Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 23. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Aida

Ahogy egy-egy kép széjjelfoszlott és függöny borult az elcsendesedett deszkák fölé, majdnem fájdalmas izgalom, végsőkig felcsigázott várakozás lázában lestük a következő képeket, szorongva eszméltünk, hogy a színeknek, formáknak, mozgásnak micsoda szenzációja sodor még mélyebbre bennünket egy elsüllyedt távoli múlt káprázatába.

Trombiták harsogtak, a színpadot elöntötte a színes ruhákban felvonuló emberek sokasága, felettük bálványok nehéz teste úszott. Majd hatalmas oszlopok sötétedtek az árnyékba borult terem mélyében. Hárfa pengett, meztelen asszonyi karok kígyóztak a zöldes tompa fény levében. Egy-egy szobor meredt másából, vászonra festett párkánydarabból mintha maga az örök Idő hangja zengett volna ki. Ez a hang túlcsapott a történés tengelyébe állított három ember költött sorsán, szinte mellékes mozzanattá devalválta számunkra mindazt, ami bennük végbemegy.

A tudat józanságát elmosta a színek, hangok részegsége.

*

A magyar királyi operaház Verdi-programjának kétségkívül az Aida új beállítása a legkimagaslóbb mozzanata. A Trubadúr, Traviata, Rigoletto előadásában megnyilatkozó elvek itt már teljes harmóniában jelentkeztek. A tisztán képzőművészeti elemek hangsúlyozása a rendezésben, a drámaiság felfokozása a muzsikában, mindkettőnek tökéletes egybehangolása a legteljesebb mértékben sikerült.

Hevesi és Bánffy végezték a példátlan sikerű darab felépítésének túlnyomó részét. A szövegkönyv instrukciókkal egyáltalában nem kötötte meg fantáziájukat. Megszokott, jól ismert operai sablonok helyett intuíció, művészi érzés szárnyalásában gyönyörködtünk.

Az egyiptomi templom belsejénél stílusosabbat, hangulatosabbat alig láttunk színpadon idehaza. A felső hídon reliefszerű módon elhúzódó táncosnők mozgása és alattuk a színpad mélységének középvonalában előre- és hátravonuló táncosnők mozgása izgató ritmikába illeszkedett.

A szereplők? Az ének, a tánckar és a kitűnő Tango vezetése alatt a muzsikusok elsőrangú munkát végeztek. A magánénekesek kevésbé. Haselbeck Olga Amnerise ellenben egy-két üres fejhang leszámításával imponáló alakítás. Rózsa S. Lajos Amonasrója is művészi munka. Környei kilépett a szerep nem tanulás passzivitásából. De csak az orgánuma.

Nagy kár, hogy sem Hevesi, sem Bánffy nem tud a torkokba hangot önteni. Különben a budapesti operaház lenne a világ egyik legjobb operaszínháza.