Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 18. szám · / · Figyelő · / · Disputa

Boross László: Berchtold akciója.

Ignotus és Purjesz Lajos a Nyugat utolsó számában nagyon elitélően nyilatkoztak arról az akcióról, melyet Berchtold a baltisporti eseményekre felelt. Azt a felfogást bástyázták körül érvekkel, hogy Berchtold akciója nemcsak hogy nem fogja kirántani monarchiánkat izolált helyzetéből, de az ellenséges tervek keresztülvitelét még könnyíteni és siettetni is fogja.

Az utolsó években Ignotus cikkei az osztrák-magyar monarchiáról majdnem mind Kasszandra-hangulatot árasztanak. A Nyugat utolsó számában kifejtett felfogás is határos azzal a nézettel, hogy a monarchia jövője reménytelen. Berchtold a baltisporti találkozóra ugyanis mással, mint az Európához való fellebbezéssel nem felelhetett, a baltisporti találkozó pedig elmaradhatatlan volt. Már Bismarck kijelentette volt, hogy az osztrák-magyar-német barátság megtörhet egy ponton: ott, ahol az osztrák-magyar politika s a lengyel törekvések találkozni fognak egymással. Nem titok, hogy monarchiánk politikája már elérkezett e ponthoz. Oroszországgal való rivalitásunk szükségessé tette, hogy Bécs és a lengyel törekvések között titkos antant szövődjék. S egy német diplomata, kit meginterjúvoltak, hogy vajon folytak-e Baltisporton politikai tanácskozások - így felelt: »Persze, hogy folytak. Hisz Orosz- és Németországnak közös határa van.« Ez a közös határ a lengyel határ. A baltisporti tanácskozásoknak tehát Ausztria ellen kellett irányulniok. Ha azonban monarchiánk nem fellebbezhet az orosz-német paktum ellen, akkor helyzete kilátástalan.

Sokan furcsállni fogják e kapcsolatot a török és lengyel kérdés között, azonban e kapcsolat még annál a különös jóindulatnál is régibb, melyet Ausztria Törökország irányában mindig tanúsít, ha maga bajban van. 1768-ban, mikor Lengyelország utolsó napjait élte, a lengyel nemesség szervezkedett az orosz befolyás ellen s szövetkezett Törökországgal. Ez háborúra vitt, melyben az oroszok győztek; a lengyel zsákmányból Ausztria és Poroszország is kaptak valamit, nehogy Oroszország ellenségeihez csatlakozzanak. Később Ausztria és Oroszország szövetkeztek a porta ellen. Mikor 1790-ben győzelmes osztrák és orosz csapatok álltak Törökországban, a győztesek egymásra féltékenyek voltak és mindkettőjűkre féltékeny volt Poroszország: a rivális hatalmasságok Lengyelország második és harmadik felosztásában találtak e bajokra írt. A rivalitás Oroszország és monarchiánk között ma élesebb, mint valaha. Oroszország az erősebbik fél. De ott vannak Oroszországban az elnyomott lengyelek és itt van monarchiánkban a lengyel királyság restaurálásának lehetősége. Fölösleges most azzal a kérdéssel foglalkozni, vajon e terv meg fog-e valósulni valaha de való, hogy a lengyelek számítanak rá s hogy a monarchia számít Oroszországgal szemben a lengyelekre.

A lengyel kérdés Németországot is érinti. Ha Oroszország és Ausztria-Magyarország között a balkán kérdés miatt háborúra kerülne sor, a lengyel kérdés feltámadna rejtezkedéséből s Németország nyugalmát is zavarná. Ma Oroszország sokkal kevésbé vágyik terjeszkedésre a Balkánon, mint Ausztria-Magyarország, hisz mióta a délszláv államok emancipálták magukat az orosz protektorátus alól, Oroszországnak a Balkánon semmi keresnivalója nincs. Az orosz politika céljai ma elsősorban Ázsiába esnek. Tehát nyilván ezen az alapon jött létre a baltisporti orosz-német megegyezés is az európai statusquo fenntartása, a Dardanellák kiszolgáltatása Oroszországnak és közös politika Ázsiában. (A program utolsó pontjára nézve már Potsdamon jött létre megállapodás.)

