Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Szabó Dezső: Pascal éjszakája

Szabó Dezső: Pascal éjszakája
Nem novella
3.

Látta magát a pesti egyetemen, látta a minden csillaghullások szomorú éveit. A fényes numenek egymás után torzultak falánk hazugságokká. Hitte, hogy Isten abszolúte van addig és annyiban, ameddig és amennyiben emberi tettek okozója vagy koordinálója. És a hitet kesztyűnek látta, mely vasárnap jólneveltséget hazud a kézre, a kézre, mely egész héten abszolúte és kegyetlenül meztelenül dolgozik. Nem, Isten nem humanum többé, nem konstitutív része az emberéletnek. A Hazánál is elérte a sablonos csalódás: az önzetlenség nagy szuggesztióját a helyzeterősek kegyetlen részvénytársaságának látta, mely azokon él, kiknek nincs részvényük. Hazafiság és ellenzékiesség e generáció sziámi ikreke volt, s egy liliputi ellenzék csibész harcaiban mind a kettő jelszavai lejárták magukat. Az ellenzék hősei egymás után züllöttek váltóhamisítókká, "árulókká", s ami legborzasztóbb - miniszterré. Falun végzett tanulmányaiban fényképszerű pontossággal ismerte meg az ezer nyomorúságában szükségszerűen fertelmes népet. A fővárosi élet szemébe rikította a burzsoá rabló demokrácia gyilkos igazságtalanságait. Minden napjának megvolt a maga istentemetése. Úgy érezte, hogy becsapták, akik nevelték. Idegesen gyűlölte az idealizmus szót: balekek beteges szuggeráló fétisét, svindlerek gyilkos lasszóját. Jólesett cinikusnak tudnia magát, hitetlenségét szavakba köpnie. Minden akarás nevetségesnek, minden tett hiábavalónak látszott szemében. És mert irtózott a bombák véres nihilizmusától, belecédulázta magát a filológia gerincsorvasztó ostoba nihilizmusába.