Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 15. szám · / · BALÁZS BÉLA: MŰVÉSZETFILOZÓFIAI TÖREDÉDEK

BALÁZS BÉLA: MŰVÉSZETFILOZÓFIAI TÖREDÉDEK
(FOLYTATÁS)
VI.

Kultúrák evolúciójában konstatálható, hogy legelöl jár a zene és az ornamentika, aztán jön festészet, szobrászat stb., csak azután a költészet és legvégül filozófia és tudomány. A mi kultúránkban is konstatálhatjuk, hogy azok, akik "modernek", akik ebben az evolúcióban elől járnak (akár emelkedő, akár süllyedő irányban), több érzékkel vannak zene, ornamentika (a kevésbé fogalmi és inkább dekoratív dolgok) iránt, mint az "öregebbek".

Akik tudatosan modernek (és ez nemcsak a mi modernségünkkel van így), azoknak érzéseit ritkán elégíti és fejezi ki a fogalom. Azok ragaszkodnak ruhákhoz és mozdulatokhoz, vázákhoz és tapétákhoz, szimbolikusan jelentőssé válik nekik egy forma és egy betűtípus vagy fejléc jobban megragadja őket, mint egy erős dráma. - Miért van ez?

Talán az emberiség táguló öntudatába új belépő világérzés elsőbb ritmusok és vonalak formáiban jelenik meg, később sűrűsödik csak képekké és legvégül fogalommá és szóvá?

Arcom vonalaival, kezem mozdulatával már érthetően kifejezhetem, amire szót még soká nem tudok. És ki tudja, hány esztendő múlva íródnak le azok a mondatok, melyek azt az életérzését fejezik ki majd, mely Kresch ornamentumaiban vagy amely Bartók Béla zenéjében már le van jegyezve.

A "modernség" pedig a legjelentősebb, legcsodálatosabb kultúrhelyzet. Ha az evolváló emberiséget hosszú oszlopban, hegyen-völgyön ismeretlen vidékek felé vonuló tábornak képzelem, akkor a modernek az első sor. Azok, akik az első lépést teszik a még ismeretlenbe, akik szemtől szembe állnak a káosszal, melyből lassan és folytonosan az új ember születik. Egészen mindegy így nézve a dolgot, hogy hegyen állónak vagy völgybe süllyedtnek hiszem-e ezt az első csapatot. Első! Szinte vallásos borzongást érzek, ha ezt intenzíven elgondolom. Az élet partjainak egy legkülső fokán állás ez, szembenézés a titokzatos minden szülő, mindent ható sötéttel és áhítatos várása az új világosságnak, az új ember elemeknek. Nagyon érthető és nagyon komolyan veendő, hogy a modernek vallásos szektákhoz hasonló szektákba verődve választottaknak érzik magukat és gőgösek vibráló idegeik érzékenységére, mint azok extatikus látomásaikra és a művész zsenijére. Modernségüket életfeladatnak tekintve áhítattal lesik a maguk és egymás szenzációit és ők azok, akik minden bútoruk vonalának minden könyvtáblájuk színének mély jelentőséget tulajdonítanak és szeretik a fogalmak előtti homály dekorativitását. Mert a táguló emberi öntudatba ujjon belépő életérzés elsőbb ritmusokban és ornamentumokban jelenik meg.

És ők az életművészek. Hiszen ők nem látások és gondolatok során jutottak el az öntudat partjáig, ahol megérintve az emberen túl sötétjétől a transzcendens létezés Egészét érzik. Ők maguk, az ő életük, az ő idegeik vannak azon a parton és így első élésükben már az élet csoda áhítatos érzése nyilvánul. Ezért akarják ők minden napi életüket ezt jelentővé stilizálni. - A tánc (kedves művészetük) szimbóluma az életművészetnek: az ember nem készít valamit, hogy élethangulatát kifejezze, ő maga készül élethangulatát kifejezővé. Amit pedig kifejez, az valami, ami ötven év múlva talán már költemény és száz év múlva talán definiált fogalommá lesz.

A kultúra úgy látszik a végtagokban kezdődik és az agyvelőben végződik. Bár fordított iránya is van. Hiszen ősök szellemi kultúrája az, ami finom arcú dekadens unokák előkelő szép mozdulataiban kiüt. A modernség az, ami az ember történetében ma történik, az ami eleven. akik nem veszik komolyan, sokat úgy látom mintha, ma születtek bár, száz évvel ezelőttről kezdenének futni a ma felé és meghalnának anélkül, hogy a jelenig értek volna. És etikátlanoknak mondom őket, mert nincs bennük valóság.

Hozzájuk úgy jut el az élet, mint a csillagok fénye hozzánk. sok esztendős, nagy utazás után. Ők csillagok után igazodnak, melyek rég odébb repültek onnan, ahol ők látják vagy talán száz év óta nem is léteznek már.