Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 9. szám · / · Figyelő

Róna Móric Dr.: Arany János kézírása
- Írás-elemző tanulmány -

Meg akarjuk próbálni Arany Jánosnak a Nyugat március 1.-i számában közzétett kézírását tanulmányozni, hogy lássuk: az így nyert adatok megerősítik-e az életrajzok lélektani adatait, másrészt: ad-e az írás-elemzés olyan új ismereteket, melyek a költő lelki struktúrájáról való tudásnak kiegészítésére alkalmasak volnának.

A kézirat a szabadságharc előtti időből származik, amit azért fontos megjegyezni, mert sem a 48-beli lázas felkorbácsoltság, sem az elnyomatásbeli kedélytompultság nem játszhatnak így szerepet bizonyos pszichológiai magyarázatoknál.

A kézirat igen nagy gonddal és a külső formára ügyeléssel készült ún. tisztázat, Ignotus érzése szerint «remekbe írt kalligráfia». Ezt megint azért kell hangsúlyozni, mert kiemel, másrészt háttérbe tol egyes írás-tulajdonságokat.

Soroljuk fel Arany írásának legfőbb és legszembetűnőbb karakterisztikonjait: apró betűs, vékonyvonalú, igen tiszta, igen könnyen áttekinthető, jobbra dőlő, ízléssel elrendezett. Ennyit, azt hiszem, minden nem-grafológus is könnyen megállapíthat. Van persze több is, de azokra majd később térünk rá. - Az írás-elemzés ama tétele alapján, hogy határozott írás-tulajdonságnak határozott lelki tulajdonság felel meg, azt fogjuk mondani, hogy a felsorolt írás-tulajdonságok lelki megfelelői teszik Arany lelkének alapját.

Az írás apró betűs [*] , vagyis kicsi (a kis betűk átlagos magassága 1 mm. ingadozása 0,7-2 mm.); jelentése: három ágazatú. Először, alaposság, objektivitás, másodszor: kötelességérzet, koncentráló-képesség: harmadszor: szerénység. Állapítsuk meg egyben azt is, hogy mit zár ki az írás kicsisége. Kizárja az elragadtatásra való képességet, a széles, nagyvonalú cselekvést és az arisztokratikus gőgöt. Arany lelkéből hiányzott az, amit a cselekvés pátoszának szokás nevezni, hiányzottak azok a titokzatos és ösztönös hajtóerők, mik arra késztessék, hogy legyen: «pörölye világnak». Arany lelke a nagy cselekvések idején elveszett, «árva méh»-nek érezte magát.

Az írás vékonyvonalú, igen tiszta. A tollnyomás gyenge, következésképpen a hajszál és árnyalt vonalak különbsége csekély; kicsisége dacára minden betű tisztán kiírott, éles kontúrú. Jelentése: az író nem leli kedvét az érzékekre erősen ható formákban, nem érzékeit, hanem értelmét kívánja működtetni, más szóval: nem szenzuális, hanem szellemi érdeklődésű elme. Más oldali jelentése: gyöngédség, szenzibilitás; mint az általános energia mennyiség mutatójának pedig: az energikus tettre készségnek, az aktivitásnak hiánya. -Tudott dolog, hogy a forradalmi lázban Arany aktíve részt nem vett, hogy az elnyomatás az ő szenzibilis lelkére a szó szoros értelmében vett nyomással nehezedett.

Az írás könnyen áttekinthető, egyrészt, mert a betűk egyszerű formájúak, minden hozzátevés, cifrázás nélkül valók, másrészt, mert a betűk és szavak közt annyi szabad tér van hagyva, hogy a különvaló dolgokat igen könnyű külön-külön felfogni. A sorok távolsága ugyan nem elég nagy, de itt is igen nagy gonddal ügyelt arra az író, hogy egyik sor a másikkal össze ne akadjon, inkább beljebb kezdte a sort (1. strófa, 2. sor), vagy kijjebb tolt egy hosszú betűt (1. strófa, 8. sor: «szekerek» második k-ja). Jelentése: a rendezettség, világosság, könnyen áttekinthetőség szeretete úgy a tárgyak, mint a gondolatok világában. Az ilyen ember szeret tisztán látni, szereti tudni, mi van körötte és mi megy végbe benne magában, teszi pedig ezt elfogulatlanul, objektíven. - Arany a koncepció, az előadás világosságára nagy súlyt vetett és legszigorúbb bírálója magának önmaga volt.

