Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 7. szám · / · FIGYELŐ

KARINTHY FRIGYES: SHAW BERNÁT CAESARJA

1. Izgatóan érdekes és új szenzáció: Plutarchos, Shakspere, Mommsen után a Shaw Bernát okos és szellemes, figyelmes szemével újra meglátni Caius Julius Caesart, a műkedvelő világhódítót, emberi történetünk legkáprázóbb egyéniségét, legbonyolultabb problémáját.

Shaw nem tagadta meg magát: Amúgy amerikaisan fülön fogta a problémát, minden különösebb teketória nélkül.

- Én Shaw Bernát vagyok, - így mutatkozott be röviden a problémának, - meg fogom rajzolni az ön alakját Caius Julius Caesar, mivel ön érdekel engem és mivel ön van olyan szellemes ember, mint én. Plutarchos, Shakspere és Mommsen urak, akik szintén foglalkoztak önnel, meg fognak bocsátani nekem, ha ez a rajz némely vonásában nem egyezik majd meg azzal, amit ők vázoltak. Nevezett urak gondolják meg, hogy mennyit fejlődött azóta az írás és gondolkodás technikája és egy csöppet se szégyelljék magukat.

2. Akárhogy forgatjuk is, annyi bizonyos, hogy a maga szempontjából igaza volt Shaw Bernátnak, amikor Caesar egyéniségét átértékelte nekünk és minden póz nélkül állította be. Hiszen a dolog oly végtelenül egyszerű ebből a szempontból: csak szellemesen, egyszerűen és őszintén beszéljünk: értsük meg egymást. Vajon mit is akart az a Shakspere? Azt hitte, képes lesz azon a nyelven beszélni, amelyen az igazi Caesar szólott korához? Én, Shaw Bernát, nem ringatom magam hiú illúziókban. Tekintve, hogy egy ezredév előtt, nagy sajnálatomra, nem lehettem jelen a helyszínén: bizony nem is tudhatom, milyen stílusban csevegett Caesar úr az egyiptomiakkal. De minek is az nekem? Az ő tetteiből, egyes szavaiból, "Gall háború" című művéből, no meg Plutarchos kartárs úr leírásából sikerült megismernem egyéniségét, ezt a tagadhatatlanul érdekes egyéniséget: - hát majd beállítom őt, így, ahogy én látom és miután ő már nem taníthat meg engem latinul és klasszikusul, hát majd én megtanítom őt angolul és modernül.

3. És nem lehet tagadni, hogy Shaw Bernát Caesarja jól megtanult angolul és modernül. Az igaz, egy kicsit megviselte őt a nagy filológiai fejlődés: ki ismerne rá Shakespere pózos, félelmes héroszára? Szegény Caesar az: még hagyján, hogy nagyszerű mondásaitól, jambusaitól megfosztották: de ez a szentségtelen amerikánus a saját gondolatait mondatja el vele. Szörnyen angol ez a Caesar: hideg és okos. És szellemes, mint maga Shaw Bernát. De ez még semmi: a nevezetes az, hogy akik körülveszik, azok is angolok. Avagy nem a Wilde Oscar gőgös hedonizmusa bujt bele ebbe az Appollodóroszba? Rufio nem típusa az angol katonának? Nini, ez a Shaw Bernát milyen ravaszul vezeti a dolgokat: "mindnyájan angolok vagyunk!" mondja végre egy könnyed kézmozdulattal: - és a harmadik felvonásos végén pokoli gúnnyal tör ki belőle a hahota, mikor Caesar beugorván a vízbe, megmenekül; és a parton remegő Britannus az öröm hevében egyszerre megfeledkezik róla, hogy ő tulajdonképpen Krisztus urunk születése előtt 48 évvel szerepel: "Hip, hip, hip, hurrah!" csúszik ki a száján, a cambridgei football-matchek lelkes látogatójának jelszava.

4. De lássuk, mit nyújt cserébe Shaw Caesarnak, kárpótlásul, amiért angollá és modernné kalapálta és lefosztotta róla a történelmi távlat miszticizmusát. Elsősorban - és ez a legfontosabb - megállapítja róla, hogy rendkívüli intelligenciájú, nagyeszű, széles látókörű, zseniális ember, aki messze túlszárnyalja korát gondolkodásban és a dolgok megértésében. Egy-egy gyönyörű mondást ad a szájába: "Ha akad az egész világon most vagy bármikor egyetlen ember, aki megérti, hogy nincs igazad (mikor ölsz) akkor ez az ember vagy meghódítja a világot, mint én, vagy keresztre feszíti őt a nép."

5. Nyugalmas, egész emberi lelket mutat be, mely vonzó és szimpatikus. Valami végtelenül megkapó és szép van abban a mondásban, mikor a világhódító Caesar, sikereinek szédítő magaslatáról, azt tudja mondani Rufiónak, "mérhetetlen büszkeséggel" (az író szavait idézve.): "Aki sohasem remélt, nem eshetik kétségbe soha. Caesar jó és balszerencsében egyaránt szembenéz végzetének."

6. Egészben véve, igen jó és becsületes dráma ez. Elsőrangú jellemzés mindenütt, könnyed és természetes eszközökkel. Cleopatra tizenhat éves alakja mesteri: a nagy művész virtuozitásával megrajzolva, néhány merész vonásban. Itt említem meg, hogy el tudom képzelni a darabot színpadon: nálunk talán meg is tudnák játszani.

7. Úgy látszik tehát, Shaw Bernát Caesarja igazabb és emberibb a Shakspere Caesarjánál. Akiknek ez elég, akik meg tudnak ebben nyugodni, azoknak nem sok bajuk lesz az összehasonlítással. De mi aggódunk. Új szavak, új elméletek merülnek fel: az ember már kételkedni kezd saját ítélőképességében is. Talán nem is az igaz és emberi az, amire a művészetnek szüksége van.