Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 9. szám · / · CSÁTH GÉZA: EGY VIDÉKI GIMNAZISTA NAPLÓJÁBÓL (A KÖZPONTOZÁS KIJAVITÁSÁVAL)

CSÁTH GÉZA: EGY VIDÉKI GIMNAZISTA NAPLÓJÁBÓL (A KÖZPONTOZÁS KIJAVITÁSÁVAL)
Okt. 30.

Okt. 16. óta minden nap reggel 1/2 6-kor kelek, de nem haladtam semmit az ismétlésben. T. i. reggel nem tudok tanulni. Az ébresztő óra csengetése után rendesen elalszom, apa azonban fölébred és ő fölkelt. Rám szól, mit tehetek, föl kell kelni. Hiába mondanám apának, hogy: apám, én reggel nem tanulok semmit, én nézem a betűket, nyitva van a szemem, de alszik az egész fejem, - ő mindig reggel azt mondja, hogy "az ész reggel fog legjobban!" Ha ez igaz volna, akkor én már az egész latint legjobban tudnám az osztályban. Míg felöltözöm, eltart jó hat óráig. Kibotorkálok a sötétben a fürdőszobába, ott állok a kályha mellett és megvárom, míg Ilka begyújt, azután megmelegszem. A mosdásra annál nehezebben tudom magam elszánni - minél tovább melegszem. A kis kályha búg és dübörög és a plafonon is villog a fénye. EI tudnám nézni napokig. Nem kívánnék semmit ilyenkor, még azt se, hogy nagy ember legyek, hogy megnőjek és parancsoljak, - csak azt, hogy engem ne bántson, ne sürgessen senki, hanem nézhessem a plafont és a lángokat ameddig tetszik. Sokszor kinézek ilyenkor a fürdőszoba kis ablakán, az ég a tűzfal fölött látszik egy kis darabon, - ez a kis ég egészen szürke még. A fürdőszobában azonban minden sötét, csak az asztal széle csillog mint egy vöröses csík. Azután hirtelen ráhatározom magam, levetem az ingem és a mosdótál elé állok. Csak a kis ujjamat nyújtom be, várok tovább, állok és állok. Azon gondolkodom, hogy miért nincs a világ úgy berendezve, hogy ha nekem jól esik aludni, hát alhassam. Apa nem enged, azt akarja, hogy tanuljak, de hiszen nem tanulok. A házban mindenki alszik, hogyan lehet itt tanulni. Tanulok pár percet, elmondok magamban egy szabályt, azután az ablakhoz megyek. Nézem az utcát. Nézem amint nyit a borbély, amint a borbélyinas kisöpör, amint a húsosok felállítják a sátrakat és jönnek a mészárosok szamaras-talyigái a friss hússal. Mindez szép és érdekes, és szívesen elnézem, bár aludni jobban szeretnék, de tanulni reggel nem tudok. Délután vagy estefelé félóra alatt, negyedóra alatt többre megyek, mint reggel másfél óra alatt. De nem is igyekszem, hogy ezt apámmal megértessem, ő mindig csak azt ismételné, hogy "az ész reggel fog legjobban," Ő t. i. meg van győződve, hogy ez igaz, mindenki aki mást mond, hazudik. Biztosan tudom. hogy ezt a véleményét soha életében semmi pénzért meg nem változtatná.