Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 4. szám · / · Móricz Zsigmond: Az Bétsi Susánna

Móricz Zsigmond: Az Bétsi Susánna
Színdarab egy felvonásban
5. Jelenet

(Voltak, Anna Marie, Dobó)

(Dobó úrfi az Anna Marie nyakában jön be. Már be van csípve. Igen szeleskedik s tántorog. Minden pillanatban csókolózik.)

Dobó úrfi: Bátyám, Bálint! Sose búsulj ez világi bajokon!... Hadd álljanak az kopók az rókalyukon, annál vidámabban esik szívünknek az leányi csók!

Susanne (két citerás jelenik meg, törökök, s leülnek mereven a szoba jobb oldalán, magukkal hozott kis szőnyegekre. Int nekik, hogy kezdjék, s dalol): A magyar türkit, citerások! (A kendőt magyar menyecskésen teríti magára. Dal.)

Ez világ sem köll már nékem,
Nálad nélkül szép kedvesem,
Ki állasz most én mellettem,
Egészséggel édes lelkem!

Balassa (az első szónál felpattan s boldogan néz le a leányra): Az én nótám, kit csenálék, mikor Juliámra akadtam!

Susanne (dal):

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kévánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Te vagy Isten áldomása!

Balassa (folytatja a dalt):

Feltámada napom fénye,
Szemöldök fekete színje,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj életem reménye!

Susanne (dal):

Szerelmedben meggyúlt szívem,
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvezlégy én fejedelmem!

Balassa (dal):

Juliámra, hogy találék,
Örömömben így köszönék,
Térdet, fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

(Susannet a szófához vezeti, és ott letérdel előtte. Ebben a percben a citerások heves érzékies táncdalba kezdenek, és beperdül egy török táncosnő, Balassa felheveredik a kerevetre, és a fejét a Susanne ölébe fektetve nézi a táncot. Susanne lehajlik reá, s a haját simogatja, az ujjára tekeri a fürtöket, s boldogan ül.)

(Dobó úrfi a másik oldalon összekuporodik Anna Marieval, s szintén a táncot nézik.)

(Mikor a táncnak vége van, Anna Marie bort hord szét. Balassa kiissza fenékig s eldobja. Dobó úrfi is kiissza s eldobja.)

Balassa (feláll s csárdásra hozza Susannet. Dalol. Dobó úrfi kíséri dallal):

Szít tüzet Zsuzsánna,
Szívemben magára,
Cupidóval üzet,
Szerelem dolgára.
Mert kis szája,
Szép orcája,
Mint pünkösti új rózsa
Fényes haja
Nap csillaga,
Szép mint arany sárgája
Vékony derekacskája!

(Magyar táncot járnak. Néha ki-kiválik a két férfi, s a lányok olyankor csak mozdulatokkal és halk tapssal kísérik az ütemeket. Aztán erős, heves, szorongatós, érzékies csárdás, erős csókokkal. Végül mind a két pár rendkívül szédítő s fokozatosan erősödő és hosszabbodó forgásoknak a végén a saját kerevetére szédül, s ott egy gombolyagba fonódva feküsznek mozdulatlanul. A zene egyre halkabb és oszlóbb lesz, egyszer-egyszer még roppant hevesen felver, mint a szerelem fellángolása, aztán lefoszlik vékony álommá.)

(Bealkonyodik.)

(A távolban megszólal a kürt. A tábori kürt.)

Dobó úrfi (felemeli a fejét s álmosan keres, nem eszmél tisztán, mi az).

(A hadi kürt közelebb, erősebben szól.)

Dobó úrfi (felugrik): Bálint, Bálint!

Balassa (mereven leveti a lábát s felül).

Dobó úrfi (újra szól a kürt): Hallod... Az esteli kürt!... (rémülten. A lányok nem értik, megszeppenve, ijedten fonódnak a nyakukba.)

Balassa (halkan, sóhajtva):

Bár ne tudtam volna, mi légyen a szeretet!
Mért született engem, aki engem született!
Ily gyilkos kínokra,
Sok búra, bánatra,
Mért vagyok ily megvetett!...

(A kürtök erőteljesebben megszólalnak.)

Dobó úrfi (felcsapja kucsmáját): Hamar, ha még nem késő! Ha itt kapnak az vasasok, végedet szegik!

Susanne (felsikolt): Mi az! Ki vagy te hát, én édesem?

Balassa: Szomorodott lélek, üldött vad a szerelem mezején, én édesem! (Felteszi kucsmáját, felcsatolja kardját.) És most ki az éjszakába, lóra, törődésbe, hidegbe, szélbe, szerelemtelenségbe!... (Halkan dalol):

Boldogtalan vagyok,
Mert kínaim nagyok,
Béborult ifjúságom.
A szokatlan dolgot,
És a nehéz jármot
Már megszokni nem tudom.
Régi időm elmult,
Most másképen fordult,
Szomorú az én sorsom...
Szomorú az én sorsom!

(Kinn lábak dobogása, fegyverek csörgése. Erős, nem érthető, német vezényszó.)

Dobó úrfi: Véged! Végünk! Becstelen dögök, ti tartottatok fel! A ti gyalázatos öletekbe fúl a legelső magyar levente!

Balassa (Hogy jóvá tegye Dobó úrfi szavát, gyöngéden kézen fogja a két leányt s megöleli).

Susanne: Kik vagytok ti? Ki vagy te?

Dobó: Balassa Bálint! Most vége! (Kinéz.) Minden kövön állanak. (Kardot von.)

Susanne: Balassa!?... A Stahremberg hercegné lovagja!?

Dobó: Az a...

Susanne: Mind egész Bécs lányinak álma!... Nem fogsz elveszni, Balassa!... A bécsi lányokon nem marad a szégyen, hogy Balassa náluk veszett halálra... Még egy csókot, én édesem! (Hosszú csók.) Most menj! Erre! (Kinyit egy fali ajtót, amely tükör.) Menjetek! Ez elvisz a másik utcára, rajtakapott házasságtörő férjek útja legyen a lányszívek boldogítójának menedéke! Isten megáldjon... Isten megáldjon...

(A lépcsőn lábak dobogása s német szavak.)

(Balassa leakasztja mentéje nagy aranyláncát, s a Susanne nyakára keríti! Heves csók, aztán Dobó úrfival elmennek. Susanne a homlokára s szívére szorítja kezét. Aztán int a citerásoknak, s ő járja azt a táncot, amit az előbb a Fatme.)