Jobbra dűlő írás, melyben azonban meg van a tendencia, hogy a dőlés csökkenjen és a 90°-hoz közeledjen; jelentése: mérsékléssel, önfegyelmezéssel korlátozott érzelmi élet.

Az ízléses elrendezésről fölösleges beszélnem, hiszen jelentése kézenfekvő.

Összefoglalva az eddigieket: szellemi érdeklődésű, világos, rendezett és kiváló ízléssel bíró elme, kit kötelességtudása és koncentráló-ereje alapos és objektív munkálkodásra képesít, melyből azonban a pátosz és az aktivitás hiányzanak; szenzibilis és gyöngéd kedélyét önfegyelmezéssel és szerénységgel igyekszik szordínózni.

Részletesen kell még megvizsgálnunk az idegrendszer ellenálló-képességét, a kedélyélet mélységét és pólusait és a szellemi munka milyenségét.

A részletezés előtt állapítsuk meg, hogy dacára az előírásos formák megtartására irányuló törekvésnek, az írás nem mondható elsőrangúan szabályosnak, a betűk magasságában, szélességében, dőlésében elég nagy különbségek vannak (a dőlés 45° és 100° közt változik, tehát nem «kalligráfia», ellenben igenis «remekbe írt». Ezt az érzést bennünk nem a formabeli tökéletesség kelti, hanem az írás belső ritmusa és harmóniája, «elevensége». Mondjuk meg mindjárt, hogy a belső ritmusban sok kisebb zavar van, mely a belső egyensúlyt megbontja s amelynek pszichológiai oka a szenzibilitásban található.

Megerősíti ezt a megállapítást a részletesebb vizsgálat. A hosszú betűk hurkaiban, a kis betűk íveiben sok a szöglettörés (pl. 2. strófa 1. sor: «hórihorgas»-ban ó, r, o; 3. 1. (ezentúl a strófát és sort csak így jelölöm) «legény»: n, y); a vonalak folytonosságában gyakori és nem-szándékos megszakítás, mikor a toll a levegőben tette meg a hiányzó utat, különösen fontosak az árnyalt vonalakban levő megszakítások (pl. l. 2.: «szöcskenyájak»-ban: s; 2. 4. «földnek»-ben: f, 3. 6. «mezőkre»-ben: k); finom fibrilláris remegéseket és önkéntelen izomösszerándulásokat is találunk (pl. 1. 7. «hej»-ben: j: 2. 2. «mélyen»-ben: y; 1. 4. «nagy»-ban: y); a hosszú betűk magasságkülönbségei, a kis betűkhöz viszonyított, helyenként nagy hosszkülönbségei: mindez a belső élet eredendő ritmusának, már említett, könnyen zavarhatóságán kívül az idegrendszer ingerlékenységét, beidegzésének pontatlanságát mutatja. - Nem csoda tehát, ha az ilyen lélek «túlérző fájvirág»-nak mondja magát. - Az írás viszonylagos gyorsaságából, íveltségéből, a tollnyomás gyengeségéből, az írás relatív szélességéből, az ékezés magasságából és előresietéséből megállapítható, hogy Arany ingerekre könnyen reagáló ember volt. Az interpunkció vizsgálata még egyebet is mutat: az i. j. betűk pontjai, a mondat-elválasztó vagy bezáró vesszők, ill. pontok elég gyakran hiányzanak, az ékezetek hol alacsonyan (1. 6.: mintha), hol oly magasan vannak, hogy szinte már nem is tartoznak az íráshoz (1. 5.: tíz-), legtöbbször pedig oly gyöngék, hogy alig látszanak. Jelentése: Arany feledékeny volt, kis dolgokban nem volt elég megbízható, elég «pontos». A feledékenység megállapításával Arany tudattalan lelki életének olyan részét állapítottuk meg, mely pozitíve mutat rá, milyen szükséges volna Arany pszichéjét a pszichoanalízis világánál vizsgálni meg, mert hiszen a feledékenység nem egyéb, mint a tudat védekező reakciója olyan komplexumokkal szemben, melyeknek a tudatban léte terhes, kellemetlen volna, amiknek épp ezért a tudatból ki kell szorulniok, el kell felejtődniök. A föntebb megállapított kötelességtudás és önfegyelmezés, sőt a mindjárt megállapítandó lelkiismeretesség és gondosság (utólagos javítás van, pl, l. 2. «legelésznek» l-jében: 1. 5. «szolga» l-jében; 2. 8. «merjen» első e-jében; 3. 2. «égen» e-jében) nem mond ellent állításunknak, sőt inkább támogatja azt. Mert a lelkiismeret nem más, mint bűntudat, mint folyton ébren levő őrködés azon, nehogy a kiszorított, mert bűnösnek tartott, komplexumok a tudatba rontsanak.

