EPA Budapesti Negyed 32-33. (2001/2-3)
 

Műteremlakások, műtermes villák, művésztelepek Budapesten
Adalékok a századforduló fővárosi építészettörténetéhez
 

________________
HADIK ANDRÁS



A dualizmus-kori Magyarország politikai, gazdasági és kulturális központja a rohamosan fejlődő főváros volt. Ez meghatározó volt Budapest művészeti életére nézve is, amelynek állami irányítása a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Képzőművészeti Ügyosztályának feladata volt. Emellett működött tanácsadó szervként a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács, és nagy befolyással volt az állami mecenatúrára (ösztöndíjak, vásárlás, megbízás) az 1861-ben létrejött Országos Magyar Képzőművészeti Társulat is.
   A képzőművészet ekkor kialakuló intézményrendszere is a fővárosban összpontosult. Megépült az Andrássy úton a régi Műcsarnok (1875-77), azután az új 1896-ban. Ezt követte az új törekvéseket is befogadó Nemzeti Szalon - erre a célra Hauszmann Alajos Erzsébet téri kioszkját építették át a Vágó testvérek 1907-ben. Fejlődésnek indult a műkereskedelem, több művészegylet jött létre, s különféle asztaltársaságok alakultak először vendéglőkben, sörözőkben, majd kávéházakban (pl. Abbázia, Japán).
   Mindeközben a főváros műtermi ellátottsága sok kívánnivalót hagyott maga után, különösen az 1890-es évek közepe előtt. "A hazai culturviszonyok általános fejlődésével - az utolsó tíz év alatt - képzőművészetünk is lépést tartani igyekezett, s ma már bátran mondhatjuk, hogy a festő és szobrászművészetnek annyi hívatott művelője van, hogy azok bármely feladatnak megfelelni képesek, a legnagyobb akadály, mely gátlólag hat belterjesebb munkálkodásunkra, azon körülmény, hogy a fővárosban műtermek - egy-kettő kivételével - nincsenek, s azok nagy áldozatok árán sem bérelhetők, a hazai képzőművészek anyagi helyzete pedig nem engedi, hogy szerencsésebb viszonyok közt élő külföldi kortársaink példájára maguk építsenek műtermeket" - panaszolják gondjaikat jeles magyar képzőművészek 1886-ban.[1]


Az epreskerti művésztelep

Az első fővárosi kezdeményezés a műteremgondok enyhítésére az epreskerti művésztelep létrehozása volt. Ennek gazdagon dokumentált, érdekfeszítő történetét Gábor Eszter közölte Az epreskerti művésztelep című tanulmányában[2], így a telep kialakulásának csak néhány momentumát idézem fel.
   A történet azzal kezdődött, hogy Huszár Adolf szobrászművészt[3] megbízták a Deák szobor elkészítésével, ugyanakkor 1879-ben az általa műteremnek használt "körjáték" épületét a Városliget rendezési terve szerint elbontásra ítélték; ezért kompenzációul az ún. Epreskertben kapott telket a Bajza és a Lendvay utca sarkán. A műtermes ház Gerster Kálmán tervei szerint épült fel 1880-1881-ben.
   Az épület elkészülte után néhány hónappal, 1881. október 26-án Münchenben tanuló magyar művésznövendékek, valamint írók és művészek kezdeményezésére értekezletet tartottak Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszternél közéleti férfiak és művészek részvételével, egy képzőművészeti akadémia felállítása ügyében. Már itt felmerült, hogy erre a célra a fővárostól kell telket kérni. Az értekezlet résztvevői legalkalmasabbnak a sugárúti villák mögötti Epreskertet találták. A területet a fővárostól 1882-ben megkapták - használatra -, bizonyos kikötésekkel ("Az említett terület köztéri jellege fenntartassék, mi végből az egyes épületek önállóan, a pavilon-rendszer modorban lesznek elhelyezendők, az egyes épületek közti szabad terület pedig a magyar kormány által parkszerűleg berendezendő, kezelendő és fenntartandó lesz saját költségén"). Ezen a területen épült fel 1883-ban a müncheni akadémiáról hazatért Benczúr Gyula műteremháza, öccse, Benczúr Béla tervei szerint, aki a már Münchenben (ahol 1873-tól 1881-ig dolgozott) is tervezett műtermes házakat (Rietzler szobrász műterem-bérházát és bátyja sógora, Gabriel Max házának és műtermének átalakítását). 1889-ben Gerster Kálmán tervei szerint készül el Stróbl Alajos számára a szobrászati mesteriskola épülete reprezentatív, klasszicista-négyoszlopos bejárattal.
