Műteremlakások, műtermes
villák, művésztelepek Budapesten
Adalékok a századforduló fővárosi építészettörténetéhez
________________
HADIK ANDRÁS
A dualizmus-kori Magyarország politikai, gazdasági és kulturális központja
a rohamosan fejlődő főváros volt. Ez meghatározó volt Budapest művészeti
életére nézve is, amelynek állami irányítása a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztérium Képzőművészeti Ügyosztályának feladata volt. Emellett működött
tanácsadó szervként a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács, és nagy befolyással
volt az állami mecenatúrára (ösztöndíjak, vásárlás, megbízás) az 1861-ben
létrejött Országos Magyar Képzőművészeti Társulat is.
A képzőművészet ekkor kialakuló intézményrendszere is a fővárosban összpontosult.
Megépült az Andrássy úton a régi Műcsarnok (1875-77), azután az új 1896-ban.
Ezt követte az új törekvéseket is befogadó Nemzeti Szalon - erre a célra
Hauszmann Alajos Erzsébet téri kioszkját építették át a Vágó testvérek 1907-ben.
Fejlődésnek indult a műkereskedelem, több művészegylet jött létre, s különféle
asztaltársaságok alakultak először vendéglőkben, sörözőkben, majd kávéházakban
(pl. Abbázia, Japán).
Mindeközben a főváros műtermi ellátottsága sok kívánnivalót hagyott maga
után, különösen az 1890-es évek közepe előtt. "A hazai culturviszonyok általános
fejlődésével - az utolsó tíz év alatt - képzőművészetünk is lépést tartani
igyekezett, s ma már bátran mondhatjuk, hogy a festő és szobrászművészetnek
annyi hívatott művelője van, hogy azok bármely feladatnak megfelelni képesek,
a legnagyobb akadály, mely gátlólag hat belterjesebb munkálkodásunkra, azon
körülmény, hogy a fővárosban műtermek - egy-kettő kivételével - nincsenek,
s azok nagy áldozatok árán sem bérelhetők, a hazai képzőművészek anyagi helyzete
pedig nem engedi, hogy szerencsésebb viszonyok közt élő külföldi kortársaink
példájára maguk építsenek műtermeket" - panaszolják gondjaikat jeles magyar
képzőművészek 1886-ban.[1]
Az epreskerti művésztelep
Az első fővárosi kezdeményezés a műteremgondok enyhítésére az epreskerti művésztelep
létrehozása volt. Ennek gazdagon dokumentált, érdekfeszítő történetét Gábor
Eszter közölte Az epreskerti művésztelep című tanulmányában[2], így a telep kialakulásának
csak néhány momentumát idézem fel.
A történet azzal kezdődött, hogy Huszár Adolf szobrászművészt[3] megbízták a Deák
szobor elkészítésével, ugyanakkor 1879-ben az általa műteremnek használt "körjáték"
épületét a Városliget rendezési terve szerint elbontásra ítélték; ezért kompenzációul
az ún. Epreskertben kapott telket a Bajza és a Lendvay utca sarkán. A műtermes
ház Gerster Kálmán tervei szerint épült fel 1880-1881-ben.
Az épület elkészülte után néhány hónappal, 1881. október 26-án Münchenben tanuló
magyar művésznövendékek, valamint írók és művészek kezdeményezésére értekezletet
tartottak Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszternél közéleti férfiak
és művészek részvételével, egy képzőművészeti akadémia felállítása ügyében.
Már itt felmerült, hogy erre a célra a fővárostól kell telket kérni. Az értekezlet
résztvevői legalkalmasabbnak a sugárúti villák mögötti Epreskertet találták.
A területet a fővárostól 1882-ben megkapták - használatra -, bizonyos kikötésekkel
("Az említett terület köztéri jellege fenntartassék, mi végből az egyes épületek
önállóan, a pavilon-rendszer modorban lesznek elhelyezendők, az egyes épületek
közti szabad terület pedig a magyar kormány által parkszerűleg berendezendő,
kezelendő és fenntartandó lesz saját költségén"). Ezen a területen épült fel
1883-ban a müncheni akadémiáról hazatért Benczúr Gyula műteremháza, öccse,
Benczúr Béla tervei szerint, aki a már Münchenben (ahol 1873-tól 1881-ig dolgozott)
is tervezett műtermes házakat (Rietzler szobrász műterem-bérházát és bátyja
sógora, Gabriel Max házának és műtermének átalakítását). 1889-ben Gerster Kálmán
tervei szerint készül el Stróbl Alajos számára a szobrászati mesteriskola épülete
reprezentatív, klasszicista-négyoszlopos bejárattal.
A képzőművészeti akadémia telkének átengedésekor "...a közgyűlés határozatilag
kimondja, hogy az Epreskertnek a terven kitüntetett fennmaradó ...része szintén
a képzőművészetek céljára tartatik fenn olyképp, hogy apróbb részletekben méltányos
eladási feltételek mellett kizárólag oly hazai művészeknek fog eladatni, akik
a fővárosban letelepedvén ott maguknak önálló műtermet, otthont akarnak létesíteni".
Számosan folyamodtak telekért, természetesen nem mindenki sikerrel. Elsőként
Aggházy Gyula festőművész müncheni hatású villája épült fel a már említett
Benczúr Béla tervei szerint 1884-ben. Voltak, akik az 1885-ös országos kiállítás
pavilonjait állították fel a számukra biztosított telken - így Schickedanz
Albert festő és építész a "Kárpátegyesületi" pavilont 1886-ban, Zala György
pedig a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasművek"[4] pavilonját bővítéssel. Épült itt
műtermes háza Donáth Gyula szobrászművésznek, Szécsi Antalnak (szobrász, Lendvay
u. 8.), amelyet később Telcs Ede, majd Maróti Géza lakott, valamint Konek Ida
festőművésznőnek (Kauser Gyula tervei szerint, 1890) is.
A közérdeklődés központjában talán leginkább Feszty Árpádnak, a körkép festőjének
Bajza utcai villája állt. A velencei ízű palotácskát a festő testvére, Gyula
tervezte, Árpád intenciójának figyelembevételével; az alaprajzi elrendezés
a mintegy 100 m2-es műterem és Jókai Mór 50 m2-es dolgozószobája köré szerveződött.
A nagy mesélőt és a divatos festőt rengetegen látogatták, a nagy estélyeken
illusztris vendégek hosszú sora vett részt.
A házra később szomorúbb napok jöttek. 1899-ben Jókai megházasodott, és a fiatal
színművésznővel, Nagy (Grósz) Bellával elköltözött. Feszty pedig 1905-re tönkrement,
és a házat el kellett adnia. Bródy Sándor ötletére a Petőfi Társaság vette
meg, és a Vágó testvérek tervei (1908) szerint átalakították Petőfi Házzá.
Ez volt a Petőfi Irodalmi Múzeum elődje. Az Epreskert műtermes villáit és műtermét
nagyrészt átépítették vagy lebontották, így rekonstruálható enteriőröket csak
elvétve találhatunk; leginkább korabeli felvételek nyújtanak támpontokat.
Az epreskerti művésztelep ügye ugyanakkor foglalkoztatta az építész-közéletet
is. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet 1887-ben pályázatot írt ki "egy minden
oldalról szabadon álló épületben elhelyezett, lakással egybekapcsolt festő
műterem" tervezésére. A program szerint a szalonnak és a műteremnek az emeleten
kellett elhelyezkednie, a földszinten három szobával, az alagsorban cseléd-
vagy házmesterlakással. Az I. díjat Bierbauer István nyerte el (Építő Ipar,
1888).
Műtermes villák Pesten és Budán
Az 1890-es évek művészeti konjunktúrája lehetővé tette nagyobb szabású villák
építését is. Különösen a jól kereső szobrászok jártak élen ilyen műtermes objektumok
építésében. Elsőként Fadrusz János villáját kell megemlítenünk, amelyet a művész
korai halála után hamarosan átépítettek belül az új tulajdonosok. Az épületet
a II. világháború során találat érte és 1945 után lebontották. Terveit, amelyek
a Magyar Építészeti Múzeumban találhatók, a művész barátja és munkatársa, a
kolozsvári Pákey Lajos műépítész készítette.
