Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 16. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Szinnyei bácsi halálára

Szikár, hajlott derekú, ritkás szakállú, szívós öregember volt, abból a fajtából, amely sohasem emészti magát nagy gondolatokkal, nyugtalan kereséssel, belső izgalmakkal. Folyton dolgozott, több mint hatvan évig: adatokat rakott adatok mellé, cédulát cédulára, neki minden adat egyforma fontos és egyforma kedves volt, nem ismert köztük különbséget. Mennél jobban öregedett, annál jobban halmozódott a cédulák roppant tömege, az embereknek, kik mindvégig kedveskedő humorral néztek rá, mindjobban imponálni kezdett ez a munka, pedáns aprólékosságával, nyugodt következetességével, semmi mással nem törődő magáért-valóságával.

Igazi téglahordója volt a tudománynak: nem csinálta a téglát, nem vett részt az épület tervezésében, nem is törődött mindezzel, ő csak a maga tégláit látta, amelyeket halomba rakott, és amelyeket még ezután halomba akart rakni. Az irodalomhoz nem kötötte kielégülést kereső művészi szükségérzet, a lelki gyönyöröknek szomjúhozása, hanem csak az a romantikus felfogás, amely a könyvben valami áhítatot keltő, szent dolgot lát, az íróban valami magasabbrendű lényt. Nyilván fiatalkorából hozta magával ezt a talán nem is egészen tudatos felfogást, abból a komáromi környezetből, mely az ő fiatalsága idejében sűrűn termette az írókat, s amelynek Jókait is köszönhetjük. Ez tette őt könyvek emberévé, aki egész életét nyomtatott papiros között tölti, és a nyomdafesték szaga pótolja neki az élet minden örömét és szépségét. Az az aprólékos adatgyűjtő munka, amely másnak száraz, lélek nélkül való, neki az egész élete volt. Repertóriumokat összeállítani, könyvekből, újságcikkekből, kézírásokból adatokat kijegyezni kis cédulákra, ezeket a cédulákat pedáns rendben tartani, hogy bármelyiket bármikor meg lehessen találni - ez is be tud tölteni egy életet. Szinnyei bácsi ezt szépnek találta, és ezért szép volt neki az élet is.

Derék ember volt, és önmaga iránt is nagyon becsületes. Soha nem akart több lenni, mint ami, soha nem akart kiemelkedni abból a körből, melyet képességei megjelöltek a számára: becsületes, pontos hivatalnoka maradt a tudománynak, aki nem akar mást, mint beiktatni azt, amit mások, az írók: csinálnak. Nálunk, ahol egy számtiszt világnézetével akárhányan irodalmi essayk íróinak, kritikai szellemeknek és stílus-művészeknek akarnak látszani, szinte magában álló jelenség volt Szinnyei önmérséklete. Hasznosabb dolgot is végzett vele, mint a nagyhangúak akárhányan: ha íróról, könyvről könnyen és hamarjában valami adatot akarunk megtudni, még sokáig az ő sokszor kitréfált, de sokszor is forgatott lexikális nagy munkájához és repertóriumaihoz fogunk fordulni.