Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 18. szám · / · Figyelő

Laczkó Géza: Eötvös József

A nomád magyar nemzet új szellemi legelőkre hajtotta nyáját, s a régiekre nehezen emlékszik vissza. Erősebb benne az új vidékkel szomszédos határok megismerésére ösztökélő vágy, mint a régi hazára való visszaemlékezés. A haza alapja pedig az emlékezés.

Ma, amikor minden nemzeti öntudat új erőre ébredve lelkesül és cselekszik az île de France-on éppúgy, mint a Bregalnitza völgyében, a magyar sorson gondolkodó mellében Berzsenyi olimpuszi szitkai dörömbölnek lanyha, lagymatag, dologtalan népe ellenében. S nem oktalanul.

Ne csodálkozzunk tehát, hogy az ünneplés zaja késik, amely e meleg, meggyőződéses, szédítően munkás férfi emlékét lenne hivatva felmagasztalni.

Régi mezők arisztokratikus, bús lilioma, a reád való emlékezés hiába sodor engem a gondolatokat viharoztató szomorú érzéstengerre, mely nemes lelkedben halkan, de szünetlenül csobogott, az, akit te "hazá"-nak neveztél, kissé hálátlan, kissé illetlenül közönyös és késedelmező.

Problémák büszke tornáján öklelődző, csöndes szavú, mérsékelt mozdulatú halk lovag, nagy emberi példa, magad is probléma, ezt a kis mécsest póz és pretenció nélkül hozom, s tán nem sértlek meg vele.

*

Honnan van az, hogy ez a csupaszív ember egyike legszárazabb íróinknak?

Honnan van az, hogy akiben az író kicsiny kisebbség, azt mégis inkább az irodalomtörténet vallja magáénak, míg a politikai történet hátrébb szorítja őt és Keményt, Deáknak, a generalissimusnak terv-kovácsoló, virrasztó vezérkari főnökeit?

Hamleti szerénysége okozta, hogy csakugyan eszméi, az eszmék győzedelme legfőbb emlékjele?

Alig van még valaki, akinek a magyar jelen kiépítésében oly sokágú, nagy szerepe lett volna, mint Eötvösnek, de olyan is kevés van, akivel ugyanazzal a hálátlan tudatlansággal állnánk szemben, mint vele. A magyar regény Corneille-je, Jósika után ő a műfaj Rousseau-ja, aki a becsülettel birkózó érzelem helyett a magával küszködő érzelmet szólaltatja meg, s mi mégis Karthausi-t Klopstockról másolt megállapítással elintézvén, hümmögő elmélkedésünkre hálásabb teret találunk A falu jegyzőjének s a megyei rendszer ellen írott hírlapi cikkeinek összehasonlításában. Pedig van olyan fontos a magyar érzésvilág és regény fejlődésében Karthausi, mint a németeknek a Werther. A kultusz, tanügy, börtön- és zsidó-kérdés dolgában felvetett s megvalósított, éppúgy a lényeget megállapító, mint a részleteket rendező eszméi sehol sincsenek oly előtérbe állítva, mint azt mivoltuk kívánná. Szobrot öntetni, utcát, alapot, intézetet elnevezni nevéről alig elegendő. A történetfilozófus Eötvös, mily érdekes, hatalmas téma! Komoly helyen olvastam azonban, hogy a külföld szakirodalma jobban ismeri, mint mi.

Ünnepeljük tehát, de ne "figyelő"-vel, pezsgő vagy taps öntözte szónoklással, hanem az átlátszóságában is nehéz megoldású Eötvös-probléma megfejtésével.