A tervek (1895) és a Magyar Építészeti Múzeumban fennmaradt egyetlen fotó arról
árulkodnak, hogy az épület Budapest egyik legreprezentatívabb, a későhistorizmus
jegyében épült műtermes villája volt. Az objektum három domináns eleme a téglalap
alaprajzú, emeletes lakótömb, a hozzá csatlakozó háromszintes, a második szint
felett kupolával fedett, szabályos nyolcszög alaprajzú főlépcsőház és a nagy
műterem tömbje, amelynek négyzet alaprajzú második szintjéhez a földszinten
kiegészítő terek csatlakoznak három oldalról. A lakótömb földszintjén találjuk
a pincét az emelettel összekötő "cselédlépcsőt" és a három szobát, az emeleten
pedig a hálószobát és még két szobát. A kis műterem, amelyet a szobrász felesége,
Deréky Anna szobrász, festő és iparművész (1872-1950) használt, a lakótömbhöz
jobb felé csatlakozik átlósan. A lépcsőtorony és a nagyműterem közt csigalépcső
visz fel a műterem második szintjén lévő loggiára. A nagy műterem hanseni hatást
tükröző emeleti ablakai is egyszerűsödtek az osztások elhagyásával.
A nagy műteremhez két, kupolával zárt fülke csatlakozik a modell, illetve a
rekvizitumok számára, a kis műteremhez pedig egy. Az egész épületegyüttest
meghatározza az egyensúlyozás a szimmetria és az aszimmetria közt az alaprajzban,
ugyanakkor külső megjelenésében festői hatás érvényesül. A tervező látható
szándéka szerint a külsőben is megjelenik a lakás és a műterem elkülönülése,
ugyanakkor a főhomlokzat, a vesztibül és főlépcsőház tervezett gazdag szobrászati
díszei a reprezentativitást hangsúlyozzák. A fotóból nem vehető ki, hogy elkészültek-e
a főhomlokzat középrizalitja fölé tervezett szobrászati alkotások, de a főhomlokzat
két sarkára berajzolt szobrok bizonyosan nem. A főhomlokzat a kolozsvári Unitárius
Levéltárban található akvarellek[5] tanúsága szerint egyszerűsödött: az ikerablakok
helyére a földszinten egy-egy egyenes záródású, az emeleten pedig egy-egy félköríves
ablak került, és a műteremablakok Hansenre emlékeztető osztásai is elmaradtak.
Sajnos, enteriőrökről készült fotókról nincs tudomásunk.
Fadrusz a nagy műteremben készítette el például a kolozsvári Mátyás szobrot,
amelyet 1902-ben fejezett be. A művész 1903. október 26-án elhunyt, az özvegynek
pedig el kellett adnia az ingatlant.
Szintén a kilencvenes években épülhetett Róna József szobrászművész (1861-1939)
műtermes villája (2 műteremmel). Ezt az utóbbi időben helyreállítottak, de
a lakásbelső átalakítást szenvedett. Sajnos nincs adatunk az építés idejéről
és a tervező személyéről, pedig ez a neobarokk épület (Szabó József u. 12.)
is a műfaj eklatáns példája. Ez ügyben további kutatásokra van szükség.
Több adat és terv áll rendelkezésünkre az európai királyi udvarok, az arisztokrácia
és a nagypolgárság nemzetközi hírű, ünnepelt portréfestőjének, László (Laub)
Fülöpnek (1869-1937) a mai Zichy Géza utcában (10-es szám, eredetileg Pálma
u.) felépült villájáról. László Fülöp mesébe illő karrierjéről és a házról
Buza Péter Pest-budai történetek című könyvében olvashatunk.[6] A mosónő fiát
Strelisky Lipót prosperáló fotográfus karolta fel, és támogatta budapesti,
majd müncheni tanulmányaiban. A bajor fővárosban ismerkedett meg a sörgyáros
Guinness leányával, Lucy Madeleine-nel, akivel összeházasodott. A busás hozomány
tette lehetővé a négy műtermet magában foglaló, középkort idéző villa megépítését,
amelyet Gyalus László (1865-1941) műépítész tervezett. Gyalus 1887-től Schulek
Frigyes mellett részt vett a Mátyás templom restaurálási-tervezési munkáiban;
hasonló jellegű munkái közül megemlítendő a jáki templom, a pozsonyi ferencesek
és a klarisszák templomainak restaurálása. 1899-től a Műemlékek Országos Bizottságának
titkára is volt. Ez a műemlékes irányultság jelenik meg László Fülöp villájánál
is. Meghökkentő látvány tárul elénk a ház megpillantásakor: gótizáló, különböző
méretű ablakok, tornyok, festői, lovagvárat imitáló épület. Különösen bonyolultak
a szintek közötti kapcsolatok, eltolások.
Feltételezésünk szerint a földszinten volt a festőművész lakása és a épület
bal szárnyának első emeletén a lakóé, aki ezen a lépcsőn közelíthette meg a
II. emelet bal szárnyán lévő műtermet, amelyhez udvarra néző műteremszoba csatlakozik.
Az első emeleten, a középtraktusban, tornyokkal övezve találjuk a nagy műterem
nagyméretű ablakát és teraszát, tőle jobbra pedig a kis műtermet, amelynek
csak 2 m 15 cm volt a belmagassága. A jobboldali lépcsőtorony vitt fel a II.
emeleti jobb oldali műterembe. A BTM Kiscelli Múzeumában található archív fotó[7]
tanúsága szerint a tervekhez képest néhány külső változást lehet regisztrálni:
például elmaradt a jobb sarkon lévő tornyocska és a bal oldalon az egyemeletes
szárnyra tető helyett terasz került. A díszes, romantikus zegzugos épületet
László Fülöp 1907-ben - amikor is végleg Londonba[8] költöztek - kiadta, majd
1912-ben eladta Dr. Paupera Ferenc bankárnak, aki később Bajor Gizit vette
feleségül.
A következő exkluzív műtermes villa az Epreskert kapcsán már emlegetett kiváló
és befolyásos szobrászé, Zala Györgyé, amely az Ajtósi Dürer sor (régen István
út) és a Stefánia sarkán épült fel (ma Líbiai Követség). Zala először Lechner
Ödönt bízta meg a tervezéssel. Bakonyi Tibor és Kubinszky Mihály 1895-re teszi
a tervek dátumát[9], viszont a beadványi tervek 1898-as keltezésűek (november
14-én adták meg az építési engedélyt). Az épület Lechner egyik legjobb munkája
és a magyar századforduló építészetének gyöngyszeme lehetett volna, ha megvalósul.
A tömegalakításban is jól elválik a villa és a műtermi tömb (kis és nagy műteremmel).
A festői külső megformálás mellett (lépcsőtornyok, Zsolnay-cseréppel fedett
magastetők, változatos kémények, szobrok, dombormű) izgalmas, de Gyalusénál
sokkal racionálisabb alaprajzi elrendezés jellemzi a tervcsomagot. A vas- üvegszerkezettel
fedett lépcső egy tornácba visz, hogy onnan jobbra fordulva, a főbejáraton
egy nagy előcsarnokba jussunk. Innen jobbra nyílik télikerttel a szalon, egy
hálószoba, a WC és a fürdőszoba. A fürdőszoba és a hálószoba között ruhatárat
(gardróbot) találunk. A díszes főlépcső korlátja a Sipeki-Balázs-villára emlékeztet.
Az első emeleten hasonló a beosztás, de az előcsarnok felett találjuk az ebédlőt,
és a földszinti szalon felett lévő szobából a télikert felett kialakított teraszra
léphetünk. Érdekesség, hogy a cselédszoba, a konyha és az éléskamra a II. emeletre
került. A cselédlépcső egy toronyban elhelyezett csigalépcső.
Az előcsarnoktól balra a kis műtermet találjuk: belmagassága majdnem két lakásszintet
fog át, déli oldalán galériával, amelyhez lépcső tartozik. Az ennél is magasabb
nagy műterem nagyméretű ablaka a tetősíkban folytatódik, és - más szobrászműtermekhez
hasonlóan - felvonó is szerepel a tervben, a nagyméretű szobrok elszállítását
megkönnyítendő.
Egy évvel későbbi keltezésűek azok a beadványi tervek, amelyeket a mester követői,
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos készítettek. Az épületegyüttes logikája, alaprajzi
rendszere szinte változatlan marad, csak apróbb formai változtatásokat találunk
a terveken. A cselédlépcső nem kerül díszes toronyba, a gardróbokat 90 százalékkal
elforgatják, némileg változik a műtermek alaprajza, a kis műterem galéria alatti
részére könyvtár kerül. A változások inkább külsődlegesek - sokkal szecessziósabb
ez a tér -, a domborműtől burjánzó főbejárat, a hangsúlyosabb télikert, a mellette
lévő szoba lekerekített sarokra került ablaksora és a tetőformák (például a
nagyműteremé is) azok a változtatások, amelyek mégis egy másik épület érzetét
keltik. (A tulajdonos 1900. július 10-én kapta meg a használatbavételi engedélyt.)
