Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 21. szám · / · Szabó Dezső: Don Kisott penitencián

Szabó Dezső: Don Kisott penitencián
3. Don Kisott a tanács előtt.

Don Kisott megállt a falu tanácsa előtt, hátát meggörnyesztette, lealázkodott minden donkisottságot magáról, és olyan hangon, mintha koldulna, mondta:

- Adjatok menedéket!

A falu vénei - vének időtől vagy bölcsességtől - félkörben ültek. Rámeredtek, és az egyik azt mondta: idegen. És ez a szó olyan volt a fogai közt, mint a nyers hús. Szemfogai agyarokká csattogtak tőle.

A másik azt mondta: erős. És ezt olyan hangon mondta, mintha lakását zárná el idő-rekedt csikorgós zárral.

A harmadik azt mondta: szép. És ezt olyan hangon mondta, mintha tettenért feleségét tiltaná ki a házából.

És mindenik szeméből gyűlölet és irigység harapdosott Don Kisott felé.

- Ki vagy? - kérdezte a tanács bírája.

- Én Don Kisott vagyok - szólt bocsánatkérően Don Kisott.

A név végiglúdbőrözött a tanácsbéliek hátán. Akaratlanul egymásnak vetették vállukat, és kezük védő ökölbe szorult. Egy perccel azelőtt még gyűlölték egymást, most egy "társadalommá" szeppentek. Ez a név az ős Föld fékezetlen erőinek Bacchus táncát zúgatta el fülük mellett. Mintha földindulásos szélben azt kiáltotta volna valaki: tűz van! A közelgő sárga jégfelhő halálos csörgése hallatszott ki e névből.

- Hajdú, tedd be az ablakokat! - szólt a bíró, és abban a percben minden ököl felijedt Don Kisott ellen.

Don Kisott féltérdre ereszkedett, és azt mondta csinált reszketéssel: - Félek.

A disznó tanácsa bevált, a szó csodaszó volt. Az öklök babráló ujjakká mállottak, az erőfeszítésre visszahúzott izmok megint pocakká otthoniasultak, az arcokra kihúzott az öntudat. A bíró magában nagy elégültséget tapogatott szavakba: - A hírhedt hős Don Kisott az én falumba jött félni! Holnap királyi tanácsos leszek.

- Don Kisott - mondotta azután -, neked igen rossz híred van. Te igen sokszor nekihorzsolódtál azoknak a korlátoknak, miket őseink az Isten, Haza és Király védelmére emeltek. Miért jöttél ide közénk? Itt forradalommal nem dugáruskodhatsz, mert megjárod vele.

- Vegyetek be magatok közé - könyörgött Don Kisott. - Új életet akarok élni, polgár akarok lenni a polgárok között. Pihenni akarok. Akarom, hogy cirógassanak, hogy megveregessék a vállam.

A tanács arcán hódító büszkeség terpeszkedett, a bíró pártfogó hangon mondta:

- Helyes, csak igyekezz. De mielőtt abban a szerencsében részesülsz, hogy közöttünk élj, felelj három kérdésre. Mi az Isten?

Don Kisott felelte: Isten mindazon mondatok összessége, melyek a népet termelésre kényszerítik az urak számára. És magában hozzátette: Ó, te másik szent valóság, folytonosan álommá fejlődő élet, bocsáss meg nékem.

- Jól van - szólt a bíró -, és mi a Haza?

Don Kisott felelte: A Haza mindazon mondatok összessége, melyek e termelést spontánná teszik. És magában hozzátette: Szent Szolidaritás időben és térben, bocsáss meg nékem.

- Helyes. És mi a morál?

Don Kisott ismét felelte: A morál az urak jogainak s a jogtalanok kötelességeinek összessége. És magában hozzátette: Örökös cél, mindig szebb emberi megvalósulás, bocsáss meg nékem.

Don Kisott kiállta a vizsgát. A tanács visszavonult, hogy megbeszéljék: mit csináljanak a hírhedt álomvitézzel.

- Tegyük meg bakternek - szólt a jegyző.

- Az Istenért! - kiáltott a bíró. - A bakter lámpással jár és kiáltja az idő lüktetését. Ez felébresztené benne a legyőzött Don Kisottot. Elkezdene rohanni az idővel, s holnap a huszadik században ébrednénk fel. És gyermekeink!

- Legyen írnok - szólt a pap.

- Nem, nem! A betű tömlő, mely kövér a forradalom borától. Ki tudja, mivé táncolnának össze az akták betűi az ő szemében. Nem szabad húst szagoltatni a tigrissel.

A falu leggazdagabb birtokosa sajnálkozó-gúnyos hangon mondta: - Legyen tanító.

A tanács a gyengék kárörömével ujjongott: - Legyen tanító, legyen tanító!

- Jól van - irányította a bíró -, bízzuk rá a magyar nyelvtan tanítását, de szoros tantervvel szorítsuk korlátok közé. Nehogy felgyújtsa a gyermekek lelkét.

- Igaz - szólt a birtokos. - Voltaképpen egy mondaton megtaníthatja az egész nyelvtant. Szabjuk ki ezt a mondatot.

- Legyen a következő - vélte a bíró -, a kutya ugat az udvaron.

- Hát a magánbirtok szentsége! - riadt fel a birtokos.

- Igaz - szólt a bíró. - A kutya ugat a derék szomszéd udvarán.

És lelkére kötötték Don Kisottnak, hogy egész esztendőben ezen az egy mondaton tanítsa "édes hazánk nyelvét a jövő nemzedék számára".