Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 11. szám · / · Figyelő

Moskovitz Iván: Új parlamentarizmus

Ilyen címmel nagy tanulmányt írt Rédei József dr. a választójogi rendszerekről.

Rédei olyan megoldást akar, mely az államok polgárainak számarányuk szerint való képviseletét biztosítaná a parlamentokban s az autonóm testületekben.

Meg akarja szüntetni azt a méltánytalanságot, mely a többségi választójognak nyomában jár: hogy nagy választókerületeknek nagyszámú kisebbségei egyáltalában nem kapnak képviseletet. Táblázatos kimutatásokkal bizonyítja, hogy a többségi választójogok a különböző kultúrállamok parlamentjét, a választók valódi számarányának, sokszor éppen a választók igazi országos többségének mellőzésével alakítják meg.

Azt vallja, hogy a többségi választójogi rendszerek semmiképpen, még a legdemokratikusabb alapon sem fejezik ki az országok társadalmának igazi akaratát. Mert még a demokratikus választójogi rendszerek, még a méltányos kerületi beosztások is kizárják a parlamentből a kerületek kisebbségeinek képviseletét. Valójában azonban az aránylag legdemokratikusabb választási rendszereket is nyomon kíséri a kerületi beosztás, a Wahlgeometrie, a kerületeknek olyan kiméregetése, mely már nem csupán a kerületi kisebbséget teszi némává, de az országos kisebbségeket zárja ki a számbeli arányuk szerint való parlamenti képviseletből. A kerületi beosztás művészete erős, nagyszámú országos pártokat szoríthat ki a parlament kapuja elé, és ügyesen kezelve nem csupán arra képes, hogy a valódi, országos kisebbség elől állja el az érvényesülés útját, hogy csökkentse a kisebbség képviseleti arányát, de meghamisíthatja magát az országos akaratot, kisebbséggé szállíthatja le az ország választóinak valódi többségét.

Az egyik kerületnek 600 választója van, ebben a kerületben 301 uralkodópárti ember megingathatatlan többséggé válik, és képviselőt küld a parlamentbe. Ugyanannak az államnak másik, talán nagyobb kultúrájú kerületében 10 000 választó van, s ebben a kerületben megtörténhetik, hogy 4000-nél több választó képviselet nélkül marad. Így aztán nem csupán a kis kerületnek 299 embere és a nagy kerületnek 4000 embere marad minden képviselet nélkül, de ha ügyesen kezelik az egyik párt javára ezt a beosztást s e kedvezményes párt javára határolnak körül sok kis kerületet, míg a többi pártokhoz szító vidéket nagy kerületekbe egyesítik, akkor az is megeshetik, hogy az ország választóinak valójában kisebbsége győz a sok kis kerületben, s a nagy kerületekbe egyesített valóságos országos többség kevesebb mandátumhoz jut, tehát bent parlamenti kisebbséggé válik.

Ám még ha jóhiszemű is a kerületek beosztása, ha arányos és ha a többségi és kerületi választási rendszer nem is válik sem az országos többségnek meghamisítójává, sem az országos kisebbségnek megölőjévé: még akkor is méltánytalan, hogy a kerületeknek sokszor nagyszámú s erős kisebbségei teljesen képviselet nélkül maradjanak. Az erők s a pártok megoszlásánál a parlamentben ugyanolyannak kellene lennie, mint magában az országban, a társadalomban.

Rédeinek a méltányosság tekintetében igaza van. Megeshetik, hogy a választójogok az általa kijelölt irányban fognak fejlődni. De ma még az uralomvágy s a territorializmus nehezítik meg ezt a fejlődést. A mai választójogi rendszerek jobban kedveznek a párturalomnak, mint a proporcionalizmus, s a pártok a legtöbb társadalomban erősen ragaszkodnak hatalmi monopóliumukhoz. A territorializmus pedig a kerületek egységének fikciójához való ragaszkodást tartja ébren az emberek lelkében. Ezzel a fikcióval nem fér össze, hogy ugyanazt a kerületet két ember, egy többségi s egy kisebbségi politikus képviselje a parlamentben. S ez ösztönös hajlandóságokon kívül ma még sok országban fontos politikai érdek, az államfenntartás érdekei is kívánják a többségi, a hatalmi berendezésű választójogoknak fönntartását. A politikában a salus rei publica esuprema lex - nem csupán a magánosok kicsinyes érdekeivel, de sokszor a tudomány ideális követelményeivel szemben is.

Mint mondottuk: jogos követelés volna, hogy a pártok a parlamentokban olyan arányban szerepeljenek, amilyenben az országban vagy az országnak választásra jogosult lakossága között megoszlanak. A kisebbségnek valóban méltányos arányú képviselete bizonyosan nagyobb, erősebb ellenzékeket hozna a parlamentokba. A parlamenti pártok hatalmi váltakozását is jobban biztosítaná az ilyen képviseleti rendszer. És bizonyos, hogy ez a mód teljességgel, kizárná azt a ma gyakori esetet, hogy egyes politikai pártok, érdekcsoportok vagy éppen társadalmi rétegek is teljesen kimaradjanak a parlamentból, mikor pedig a parlamentenkívüliség háttérbe szorulást jelent nem csupán a parlamenti harcok, nem csupán a politika terén, de a közigazgatási, a társadalmi és gazdasági életben is. Egyes pártok s egyes társadalmi rétegek nincsenek arányosan, vagy nincsenek egyáltalában képviselve sok mai parlamentben. S ezek a rétegek és pártok nem csupán a politikában nem érvényesülhetnek törvényes formák között, de egyéb életükre, fejlődésükre is bénítóan hat képviseletlenségük. Ha tehát ma még nem válhatik testté minden pártnak s minden társadalmi rétegnek arányos képviselete: mégis arra kell igyekeznünk, hogy semmi komoly párt és semmi komoly társadalmi réteg ne maradjon képviseletlen.

A valóban arányos képviselet propagandájában Rédeinek a távoli jövő, az ideális fejlődés tekintetből igaza van. De azt véljük, s maga a szerző is véli, hogy az ő programja ma még az országos politikában nem fog gyakorlativá válni. Ma még a szerző maga is főképpen az autonóm képviseletek szűkebb világában óhajtja, egyelőre, tervének valóra válását.

Rédei munkájának részleteit nem akarjuk ismertetni. Kimutatásait, számításait nem foglalhatnók egy cikk keretébe. A szerző ismerteti a proporciós választójog fejlődését a különböző országokban, ismerteti a kérdés irodalmát és propagandáját, a D'Hondt-féle, a Van der Walle, a Goblet d'Alviella, a Hagenbach-Bischof-féle rendszereket, a Poincaré-féle javaslatnak rendszerét. - A munkát ajánljuk a választójoggal s kivált a közigazgatási reformkérdésekkel, az autonómiák megerősítésének hazánkban főfontosságú kérdésével foglalkozók figyelmébe.

Rédei régibb, kisebb értekezéseiben már bizonyságot tett róla, hogy erős közjogi és erős szociális érzéke van. Új parlamentarizmus című munkája tudományos készültségének s képességeinek bizonyságát tárja az olvasó elé.