Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 17. szám · / · BRESZTOVSZKY ERNŐ: AZ EMBER: FÜGGVÉNY

BRESZTOVSZKY ERNŐ: AZ EMBER: FÜGGVÉNY
RÉGI ELMÉLKEDÉS - ÚJ VILÁGRÓL
I.

Lombrosó jegyez föl egy csomó történetet a gyermekek világlátásáról. Az egyik gyerek a lenyugodott hold iránt érdeklődött. Azt mondták neki: aludni ment. És a dadája hol van? - kérdezősködött tovább az apróság. A másik a napról magyarázta el az apjának: apa, a nap lefeküdt, de reggel megint fölkel és vajas kenyeret kap reggelire.

A gyermek: ősember. Antropomorfizál mindent, ami szeme elé kerül. A nap: gyermek és vajas kenyeret kap reggel. A hold: gyermek, akinek dada kell. Gyermek a virág és fáj neki, ha ütik. Gyermek a hangya és engedetlen, verést érdemel, ha nem oda mászik, ahová a földön guggoló, tágra nyílt szemű ember-fiók parancsolja.

Az ember az anyaméhben végigéli az Ember fejlődését a csirától a kétlábú tollatlan emberállatig s az alig megszületett csecsemő folytatja a fejlődést: "föl"-fejlődik az ősemberig, aki mindennek, amit maga körül lát, ösztönös kíváncsisággal keresi a lényegét és ösztönös következetességgel ezt a lényeget az önmaga lényegéhez hasonlónak észleli. A nap: ember neki, csak nála erősebb, jobb, ragyogóbb szépségű ember, akit istennek nevez. Ez az isten nem a nap lényegéből elvont tökéletesség, hanem a tökéletesített ember beleöltöztetése a napfényes gúnyájába. A föld: ember, anyaföld, Ceres, aki termékenyebb a lábon járó, beszélő anyánál, formája más, de lényege az absztrahált anyag és, az új életet termő élet. A görög, az egyiptomi, az őshindu, az ősromai, meg az asszír isten - mind ember. Nőcsábító a férfi, férfikívánó az asszonya. Emberi ösztönök urak fölöttük és mindenható parancsolójuk nekik is csak később akadt, amikor nem emberszerű lényeket is fedezett fel az ember: a görög Zeusznak is ura lesz a rejtelmes Ananké és Jupiternek parancsol Sors. Sic Fata jubere - így parancsolta a végzet: áll az emberszerű istenségekre is.

Az ősember csak egy lényeget ismer: a magáét. Ebből tökéletesíti az isteneit és ezt fedezi föl a kő, a virág, a csillag, a mindenség változó formái mögött. Miliője minden jelenségének emberszerű a tartalma. Minden bűvös tükör neki, amiben önmagát látja más formában, de azonos lényeggel.

Az ősember már csak a gyerekben él - gondolnánk. Hiszen az egoisztikus világlátás nem módszerünk többé a természet, a vallás fenomenonjai lényegének keresésénél. A földet nem Herkules tartja már a vállán, a nap nem akar, nem áld és nem átkoz, mint a pápa, az istenfogalom társadalmi jelenség s az ember maga is a társadalom produktumává süllyedt a modern közfelfogásban. Nem körülöttünk forog a világ: mi vagyunk ismeretlen erők szerint mozgó, bár cselekvőnek látszó bábok: ami bennünk van: reflex; ami kívülünk van: az a fényforrás. Akarat nincs: a morál statisztika évről-évre majdnem azonos százalékai külső erők hatásának mondják az emberi elhatározást. Hogy olyanok vagyunk, aminők - külső erők tehetnek róla. Hogy azt hisszük, amit - idegen, emberen kívüli energiák felelősek érte.