Nem tudni, mi történt az 1898 végétől számított egy év alatt, mi lehetett az
oka, hogy Zala Lechner helyett Bálintékat bízta meg a tervezéssel. Végül Zala
sem ebben az épületben fejezte be földi pályafutását - el kellett adnia a műtermes
villát. A második világháborúban a nagy műterem bombatalálatot kapott, így
mára nem látható. Belső állapotáról manapság csak a Líbiával szimpatizálók
és esetleg diplomaták mesélhetnének.
Szintén a Bálint-Jámbor építészpáros tervezte az Anonymus-szobor alkotója,
Ligeti Miklós műtermes házát a Stefániára (1905-1906). A kivitelező cég szintén
Bloch és Holitscher építőmesterek vállalkozása volt, mint a Zala-villa esetében.
Ebben az épületben is két műterem volt - az egyik a lakótömbben, rézsútos ablakkal
és terasszal az előtetővel fedett bejárattól jobbra. Innen az előszoba után
a hallba jutunk, amelyről két korabeli felvétel is rendelkezésünkre áll.[10] A díszes
fémrácsú kandalló, az Anonymus-szobor kismintája a kandallón, szobrok, képek
díszítik a teret.
A modern építészek alapelve az volt, hogy - leegyszerűsítve - az épület homlokzata
is tükrözze a belső kialakítás alapelveit. Itt hangsúlyosan jelenik meg a fogadó
tér (és felette a privát szféra) és a munkahely - a műtermek. Hogy a hátsó
földszintes traktus a harmincas évekbeli építészek mércéjével mérve túl festői,
az már "ízlések és pofonok" kérdése. A ház minden oldaláról mást mutat, mégis
hangsúlyt kapnak a legfontosabb dolgok és festői, de visszafogott egységgé
állnak össze. Olvassuk most a korabeli "tudósító"[11] lírai szövegét: "...Ligeti
Miklós szobrász otthona, működésének színtere az a kis építmény, mely a Stefánia
út szép fasorai közt, jellegzetes körvonalaival már messziről felhívja a figyelmet.
Megalkotni e feladatot, átérezni annak intimitását, egyike azon szép problémáknak,
melyek az építőművész fantáziáját a leglelkesebb vibrációra ösztönzik. A feladat
amellett, hogy teljesen egy egyén különleges szükségletét kell hogy kielégítse,
az általános szükséglet megoldását is tartalmazza; egy művésznek műtermet építeni,
mely hangulatos, barátságos intérieurjével munkakedvét emelni hívatott. A művész
részére alkotni, a művésznek talán érzelmi világa legközvetlenebb hangulatait
váltja ki, mintha a maga házát építené, átéli a ház urával, annak lakójával
az élet minden fázisát. És innen, hogy a kis ház oly derűs, hogy csábító formáival,
világos tekintetével már messziről int a járókelőnek. Derűsen és jókedvűen
mutatja, hogy itt más ember lakik, olyan, kinek nem fényűzés, pompa, nem társaságok
fogadása az élet szükséglete, hanem kinek foglalatossága, szívének minden dobbanása
a nagy műterem ablaka mögött játszódik le, aki serényen alkot a járókelők közepette,
a sétáló tömeg zajos serege mellett, de tőle elvontan és elzárkózottan műterméből
arra ki sem tekinthet és független tőle minden gondolata. A nagy műterem ablaka,
mennyire beszédes. És beszédes a kis ház egyéb minden része. Itt egy terasz
az elfáradt munkásnak pihenőhelye, melynek magas mellvédje mellett az élet
lüktetésére, a zajos tömegre vethet egy pillantást és közvetlen mellette a
kis műterem, mindezt leírni is fölösleges, aki ránéz a házra, első pillanatra
átlát mindent, látja az ablakok elhelyezéséből, hogy mögötte mi rejlik és sejti,
hogy mögötte mily munkásság történik, habár a sima nagy falak, miket csak a
virág fut be, kíváncsi szeme elől minden intimitást elrejtenek. És kívül nincs
egyéb, mint puritán egyszerű, nyájas piros-színű tetőzet, a pirosra festett
famunkák és a tetőzethez illeszkedő és oly nagyon illő nagy terasz, melynek
pergola övezte mellvédjét két babérfa díszíti, mintha e helyre volnának teremtve.
A virág innen is le-lekandikál, a zöld folyondár kedvesen élénkíti a nemesen
egyszerű sima falakat és játszva futja be a pergola hideg márvány oszlopait.
Belül a ház csupa jóság, csupa melegség. Kicsiny márvánnyal burkolt előtér
nyájasan integet a belépőnek és egyetlen nyíláson át, melyet csak függöny választ
el, betekintést nyújt a barátságos hallba. A hall sem az a pompás, hatalmas,
főúri váróterem, melynek szertartásos feszessége nyomasztó hangulatával kimértté
változtat, hanem egy üde, friss, napvilágos apró helyiség, melynek egyszerű
könyvektől körülvett fapadjai, kényelmes bőrszékei kínálják, tessékelik a látogatót.
Az innen felvezető egyszerű falépcső, a sok könyv, virág és a szép szobrok
kimondhatatlan kedves hangulatot árasztanak. Innen nyílik a kis műterem, tulajdonképpen
fogadószoba, melyben semmi keresett architektúra, sima falak, miket nem dekorál
sem gazdag márvány, sem más díszes anyag, itt dolgoznak, itt komoly minden,
ez az előcsarnoka az igazi munkahelynek, a nagy műteremnek, melyhez néhány
lépcsőfokon jutunk le a nagy márványtömbök és készülő szobrok környezetébe.
Amit a ház még ezeken kívül tartalmaz, már szükségletek, a szobrász magánlakosztályai
lent a földszinten és fölötte az első emelten néhány alacsony, szép arányú
szobácska, puha fészek, egyszerű és kényelmes. Ami a külsőn oly barátságosan,
oly eltérően a mindennapi élettől mutatkozik, e kis ház alaprajzának logikus
kívánalmai folytán önként adódik ki. E házra nem kellett cifraság, dísze, mindene
a belső tartalom, mely a külsőn át sugárzik..."
Hogy ne csak "elhunyt" épületekről beszéljünk, nézzük meg Rákos Manó szobrász
Cházár András utcai villáját, amelyet a Wagner-mesteriskolában végzett Franz
Matouschek bécsi építész tervezett. Az 1907. május 2-án aláírt tervek[12] a bécsi
geometrikus szecesszió jegyében készült, homlokzatban szimmetrikus épületet
mutatnak. A lakás (privát szféra) és a műterem (munkahely) ebben az esetben
úgy válik el, hogy a főbejárat a keskeny telken épült villa bal oldalán van,
s egy T-alakú közlekedő folyosóba vezet. A főhomlokzatra három szoba néz, közepén
terasszal (ez előtt áll ma egy oroszlán, amelyet Rákos Manó készített), a ház
jobb oldalán van a bejárat az irodába, amely mögött a műterem található. Ehhez
csatlakozott még egy raktár-nyúlvány, amely hosszú ideje műterem (a nagy műtermet
már megosztották). Az emeleten két négyszobás lakást tervezett Matouschek.
A hoffmanni architektúrát idéző, belül többszörösen átalakított épület dísze
lehetne fővárosunknak, ha egyszer végre legalább külsőleg helyreállítanák.
Ebben az időben felmerült az építészképzésben is a művészek számára készítendő
házak kérdése. Így szerepelt Kós Károly Csorna Dezsővel a Wellisch-pályázaton
romantikus, kettős műterem-tervével és Györgyi Dénes Mende Valérral. Kós terve
hegyvidéki villára hajaz, amely érthető erdélyi kötődéséből.
A századfordulóra a művészek a Városliget helyett már egyre inkább a budai
dombokat, hegyeket részesítették előnyben - a telekárak miatt is. Ilyen terv
például Kalivoda Kata festőművésznő műterem-lakóházáé is, amelyet Kiss Géza,
a Lechner-irodában dolgozó építész készített. A kisvárosi-falusias környezetbe
illő, kétszoba-konyhás műtermes részben előkertes együttes feltételezi egy
városi lakás meglétét. További kutatás szükségeltetik ahhoz, hogy megállapítsuk,
megépült-e.
