Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 13. szám · / · Figyelő

Boross László: Bosznia és Hercegovina politikai szervezete
Írta: Pál Alfréd dr.

Kimerítő forrástanulmányok alapján elegáns stílusban írott tankönyv, mely más tankönyveknél annyiban figyelemreméltóbb és aktuálisabb, mert elődje nincs, már szükséges volt és hiányzott. Rendeletekből és törvényekből ismerteti a tárgyat, melyet címében jelez, ismertet és nem bírál, a jogtudományt szolgálja és a politikától tartózkodik.

Az elfogadott etiquette szerint, hogy fellépését mindenki szerényen valami rajta kívül eső okból származtassa le, elmondja szerző a bevezetésben, hogy a bosnyák közigazgatásban 3920 osztrák mellett csak 3043 magyar állampolgár vesz részt, s hogy ez a sajnálatos tény alighanem azért tapasztalható, mert nálunk az annektált tartományok politikai szervezetét csak kevesen ismerik. Azonban ez alighanem Ausztriában is így van, mert a fenti arány körülbelül megfelel az Ausztria és Magyarország lakossága közötti aránynak. Sokkal érdekesebb a másik adat, melyet szerző ugyancsak felhoz: hogy a szóbanforgó 3043 állampolgár közül csak 347 magyar anyanyelvű. Szóval a többi horvát és szerb. Értik a bosnyákok nyelvét és a közigazgatásban használhatók. A magyarok túlnyomó többsége a bosnyákokkal nem tudna érintkezni, s akkor ne is menjenek Boszniába, mert az országot rosszul igazgatnák, s puszta jelenlétüknek ott lenn a magyar ügy is csak kárát vallaná.

Mielőtt szerző szűkebben körülhatárolt tárgyához tér, azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogy mi Bosznia, kié, és kinek van jogcíme rá. Megállapítása, hogy Bosznia és Hercegovina Ausztriának és Magyarországnak melléktartománya, condominium, melyre Magyarországnak külön legitim jogigényei vannak. Ezeknek a nem-érvényesítése most tehát spontán, bármikor, például mikor a dinasztia kihalna és a monarchia felbomlana, érvényesíthetnők. Szerző e felfogást más felfogásokkal szemben alapos, sok helyütt szellemes polémiában juttatja diadalra, melynek egyetlen gyönge pontja a türelmetlenség a horvát Petrinjensissel szemben, akit így szeretne lezárni: "...részletes cáfolatába azonban nem bocsátkozhatom, hacsak nem akarom az amúgy is bonyolult bosnyák problémát a horvát államjogra vonatkozó kérdések egész komplexumának felvetésével még jobban összebogozni. Nem akarom tehát Petrinjensist terméketlen s tekervényes jogi okoskodásaiban követni..." Hát mi az, hogy nem akarja "összebogozni" a két kérdést? Hisz össze vannak bogozva nélküle is, sőt nemcsak "jogi okoskodásokkal", de sokkal természetesebb módon is. Ez a dolog az összebogozással csak frázis, aminek bántó hatását szerző később azzal enyhíti, hogy legalább egy szempontból mégis nekifog a horvát igények cáfolásának. És ha már kiejti valaki a "jogi okoskodások" szót, akkor magyarázatra szorul, hogy mért szentelt annyi fáradtságot a - legalább ez idő szerint, szerinte is - platonikus magyar jogigények fellobogózásának?

Bár a jogcímek összemérése néha reális jelentőséget nyerhet, elsősorban nem ez, de végeredményben az erőviszonylatok sem, hanem a szembenálló érdekek különböző intenzitása szokott dönteni. Látjuk, hogy az újkorban szabadságát egyik nép a másik után vívja ki, mert az elnyomó népnek sose oly intenzív érdeke az, hogy elnyomjon, mint az elnyomottnak, hogy felszabaduljon. Az intenzívebb érdek kiböjtöl kedvezőtlen hatalmi konstellációkat, és megsemmisít jogcímeket. Csak a benne érdekeltek kiirtásával verhető le. Bosznia sorsa eddig sose igazodott meglévő jogok szerint, hanem ellenkezőleg, minden sorsfordulat új jogokat teremtett. Végeredményben pedig az lesz döntő, hogy mit követel a Boszniához fűződő legintenzívebb érdek.

Bosznia politikai szervezetéből nálunk a legtöbb érdeklődésre az tarthat számot, hogy mik a különböző politikai tényezők hatáskörei. Szerző kimeríti e kérdést. A helyzet röviden és drasztikusan ez: az annektált tartományok politikai szervezetének a tartományfőnök (a szarajevói hadseregfelügyelő) áll az élén, ki felelős a közös pénzügyminiszternek, ez meg a delegációknak. De a tartományfőnök mint katona az uralkodótól egyszerűen parancsokat is kaphat, s ekkor a közös pénzügyminiszter meg a delegációk megkerülhetők. A tartománygyűlés hatásköréből ki van vonva minden, ami Ausztriát és Magyarországot is vagy a felségjogokat is érdekli, az uralkodó megtagadhatja minden törvényjavaslattól és törvénytől a szentesítést. A tartománygyűlés az alkotmányt nem vonhatja tárgyalás alá, tehát minden változtatás az alkotmányon - így annak eltörlése is - az uralkodóra tartozik. Ez fakultatív abszolutizmus.

Szerző ezután a közigazgatással foglalkozik, és legbehatóbban a helyi autonóm szervezetekkel. Egészben nagyon érdekes Bosznia politikai szervezete, mert azon kevesek közé tartozik, melyek nem az angol-francia mintára készültek. A predomináló felvilágosult abszolutizmusnak felismert érdeke, hogy a népnek hasznára váljon. Mellette katonai közigazgatás (ma csak korlátoltan az, de térhódítása előfordult már, és elképzelhető a jövőben is). Az uralkodó a népnek szűk keretekben mozgó alkotmányt is adott, melyet alkotmányosan visszavonhat, de mely szilárdulhat és gyarapodhat is. E rezsimfajta prosperálását Bosznia és Hercegovina esetében előmozdítja, hogy az uralkodó esetleges tizennegyedik-lajoskodásait a két uralkodó állam, Ausztria és Magyarország törvényei megakadályozzák. Hátráltatja pedig, hogy a parlamentarizmust a nyilvánosság előtt pótolni hivatott helyi autonómiák a két tartományban még nagyon kezdetlegesek, és hogy Ausztria és Magyarország tág beavatkozási joga folytán az uralkodó nem kerülheti el olykor, hogy idegen uralom megtestesítőjének ne lássék.

A bosnyák politika köreit végül négy külső centrumból is vonják: legitimen Bécsből és Budapestről, máshogy Zágrábból és Belgrádról is.

A bosnyák politikai szervezetek működésére szerző nem terjeszkedik ki, nem tárgyalja, mennyiben elégítik ki a szükségleteket, hogy mily vért szülnek és mily tendenciákat. De a mű szempontja és szerkezete az anyagot úgy határolja el, hogy ezek már nem is tartoznak anyagához.