Kérdés, jogos-e néhány pontnak, vesszőnek hiányából ilyen messzemenő következtetést vonni, és ha igen, mik azok a komplexumok, melyek kiszorultak? Az első kérdésre határozottan: igen a felelet, mert, a hiányosság (az ékezésben) a tudattalan működésének milyenségére mutat rá, már pedig a tudatos lelki életnek a tudattalan teszi az alapját. A második kérdésre, hogy mik azok a komplexumok, melyek kiszorításra ítéltettek? ha nem is leszünk képesek megfelelni - mert ehhez beható és részletes elmélyedés volna szükséges - de meg fogjuk tudni - reméljük - mutatni az irányt, melyben a kérdés nyitja megtalálható. Kiindulnunk az érzelmi életből kell, mert komplexumok csakis érzelmi színezettségük miatt fojtatnak el (sőt Freud szerint csupán csak szexuális színezettség miatt).

Megállapítottuk, hogy Arany gyöngéd és érzékeny lelkű volt és hogy kedélyéletét korlátok közt igyekezett tartani. Hozzá kell még tennünk, hogy érzelmeinek alapja a jóakarat, az emberszeretet (jobbra futó írás, girlandkötés). De ez a jóakarat is csak magának maradó, cselekvésre nem hajtó tulajdonság és mint a többi érzelmekből, úgy ebből is hiányzik az a rajongó magát-odaadás, mely tenni, cselekedni késztet. Ez az emberszeretet szemlélődő marad.

Miért? Erre a kötés-mód ad feleletet. A kötés-mód alaptendenciája a girland ugyan de nagyon gyakran megy át szögletbe (pl. 3. 3: «vállán»), kettős-ívbe (pl. 2. 7. «felült», 3. 7. «ember»), sőt árkádszerű kötésbe (pl. 2. 7. «nyakára», 3. 8 «halomba» - a felsorolást folytatni lehetne. A kötés-mód e bizonytalanságának annál nagyobb a fontossága, mert az író a tisztázáskor éppen a külső, mégpedig a szabályos formára vetette a fő súlyt. És mert a határozott kötés-mód határozott lelki ösztönöknek felel meg, még pedig a girland magát-átengedő, az árkád magára-tartó, magát-megállapító ösztönöknek és mert itt a kettő között való ingadozást látunk: azt kell mondanunk, hogy e két ösztöncsoport konfliktusa az, amely Arany lelkének relatív aktívtalanságát, lágyságát eredményezte. Van egy másik konfliktus is: az önbizalom és kétkedés közt. Az 1. strófa kezdő E-je, a 2. strófában az «ösztövér» aránytalanul nagy s betűje, a kis s és z betűk kiemelt magassága arra mutatnak, hogy Aranyban nagy volt az önbizalom és önbecsülés, de a szavak és sorok végének esékenysége azt bizonyítják, hogy a bátortalanság és csüggedés is, a rossz hangulatok idején, könnyen úrrá lett rajta. Pedig hogy mennyire nem volt megelégedve helyzetével, hogy mennyire rosszul érezte magát környezetében, bizonyítják az n betűk ún. végző-árkádjai (legjobban 2. 8. «merjen») és a hosszú betűknek a kis betűkhöz viszonyított, sokszor nagy hosszkülönbsége. Előbbinek jelentése: ellentét a veleszületett hajlamok és a folytatott életmód közt, utóbbié: az akarat elégedetlensége, többre, nagyobbra törekvés az elérhetőnél. A konfliktus felvétele tehát jogos volt.