Bérházak műteremmel és a gellérthegyi műterembérház
A hegyvidéki műtermes villák is pénzbe kerültek, és sokan voltak az olyan
művészek, akik ilyen villát nem építtethettek maguknak. A festők esetében ez
nem okozott gondot, mivel idővel a bérház-építtetők is terveztettek egy-két
kiadandó műtermes lakást épületük legfelső szintjére; az ilyen emeleti műtermekben
azonban nagyméretű szobrokat a szállítási nehézségek miatt nem lehetett készíteni.
Hasonló épületekre rengeteg példa van Budapesten; itt csak néhányat idézünk
fel közülük. Ilyen például a Medgyes (Messinger) Alajos által tervezett bérház,
ahol az építész a homlokzatot itt-ott megmozgatva a tetőtérben műtermes lakást
helyezett el, amit a nagyméretű ablak is elárul.[13] Hasonló példa a Lechner-követő
ifj. Nagy István műépítész tervezte Szűz utcai bérház,[14] ahol a párkány felett
két műtermet és tetőteraszt is találunk. Ilyen egyébként Lechner Ödönnek bátyja,
Gyula számára épített bérháza a régi Fehérvári úton (Bartók Béla u. 40., 1898-1899);
legfelső szintjén lévő műtermét például Zemplényi Tivadar festőművész lakta.
Az épület építésekor Lechner nem volt megelégedve a mesteremberekkel, egy szintet
visszabontatott, és újra kellett építeni, úgyhogy a tetemes költségtöbblet
megrontotta a testvérek jó viszonyát.
Gyakran problémát okozott az, hogy az egy-két műtermet magukba foglaló bérházak
tulajdonosai saját belátásuk szerint emelhették a lakbéreket. A művészek jutányos,
méltányos árú lakáshoz és műteremhez jutását segítette elő a századfordulón
a Gellérthegyen épült műterembérház.
A Kelenhegyi úti épületet eredetileg máshová tervezték; "a város régebbi határozata
értelmében művészeti célokra fenntartott" VI. kerületi, Kmetty utca 29-31.
számú telken épült volna fel a műteremház.[15]
A terv megvalósítása azonban meghiúsult a főváros 1901. április 17-ei közgyűlési
határozatán, amelynek értelmében a főváros "csak meghatározott időtartamra
volt hajlandó a szóban forgó telkeket rendelkezésre bocsátani." Itt adjuk át
a szót a Művészet című lapban megjelent, valószínűleg Lyka Károly tollából
származó írásnak:
"...Ezután a társulat igazgatósága, meggyőződvén róla, hogy a székesfővárostól
kedvezőbb határozatot nem kaphat, az időközben beérkezett ajánlatok közül azt,
amely a Gellérthegy déli lejtőjén, a Kelenhegyi-uton kínált egy telket megvételre,
a választmány elé terjesztette s az 1901. évi június 21-én tartott ülésből
kifolyólag kapott felhatalmazás alapján 1902. évi július 2-ikán megkötötte
és a kb. 740 négyszögöl kiterjedésű telket 40 000 korona vételáron megvásárolta.
Ez a telekcsere az eszme megvalósításának csak előnyére vált, amennyiben az
új telek kiterjedése lehetővé tette, hogy rajta olyan épület emeltessék, amely
tizenkilenc műtermet és egy lakást foglaljon magába, míg a régi tervek csak
tizenkét műteremről szóltak. Kann Gyula műépítész időközben sürgősen elkészítette
a megvásárolt telken építendő műteremház terveit és folyamodott a székesfővároshoz
az építési engedély elnyeréséért. A tanács az építési engedély kiadását, az
építési szabályzatra való hivatkozással, mely a villa-rayonokban kétemeletes
ház építését tiltja, megtagadta, erre vonatkozó határozatát azonban a társulat
megföllebbezte és a Közmunkák Tanácsa az építési engedélyt a Társulatnak 1902.
évi augusztus 28-án megadta, úgy hogy hosszú vajúdás után az építkezésnek immár
semmi sem állott utjában. Az építkezést Kann Gyula tervei szerint azonnal megkezdték
úgy hogy az épület még 1902-ben tető alá került és 1903. évi augusztus hó 1-én
teljesen készen átadható volt rendeltetésének. Megjegyzendő még, hogy időközben
az építési költségek fedezésére szükséges kölcsön fölvétele a társulatra nézve
fölöslegessé vált, mert a társulat Andrássy uti bérháza eladatván, a társulat
ennek vételárából hasította ki a még hiányzó összeget. A kétemeletes műteremház,
mely a Ferenc József-híd budai környékének egyik legszebb ékessége, minden
tekintetben a legmodernebb kényelemmel van berendezve és úgy művészies külseje,
mint célirányos osztása és ízléses berendezése révén tán egyedül áll a maga
nemében az egész kontinensen. Az épület földszintjén lévő lakás az összes szükséges
mellékhelyiséggel felszerelt négy szobából áll, a műtermek közül pedig kettőnek
a kivételével mindenikhez egy szoba és egy fürdőszoba készült. Az összes helyiségekben
úgy a légszesz, mint a villamos világítás be van vezetve s úgy a műtermek,
mint a lakás amerikai szerkezetű és anthracittal fűlő kályhákkal van fölszerelve.
Az új műteremházban ez időszerint a következő művészek dolgoznak: Bezerédy
Gyula, Dudits Andor, Gergely Imre, Glatter Ármin, Grosz Aladár, Grünwald Béla,
Kimnach László, Kacziány Ödön, Karvaly József, Nagy Zsiga, Ujlakyné Madarász
Evelin, Reich Kálmán, Tarján-Huber Oszkár, Tölgyessy Arthur, Madarász Viktor
és Zombory Lajos. Az új műteremházban a legdrágább műterem évi bére 880 korona,
a legolcsóbbé pedig 510 korona, s így az új intézmény minden tekintetben megfelel
annak a célnak, melyre készült, hogy tudniillik alkalmas, jól világított, tágas
és olcsó műtermekkel szolgáljon a magyar művészeknek..."[16]
A sors iróniája, hogy Kelenhegyi úti épület 2000 tavaszán, a jelen tanulmány
végleges formába öntése előtt a szakszerűtlen helyreállítás következtében majdnem
összedőlt.
Több mint egy évtizeddel később, a Lehel úton, a már említett Medgyes Alajos
tervez egy ún. műhely-bérházat,[17] amelynek legfelső szintjén műteremszerű lakások
is megjelennek. Jómagam is voltam itt egy üvegfestő (Németh Ferenc) műtermében
a nyolcvanas években, s bizonyára más műfajban alkotó művészek is béreltek
itt műtermes lakást.
A Százados úti művésztelep
Ha már az Epreskert nem sikeredett igazán, a művészekkel jó kapcsolatban lévő
Bárczy István főpolgármestersége alatt a főváros vezetése - a Garden City gondolatától
megtermékenyítve - létrehozott egy elviselhető árú művészkolóniát a Százados
úton.[18]
A telep keletkezéséről így írt Kisfaludy Strobl Zsigmond:
"Egy nap találkoztam Wildner Ödönnel, aki a Városháza kulturális ügyeinek intézője
volt. Elpanaszoltam neki a fiatal szobrászok fájdalmát: Nincs műterem, megrendelés,
pénz. Megígérte, hogy beszél Bárczy István polgármesterrel ez ügyben.
Néhány hét múlva Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és én értesítést kaptunk,
hogy Wildner és Péczely Béla találkozni akarnak velünk a Stefánia úti víztorony
mellett, műtermeink ügyében. Meg is jelentünk, de a felajánlott helyet nem
találtuk jónak, mivel az ott látott óriási gödörnek csak a feltöltése is évekig
tartott volna.
Tovább mentünk hát, míg végre a Százados úton felajánlott telket jónak találtuk,
s a megépítés reményében boldogan ültünk be a Japán Kávéházba, ahol a művészek
részben örömmel, részben kétkedve fogadták a hírt.
A kétkedők csalódtak, mert már két évvel később, 1912-ben behurcolkodtunk az
új művésztelepre. A legbelső sarokban kaptam egy jó műtermet, három szobával.