   A képzőművészeti akadémia telkének átengedésekor "...a közgyűlés határozatilag kimondja, hogy az Epreskertnek a terven kitüntetett fennmaradó ...része szintén a képzőművészetek céljára tartatik fenn olyképp, hogy apróbb részletekben méltányos eladási feltételek mellett kizárólag oly hazai művészeknek fog eladatni, akik a fővárosban letelepedvén ott maguknak önálló műtermet, otthont akarnak létesíteni". Számosan folyamodtak telekért, természetesen nem mindenki sikerrel. Elsőként Aggházy Gyula festőművész müncheni hatású villája épült fel a már említett Benczúr Béla tervei szerint 1884-ben. Voltak, akik az 1885-ös országos kiállítás pavilonjait állították fel a számukra biztosított telken - így Schickedanz Albert festő és építész a "Kárpátegyesületi" pavilont 1886-ban, Zala György pedig a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasművek"[4] pavilonját bővítéssel. Épült itt műtermes háza Donáth Gyula szobrászművésznek, Szécsi Antalnak (szobrász, Lendvay u. 8.), amelyet később Telcs Ede, majd Maróti Géza lakott, valamint Konek Ida festőművésznőnek (Kauser Gyula tervei szerint, 1890) is.
   A közérdeklődés központjában talán leginkább Feszty Árpádnak, a körkép festőjének Bajza utcai villája állt. A velencei ízű palotácskát a festő testvére, Gyula tervezte, Árpád intenciójának figyelembevételével; az alaprajzi elrendezés a mintegy 100 m2-es műterem és Jókai Mór 50 m2-es dolgozószobája köré szerveződött. A nagy mesélőt és a divatos festőt rengetegen látogatták, a nagy estélyeken illusztris vendégek hosszú sora vett részt.
   A házra később szomorúbb napok jöttek. 1899-ben Jókai megházasodott, és a fiatal színművésznővel, Nagy (Grósz) Bellával elköltözött. Feszty pedig 1905-re tönkrement, és a házat el kellett adnia. Bródy Sándor ötletére a Petőfi Társaság vette meg, és a Vágó testvérek tervei (1908) szerint átalakították Petőfi Házzá. Ez volt a Petőfi Irodalmi Múzeum elődje. Az Epreskert műtermes villáit és műtermét nagyrészt átépítették vagy lebontották, így rekonstruálható enteriőröket csak elvétve találhatunk; leginkább korabeli felvételek nyújtanak támpontokat.
   Az epreskerti művésztelep ügye ugyanakkor foglalkoztatta az építész-közéletet is. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet 1887-ben pályázatot írt ki "egy minden oldalról szabadon álló épületben elhelyezett, lakással egybekapcsolt festő műterem" tervezésére. A program szerint a szalonnak és a műteremnek az emeleten kellett elhelyezkednie, a földszinten három szobával, az alagsorban cseléd- vagy házmesterlakással. Az I. díjat Bierbauer István nyerte el (Építő Ipar, 1888).


Műtermes villák Pesten és Budán

Az 1890-es évek művészeti konjunktúrája lehetővé tette nagyobb szabású villák építését is. Különösen a jól kereső szobrászok jártak élen ilyen műtermes objektumok építésében. Elsőként Fadrusz János villáját kell megemlítenünk, amelyet a művész korai halála után hamarosan átépítettek belül az új tulajdonosok. Az épületet a II. világháború során találat érte és 1945 után lebontották. Terveit, amelyek a Magyar Építészeti Múzeumban találhatók, a művész barátja és munkatársa, a kolozsvári Pákey Lajos műépítész készítette.
   A tervek (1895) és a Magyar Építészeti Múzeumban fennmaradt egyetlen fotó arról árulkodnak, hogy az épület Budapest egyik legreprezentatívabb, a későhistorizmus jegyében épült műtermes villája volt. Az objektum három domináns eleme a téglalap alaprajzú, emeletes lakótömb, a hozzá csatlakozó háromszintes, a második szint felett kupolával fedett, szabályos nyolcszög alaprajzú főlépcsőház és a nagy műterem tömbje, amelynek négyzet alaprajzú második szintjéhez a földszinten kiegészítő terek csatlakoznak három oldalról. A lakótömb földszintjén találjuk a pincét az emelettel összekötő "cselédlépcsőt" és a három szobát, az emeleten pedig a hálószobát és még két szobát. A kis műterem, amelyet a szobrász felesége, Deréky Anna szobrász, festő és iparművész (1872-1950) használt, a lakótömbhöz jobb felé csatlakozik átlósan. A lépcsőtorony és a nagyműterem közt csigalépcső visz fel a műterem második szintjén lévő loggiára. A nagy műterem hanseni hatást tükröző emeleti ablakai is egyszerűsödtek az osztások elhagyásával.