Elismerjük már, hogy igaza van a biológiának, leszármazástannak s a többi logikának és tannak, amelyek váltig bizonygatják: testetlen természettörvények formálják ki az emberi lényeget. Csak annak az igazságnak patakját zárja még el zsilip, hogy a kiformálódott ember cselekvése már nem természeti: társadalmi törvények parancsához igazodik. Hogy az író ír és érvényesül - az a mai ember szemében még mindig az egyén érdeme, az egyéniség kiválóságának folyománya. Hogy a munkás szorgalmas vagy amerikázik, sztrájkol vagy "józan munkás" - az mind az ő érdeme, hibája. Ha a pék emeli a kenyér árát, a háziúr a házbért - ő, az egyén az uzsorás; ha nem emeli, ő a derék ember. Hogy nem lett Balkánon háború - arról Ferenc József, vagy Aehrenthal, vagy Péter király, vagy Romanov Miklós vagy egyéb ember tehet. Mindig az ember, az emberi hajlandóság. Szemünkben a kialakult produktum, az önállótlan eredménye idegen erőknek: önálló faktorrá válik, amely idomítja azokat az erőket, amelyek a későbbi nemzedék új emberét alakítja ki. Körforgás a közfelfogás szerint az Ember s a természet egymásra ható viszonya. Az Embert, mint lényeget nem tudjuk még nélkülözni és a Társadalommal mint lényeggel helyettesíteni. A biológiai ember érvényesülését még nem társadalmi tényezőktől tesszük függővé. S amint az embert külső, természeti energiák eredőjének látjuk, nem tudjuk úgy látni az emberi cselekvést, mint az emberi természet s a társadalom erőinek eredőjét. Szemléletük nem mutatja a tettet a természeti és társadalmi erők gyermekének.

Pedig az. A tett okozat, függvény. Az angol bank hét, vagy tíz - tudj' az ördög hány - igazgató-fejedelme leszállítja a kamatlábat s a magyar alföld valamelyik sáros falujában összeszedelőzködik egy földet túró ember, pénzzé teszi a kis holmiját, zsebkendővégbe köti a garasokat, a keblébe dugja, búcsúzik a síró famíliától és nekiindul egy akkora nagy útnak, amekkorát száz őse együtt nem tett meg a Pamír fennsíktól a Tisza-Duna közéig. Ez a két tett egyéninek látszik. A borotvált gentlemanek és sörtésképű parasztok lehető legegyénibb elhatározásának, amelybe az egyén hajlandóságai, vakmerősége, óvatossága, belenevelt gondolatoktól szabadulni tudása, új viszonyokba beilleszkedő képessége, ismeretei, fontolgatni vagy merészen határozni hajlandósága - ezer egyéb tulajdonsága szólnak bele. Szóval: véletlenek - látszatra.

De ez csak látszat. A londoni pénzkirály nem véletlenül, nem egyéni tulajdonságaihoz alkalmazkodva szállítja le a kamatlábat és a magyar parasztot nem temperamentuma hajtja túl a tengeren. Sőt az sem véletlen, hogy kamatláb-leszállítás és a kivándorlás megnövekedése egy időben történik. aminthogy nem véletlenül megy sírva, péket szidva haza a budapesti munkásasszony, ha Pattersen úrnak szerencsés hausse-kötései voltak pár nappal azelőtt a chicagói gabonabörzén. Aminthogy az sem csoda, nem esetlegesség, hogy a Máv jövedelmeivel együtt nő a baleseteknek nemcsak a száma, hanem aránya is. Nemcsak több vasutas, hanem ezer Máv alkalmazott, ezer utas közül is több jár rosszul. Aminthogy nemcsak több millió korona, hanem több százalék is lett a Máv jövedelme.

Nincsenek véletlenségek. A magyar paraszt akarata, mikor erős elhatározással neki indítja néhány dollár reményében önmagát, ezt a falujához szokott, földjétől nehezen elszakadó, csöppet sem kalandor-természetű valakit annak az útnak, amelyre Pisarróék csak züllött zsoldosokat, lelketlen kalandorokat tudtak toborozni a kincsszerzés komoly kilátásaival is, - bármily erős akarat legyen is, csak gazdasági erők kifejezésre jutása az egyénben. Miért is indul neki az útjának, mi formálja az élnivágyását Amerikába vándorlás elhatározására?

Földje sokáig jól termett, megélt belőle. A búza ára alacsonyabb volt, de a pénz vásárlóképessége nagyobb, egy zsák búzáért több ruhát, több szalonnát tudott venni, mint ma. De kiuzsorázta a földjét. A rossz német talaj már jobb művelés mellett több magot hoz a híres magyar humusznál, amely kifáradt. A föld jövedelme nőtt, de jobban nőtt a kis parasztot érő drágaság, a közterhek. A nagybirtokos nem érzi meg, hogy személyes életszükségleteinek ára megkétszereződött, elkölthető fölöslege ezen a réven csak pár százalékkal csökkent. A törpe-birtokosnak azonban a drágulás igényleszállítást, kevesebb ruhát, kevesebb ennivalót, több éhezést hoz, minthogy nem volt jövedelem-fölöslege, luxus-kiadása, amelyet most a pénz alacsonyabb vásárlóképességének ellensúlyozására fordíthatna. A földje szét is darabolódik az utódok közt s az örökösök lába alól ki-kicsúszik egy-egy parcella, amelyből nem lehet megélni. Nő az ezer hold, szaporodik a papi föld, több a hitbizomány - s a föld kevesebb annak a birtokában, aki maga öntözi verejtékével. Kevesebb ember több földdarabból úgy, ahogy megélt, több ember kevesebb földön növekvő drágaság közepette nem tud megélni.