Első nagy munkám itt Horváth Mihály püspök, történetíró szobra volt. Ma Szentesen
áll."[19]
A már megépült telep hangulatát jól érzékelteti a Vasárnapi
Újság-ban megjelent
leírás:
"A czinkotai helyiérdekű vasúton a szomszédos nyaralóhelyekre vagy községekbe
utazó közönség figyelmét és érdeklődését több mint egy év óta köti már le egy
telepszerűen épült házcsoport, amely a Ferencz József laktanya előtt az újabbkori
német villakolóniákra emlékeztető stílusban épült. Vörös téglacseréppel fedett
kisebb-nagyobb házikókból áll, melyek óriási nagy ablakokkal tekintenek észak
felé s már ezzel is elárulják hivatásukat. Nem is olyan régen még bolgár kertészek
szorgalmas munkája folyt e területen, melynek tőszomszédságában a fővárosi
kenyérgyár, a városi bérházak és munkáslakások hirdetik az új idők czéltudatos
szocziális politikáját.
A telep létesülésének okát tulajdonképpen ott kell keresnünk, hol sajátos képzőművészeti
viszonyainknak sok, első pillanatra nehezen megfejthetőnek látszó jelensége
megleli a magyarázatát: művészetünk múlttalanságában. Ott, hol a festésnek,
már mint gazdaságilag is kihasznált termelési ágnak olyan múltja van, mint
Parisban, régtől fogva gondoltak arra, hogy az épületeknek jövedelmezhetőség
szempontjából mindig csak kevéssé kihasználható padlásrészét is értékesítsék.
Innét van az, hogy Parisban olyan korú városrészekben, melyek minálunk már
valóságos antiquitás számba mennének, sikátoros, vén zúgutczák keskeny házajtóik
felett ott lóg az ateliert hirdető czédula, míg nálunk elvétve akad csak a
legújabb építkezéseken is egy-egy műterem, mely akkor is inkább fényképészt
remél gazdájának, mint festőt vagy szobrászt. Ezért különösen az utóbbi esztendőkben,
midőn erősen megszaporodott a művészettel hivatásosan foglalkozók száma, rendes,
használható műtermet kapni Budapesten, a legnehezebb dolgok közé tartozott.
Nem igen használtak ez ellen a vidéki kihelyezkedések sem, sem a szolnoki,
sem a nagybányai festőtelepek, sem a Képzőművészeti Társulatnak gellérthegyi
műterembérháza, melyben régebbi festőgenerációknak is csak elenyésző kis része
talált helyet.
Nagy volt ezért a lelkesedés művészeink, kivált pedig fiatal szobrászaink között,
a kiknek még nehezebb volt a sorsuk a szobrászatelierhez fűzött több követelmény
miatt, midőn híre kezdett járni annak, hogy a főváros kültelkeinek valamelyikén
művésztelepet létesít. Természetesen mint minden középítkezés, ez is az előirányzott
összegnél jóval többe került, úgy hogy a műtermek olcsóságához fűzött vérmes
remények, ha nem is teljesen, de jórészt füstbe mentek, mégis legalább annyit
elértek vele, hogy a műteremhiányon kissé segítettek.
Négyszögletes alakú területet foglal el a telep, melyen az egyes házak úgy
vannak elhelyezve, hogy közepén egy parkírozott szabad terület maradt. Igaz
ugyan, hogy a park erősen elárulja, hogy a Rákos tüzes homokjába ültették,
viszont a házak elrendezése elég kellemes s az atelierek is jól megfelelnek
czéljuknak. Többféle typusu műterem van, egy szobás, két szobás, vagy három
szobás lakással egybekötött. Persze annak, ki a művészek életét még mindig
a Murger bohémeinek stílusában szereti elképzelni, ezek a bürokratikus józansággal
egymásmellé sorakozó műteremházak nem lesznek kedvesek, mert ennek a telepnek
külső színéből teljesen hiányzik az a nyári színkörökben papundekliből felépített
atelier romantika, mely nélkül épen a laikusok nem igen tudnak még mai nap
sem műtermeket elképzelni. Igaz, hogy olyan festőileg könnyen kihasználható
és sokszor ki is használt háztető távlatok sincsenek, mint Paris montparnassei
festőlakásaiban; azt sem értjük teljesen, hogy mért épen a legsivárabb helyére
került a fővárosnak, midőn bőségesen vannak villanyoson könnyen megközelíthető
festői erdőségei is - elég az hozzá, a komoly munkavágyat elvégre itt is ki
lehet elégíteni.
Az a legnagyobbrészt művészeink legfiatalabbjaiból alakult gárda, mely a huszonnyolcz
műtermet lefoglalta, szorgalmasan dolgozik is. Még ebben a rekkenő hőségben
is serény munka folyik a legtöbb műteremben. Túlnyomó részben szobrászok laknak
kint. Szentgyörgyi István, Sámuel Kornél, Szeszák Ferenc, Pongrácz Szigfrid,
Lányi Dezső, Horváth Béla, Mester, mind olyan nevek, melyekhez az utóbbi évek
műcsarnoki kiállításairól kellemes emlékeink fűződnek. A festők közül Czigányt,
Kádár Bélát, Pór Bertalant említjük, ki nagy energiával festi itt tovább erőteljes
kifejezésre törekvő szín és forma álmait.
Legtöbbnyire családjukkal laknak kint a művészek, ha még legényember akad is
közöttük, annak is hol édesanyja, hogy még testvérei is kijöttek a telepre.
A széles utak homokjában napbarnított gyermekek játszadoznak az augusztusi
nap perzselő melegében. Az egész telepnek ezért még polgáriasabb, még nyaralószerűbb
jellege van s ha nem sietne néha végig utain egy-egy karcsú termetű modell,
aligha gondolná valaki, hogy itt művészek laknak, kiktől hivatásuknál fogva
megkívánja a közönség a bohémszerűségnek látszatát. Persze mihelyt a műtermekbe
lépünk, megváltozik a kép. Ha nem is mindegyikben akadunk menekülő alakokra,
kik sietve kapkodnak magukra egy pár ruhadarabot, a hagyományos műterem-rendetlenséget
a maga festői elemeivel majdnem mindegyikben megtaláljuk, Erről képeink is
tanúskodni fognak. Megkezdett vagy abbahagyott munkák, passzióval folytatottak
vagy félredobottak, mindenféle hivatásbeli szerszámokkal vegyest hevernek szerteszét,
egy állványszerű emelvényen karosszék várja azt, kinek a szemközt álló mintázó
oszlopon már kialakulóban van a sziluettje. A festőknél aromatikus terpentinszag,
a szobrászoknál a nedves agyag illata egészítik ki a rendetlenségnek művészi
szimfóniáját."[20]
*
Összegzésképpen elmondható, hogy a műtermes villák, bérházak és művésztelepek
értékes részét képezik a magyar századforduló építészeti örökségének. A korszak
legkiválóbb építészei tervezték ezeket az épületeket, s az irántuk támadt egyre
növekvő igény, illetve az ilyen jellegű házak növekvő száma is jelzi, hogy
a történelmi Magyarország művészeti központja alakult ki a rohamosan fejlődő
fővárosban. A vidéki művésztelepek (Gödöllő, Nagybánya, Szolnok, Kecskemét)
épületeinek száma együttesen is alatta marad a budapesti objektumokénak. Elsősorban
müncheni és bécsi előképek után készültek a reprezentációs igények különböző
szintjein a magyar fővárosnak ezek az épületei; s noha például a pesti műteremvillák
Lenbach vagy Stuck müncheni villáinak reprezentációs és ikonográfiai szintjét
nem érik el, európai színvonalat képviselnek.
Megépítésük óta az épületek, illetve a műtermek számos átalakítását szenvedtek
vagy elpusztultak. Ennek számos oka lehetett; vagy maga a művész alakítatta
át villáját (például Horvay- és Ligeti-villa), vagy azért történt funkcióváltás,
mert az új tulajdonos nem tartott igényt a műteremre (Fadrusz-villa), vagy
az egész épület rendeltetése változott meg (például a Feszty-villa esetében,
amely Petőfi Múzeummá alakult). Egyes bérházakban is szűntek meg műtermek (Rákosi
Jenő Szűz utcai bérháza). Történetileg az átalakítások már a dualizmus-korban
megkezdődtek, a két világháború közt folytatódtak, s a folyamat nem állt meg
az államosítások után, a szocializmus időszakában sem. A mai neo-Gründerzeit pedig betetőzheti ezeket a fejleményeket.
Számos európai nagyvárosban találhatunk olyan múzeumokat, amelyek egy-egy műtermes
villában mutatják be a valamikori tulajdonos művészetét. (Ilyen például Joaquin
Sorolla y Bastida (1863-1923) madridi háza, Axeli Gallén-Kallela (1865-1931)
villája Helsinki mellett, Franz von Stuck (1863-1928) villa-múzeuma Münchenben,
Carl Milles (1875-1955) villa-múzeuma ("Millesgarden") Stockholmban, Józef
Mehoffer és Jan Matejko (1838-1893) háza Krakkóban stb. Budapesten nemigen
találunk erre példát (Medgyessy Ferenc Százados úton lévő műteremlakás-múzeumát
is megszüntették). A kultuszkormányzatnak, a műemlékvédelemnek és a fővárosnak
össze kellene fognia, hogy ezekből az építészeti, kulturális és művészettörténeti
értékekből megmenthessenek valamit az utókor számára.