   A nagy műteremhez két, kupolával zárt fülke csatlakozik a modell, illetve a rekvizitumok számára, a kis műteremhez pedig egy. Az egész épületegyüttest meghatározza az egyensúlyozás a szimmetria és az aszimmetria közt az alaprajzban, ugyanakkor külső megjelenésében festői hatás érvényesül. A tervező látható szándéka szerint a külsőben is megjelenik a lakás és a műterem elkülönülése, ugyanakkor a főhomlokzat, a vesztibül és főlépcsőház tervezett gazdag szobrászati díszei a reprezentativitást hangsúlyozzák. A fotóból nem vehető ki, hogy elkészültek-e a főhomlokzat középrizalitja fölé tervezett szobrászati alkotások, de a főhomlokzat két sarkára berajzolt szobrok bizonyosan nem. A főhomlokzat a kolozsvári Unitárius Levéltárban található akvarellek[5] tanúsága szerint egyszerűsödött: az ikerablakok helyére a földszinten egy-egy egyenes záródású, az emeleten pedig egy-egy félköríves ablak került, és a műteremablakok Hansenre emlékeztető osztásai is elmaradtak. Sajnos, enteriőrökről készült fotókról nincs tudomásunk.
   Fadrusz a nagy műteremben készítette el például a kolozsvári Mátyás szobrot, amelyet 1902-ben fejezett be. A művész 1903. október 26-án elhunyt, az özvegynek pedig el kellett adnia az ingatlant.
   Szintén a kilencvenes években épülhetett Róna József szobrászművész (1861-1939) műtermes villája (2 műteremmel). Ezt az utóbbi időben helyreállítottak, de a lakásbelső átalakítást szenvedett. Sajnos nincs adatunk az építés idejéről és a tervező személyéről, pedig ez a neobarokk épület (Szabó József u. 12.) is a műfaj eklatáns példája. Ez ügyben további kutatásokra van szükség.
   Több adat és terv áll rendelkezésünkre az európai királyi udvarok, az arisztokrácia és a nagypolgárság nemzetközi hírű, ünnepelt portréfestőjének, László (Laub) Fülöpnek (1869-1937) a mai Zichy Géza utcában (10-es szám, eredetileg Pálma u.) felépült villájáról. László Fülöp mesébe illő karrierjéről és a házról Buza Péter Pest-budai történetek című könyvében olvashatunk.[6] A mosónő fiát Strelisky Lipót prosperáló fotográfus karolta fel, és támogatta budapesti, majd müncheni tanulmányaiban. A bajor fővárosban ismerkedett meg a sörgyáros Guinness leányával, Lucy Madeleine-nel, akivel összeházasodott. A busás hozomány tette lehetővé a négy műtermet magában foglaló, középkort idéző villa megépítését, amelyet Gyalus László (1865-1941) műépítész tervezett. Gyalus 1887-től Schulek Frigyes mellett részt vett a Mátyás templom restaurálási-tervezési munkáiban; hasonló jellegű munkái közül megemlítendő a jáki templom, a pozsonyi ferencesek és a klarisszák templomainak restaurálása. 1899-től a Műemlékek Országos Bizottságának titkára is volt. Ez a műemlékes irányultság jelenik meg László Fülöp villájánál is. Meghökkentő látvány tárul elénk a ház megpillantásakor: gótizáló, különböző méretű ablakok, tornyok, festői, lovagvárat imitáló épület. Különösen bonyolultak a szintek közötti kapcsolatok, eltolások.
   Feltételezésünk szerint a földszinten volt a festőművész lakása és a épület bal szárnyának első emeletén a lakóé, aki ezen a lépcsőn közelíthette meg a II. emelet bal szárnyán lévő műtermet, amelyhez udvarra néző műteremszoba csatlakozik.
   Az első emeleten, a középtraktusban, tornyokkal övezve találjuk a nagy műterem nagyméretű ablakát és teraszát, tőle jobbra pedig a kis műtermet, amelynek csak 2 m 15 cm volt a belmagassága. A jobboldali lépcsőtorony vitt fel a II. emeleti jobb oldali műterembe. A BTM Kiscelli Múzeumában található archív fotó[7] tanúsága szerint a tervekhez képest néhány külső változást lehet regisztrálni: például elmaradt a jobb sarkon lévő tornyocska és a bal oldalon az egyemeletes szárnyra tető helyett terasz került. A díszes, romantikus zegzugos épületet László Fülöp 1907-ben - amikor is végleg Londonba[8] költöztek - kiadta, majd 1912-ben eladta Dr. Paupera Ferenc bankárnak, aki később Bajor Gizit vette feleségül.
