Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 9. szám

Ady Endre: Feleselés egy asszony-verssel

"Sudár fa állott, óriási,
Tavasz delén a napsütésben..."
Nézd, virágzom, nézd, hogy süt a Nap,
Virágaimmal érted késtem.

"Szeszély-asszony hanyag keze, szél
Belekapott kopott galyba, virágba..."
Királynét várt s csak most érkeztél,
Ez a fa az erdők királya.

"Volt két virág más másik ágról
De egy volt szirmuk s kelyhük szine..."
Van egy víg, rózsás csók-ravatal
S két élő-vágyó kiterítve.

"Két fáradt virág más-más ágról,
Pihegve egymás mellé hulltak..."
Most kezdődik csak a történet,
Királyném, felejtsük a Multat.

"Tudták jól, hogy röpül az Idő
S övék csupán egy pillanatja..."
Mienk a Nap és mi megállást
Parancsolunk a nyári Napra.

"És szomorúság volt a nászuk,
Tiszta, édes, bánattal telve..."
Ez lesz a világ legbékültebb
És legfejedelmibb szerelme.