Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 4. szám

Ignotus: A politika mögül

Tisza István gróf többször írt olyasmit, hogy az általános választójog, ahol megvan, tönkretette a szerencsétlen országot. Furcsa volt ezt olvasni művelt és értesült embertől, kinek még megfeledkezéseiben is megvan a rendszer, mely a Hamlet lelki baját oly magasrendűvé teszi, s ki már becsületességből sem ír le olyasmit, amiben ne hinne, s már okosságból sem olyat, amiről ne hinné, hogy bizonyítani tudja. Mindeddig e tételét inkább kijelentésül, sőt kinyilatkozásul írta, s oly magától értetődőnek hihette, hogy nem is igen bizonyítgatta. Ez a feltétlenség volt különösen különös a Tisza István gróf állításában - az ember el nem tudta gondolni, hogy látó szemmel nézvén a világot, vagy legalábbis olvasván az újságokat s az újabb könyveket, miből meríthette ezt az egészen saját meggyőződését. Most végre megmondja. Az Újság február 9-iki számába cikket írt A művelt külföld példája címen, s ebben elmondja, mily kábaság volna a művelt külföldet abban majmolnunk, ami országait rendre szerencsétlenné tette. Szegény külföld! Várjuk az eleddig ismeretlen adatokat a pusztításokról, melyeket mindmostanig nem vettünk észre. De nem, Tisza István gróf sem tud egyéb adatokat felhozni, mint amik valóak, de ismeretesek. Ezek az adatok, kivéve az egy Franciaországot, melyről menten külön kell szólanunk, mind azt bizonyítják, hogy a szóban forgó országok vagy soha, vagy újabb történetük során soha boldogabbak s hatalmasabbak nem voltak, mint mióta a demokrácia legalábbis az általános szavazatjog formájában s a parlamentra való hatásában egyik mozgatója közéletüknek. Miben látja hát Tisza István gróf hanyatlásuk jelét? Igen különös: abban, ami igaz? hogy az úgynevezett liberális párt a kontinensen mindenfelé visszaszorult, leszorult a hatalomról, s megőrlődött egyfelől a reakció s a klerikalizmus, másfelől a radikalizmus s a szociáldemokrácia súrlódása között.

Két engedményt kell itt tenni, hogy teljesen méltányosak legyünk, tétele visszaverésében, Tisza István grófhoz.

Az egyik: hogy el lehet gondolni magyar államférfit, ki azt mondja: az én országom más megítélés alá esik, mint egyéb hazák, s neki lehet méreg, ami másnak orvosság. Ezt is bizonyítani kéne ugyan, de álláspontnak lehetséges.

A másik: hogy Tisza István gróf is élhet a véniával, mely szerint a legtöbb politikus liberálisabb kifelé, az idegen számára, mint befelé, a maga országa számára. Furcsa, ugyan, ha Tisza István gróf, ki itthon még a nemzetiségi kérdést is klerikális alapon akarja megoldani, s úgy az oktatás, mint az erkölcs dolgát a felekezetek kezében tudja legjobb helyen - ki most veszett össze a városi polgársággal, s a lelke gyökerei agrárius talajba nyúlnak: veszedelmet lát abban, ha valahol a reakció erős, ha a klerikalizmus előrenyomul, ha az agrárizmus mindenható, ha a liberalizmusnak befellegzett. De joga van erre, s éppúgy joga van neki, ki itthon reakciós, Németországban liberálisnak lennie, mint a franciának joga van nem csinálni például keleti exportcikket az ő otthoni antiklerikalizmusából.

Amihez azonban nincs joga Tisza István grófnak, éppen az utóbbi ötven év nyugati tapasztalatai után, az az, hogy a kontinentális liberális pártok sorsával azonosítsa a nemzetek sorsát.

Miért? Mik voltak a nagyszerű alkotásai a liberális pártnak akár Franciaországban, akár a német birodalomban, akár Ausztriában? Miben veszteség, hogy elbukott? S különösen: miben, értékben, nem pótolja sokkal hatásosabban a helyébe tolakodott két véglet?