Csupa gazdasági, csupa társadalmi tényező tette lehetetlenné, hogy a magyar jobbágy utóda élni tudjon a tulajdonává lett földön. Tavaly előtt egy hajóra ült Fiúméban annak a dunántúli falunak a fele, amelyet legelőször - még 1848 előtt - szabadított föl, önkéntesen, példaadásul reformátor-lelkű földesura. A jobbágy utóda egy szép napon hirtelen rájött, hogy kis földje nem olyan munkaszerszám többé, amellyel - bár sokat dolgozik - megkeresheti kenyerét, szalonnáját, meg apró cselédei ennivalóját. Az apák kis földjéhez való ragaszkodást fölváltja a lelkében a földszerzés görcsös erőlködése, - amely mindjobban hiábavalónak bizonyul szemében - vagy a vállalkozó kedv - más munkaszerszám, más munka alkalom, más megélhetés keresésére.

Németországban laboratóriumok kísérletezésének eredményeként feltalálódik a műtrágya: a föld termőképességének kémiai úton való növelése. Amerikában kitalálják a mezőgazdasági gépeket, amelyek révén óriási szűz területek kerülnek ekevas, sorvető, aratógép alá. A messzi földön létrejött találmányok gazdasági hatása átszakítja azt a kis cérnát, amelyet határkötélnek feszítettek ki a Lajta közepén - s a magyar alföld szívébe hatol, a magyar paraszt sorsát változtatja meg, nézeteit forgatja föl, világlátását formálja másra, új akaratot alakít ki benne, edzi a lelkét s preparálja az - elvándorlásra. A lelke taplója jól kiszáradt s akkor jön a szikra: az Amerikai levél, amelyben Kis Pista eldicsekszik kétszáz megtakarított dollárjával vagy pláne maga jön meg a pénz. Kétszáz dollár, ezer korona megtakarított vagyon a kis zsellérfaluban, ahol két erős karjával egy év alatt sem keres meg ennyit családostul Árpád unokája a Wenckheimok meg a Kártevő Sándorok nemzetségének kegyelméből!

És indul a falu kis patakja, folyóvá dagad, míg Rhode-Islandig ér, ahol beleszakad az amerikai unskilled labourer-ek tengerébe, lezuhog a fekete szénbányákba, fölszívódik a gyárvárosok szomjas homokjába, itt-ott egész kis tavat alkot s magyar falvak nőnek ki Amerika dollártermő földjéből!

Ha a magyar parasztot érdekelné a kérdés, hogy vajon a maga akaratából vagy törvény parancsára jött-e a világ második felére, nem volna nehéz választ találnia. Két lábon jönne elébe az élő felelet a maga sorsú, idegen nációbeli kivándorlott képében. Ott a tönkrement dél olasz, a cárizmus-hajszolta finn, a lordok-kifosztott ír, a papok-ruinálta spanyol, a pogrom-hajszolta muszka zsidó, a gyámoltalan muzsik és nemsokára odaérkezik a bérlő szipolyozta, hiába lázadó román paraszt. Európa minden nációjának fölöslegessé vélt mezei munkását, ha saját országának városaiba nem tud menekülni, tízezer kilométereken át hajtja az amerikai akolba a gazdasági kényszerűség vastörvénye.