   A következő exkluzív műtermes villa az Epreskert kapcsán már emlegetett kiváló és befolyásos szobrászé, Zala Györgyé, amely az Ajtósi Dürer sor (régen István út) és a Stefánia sarkán épült fel (ma Líbiai Követség). Zala először Lechner Ödönt bízta meg a tervezéssel. Bakonyi Tibor és Kubinszky Mihály 1895-re teszi a tervek dátumát[9], viszont a beadványi tervek 1898-as keltezésűek (november 14-én adták meg az építési engedélyt). Az épület Lechner egyik legjobb munkája és a magyar századforduló építészetének gyöngyszeme lehetett volna, ha megvalósul. A tömegalakításban is jól elválik a villa és a műtermi tömb (kis és nagy műteremmel). A festői külső megformálás mellett (lépcsőtornyok, Zsolnay-cseréppel fedett magastetők, változatos kémények, szobrok, dombormű) izgalmas, de Gyalusénál sokkal racionálisabb alaprajzi elrendezés jellemzi a tervcsomagot. A vas- üvegszerkezettel fedett lépcső egy tornácba visz, hogy onnan jobbra fordulva, a főbejáraton egy nagy előcsarnokba jussunk. Innen jobbra nyílik télikerttel a szalon, egy hálószoba, a WC és a fürdőszoba. A fürdőszoba és a hálószoba között ruhatárat (gardróbot) találunk. A díszes főlépcső korlátja a Sipeki-Balázs-villára emlékeztet. Az első emeleten hasonló a beosztás, de az előcsarnok felett találjuk az ebédlőt, és a földszinti szalon felett lévő szobából a télikert felett kialakított teraszra léphetünk. Érdekesség, hogy a cselédszoba, a konyha és az éléskamra a II. emeletre került. A cselédlépcső egy toronyban elhelyezett csigalépcső.
   Az előcsarnoktól balra a kis műtermet találjuk: belmagassága majdnem két lakásszintet fog át, déli oldalán galériával, amelyhez lépcső tartozik. Az ennél is magasabb nagy műterem nagyméretű ablaka a tetősíkban folytatódik, és - más szobrászműtermekhez hasonlóan - felvonó is szerepel a tervben, a nagyméretű szobrok elszállítását megkönnyítendő.
   Egy évvel későbbi keltezésűek azok a beadványi tervek, amelyeket a mester követői, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos készítettek. Az épületegyüttes logikája, alaprajzi rendszere szinte változatlan marad, csak apróbb formai változtatásokat találunk a terveken. A cselédlépcső nem kerül díszes toronyba, a gardróbokat 90 százalékkal elforgatják, némileg változik a műtermek alaprajza, a kis műterem galéria alatti részére könyvtár kerül. A változások inkább külsődlegesek - sokkal szecessziósabb ez a tér -, a domborműtől burjánzó főbejárat, a hangsúlyosabb télikert, a mellette lévő szoba lekerekített sarokra került ablaksora és a tetőformák (például a nagyműteremé is) azok a változtatások, amelyek mégis egy másik épület érzetét keltik. (A tulajdonos 1900. július 10-én kapta meg a használatbavételi engedélyt.) Nem tudni, mi történt az 1898 végétől számított egy év alatt, mi lehetett az oka, hogy Zala Lechner helyett Bálintékat bízta meg a tervezéssel. Végül Zala sem ebben az épületben fejezte be földi pályafutását - el kellett adnia a műtermes villát. A második világháborúban a nagy műterem bombatalálatot kapott, így mára nem látható. Belső állapotáról manapság csak a Líbiával szimpatizálók és esetleg diplomaták mesélhetnének.
   Szintén a Bálint-Jámbor építészpáros tervezte az Anonymus-szobor alkotója, Ligeti Miklós műtermes házát a Stefániára (1905-1906). A kivitelező cég szintén Bloch és Holitscher építőmesterek vállalkozása volt, mint a Zala-villa esetében. Ebben az épületben is két műterem volt - az egyik a lakótömbben, rézsútos ablakkal és terasszal az előtetővel fedett bejárattól jobbra. Innen az előszoba után a hallba jutunk, amelyről két korabeli felvétel is rendelkezésünkre áll.[10] A díszes fémrácsú kandalló, az Anonymus-szobor kismintája a kandallón, szobrok, képek díszítik a teret.