Minél fojtottabb a lélek tudatalatti élete, minél kevésbé elismertek az ott működő erők, annál jobban zavarják a tudatos erők működését és irányát, annál nagyobb ezeknek a bizonytalansága. Láttuk, hogy ilyen bizonytalanság van Aranynál, hogy az ösztöncsoportok - Freudista nyelven szólva: tudattalan komplexumok - nincsenek egyensúlyban. Analizáló kutatás feladata volna a fiatal Arany e komplexumaira (aminek szexuális eredetét, vagy színezettségét grafologice megállapítani nem tudjuk) fényt deríteni.

Még egy kis türelmet kérünk az olvasótól, hogy Arany szellemi munkájának milyenségét megvizsgálhassuk. Meghatároztuk eddig az értelem világosságát, objektivitását és koncentráló erejét, az önfegyelmezést (éles kontúrok), most még hozzátesszük a retrospektív és a magába-elmélyedő képességet (d, n, y balra visszahajló vonásai). A belső működések lefolyásának milyenségéről a betűk kötöttségének foka ad felvilágosítást: a kötöttség túlnyomó, de elég nagy a megszakítások száma is; a minek pszichológiai jelentése, hogy a belső tevékenységek inkább folytonos lefolyásúak voltak, hogy Arany logikus, konzekvens fej, a költői alkotást illetőleg pedig inkább logikailag megkereső, kieszelő, nem pedig intuitíve meglátó, rátaláló, rábukkanó elme volt. - Az elmének ez az alkotottsága szorosan összefügg azzal, amit a fantáziáról mondhatunk. Az írás könnyedsége, a felső hurkok kiöblösödése stb. kétségtelenné teszik a fantázia létét, de az objektivitás, a nagy józanság (valamint az alsó hosszúságok kiemeltsége) bizonyítják, hogy ez a fantázia sohasem rúgja ki a földet a lába alól, sohasem csapong féktelenül.

Végül az akaratról kell megállapítanunk, hogy nem aktív, hanem passzív volt, nem akart minden akadályon át érvényesülni, ereje önmagával szemben, az önfegyelmezésben, kitartásban (hurkosan kötött t betűk, szögletek) nyilvánult meg; ráillik Babits szava: maga ellen volt vitéz.

A föntebb adott összefoglalásunkat most kiegészítjük és elmélyítjük azzal, hogy Arany belső harmóniáját idegrendszerének ingerlékenysége és ösztönélet konfliktusaiból származó bizonytalanságok zavarták. E konfliktusok okát részben a sorsából menekülni vágyásban, magát-megállapító és magát átengedő ösztönök harcában véltük megtalálhatni, másrészt hangsúlyoztuk, hogy a kérdés alapos analitikus vizsgálatnak volna alávetendő.

Végezetül megjegyezzük még, nehogy esetleges elégedetlenkedők nyitott ajtót akarjanak betörni, hogy a fiatal Arany írásának elemzéséből nyert eredmények a fiatal Arany lelkére vonatkoznak - elsősorban. Az elemzésben használt tudományt a grafológiát illetőleg pedig arra figyelmeztetünk, hogy bár, különösen nálunk, kevéssé ismert és annál kevésbé elismert tudomány, de: tudomány, még pedig alkalmazott lélektan, amit jól alkalmazni tudni, manapság már nem boszorkányság. Még csak azt hangsúlyozzuk (reméljük, hogy fölöslegesen), hogy minden kegyeletsértő szándék távol volt tőlünk, hogy megállapításainkban nem az újat-, a mást mondás vágya, hanem egyedül és kizárólag tudományos meggyőződés és lélektani meggondolások vezettek.

 

[*] A dolgozat megírása után jutott tudomásomra, hogy az íráspróba némikép kisebbítve van, a kisebbítés azonban alig egy negyedet tesz ki. Ezt a különbséget hozzászámítva sem nagyobb Arany írása a 2-5 mm-nél és átlagos 1.25 mm-nél, úgy hogy a megállapítás (az írás kicsiségéről) így is érvényben marad.