A tanulmányban említett képzőművészek és építészek
(összeállította Hadik András)
Aggházy Gyula (1850-1919); Bécsben, Münchenben és Párizsban Munkácsynál tanult.
Népéletképeket, szolnoki és balatoni tájképeket festett, 1897-től a Mintarajziskola
tanára.
Bálint Zoltán (1871-1938); a Műegyetem elvégzése (1892) után beutazta egész
Európát, majd a Korb és Giergl irodában helyezkedett el, és ő vezette Korbék
építkezéseit a Millenniumi Kiállításon. 1897-1934-ig dolgozott Jámbor Lajossal.
Benczúr Béla (1854-1941); építész és festő, Zürichben és Münchenben tanult,
bátyjával együtt tért haza, majd az Iparművészeti Iskola tanára lett. Több
illusztrációt készített az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című
sorozat számára. 1897-ben jelent meg A művészi ipar és a dekoratív művészetek
stílustana című munkája.
Benczúr Gyula (1844-1920); a korszak ünnepelt és hivatalosan is elismert festője,
Münchenben végzett Piloty tanítványaként. 1861-től 1883-ig itt élt; 1876-tól
hazatéréséig az Akadémia tanára. A nyarakat 1883 után is a Starnbergi-tó mellett
épült villájában töltötte, amelyet öccse, Béla tervezett
Bezerédy Gyula szobrász (1858-1925); először Alexy Károlynál, később a bécsi
akadémián tanult. Részt vett a Burg szobrászati díszítésben. Az ő műve a budapesti
Washington szobor (1906) és Tinódi Sebestyén (1906-06) szobra.
Csorna Dezső (1884-?); építész 1909-ben kapta oklevelét a budapesti Műegyetem.
Csak hallgatói terveit ismerjük: Emlékmű és a temetkezési kápolna, Magyar
Pályázatok,
1907/1.; Elemi iskola, Magyar Építőművészet, 1909/2.
Donáth Gyula (1850-1909); Münchenben, Bécsben és Drezdában tanult. Legismertebb
munkája a bánhidai Turul (1896).
Dudits Andor festő (1866-1944); Münchenben és Bécsben tanult, 1890-től állított
ki a Műcsarnokban. Életképeket, történeti képeket festett. Falképei vannak
az országházban, a pécsi egyetemen és az Országos Levéltárban. 1925-től a Képzőművészeti
Főiskola tanára.
Fadrusz János (1858-1903); a századforduló egyik legjelentősebb emlékműszobrásza
Bécsben tanult, E. Hellmernél. Első jelentős alkotása, a Krisztus a keresztfán
elnyerte az Akadémia I. díját és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat
nagydíját. A kolozsvári Mátyás király és a pozsonyi Mária Terézia szobor mellett
meg kell említenünk a zilahi Wesselényi emlékművet (1902), Tisza Lajos szegedi
szobrát és Wenckeim Béla kisbéri lovasszobrát.
Feszty Árpád (1856-1914); Münchenben és Bécsben tanult, az akadémikus festészet
képviselője. 1880-ban a Golgota című képével keltett feltűnést, életképei közül
kiemelkedik a Bányász-szerencsétlenség. Az Operaház előcsarnokában 9 falképet
festett. 1892 és 94 között készül, többek közt Mednyánszky, Vágó Pál és mások
közreműködésével, a Magyarok bejövetele című, máig híres körképe.
Feszty Gyula (1854-1912); építész tanulmányait Aachenben végezte. Első jelentősebb
munkái a nyitrai városháza (1882, Vojta Antallal). Ő tervezte a körkép épületét
1892-ben, amelyet 1899-ban elbontottak a Szépművészeti Múzeum építkezései miatt.
1895-ben épült a kolozsvári református teológia épülete. Bérházai közül megemlítendő
a Budapest, Rádai u. 21, valamint a Mátyás u. 22, 20, 18. szám alatt álló bérházegyüttese
(1906).
Franz Matouschek (1874-?); építész, a salzburgi iparművészeti iskolában, majd
Otto Wagner mesteriskolájában végezte tanulmányait. 1908 és 1913 között Budapesten
élt és alkotott. A Rákos villa mellett az ő munkája a Pucher palota a Petőfi
téren. Később Bécsben dolgozott.
Gabriel Max (1840-1915); Prágában, Bécsben és Münchenben Pilotynál tanult.
1879-1883 közt az Akadémia tanára. Népszerűek voltak figurális kompozíciói
és illusztrációi.
Gergely Imre (1868-?); festő, a Mintaipariskolában, Bécsben, Fiumében és Münchenben
tanult. 1891-től olasz és tuniszi tájakat, vásárokat ábrázoló képekkel vesz
részt a Műcsarnok tárlatain.
Gerster Kálmán (1850-1927); építész, Bécsben Theophil Hansen növendékeként
végzett a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd a mester irodájában dolgozott.
Legismertebb munkái közé tartozik a Deák- és a Kossuth-mauzóleum (1902-1906).
A Millenniumi Kiállítás alkalmával tervei szerint épült fel a Lágymányoson
a Konstantinápoly Budapesten elnevezésű "vigalmi negyed"
Glatter Ármin (1861-1931); festő, Budapesten és Münchenben tanult. Táj-, arc-
és zsánerképeivel vett részt a Műcsarnok kiállításai. A Fészek egyik alapítója.
Györgyi Dénes (1886-1961); építész, a "Fiatalok" jelentős alakja, Kós barátja,
1903-ban végzett a Műegyetemen. Néhány főbb műve: Városmajor utcai iskola (Kóssal);
Bácskeresztúr, elemi iskola (1911-12); Kassa, Tost ház (1912 körül); Kerekegyháza,
katolikus templom (1912); Kiskunhalas, elemi iskola (1912-13) stb. 1910-től
az Iparművészeti Iskola tanára.
Horváth Béla (1888-?); festő és szobrász, Budapesten, Münchenben és Párizsban
tanult. 1909-ben a Salon d'automne-ban állított ki először. 1912-től gyakran
szerepel Budapesten. A Műcsarnokban 1927-ben és 1930-ban volt gyűjteményes
kiállítása. 1945-től 1948-ig Ausztriában, majd az USA-ban élt.
Huszár Adolf (1842-1885); a bécsi akadémián tanult. Elsősorban köztéri szobrokat
(Eötvös József, 1879, Budapest; Dugonics András, 1876, Szeged; Petőfi, 1882,
Budapest) és portrékat készített (Kossuth, Pulszky, Izsó stb.).
Iványi Grünwald Béla (1867-1940); festő, a nagybányai művésztelep alapító tagja,
majd a 1910-es évek elején a Kecskeméti Művésztelep alapítója és vezéralakja.
A századforduló magyar festészetének egyik legjelentősebb alakja.
Jámbor (Frommer) Lajos (1896-1955); a Műegyetem elvégzése után Hauszmann és
Alpár mellett dolgozott, ő volt a Történeti Csoport építkezéseinek művezetője.
Utána Lechner munkatársa lett, ő készítette a kőbányai Szent László templom
részletterveit. Néhány kiemelkedő budapesti (közös) munkájuk: Lederer palota
(Bajza u. 42., 1902); Grósz sírbolt 1905; Kozma utcai temető; Gutenberg tér
3. bérház (1906) stb.
Kabdebó Gyula: Budapest Székesfőváros Építkezései. A Magyar
Építőművészet különfüzete, 1913. december.
Kacziány Ödön (1852-1833); festő, Barabás Miklósnál, majd Münchenben és Párizsban
tanult. Eleinte humoros életképekkel, majd vallásos tárgyú kompozíciókkal jelentkezett.
Római tartózkodása után egy sor fantasztikus, óriásszerű képet festett. Retrospektív
kiállítását 1932-ben rendezte meg a Műcsarnok.
Kádár Béla (1877-1956); festő, kezdetben naturalista képeket festett, majd
Rippl-Rónai hatott rá. Az 1920-as években az expresszionista absztrakció felé
fordult. 1923-ban Berlinben a Sturm Galériában volt kiállítása. A magyar avantgárd
jelentős alkotója.