   A modern építészek alapelve az volt, hogy - leegyszerűsítve - az épület homlokzata is tükrözze a belső kialakítás alapelveit. Itt hangsúlyosan jelenik meg a fogadó tér (és felette a privát szféra) és a munkahely - a műtermek. Hogy a hátsó földszintes traktus a harmincas évekbeli építészek mércéjével mérve túl festői, az már "ízlések és pofonok" kérdése. A ház minden oldaláról mást mutat, mégis hangsúlyt kapnak a legfontosabb dolgok és festői, de visszafogott egységgé állnak össze. Olvassuk most a korabeli "tudósító"[11] lírai szövegét: "...Ligeti Miklós szobrász otthona, működésének színtere az a kis építmény, mely a Stefánia út szép fasorai közt, jellegzetes körvonalaival már messziről felhívja a figyelmet. Megalkotni e feladatot, átérezni annak intimitását, egyike azon szép problémáknak, melyek az építőművész fantáziáját a leglelkesebb vibrációra ösztönzik. A feladat amellett, hogy teljesen egy egyén különleges szükségletét kell hogy kielégítse, az általános szükséglet megoldását is tartalmazza; egy művésznek műtermet építeni, mely hangulatos, barátságos intérieurjével munkakedvét emelni hívatott. A művész részére alkotni, a művésznek talán érzelmi világa legközvetlenebb hangulatait váltja ki, mintha a maga házát építené, átéli a ház urával, annak lakójával az élet minden fázisát. És innen, hogy a kis ház oly derűs, hogy csábító formáival, világos tekintetével már messziről int a járókelőnek. Derűsen és jókedvűen mutatja, hogy itt más ember lakik, olyan, kinek nem fényűzés, pompa, nem társaságok fogadása az élet szükséglete, hanem kinek foglalatossága, szívének minden dobbanása a nagy műterem ablaka mögött játszódik le, aki serényen alkot a járókelők közepette, a sétáló tömeg zajos serege mellett, de tőle elvontan és elzárkózottan műterméből arra ki sem tekinthet és független tőle minden gondolata. A nagy műterem ablaka, mennyire beszédes. És beszédes a kis ház egyéb minden része. Itt egy terasz az elfáradt munkásnak pihenőhelye, melynek magas mellvédje mellett az élet lüktetésére, a zajos tömegre vethet egy pillantást és közvetlen mellette a kis műterem, mindezt leírni is fölösleges, aki ránéz a házra, első pillanatra átlát mindent, látja az ablakok elhelyezéséből, hogy mögötte mi rejlik és sejti, hogy mögötte mily munkásság történik, habár a sima nagy falak, miket csak a virág fut be, kíváncsi szeme elől minden intimitást elrejtenek. És kívül nincs egyéb, mint puritán egyszerű, nyájas piros-színű tetőzet, a pirosra festett famunkák és a tetőzethez illeszkedő és oly nagyon illő nagy terasz, melynek pergola övezte mellvédjét két babérfa díszíti, mintha e helyre volnának teremtve. A virág innen is le-lekandikál, a zöld folyondár kedvesen élénkíti a nemesen egyszerű sima falakat és játszva futja be a pergola hideg márvány oszlopait. Belül a ház csupa jóság, csupa melegség. Kicsiny márvánnyal burkolt előtér nyájasan integet a belépőnek és egyetlen nyíláson át, melyet csak függöny választ el, betekintést nyújt a barátságos hallba. A hall sem az a pompás, hatalmas, főúri váróterem, melynek szertartásos feszessége nyomasztó hangulatával kimértté változtat, hanem egy üde, friss, napvilágos apró helyiség, melynek egyszerű könyvektől körülvett fapadjai, kényelmes bőrszékei kínálják, tessékelik a látogatót. Az innen felvezető egyszerű falépcső, a sok könyv, virág és a szép szobrok kimondhatatlan kedves hangulatot árasztanak. Innen nyílik a kis műterem, tulajdonképpen fogadószoba, melyben semmi keresett architektúra, sima falak, miket nem dekorál sem gazdag márvány, sem más díszes anyag, itt dolgoznak, itt komoly minden, ez az előcsarnoka az igazi munkahelynek, a nagy műteremnek, melyhez néhány lépcsőfokon jutunk le a nagy márványtömbök és készülő szobrok környezetébe. Amit a ház még ezeken kívül tartalmaz, már szükségletek, a szobrász magánlakosztályai lent a földszinten és fölötte az első emelten néhány alacsony, szép arányú szobácska, puha fészek, egyszerű és kényelmes. Ami a külsőn oly barátságosan, oly eltérően a mindennapi élettől mutatkozik, e kis ház alaprajzának logikus kívánalmai folytán önként adódik ki. E házra nem kellett cifraság, dísze, mindene a belső tartalom, mely a külsőn át sugárzik..."
   Hogy ne csak "elhunyt" épületekről beszéljünk, nézzük meg Rákos Manó szobrász Cházár András utcai villáját, amelyet a Wagner-mesteriskolában végzett Franz Matouschek bécsi építész tervezett. Az 1907. május 2-án aláírt tervek[12] a bécsi geometrikus szecesszió jegyében készült, homlokzatban szimmetrikus épületet mutatnak. A lakás (privát szféra) és a műterem (munkahely) ebben az esetben úgy válik el, hogy a főbejárat a keskeny telken épült villa bal oldalán van, s egy T-alakú közlekedő folyosóba vezet. A főhomlokzatra három szoba néz, közepén terasszal (ez előtt áll ma egy oroszlán, amelyet Rákos Manó készített), a ház jobb oldalán van a bejárat az irodába, amely mögött a műterem található. Ehhez csatlakozott még egy raktár-nyúlvány, amely hosszú ideje műterem (a nagy műtermet már megosztották). Az emeleten két négyszobás lakást tervezett Matouschek. A hoffmanni architektúrát idéző, belül többszörösen átalakított épület dísze lehetne fővárosunknak, ha egyszer végre legalább külsőleg helyreállítanák.