Mit ártott a német birodalomnak az általános szavazatjog, s mi kára van benne, hogy száztíz szociáldemokrata képviselő ül a birodalmi gyűlésen? Rossz talán a német hadsereg? Korrupt talán a birodalmi pénzgazdálkodás, s pártos a lipcsei Reichsgericht? Fogyatékos talán a német szociálpolitika? Gyenge talán a német flotta, melyből ötven év előtt egy hajó sem volt meg? Meg van talán bénítva a német diplomácia, nem terjeszkedhetik a német ipar, megakadt a német kereskedelem, s a német császár nem parancsolhat eléggé - többek közt Magyarországnak is? Egy párttal, mely soha, sehol igazán szervezve nem volt, mely saját elveit mindenütt gyáván és gyengén szolgálta, egyéb törekvésekkel szemben pedig olyan értetlen makacsságot vetett, hogy például Poroszországban csak vele való konfliktus árán lehetett a hadsereget s ennek útján a német egységet megteremteni: a liberális pártéval hogy lehet összetéveszteni akár a német, akár az osztrák, akár a francia nemzet boldogulását?

Ausztriában, való igaz, az általános szavazati jog annyira nem szüntette meg a nemzetiségi ellentéteket, hogy még a szociáldemokrata pártot is nemzetiségi csoportokra tépte. De mit jelent ez? Azt, hogy azért nem szüntette meg, mert meg fogja oldani a nemzetiségi problémát - s eredményei máris világossá tették, hogy erre csak egy mód van: a becsületes federalizálás. Igaz, ez a németség uralmának Ausztriában véget fog vetni. Hát aztán? Hol van megírva, hogy a németeknek uralkodniok kell - kell, akkor is, mikor nem tudnak? Ha választójogi miskulanciák biztosítani tudnák az uralkodó fajok vezérletét: mért bukott el az osztrák-német liberalizmus már a tízforintos választójog napjaiban? Nem, az általános szavazati jog nem fogja restituálni a német uralmat Ausztriában, de rákényszeríti az osztrák népeket, hogy megértsék egymást, és megbecsüljék a parlamentet, melyben találkozhatnak egymással. Mióta az általános szavazati jog megvan, a negyven évig veszteglett cseh-német kiegyezés közel lendült a megvalósuláshoz, s a szociáldemokraták lettek a parlament munkaképességének eltökélt őrei, s az obstrukciónak elkeseredett ellenségei. Ki állíthatja, hogy a mai osztrák parlamentnak nincs érzéke az állami szükségek iránt, s vajon a Victor Adler parlamentja nem állt-e keményebben az Aehrenthal annexiója mögött, mint a Herbstek s a Giskrák parlamentja az Andrássy okkupációja mögött?

Franciaország: az más. Franciaországban valóban nagy bajok vannak. Fegyelem és szervezet nincs ebben a fegyelemre és szervezetre, mert centralizmusra épített országban? De miért? A demokrácia miatt? Nem. Hanem mert a demokrácia sem tud benne szervezkedni - mint ahogy nem tudott volt a polgárság sem, nem tudott, igazában, a királyság sem, s Franciaország sem feudálisul, sem polgáriul, sem demokratául nem tudott másképp egy és cselekvőképes lenni, mint királyi vagy cézári vagy forradalmi személyes zsarnokság alatt. A francia társadalomnak nem az a baja, hogy kikezdte a szociáldemokrácia, hanem az, hogy nincs igazi szociáldemokráciája. Ha Tisza István olyan jó barátja a franciáknak, hogy reszket sorsukért, akkor imádkoznia kéne azért, hogy a francia demokrácia váljék mindenestül szociáldemokratává. Mert ez a vörös idea az, amely tud szervezni, amely porosz fegyelembe tudja beletörni a féktelen sokaságokat.

