Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 22. szám · / · Laczkó Géza: Német maszlag, török áfium

Laczkó Géza: Német maszlag, török áfium
Regény
XXX.

Május mosolygott dombon, síkon, s Zrini-Ujvár gerendás fegyverzetű földfalai alján Kanizsa vizétől, csendes Murától egy-egy széles árokkar cikcakkozott egymás felé biztos ölelésre. Összenéző végein kapavillanással, ásólendülés közt nyüzsgött a dolgos: három megyének kétezer jobbágya, túlsó két sarkán magasra sárguló friss zsilipek várták az árokkarok között zöldülő tér árokággyá, töltésgörönggyé fordulását, hogy zúgva bocsássák össze az új úton az oldalukat locsogtató piszkos hullámokat.

Fent, a vár udvarán vásár zsibongott.

- Urak, urak! - penderült középre egy ordító öreg magyar markából egy övig meztelen suhanc -, tizennyolc évű, mellye bivalyé, hasa csuka-forma, ina acélyos! Igát is elvon!... Mi?

- Khajr! - tiltakozott dacosan a borotvált fejű.

- Pofádat, francos! - emelte ütésre kezét az öreg.

- Hiszem, csipás! - fitymálkodott a kis gazdaságába munkást szerezni óhajtó.

- Tenyere nem csipás! - magyarázta amaz bütykös hüvelykével a fityma ember orra alá bökdösve.

- Uram, ez ezüst állú szűzliánt is...! - könyörgött odább egy kaftányos ősz új urának -, minden hajfonata megír ezer tatárt!

- Portéka kénál portékát - morfondírozott hitetlen kétséggel az ezüstpitykés vevő, a fehér arcú leányt nézegetve.

- Aptya nékie! Inkább megáldozza magzattyát mellette, hogysem tűle szakadva! - magyarázta, a váltságdíjakon nyerészkedő szívéhez szólva, az újabb hasznot sejtő árus.

- Nímötért messzely vaj, ez fingosért három s megadám az árát! - kiabált amott földön kuporgó kövér, rongyos burnuszú arabra mutatva egy tömzsi horvát.

- Pálcával gyakorta jól kénáltassa kegyelmed az beste kurafiát! - sivított az utolsó tanács emitt a vásárló után.

- Brzo! Hajdú! No! - harsogott széjjel a tágas várpiacon, s a bilincses rabjaikra hangos vásárt csapók apró csoportjai körül bajuszhúzogatva, fültövet vakarva őgyelegtek a hümmögő tanácstalanok.

A dühös és enyelgő kínálat, bizonykodó alku, kétkedő s víg vásár harsogó, dünnyögő zavara hirtelen pálcás hajdúk szitkai előtt tágult ketté, a főépület ajtajában megjelent az úr, s a jobbján valami szalagos főnémet. Mögöttük Patachich sandalgott a mellette álló, rajzos papírlapot és körzőt vivő rittmeisterre, akinek nyomában asztalkát, székeket, írószereket cipelő szolga sietett.

Az udvaron az idegen tiszt megállt, megvető pillantása körülsiklott a gyülevész zajon, s a kalauzolni akaró bán mozdulatát udvariasan elhárítva, hadnagyához fordult:

- Die geometrische Delineation! - Egyik kezét becsúsztatta a csipkék alatt domborodó színes, hosszú selyem mellényének három gombnyi nyílásán, és hozzáértő, hivatalos némasággal hajolt a másikban tartott alaprajzra. Azután föltekintett, s bizalmatlanul nézdelődött szét a várpiacon. A csipkék között motozgó keze hirtelen kilendült, és sietve vette körzőbe az alaprajzon a vár piacának hosszát-szélét, s mikor egymás után a lap aljára vont mértékre vitte a távolságokat, rosszallón rázta meg a fejét: a piac aránylag csakugyan kicsi!

- Ja, ja! Ihre Exzellenz Herr Graf Montecucule hat es gut gesaget! - morogta magában, s az egyik középső bástyához vezető úton megindult.

Az erődfokon, míg a rittmeister az asztalkának dűlve figyelte kalamárisba ütögetett pennáján a tinta gyors száradását, újra kezdődött a hivatalos várvizsgálat szemdüllesztése, nyakmeregetése s a körző merev lábú tánca.