   Ebben az időben felmerült az építészképzésben is a művészek számára készítendő házak kérdése. Így szerepelt Kós Károly Csorna Dezsővel a Wellisch-pályázaton romantikus, kettős műterem-tervével és Györgyi Dénes Mende Valérral. Kós terve hegyvidéki villára hajaz, amely érthető erdélyi kötődéséből.
   A századfordulóra a művészek a Városliget helyett már egyre inkább a budai dombokat, hegyeket részesítették előnyben - a telekárak miatt is. Ilyen terv például Kalivoda Kata festőművésznő műterem-lakóházáé is, amelyet Kiss Géza, a Lechner-irodában dolgozó építész készített. A kisvárosi-falusias környezetbe illő, kétszoba-konyhás műtermes részben előkertes együttes feltételezi egy városi lakás meglétét. További kutatás szükségeltetik ahhoz, hogy megállapítsuk, megépült-e.


Bérházak műteremmel és a gellérthegyi műterembérház

A hegyvidéki műtermes villák is pénzbe kerültek, és sokan voltak az olyan művészek, akik ilyen villát nem építtethettek maguknak. A festők esetében ez nem okozott gondot, mivel idővel a bérház-építtetők is terveztettek egy-két kiadandó műtermes lakást épületük legfelső szintjére; az ilyen emeleti műtermekben azonban nagyméretű szobrokat a szállítási nehézségek miatt nem lehetett készíteni. Hasonló épületekre rengeteg példa van Budapesten; itt csak néhányat idézünk fel közülük. Ilyen például a Medgyes (Messinger) Alajos által tervezett bérház, ahol az építész a homlokzatot itt-ott megmozgatva a tetőtérben műtermes lakást helyezett el, amit a nagyméretű ablak is elárul.[13] Hasonló példa a Lechner-követő ifj. Nagy István műépítész tervezte Szűz utcai bérház,[14] ahol a párkány felett két műtermet és tetőteraszt is találunk. Ilyen egyébként Lechner Ödönnek bátyja, Gyula számára épített bérháza a régi Fehérvári úton (Bartók Béla u. 40., 1898-1899); legfelső szintjén lévő műtermét például Zemplényi Tivadar festőművész lakta. Az épület építésekor Lechner nem volt megelégedve a mesteremberekkel, egy szintet visszabontatott, és újra kellett építeni, úgyhogy a tetemes költségtöbblet megrontotta a testvérek jó viszonyát.
   Gyakran problémát okozott az, hogy az egy-két műtermet magukba foglaló bérházak tulajdonosai saját belátásuk szerint emelhették a lakbéreket. A művészek jutányos, méltányos árú lakáshoz és műteremhez jutását segítette elő a századfordulón a Gellérthegyen épült műterembérház.
   A Kelenhegyi úti épületet eredetileg máshová tervezték; "a város régebbi határozata értelmében művészeti célokra fenntartott" VI. kerületi, Kmetty utca 29-31. számú telken épült volna fel a műteremház.[15]
   A terv megvalósítása azonban meghiúsult a főváros 1901. április 17-ei közgyűlési határozatán, amelynek értelmében a főváros "csak meghatározott időtartamra volt hajlandó a szóban forgó telkeket rendelkezésre bocsátani." Itt adjuk át a szót a Művészet című lapban megjelent, valószínűleg Lyka Károly tollából származó írásnak:
   "...Ezután a társulat igazgatósága, meggyőződvén róla, hogy a székesfővárostól kedvezőbb határozatot nem kaphat, az időközben beérkezett ajánlatok közül azt, amely a Gellérthegy déli lejtőjén, a Kelenhegyi-uton kínált egy telket megvételre, a választmány elé terjesztette s az 1901. évi június 21-én tartott ülésből kifolyólag kapott felhatalmazás alapján 1902. évi július 2-ikán megkötötte és a kb. 740 négyszögöl kiterjedésű telket 40 000 korona vételáron megvásárolta. Ez a telekcsere az eszme megvalósításának csak előnyére vált, amennyiben az új telek kiterjedése lehetővé tette, hogy rajta olyan épület emeltessék, amely tizenkilenc műtermet és egy lakást foglaljon magába, míg a régi tervek csak tizenkét műteremről szóltak. Kann Gyula műépítész időközben sürgősen elkészítette a megvásárolt telken építendő műteremház terveit és folyamodott a székesfővároshoz az építési engedély elnyeréséért. A tanács az építési engedély kiadását, az építési szabályzatra való hivatkozással, mely a villa-rayonokban kétemeletes ház építését tiltja, megtagadta, erre vonatkozó határozatát azonban a társulat megföllebbezte és a Közmunkák Tanácsa az építési engedélyt a Társulatnak 1902. évi augusztus 28-án megadta, úgy hogy hosszú vajúdás után az építkezésnek immár semmi sem állott utjában. Az építkezést Kann Gyula tervei szerint azonnal megkezdték úgy hogy az épület még 1902-ben tető