Ami az azon való panaszkodást illeti, hogy az általános szavazatjog s általában a demokratizálódás lenyomta a parlamentek színvonalát s emberi anyagukat silányabbá tette, arra sok mindent lehet felelni. Először azt is, hogy talán nem is egészen így áll ez. Nem látom át, hogy Victor Adler vagy Renner mért volna kisebb ember vagy szónok vagy politikus vagy kapacitás, mint a vicces Unger, a savanyú Herbst s a szavaló Suess - hogy Vandervelde mennyivel alábbvaló, mint Frčre-Orban, hogy Bebel, Lloyd George vagy Aristide Briand mennyivel kisebb kaliber, mint Richter, Gladstone vagy Ollivier? Másodszor: azt lehet mondani, hogy ha a demokrácia haladása csakugyan lenyomja a parlament színvonalát, ahhoz éppen nem kell általános szavazati jog. Nem tudom, a magyar demokrácia haladása tette-e, de a mi mai parlamentünk bizony isten van legalábbis olyan alacsonyrendű, mint akár a német birodalmi gyűlés, akár az osztrák birodalmi tanács, akár a francia kamara. Pedig, igen csekély változtatással, ugyanazon választójogon épül, mint a Kossuth, a Deák, s a Szilágyi Dezső parlamentja. Harmadszor meg kell állapítani, hogy amennyiben a demokrácia haladtával a parlamentba nem a legkiválóbb emberanyag kerülne, az nem az általános szavazati jog miatt van, hanem egyfelől, mert a demokrácia okozta fejlődés s e fejlődés termette millió érvényesülő lehetőség közt éppen a legjobbaknak igazán jobb dolguk van és több a dolguk, mint a parlamentben való ücsörgés, másfelől, mert minél hatalmasabban felpezsdíti az életet a demokrácia, amint kevésbé szükséges, hogy a parlamentnek ilyen körülmények között mindinkább csak ellenőrző, rekrimináló, buktató vagy jutalmazó szinte mechanikus munkáját éppen a legkiválóbbak végezzék. Mentül haladottabb a demokrácia, annál magával törődőbb s magának dolgozhatóbb, s a parlamentnek a saját igényeinek kész munkáját szállítható benne minden rend, réteg és csoport - részint nem tűri, hogy a parlament az ő dolgába beleüsse az orrát, részint maga szabja meg, milyen törvényt hozzanak róla, ehhez pedig nem az kell, hogy a kiválóbbjai üljenek a parlamentben, de igenis annál inkább az, hogy valamennyiüknek legyen benne képviselete. Aztán meg: mentül jobban szétforgácsolódik s önállósodik a demokráciában a társadalom, annál igazibb erejű, kezdeményezőbb s a maga átlátása szerint eljáró kormányzat kell neki, annál inkább a kormány kormányoz, nem a parlament, a parlament csak körmére néz és markában tartja - ehhez pedig csak a kormány embereinek kell kiválóknak lenniök, nem a parlament embereinek. Az Úristen, kire Tisza István többször hivatkozik, mentse meg a demokráciát a minden lében kanál parlamenti zseniktől, a szavazattöbbséggel választott Lionardóktól, kik egyformán tudnak márványt túlfaragni, vásznat használhatatlanná, papirost makulatúrává tenni, hidat elrontani és repülőgépet ki nem találni.

De hát jó. Hagyjuk a művelt külföldet - legalábbis az általános szavazati jogtól megfertőzött országait. Hajlandó vagyok ívet köröztetni radikálisaink legradikálisabbjai között, hogy húsz évig nem kell nekik általánosabb választójog, mint a tegnapi olasz s a mai angol. Csak ennyit kapjunk meg, s akkor majd nem kell félnünk, hogy oly boldogtalanok találunk lenni, mint Ausztria, mint Franciaország, mint a német birodalom, s nem veszünk magunkra több veszedelmet, mint amennyi közt Olaszország bement Tripoliszba, s Anglia is egészen tűrhetően prosperál. A kevesebb néha több. Helvey Tivadartól, a Ferencváros pártonkívüli 67-es képviselőjelöltjétől kérdezték e héten a szocialisták: s a választójog? A választójogban, felelte a jelölt, rosszallom a kormány javaslatát, s követelem helyette az általános, egyenlő, titkos és községenkint való választójogot! Sok, sok, szóltak a szocialisták, tessék valamivel kevesebbet követelni, s elfogadni az ellenzék választójogi tervét!