Ausztria-Magyarország ma nem barátja a balkáni statusquo fenntartásának. Ez kitetszik abból is, hogy Berchtold Törökország decentralizációját jelöli meg akciója céljaként. De hogy akarja Berchtold célját elérni most, mikor Pétervár és Berlin megegyeztek egymással, hogy monarchiánk törekvéseit ellensúlyozni fogják?

A kérdés nagyon indokolt. És mégis: sok jel kecsegtet azzal a reménnyel, hogy nem volt még pillanat alkalmasabb a gróf Berchtold által összehívott konferenciára, mint a mostani. Mert ha Oroszország meg is egyezett Németországgal; azzal a sokfejű hidrával, melyet becéző néven Európának hívnak, az északi medve még mindig nem végzett. A konferencián ott lesznek Anglia és Franciaország is. Berchtold alkalmasint úgy vélekedik, hogyha Német- és Oroszország együtt mennek, a nyugati nagyhatalmak Ausztria-Magyarországgal fognak tartani.

Hadd soroljam fel a jeleket, melyekből az antantok ez eltolódására a be nem avatott politikus is következtethet:

A marokkói bonyodalom idején Oroszország és Ausztria-Magyarország feltűnő csendesen viselkedtek; Oroszországot a francia, monarchiánkat a német sajtó sokat támadták is ezért. Mikor idén Poincaré francia miniszterelnök Oroszországban volt, az összes tervek dolgában, melyeknek a francia sajtó beharangozott, süket fülekre talált. Ugyanez idő tájt a Pester Lloyd, mely értesüléseit nem a levegőből kapja, feltűnően hangoztatta egy osztrák-magyar-angol flottakonvenció lehetőségét. A Pester Lloyd ez állásfoglalásra illetékes helyről felhatalmazottnak nevezte magát s ha kényszerült is később, hogy simítson kinyilatkoztatásain, azt a tényt, hogy egy hivatalos lap oly határozottan szállt síkra az angol-osztrák-magyar flottakonvenció mellett, többé nem lehet eltüntetni a világból. S most, mikor Berchtold a nagyhatalmak konferenciája előkészítésén fáradozik, tárgyalásokat folytat Cartwright bécsi angol nagykövettel s e tárgyalásokról hivatalos kommünikét ad ki.

Angliának meg van minden oka, hogy közeledjék monarchiánkhoz, mert az orosz-német megállapodás, amennyiben Ázsiát és a Dardanellákat illeti, Anglia ellen irányul.

Anglia állásfoglalását monarchiánk mellett, követni fogja Franciaországnak hasonló állásfoglalása.

Abban a táborban pedig, hol a földközi tenger hatalmasságai egyesülni fognak; jelentkezni fog Olaszország is, mert jövőjét a földközi tenger hatalmasságai kezükben tartják.

Berchtold grófnak a román királlyal való megbeszélései pedig alighanem azt jelentik, hogy Berchtold Romániának a román lakosságú, de orosz járom alatt roskadozó Besszarábiát ígérte, ha Románia orosz-osztrák-magyar háború esetén a monarchiához és szövetségeseihez csatlakozik.

Törökország decentralizációja Bulgáriának is érdeke. A bolgár expanzív törekvések ellen eddig Románia mindig tiltakozott, mert nem akarta, hogy Bulgária gyarapodjék, anélkül, hogy Románia is megnőjön. Azonban - amint a fentebbiekből kiviláglik oly konstelláció is elképzelhető, hogy mind a ketten egyszerre gyarapodjanak. Bulgária az utolsó időben különben is mindig Ausztria-Magyarországgal tartott. És adatok vannak arra is, hogy osztrák-magyar konzulátusok Macedóniában következetesen a bolgárok kezére dolgoznak, főleg a szerbek ellen:

Gondoljunk még a lengyelekre is s akkor egyáltalán nem kell kizártnak tartanunk, hogy Ausztria-Magyarország álláspontja a nagyhatalmak közelgő konferenciáján győzedelmeskedni fog, sőt hogy Németország extratourjáról visszatér, mintha semmi se történt volna.

