erővel vetette rá magát. A második pályázatra két tervet is készített, mind a kettő igen művészi és eredeti koncepció volt. Ezen a pályázaton közeledett ízlése először a klasszikus építészet hagyományaihoz. Tervein a stílus klasszicizáló volt, de a tömegmegosztás önkényes és egyéni arányainál fogva egyben igen eredeti hatású is. Képzelete ettől fogva egyre otthonosabb lett az ókor építészeti formái között. Utolsó nagy munkáját, az Erzsébet királyné szoboremlékéhez készült terveit is ez a szellem járja át. Dóri oszlopokon álló kupolás kápolnát tervezett a Városligetbe. Tervének motívumait mind a görög építészeti formakincsből vette, alkotása mégis egyéni és modern hatásúvá lett újszerű arányainál fogva, amelyek anélkül, hogy szokatlanságuk miatt bántanák a szemet, végtelenül különbözők az ókori alkotásokétól: monumentális hatásukkal megragadók, finom érzéssel kialakított részleteikkel kiengesztelők. Mindezekbe a munkáiba teljes energiájával ment bele Lajta. A pályázás valóságos bajvívó gyakorlatot jelentett neki. Óriási erőmegfeszítéssel, sem önmagát, sem ellenfeleit nem kímélve akart győzni minden áron. A Nemzeti Színház pályázatán második helyre szorult. Az Erzsébet-emlék pályázatán szerzett minősítés is csak a következő pályázatra biztosított neki részvételi jogot. A nagy izgalmaknak, melyekbe beléhevítette magát, meg a csalódás keserűségének nem kis része lehetett végzetes betegsége előkészítésében. Akkor omlott össze, mikor az a Magyarország, melynek legnagyobb építésze vágyott lenni, amelyet telhetetlen fantáziája egymaga szeretett volna halhatatlan alkotásokkal teleépíteni, romba dőlt. De azt ő már nem látta, mert éjszaka borult reá. Boldogan halt meg.