alá került és 1903. évi augusztus hó 1-én teljesen készen átadható volt rendeltetésének. Megjegyzendő még, hogy időközben az építési költségek fedezésére szükséges kölcsön fölvétele a társulatra nézve fölöslegessé vált, mert a társulat Andrássy uti bérháza eladatván, a társulat ennek vételárából hasította ki a még hiányzó összeget. A kétemeletes műteremház, mely a Ferenc József-híd budai környékének egyik legszebb ékessége, minden tekintetben a legmodernebb kényelemmel van berendezve és úgy művészies külseje, mint célirányos osztása és ízléses berendezése révén tán egyedül áll a maga nemében az egész kontinensen. Az épület földszintjén lévő lakás az összes szükséges mellékhelyiséggel felszerelt négy szobából áll, a műtermek közül pedig kettőnek a kivételével mindenikhez egy szoba és egy fürdőszoba készült. Az összes helyiségekben úgy a légszesz, mint a villamos világítás be van vezetve s úgy a műtermek, mint a lakás amerikai szerkezetű és anthracittal fűlő kályhákkal van fölszerelve. Az új műteremházban ez időszerint a következő művészek dolgoznak: Bezerédy Gyula, Dudits Andor, Gergely Imre, Glatter Ármin, Grosz Aladár, Grünwald Béla, Kimnach László, Kacziány Ödön, Karvaly József, Nagy Zsiga, Ujlakyné Madarász Evelin, Reich Kálmán, Tarján-Huber Oszkár, Tölgyessy Arthur, Madarász Viktor és Zombory Lajos. Az új műteremházban a legdrágább műterem évi bére 880 korona, a legolcsóbbé pedig 510 korona, s így az új intézmény minden tekintetben megfelel annak a célnak, melyre készült, hogy tudniillik alkalmas, jól világított, tágas és olcsó műtermekkel szolgáljon a magyar művészeknek..."[16]
   A sors iróniája, hogy Kelenhegyi úti épület 2000 tavaszán, a jelen tanulmány végleges formába öntése előtt a szakszerűtlen helyreállítás következtében majdnem összedőlt.
   Több mint egy évtizeddel később, a Lehel úton, a már említett Medgyes Alajos tervez egy ún. műhely-bérházat,[17] amelynek legfelső szintjén műteremszerű lakások is megjelennek. Jómagam is voltam itt egy üvegfestő (Németh Ferenc) műtermében a nyolcvanas években, s bizonyára más műfajban alkotó művészek is béreltek itt műtermes lakást.


A Százados úti művésztelep

Ha már az Epreskert nem sikeredett igazán, a művészekkel jó kapcsolatban lévő Bárczy István főpolgármestersége alatt a főváros vezetése - a Garden City gondolatától megtermékenyítve - létrehozott egy elviselhető árú művészkolóniát a Százados úton.[18]
   A telep keletkezéséről így írt Kisfaludy Strobl Zsigmond:
   "Egy nap találkoztam Wildner Ödönnel, aki a Városháza kulturális ügyeinek intézője volt. Elpanaszoltam neki a fiatal szobrászok fájdalmát: Nincs műterem, megrendelés, pénz. Megígérte, hogy beszél Bárczy István polgármesterrel ez ügyben.
   Néhány hét múlva Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és én értesítést kaptunk, hogy Wildner és Péczely Béla találkozni akarnak velünk a Stefánia úti víztorony mellett, műtermeink ügyében. Meg is jelentünk, de a felajánlott helyet nem találtuk jónak, mivel az ott látott óriási gödörnek csak a feltöltése is évekig tartott volna.
   Tovább mentünk hát, míg végre a Százados úton felajánlott telket jónak találtuk, s a megépítés reményében boldogan ültünk be a Japán Kávéházba, ahol a művészek részben örömmel, részben kétkedve fogadták a hírt.
   A kétkedők csalódtak, mert már két évvel később, 1912-ben behurcolkodtunk az új művésztelepre. A legbelső sarokban kaptam egy jó műtermet, három szobával. Első nagy munkám itt Horváth Mihály püspök, történetíró szobra volt. Ma Szentesen áll."[19]

   A már megépült telep hangulatát jól érzékelteti a Vasárnapi Újság-ban megjelent leírás:
   "A czinkotai helyiérdekű vasúton a szomszédos nyaralóhelyekre vagy községekbe utazó közönség figyelmét és érdeklődését több mint egy év óta köti már le egy telepszerűen épült házcsoport, amely a Ferencz József laktanya előtt az újabbkori német villakolóniákra emlékeztető stílusban épült. Vörös téglacseréppel fedett kisebb-nagyobb házikókból áll, melyek óriási nagy ablakokkal tekintenek észak felé s már ezzel is elárulják hivatásukat. Nem is olyan régen még bolgár kertészek szorgalmas munkája folyt e területen, melynek tőszomszédságában a fővárosi kenyérgyár, a városi bérházak és munkáslakások hirdetik az új idők czéltudatos szocziális politikáját.