- Das ist die Schantz Neu Serin! - bólogatta kicsinylő dölyffel maga elé Holst ezredes. - Nagyságod tehát - fordult hirtelen Zrínyihez -, illustrissime Domine Bane, a méltóságos Hotkriegsrathoz intézett epistolájában Isten bírószéke elé rettenetes ítéletre szólította mind, akik e vár építésében gátolandják? - s választ se várva kiáltott hátra az asztalka felé:

- Keine bedeckten Wege.

- Gáncsolódó fű nő a bécsi mezőkön, obrist uram! - lépett ki Zrínyi büszkén fogadott némaságából.

- De hagyján! - legyintett gúnyosan mosolyogva Holst -, ha Vittniedi nevű szolgája nagyságodnak üres kézzel is jött vissza Styriából könyörgő útjáról, egypár főmagyar jóváhagyó egyetértését hozta ide tarsolyában... Face-linie: vier Pasteien, drei halbe Monde... schwach!... Seiten, dito!

A percegő toll csak úgy ugrált a rittmeister kezében, s Holst méregető, vizsgálódó hajolgatásából harsogó diktálásba egyenesedve ontotta kifogásait: szögpásztázó lővonal rövid! lőtér csekély! irányvonal meredek! mellvéd magas és keskeny...

Zrínyi egy ideig némán nézte a fontos okvetetlenkedést, aztán elnevette magát, s a falpárkánynak dűlve igyekezett az árkot túrókra való figyelésbe pislogni fojtott dühétől homályosodó szemét.

De a diktálás megszűnt, a sok papír tekerccsé gördült, a kis asztalka hordozhatóvá csukódott, s Holst a bánhoz lépett:

- Fölötte nagy kár, Herr Graf, e schantz-ért dacolásba kapni a felséges úrral, s akaratunk ellenére, a végek védelmezéséhez kapott muníciót ide szállítani...

A bán megfordult, s szembe fogadta a hiúságában sértett ingerült tekintetét.

- Nem szánja nagyságod a pénzt, a drága salétromot, pattantyúsokat? - piszkálódott tovább nyájasan az ezredes.

- Erre is van megbízatása kegyelmednek? - pattant föl Zrínyi.

- Mivelhogy a Neu-Serin-Schantz, török földön épülvén, nyílt békeszegés...

- Birtokomon! és nem békeszegés!... Souches, Montecuccoli lomposai talán nagypénteket dobolnak...? Az nem békeszegés... Csak mit én teszek, arra pökhet rá minden német furier?

Holst szakállkáját harapdálva keresett választ:

- ...a... birodalom... érdemei...nek csillagvizsgálója Bécsben áll, bán uram, oda legjobban látszik minden kis és nagy, szőrös és puffadt csillag... mi... onnan legjobban... kellő értékére tudjuk szállítani... misén ájtatoskodókat templomajtóban leső, szíre-szóra török ólakba, vermekbe kukkantó végbeli vitézkedéseket... gróf uram!...

- ...csak Portia úr alszik nyugodtan, mert friauli birtokait is védi e nyomorult... kacagott föl Zrínyi.

- ...juhakol - harsogta most már fenyegetően Holst is -, amelyért a kanizsai basa fejét véres tekegolyóvá gördítette a szultán haragja!

- De bezzeg Keménnyel Erdélybe sétáló főkatonátok, Montecuccoli úr miatt egy török ebhóhér foga se hullott ki, ellenben Kemény Jánost döggé taposták a nagy-szőllősi cécó gyáva futásnak rugaszkodó lovai... és, édes obrist uram, kegyelmed pedig keressen más kurvát magának, ha enyelegni akar!

- Haragudt hangossággal szóllottak, de mirül, corporál uram? - kérdezte a bástyán őrködő magyar a hintójuk felé rohanók mögött ellépegető úr után bámulva.

- Az török háborúrul! - pökte oda komolyan az altiszt.

- Lészen tahát öreg pattantyús háború? - kérdezte a legény puska-acéljának griffjén babrálva.

- Azt tudom, aliglan - vélte a biztos válasz -, merthogy megkrepált az beste aggeb fő török mezei úr, Máhumet Köpredelem!