Kalivoda Kata (1883-?); festőművész, Deák-Ébner Lajos tanítványa volt a budapesti
akadémián. Münchenben és Párizsban képezte tovább magát. Elsősorban zsánerképeiről
ismert. Alapító tagja a Magyar Képzőművésznők Egyesületének (1908). Számos
díjat nyert: Nemes Marcell-díj; Képzőművésznők díja, 1910; a Főváros díja,
1916.
Karvaly József (1864-1928); festő, Budapesten Székely Bertalan és Karlovszky
Bertalan tanítványa volt, majd Münchenben Hollósi Simon magániskolájában tanult.
1895-től állított ki a Műcsarnokban.
Kimnach László (1857-1906); festő a Mintarajziskolában, majd Münchenben tanult
Benczúr Gyulánál. A tabáni templom freskóit festette (Nagy Lászlóval). Katonaéletből
vett jeleneteket állított ki a Műcsarnokban, és illusztrációkat is készített.
Kisfaludy Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata,
1969.
Kiss Géza (1878-?); építész, Párizsban tanult, majd Berlinben dolgozott, Bruno
Möhring irodájában, 1902-1904 között. Hazatérve Körössy Albert irodavezetője
lett. 1906-ban önállósította magát, majd 1909-ben társult Kőrössyvel. Néhány
munkája: Budapest, Üllői u. 115/b., Brüll-ház (1908-09); Rákóczi u. 86. bérház
(1909); Kristóf tér 6. (1910).
Kolozsvári Szeszák Ferenc (1881-1919); szobrász Stróbl Alajosnál, majd Párizsban
tanult. Egyik fő műve a nagyszalontai Arany János-szobor. Münchenben 1911-től
állított ki.
Konek Ida (1856-?); Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult, 1879-től szerepelt
kiállításokon portrékkal, csendéletekkel, tájképekkel. A Nemzeti Galériában,
illetve a kassai és a pozsonyi múzeumban vannak képei, három oltárképet festett
a köbölkúti templom számára.
Kós Károly (1883-1977); építész és polihisztor (irodalom, politika, grafika,
mezőgazdaság, stb.) A "Fiatalok" vezető alakja. Schulek Frigyes növendéke a
Műegyetemen. "Műtermes" villákat épített Sztánán (Varjúvár) és Kolozsváron
(Brétfűi ház).
Kosztolányi Kann Gyula (1863-1945); építész és festő, Budapesten és Münchenben
tanult. Müncheni építészeti tanulmányai mellett Hollósy Simon festőiskoláját
látogatta. Párizsban is folytatott festészeti tanulmányokat. Életművének nagy
része festészeti vonatkozású, kevés épülete épült meg. Néhány megépült munkája:
Budapest, Visegrádi u. 19., Hertzka-Milkó-ház (1904-1905), Budapest, Radnóti
M. u. 9. sz. lakóház (1904-1905). 1910-ben Bécsben jelentette meg a kiváló
Schroll Kiadó Architectonische Skizzen und Studien című albumát.
Lányi Dezső (1879-1951); szobrász, Budapesten, Bécsben, Párizsban és Brüsszelben
tanult. 1904-től állított ki a Műcsarnokban, 1918-ban az Ernst Múzeumban, 1934-ben
műterem-kiállítást rendezett. Főleg portrékat, karikatúra-szobrokat és síremlékeket
készített. A harmincas évektől az USA-ban élt.
Lechner Gyula (1841-1914); festő és műfordító. Az egyetemet Budapesten végezte,
ahol 1874-ig gyakorló ügyvéd volt. Ekkor szobrászattal és terrakottával kezdett
foglalkozni, majd festményeivel szerepelt különböző fővárosi kiállításon. 1880-tól
az Iparrajziskolában tanított. Lefordította Madách Az ember tragédiája című
művét német nyelvre. Négy képe, amely Budapest emlékezetes épületcsoportjait
ábrázolja, a Fővárosi Múzeumba került.
Lechner Ödön (1845-1914); korának egyik legeredetibb, kiváló építésze, nagy
hatást gyakorolt a magyar építészek fiatalabb generációjára. A "magyaros" szecesszió
atyja ez idő tájt tervezte, építette például a Földtani Intézet székházát (1896-99)
és a Postatakarékpénztár épületét (1899-1901).
Ligeti Miklós (1871-1944); szobrász, tanulmányait Stróbl Alajosnál, majd Bécsben
végezte. Portrékat, allegorikus zsánerszobrokat, épületdíszítő műveket és számos
emlékművet alkotott. A Rodin stílusához kapcsolódó plasztikai formálás jelentős
képviselője. Első figyelemreméltó alkotása a Rákász fiú. Fő műve az Anonymus-szobor
(1903). Megemlítendő a Dériné, a Béke kút (1916) és a Lovas tüzér emlékműve
(1934).
Madarász Viktor (1830-1917); festő. Jogi tanulmányokat folytatott, majd Bécsben
tanult. 1856-ban első magyar képzőművészként Párizsban képzete tovább magát,
ahol nagy sikereket ért el történelmi képeivel. Egyik legjelentősebb történeti
festőnk.
Maróti (Rintel) Géza (1875-1941); szobrász, építész és iparművész, Telcs egyik
legjobb barátja. Pályája elején elsősorban épületszobrászattal foglalkozott.
Ő tervezte a velencei biennálé magyar pavilonját (1909) és Ráth György síremlékét
(1911). Az USA-ban és Mexikóban is dolgozott.
Medgyes (Messinger) Alajos (1873-1942); építész, 1896-ban végzett a budapesti
Műegyetemen, majd tanulmányait Párizsban folytatta. Hazatérte után elsősorban
budapesti bérházak és villák tervezésével foglalkozott. Málnai Bélával közeli
barátságban volt, 1916-1930 közt többször dolgozott együtt Sebestyén Arturral.
Néhány munkája: Alkotmány u. 19. sz. bérház (1906), Benczúr u. 48. sz. villa
(1908. k.) stb.
Mende Valér (1886-1918); építész, 1908-ban végzett a Műegyetem. Elsősorban
Nagyvárad és Kecskemét számára dolgozott. Főbb művei: Kecskemét, Református
főgimnázium és jogakadémia épülete (1910-13); Kecskemét, evangélikus egyház
bérháza (1910-11); Budapest, Attila u. 91. sz. bérház (1912); Budapest, Belgrád
rakpart 12. (1912-13) stb.
Merényi Ferenc: Épületfajták Magyarországon (1890-1918). Kézirat, 1955. Magyar
Építészeti Múzeum. 708-709. old.
Nagy István, ifj. (?-1945 k.); építőmesteri oklevelet szerzett 1899-ben. Terveit
mint műépítész írta alá, de nem tudni, hol végezte tanulmányait. Elsősorban
budapesti bérházakat tervezett Lechner Ödön követőjeként: VII. Dob. u. 53.,
Schwarcz-ház (1904-05); XIV. Thököly út 46., Szenes-ház (1905-06); VI. Paulay
Ede u. 45., Hermann Nyomda és lakóház (1906 körül).
Pákey Lajos (1853-1921); építész, a kolozsvári ipariskola igazgatója, városi
építész. Bécsi tanulmányai után visszatért szülővárosába, ott és Erdély-szerte
másutt is számos épületet tervezett (New York Szálloda, Technológiai és Iparmúzeum,
Sétatéri Kioszk stb.). Unitárius lévén, több templomot tervezett ennek az egyháznak
(Bölön, Székelyudvarhely, Dicsőszentmárton stb.) Hagyatékának jelentős része
az unitárius egyház kolozsvári levéltárában és a Magyar Építészeti Múzeumban
található. Gutmann Szabolcs nagyszebeni kollégának köszönöm a reprodukciókat.
Péczely Béla (1898-19?); művészeti író, Budapest történetének és művészetének
nagy ismerője, a Budapest szobrai és emléktáblái című mű társszerzője. Hagyatékának
egy része a Magyar Építészeti Múzeumban található.
Pongrácz (Popper) Szigfrid (1872-1929); Brünnben született. Bécsi tanulmányai
után Budapesten telepedett le. Részt vett a budai királyi palota, majd a Corvin
Áruház szobrászati díszítésében. Hagyatéki kiállítását a Nemzeti Szalon rendezte.
Pór Bertalan (1880-1964); festő, Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult.