A milliárdokban számoló dollár-tőke körülfonja a földet hosszú polip karjaival, tengeren, hegyen, határon, ósdi gondolatvilágon, kis országok törvényén keresztül szívja fel hosszú szívócsöveivel a táplálkozásához, maga növeléséhez szükséges emberanyagot s a testetlen munkaerőt. S az emberanyag fölszívatja magát. A magyar paraszt túlteszi magát minden szövevényes közigazgatási akadályon, menekül, kilopja magát a határon, mert úgy érzi: mennem kell, egy percig sem maradhatok tovább. Az olasz "vándormadár" évről-évre kétszer megteszi a fáradtságos tengeri utat Nápolytól New-Yorkig a munkaszezon elején és végén oly kénytelen kötelességtudással, mint ahogy katonáskodik. Mens agitat molem, eleven erő mozgatja az anyagot és gazdasági kényszerűség a tömegeket.

Az emberi tehetetlenségnek nyomasztó hangulata lep meg, valahányszor a kivándorlási statisztika nehézkes számoszlopain fut végig a szemem. Mintha tízmázsás gőzkalapács ereszkedne alá emberi önállóságom érzésére, amely szétlapul, elmállik tehetetlenül annak a beismerésnek súlya alatt, hogy azok a tömegek senkikből, nem önálló valakikből valók, nitschei nyájemberek, akiket a világ egyik sarkából a másikba terel a sorsuk: az angol bank borotvált gentleman-ének vagy a köpcös és kapzsi petróleum királyoknak képét öltő gazdasági törvényszerűség.

S ha legalább megvolna ennek az árnyképnek a nitschei fényoldala, ha az a Rockfeller, az angol bankot vagy acéltrösztöt, chicagói gabona börzét igazgató, milliók sorsát befolyásoló pénzek szultánja - emberfölötti ember lenne! Ha az emberi akarat létének érzését legalább a gazdasági zsarnokság léte igazolná! Rockefeller egyén volna, szuverénje, zsarnoka lenne a pénze bűvös körébe szédült proletároknak, akiket egyéni érdeke javára, saját boldogsága, saját emberiességének fölfelé fejlesztése végett szipolyozna ki! De ez a Rockefeller, meg a többi - csupa beteg, haszontalan munkában agyonfáradt, életet élvezni, emberi tökéletesség felé vergődni, emberfajtát önmagában idealizálni képtelen individuum. Rabjai a vagyonuknak, aminő rabjai ugyanezen vagyonnak a proletárok. Nem übermenschek, nem nagystílű tyrannoszok, aminőket a görög világból ismerünk. Senkik, nyájemberek ők maguk is. Nem egyéni boldogságuk kedvéért gyilkoltatnak le ezreket gyáruk gépeivel. Nem zsarnoki ösztönből forgatják föl százezrek csöndes falusi életét, nem tudatosan kergetik ki a magyar alföld parasztját idegen világba. Maguk sem egyebek a gazdasági törvények nyilvánulásánál; más szerepben, más körülmények között, más talán gyűlöletes pózokkal, - de azért ugyanazon a színpadon, az Ember ugyanazon tragédiájában, mint a statiszták, a hajszolt parasztok, a népség-katonaság.

Amióta a gazdasági erők meztelenül és hatásukban, működésükben oly pontosan, ellenőrizhetően működnek, mint a gép, amióta az emberi munka a dolgozó embertől független, önálló árucikk lett, amelyet piaci áron, alku szerint, árfolyam szerint adnak-vesznek, amióta a társadalom életfolyamatát Röntgen-sugarak csontváz-fotográfiáján mutatja a statisztika - idejét-múlta illúzió az emberi egyéniség öntudata. Függvény vagyunk. Függvényei gazdasági erőknek, melyek osztályokra szaggatják az emberiséget, osztály-ideológiákat oltanak az ember-csoportokba, urai gondolatainknak, kényszerítenek bennünket örökölt természetünkkel ellenkező cselekedetekre, formálják a milliőnket, alakítják a lelkünket, rendelkeznek velünk, megnyilvánulnak bennünk. Testetlen társadalom-gazdasági erők személyesítői vagyunk - semmi több.

És erre rájönni még szomorúbb csalódás, mint a lélek halhatatlanságának illúzióját elveszteni. Ha nem is élek örökké: most még élhetek. De ha csak kifejezője vagyok, csak anyag vagyok idegen energiáknak, akkor most sem élek, mert életem önállótlan, mert létezésem fikció. Nem vagyok és - tudom, hogy nem vagyok, bár mozgok, gondolkozom, írok, dolgozom, eszem, iszom: látszatra élek. A gép filozófiája meghazudtolta Cartesiust: a cogito, ergo sum - hazugság. Gondolkozom és nem vagyok. És azon is gondolkozom, hogy nem vagyok.