A balkáni államok közül csak Szerbia és Montenegro tanúsítanak az osztrák-magyar monarchiával szemben ellenséges magatartást, A szerbek Boszniát, Ó-szerbiát és Macedóniát tekintik érdekszférájuknak. Boszniát és Hercegovinát Ausztria-Magyarország annektálta, Macedóniából az általunk támogatott bolgárok, Ó-szerbiából pedig az albánok űzik ki a szerbeket. Minden érdekszférájukból kiszorulva Szerbia végül: kényszerülni fog, hogy boldogulását a Habsburgok árnyékában keresse. Ez a nagyszerű terv javarészt legnagyobb államférfiúnk, Kállay Béni koncepciója; ő akkor kezdett ez irányban dolgozni mikor be kellett látnia, hogy szerbbarát politikáját nem méltányolják az oroszbarát Belgrádban eléggé.

Hogy azonban e politikánk ne ütközzék túl nagy nehézségekbe, a horvátokat bizalommal kell eltölteni a monarchia iránt. A délszlávok között, a bolgárokat leszámítva, csak ők lehetnek politikánk támogatói. Segíteni kell őket abban a fáradozásukban, hogy a horvát-szerb nemzet egyesítése ne szerb, hanem horvát zászló alatt történjék. A horvát-szerb partikularizmus meg fog szűnni idővel, mint ahogy az idők folyamán a német, az olasz partikularizmus is; a horvátok pozíciója akkor már oly erős legyen, hogy a partikularizmus romjain érett gyümölcsök a horvátok ölébe, monarchiánk ölébe hulljanak. Ebben a percben lesz Szerbia a miénk.

A kezdeményezés ebben a kérdésben Magyarországot illeti. A Nyugat hasábjain már volt egyszer alkalmam kifejteni hogy Magyarország aggályok nélkül léphet ez ösvényre. A monarchia délszláv alkatrészének hasonló gazdasági érdekei lesznek, mint Magyarországnak s ezeknek Ausztriával szemben Magyarországgal vállvetve fog érvényt szerezni. Ha Horvátország a monarchiához tartozik, közlekedésünk Fiuméval mindig biztosítható lesz. Magyarországnak a monarchiára szüksége van, a monarchiának pedig szüksége van a fentebb vázolt balkán politikára. Talán nem sikerült mindazt kifejtenem, amit akartam, mert sajnos nem rendelkezem a meggyőzés eszközeivel, azonban meggyőződésem mégis helyes és remélem, hogy nálamnál jobb dialektikusok nem fogják sajnálni a fáradságot ennek bebizonyítására.

-

(NB. Megjegyzendő még, hogy az oroszellenes osztrák-magyar politikának ma már - vagy holnap már - nincs okvetetlenül szüksége a lengyelekre. A rutén nép Ausztriában majdnem akkora; Oroszországban jóval nagyobb, ha még nem is oly mobilis, mint a lengyel. Ahogy például a bolgárok, úgy a rutének is elszakadtak már törekvéseik az oroszoktól és mivel az oroszoknak alattvalóik, ellenségeik is. Ausztria-Magyarország számára főleg az a különbség rutének és lengyelek között, hogy a rutének törekvései nem érintik a német érdeket. A rutének és lengyelek törekvései keresztezik egymást. Ez okból nagyon nehéz együtt dolgozni mind a két nemzettel. Ha Ausztria-Magyarország választ közöttük és a rutént választja; meg van nyerve az osztrák-magyar-német megegyezésnek új alapja is.)