Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 5. szám · / · Kabos Ede: Rózsika gyermekei

Kabos Ede: Rózsika gyermekei
6.

Krause megint odacsalta az orgonabokrok alá. Már késő éjszaka volt. Tizenkettőre járt az idő.

- Ne nézzen engem, Rózsika, akinek van feleségem és vannak nagy gyermekeim. A Don Juan-legenda bizony sohsem születik meg, ha nekem kell Don Juannak lennem. Aztán, ha fiatal volnék és szép, akkor sem volnék a magának való férfi. Nagyon gyöngéd vagyok hozzá, hogy magát boldoggá tehessem. Ha volnék olyan önző, egészséges és kíméletlen, mint azok mind, akiket maga szeret, talán nem törődném én sem vele, ha okozok is magának fájdalmat. Meggyújtanám a maga szívét, és egy hét múlva elutaznám ezer mérföldnyire. A világ másik végén nem is gondolnék vele, hogy maga sír utánam Talán azt mondanám magamnak: hadd sírjon, hiszen kellenek neki a fájdalmak, melyek nélkül nem tudna boldog lenni. Rózsika boldogsága a lemondás, hát megszerzem neki azt a boldogságot, hogy le kell mondania rólam is. De én nem vagyok elég önző, egészséges és kíméletlen. Én azt akarom, hogy Rózsika mondjon le a lemondás boldogságáról. Szeresse már egyszer egy kicsit önmagát is. Vesse le magáról az öregasszonyt, ne legyen az egész világ édesanyja, vesse el a hét tőr díszét a szívéből, és bocsássa be a legszebb fájdalomokozót, a fiatal, ragadozó szerelmet. Azt akarom, hogy Rózsika rázza meg magát, mint a boszorkány a mesében, és legyen fiatal lány. Nem nekem, aki búcsúzom, de önmagának, aki csak most kezdi az életet.

Rózsika egy kicsit fáradtan lélegzett. A jó isten tudja, honnan vette, mikorról emlékezett rá, de életében először kacérkodott:

- Tudja mit, Krause? Maga lesz az én életem szép emléke, ha igazán vénlánynak kell maradnom. Jó lesz?

Krause felugrott.

- Nem. Azt akarom, hogy fogjon magának egy egészséges, fiatal csirkefogót, aki úgy öli ki magából az én oda nem való emlékemet, mint én egy rossz szót vagy rossz rímet a verseim kéziratából. Az én emlékemhez magának hozzá kellene öregedni, pedig az öregedésből éppen elég volt már. Én holnap hazautazom, s ebben az életben aligha látom magát újra. De maga kezdjen új életet. Vagy hadd mondom meg egyenesen: kezdjen végre élni. Próbálja meggyűlölni a húgát, az apját, az anyját, csakhogy végre elkívánkozzék mellőlük.

Rózsika haraggal ütött a kopasz német kezére:

- Ha még egyszer ilyet mond, el se búcsúzom magától.

- Akkor hát már még egyszer mondom. Próbálja meggyűlölni, akiket eddig szeretett. Azt hiszem, én már gyűlölöm is őket.

- Jó éjszakát! - szólt Rózsika, és átment a kis húgához. De olyan érzése volt, mintha szíve az egész testében dobogna, vagy mintha fogoly szépségei dörömbölnének végre börtönük meleg falain.