A Nyolcak alapító tagja. Sokoldalas szimbolikus kompozíciókat festett. Mivel
1919-ben a festődirektórium titkára volt, a Tanácsköztársaság bukása után emigrálnia
kellett. Megjárta a Szovjetuniót is, majd Párizsból 1948-ban jött haza. Jelentős,
ideológiailag problematikus alakja modern magyar festészetnek.
Reichl Kálmán (1879-1926); építész és festő, festeni Nagybányán tanult Hollósynál.
1900-tól a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban szerepelt műveivel. Főbb épületei:
a Cukor utcai és a Kiscelli utcai elemi iskola (1910-12), a kelenföldi elektromos
telep (1912-14) stb.
Sámuel Kornél (1883-1914); szobrász, Budapesten, Münchenben tanult, majd Telcs
Ede műtermében dolgozott. 1909-től állított ki, hagyatéki kiállítását 1915-ben
az Ernst Múzeum rendezte.
Schikedanz Albert (1846-1915); Karlsruhéban és Bécsben tanult, majd Budapesten
Szkalnitzky Antal és Ybl Miklós irodájában dolgozott. Első sikere a pályázat
útján elnyert Batthyány-síremlék. Fő művei közé tartozik a Műcsarnok és Szépművészeti
Múzeum épülete (1900-1906), és a Millenniumi emlékmű architektúrája. 1880 és
1902 között az Iparművészeti Iskola tanára volt. Festőként 1880-tól állított
ki. Irodalom: Gábor Eszter és Verő Mária (szerk.): Schikedanz Albert. Ezredévi
emlékművek múltnak és jövőnek. Kiállítási katalógus, 1996.
Schulek Frigyes (1841-1919); a magyar későhistorizmus egyik legjelentősebb
alakja. Bécsben tanult van der Nüllnél, Siccardsburgnál és Friedrich Schmidtnél.
1870-től Steindl Imre irodájában dolgozott. Főbb művei: a budavári Mátyás-templom
restaurálása, átépítése (1873-96), a Halászbástya (1895-1903), a János-hegyi
kilátó, stb. 1903-1911 között a budapesti Műegyetem tanára volt, a Műemlékek
Országos Bizottságának építészeként számos műemléket restaurált.
Sidló Ferenc (1882-1953); szobrász, Bécsben Münchenben és Rómában tanult, egy
ideig a gödöllői művésztelepen dolgozott. 192?-ben gyűjteményes kiállítása
volt a Ernst Múzeumban. Legismertebb munkája a székesfehérvári Szent István-szobor.
Stróbl Alajos (1856-1926); szobrász, a korszak kiemelkedő mestere, 1876 és
1880 között Bécsben tanult. Legismertebb alkotásai Arany János a Nemzeti Múzeum
előtt (1886-93), Szent István a Halászbástyánál (1893-1906), Mátyás kút a királyi
palotánál (1904-1906) és Széchenyi István Szegeden (1910).
Szécsi (Sefcsik) Antal (1856-1904); a bécsi akadémián E. Hellmer növendéke
volt. Főleg portrékat készített, de részt vett az Országház és a Vigadó díszítésében.
Legismertebb munkája Baross Gábor szobra.
Szentgyörgyi István (1881-1938); szobrász, tanulmányait az Iparművészeti Iskolában
és Brüsszelben végezte. Főleg portrékat és aktokat mintázott. Köztéri szobrai
a két világháború közt készültek. Munkái közül: Petőfi-szobor, Kiskőrös (1916),
Harmickettesek emlékműve, Budapest (1933). stb.
Tarján Huber Oszkár (1875-1933); ötvös és szobrász, az Iparművészeti Iskolában,
Münchenben, majd Párizsban Lalique-nál tanult. Főleg egyházművészeti tárgyakat
készített, illetve érmeket, kisplasztikákat. Hódmezővásárhelyen Endre Béla
baráti köréhez tartozott.
Telcs (Telsch) Ede (1872-1948); Bécsben végezte tanulmányait Zumbusch növendékeként.
Legismertebb köztéri szobrai: Vörösmarty (Kallós Edével, 1908), Szent László
(1911) a Millenniumi emlékművön és a kecskeméti Kossuth-emlékmű. Kiváló érmész
volt.
Tölgyessy Artur (1853-1920); Bécsben és Münchenben tanult. Főleg alföldi és
balatoni tájképeket festett.
Vágó József (1877-1947); Budapesten végzett, egy ideig Lechner Ödönnel, Alpár
Ignáccal és Quittner Zsigmonddal dolgozott, majd 1902-1911-ig testvérével,
Lászlóval. 1919-ben Olaszországba, majd Franciaországba emigrált.
Vágó László (1875-1933); elsősorban városrendezési tervei és színházépítkezései
jelentősek. Legismertebb munkája a Zsidó Múzeum és a Hősök temploma (1931).
A Vágó testvérek közös munkái közül említhetjük a Visegrádi u. 17 és a Boráros
tér 3. számú bérházakat, a Guttenberg-házat (1906), amelyben mindketten laktak
(László 1911-ig).
Zala György (1858-1937); Budapesten, Bécsben és Münchenben tanult, főleg nagyszabású
emlékműveket, síremlékeket, portálokat mintázott. Ő fejezte be Huszár Adolf
aradi Szabadság-szobrát (1889). A budai várban lévő Honvéd-emlékmű (1892) is
az ő munkája. A legnagyobb megbízása a Millenniumi emlékmű, amely 1894 és 1920-as
évek vége között készült; Háború (1906) és Béke (1908), Gábriel arkangyal (1900)
stb. Az ő munkája volt Andrássy Gyula és Tisza István lovasszobra (1893, illetve
1934), továbbá Erzsébet királyné emlékműve (1932).
Zemplényi Tivadar (1864-1917); festő, Budapesten és Münchenben tanult. Hazatérte
után Nagybányán, majd Szolnokon dolgozott. 1903-tól tanított a Képzőművészeti
Főiskolán. 1908-ban és 1918-ban volt gyűjteményes kiállítása.
Zombory Lajos (1867-1933); építész és festő, 11 évig Lechner Ödön irodájában
dolgozott, tervei szerint épült a szegedi ügyvédi kamara épülete. Münchenben
és Budapesten Benczúrnál tanult festészetet, majd a szolnoki művésztelep tagja
lett. Festményeinek nagy része plein air tájkép. 1917-ben az Ernst Múzeum rendezett
kiállítást műveiből.
[1]Budapest Főváros Levéltára IV.1407 b., 4097/314-VII, 1886., Budapest Székesfőváros Tanácsának iratai., Tanácsi ügyosztályok központi irattára
[2]Művészettörténeti Értesítő, 1990. 1-2. sz. 22-69. old.
[3]A tanulmányban említett művészek, építészek életrajzi adatai a tanulmány végén, a Függelékben olvashatók.
[4]Eredetileg Quittner Zsigmond tervezte.
[5]Gutmann Szabolcs nagyszebeni kollégának köszönöm a reprodukciókat.
[6]Buza Péter: Pest-Budai történetek, 1983. IPV Budapest
[7]BTM Kiscelli Múzeum Fotótár. Ltsz. 28-642.
[8]Juliette Kinchin: An artist at home (Philip de László in Budapest and London) in Britain and Hungary. Contacts in architecture and design in the nineteenth and twentieth century. Ed.by Gyula Ernyey. Bp., 1999.
[9]Bakonyi Tibor, Kubinszky Mihály: Lechner Ödön. Corvina, Bp., 1981.
[10]A Ház, 1908. 87-88. old.
[11]A Ház, 1908. 87-88. old. Valószínűleg a szerkesztőnek, Málnai Bélának (1878-1941), a korszak kiváló építészének a cikke.
[12]Használatbavételi engedély: 1908. augusztus
[13]In: Magyar
Építőművészet, 1908. 6. sz., 6. old.
[14]Budapester Neubauten. Bécs, Schroll Kiadó, BTM Kiscelli Múzeum.
[15]Merényi Ferenc: Épületfajták Magyarországon (1890-1918). Kézirat, 1955. Magyar Építészeti Múzeum. 708-709. old.
[16]Művészet, 1903. 422-424. old.
[17]Kabdebó Gyula: Budapest Székesfőváros Építkezései. In: Magyar Építőművészet különfüzete, 1913. december.
[18]A
művésztelep tervei információim szerint elvesztek, sőt az a Basch Árpád
(1873-1944) által készített madártávlati kép is "lappang", amely a
Lélek és Forma című kiállításon még látható volt 1986-ban.
[19]Kisfaludy Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1969.
[20]Farkas Zoltán: Budapest főváros műterembérházai. In: Vasárnapi
Újság, 1912. 646. old.