   A telep létesülésének okát tulajdonképpen ott kell keresnünk, hol sajátos képzőművészeti viszonyainknak sok, első pillanatra nehezen megfejthetőnek látszó jelensége megleli a magyarázatát: művészetünk múlttalanságában. Ott, hol a festésnek, már mint gazdaságilag is kihasznált termelési ágnak olyan múltja van, mint Parisban, régtől fogva gondoltak arra, hogy az épületeknek jövedelmezhetőség szempontjából mindig csak kevéssé kihasználható padlásrészét is értékesítsék. Innét van az, hogy Parisban olyan korú városrészekben, melyek minálunk már valóságos antiquitás számba mennének, sikátoros, vén zúgutczák keskeny házajtóik felett ott lóg az ateliert hirdető czédula, míg nálunk elvétve akad csak a legújabb építkezéseken is egy-egy műterem, mely akkor is inkább fényképészt remél gazdájának, mint festőt vagy szobrászt. Ezért különösen az utóbbi esztendőkben, midőn erősen megszaporodott a művészettel hivatásosan foglalkozók száma, rendes, használható műtermet kapni Budapesten, a legnehezebb dolgok közé tartozott. Nem igen használtak ez ellen a vidéki kihelyezkedések sem, sem a szolnoki, sem a nagybányai festőtelepek, sem a Képzőművészeti Társulatnak gellérthegyi műterembérháza, melyben régebbi festőgenerációknak is csak elenyésző kis része talált helyet.
   Nagy volt ezért a lelkesedés művészeink, kivált pedig fiatal szobrászaink között, a kiknek még nehezebb volt a sorsuk a szobrászatelierhez fűzött több követelmény miatt, midőn híre kezdett járni annak, hogy a főváros kültelkeinek valamelyikén művésztelepet létesít. Természetesen mint minden középítkezés, ez is az előirányzott összegnél jóval többe került, úgy hogy a műtermek olcsóságához fűzött vérmes remények, ha nem is teljesen, de jórészt füstbe mentek, mégis legalább annyit elértek vele, hogy a műteremhiányon kissé segítettek.
   Négyszögletes alakú területet foglal el a telep, melyen az egyes házak úgy vannak elhelyezve, hogy közepén egy parkírozott szabad terület maradt. Igaz ugyan, hogy a park erősen elárulja, hogy a Rákos tüzes homokjába ültették, viszont a házak elrendezése elég kellemes s az atelierek is jól megfelelnek czéljuknak. Többféle typusu műterem van, egy szobás, két szobás, vagy három szobás lakással egybekötött. Persze annak, ki a művészek életét még mindig a Murger bohémeinek stílusában szereti elképzelni, ezek a bürokratikus józansággal egymásmellé sorakozó műteremházak nem lesznek kedvesek, mert ennek a telepnek külső színéből teljesen hiányzik az a nyári színkörökben papundekliből felépített atelier romantika, mely nélkül épen a laikusok nem igen tudnak még mai nap sem műtermeket elképzelni. Igaz, hogy olyan festőileg könnyen kihasználható és sokszor ki is használt háztető távlatok sincsenek, mint Paris montparnassei festőlakásaiban; azt sem értjük teljesen, hogy mért épen a legsivárabb helyére került a fővárosnak, midőn bőségesen vannak villanyoson könnyen megközelíthető festői erdőségei is - elég az hozzá, a komoly munkavágyat elvégre itt is ki lehet elégíteni.
   Az a legnagyobbrészt művészeink legfiatalabbjaiból alakult gárda, mely a huszonnyolcz műtermet lefoglalta, szorgalmasan dolgozik is. Még ebben a rekkenő hőségben is serény munka folyik a legtöbb műteremben. Túlnyomó részben szobrászok laknak kint. Szentgyörgyi István, Sámuel Kornél, Szeszák Ferenc, Pongrácz Szigfrid, Lányi Dezső, Horváth Béla, Mester, mind olyan nevek, melyekhez az utóbbi évek műcsarnoki kiállításairól kellemes emlékeink fűződnek. A festők közül Czigányt, Kádár Bélát, Pór Bertalant említjük, ki nagy energiával festi itt tovább erőteljes kifejezésre törekvő szín és forma álmait.
   Legtöbbnyire családjukkal laknak kint a művészek, ha még legényember akad is közöttük, annak is hol édesanyja, hogy még testvérei is kijöttek a telepre. A széles utak homokjában napbarnított gyermekek játszadoznak az augusztusi nap perzselő melegében. Az egész telepnek ezért még polgáriasabb, még nyaralószerűbb jellege van s ha nem sietne néha végig utain egy-egy karcsú termetű modell, aligha gondolná valaki, hogy itt művészek laknak, kiktől hivatásuknál fogva megkívánja a közönség a bohémszerűségnek látszatát. Persze mihelyt a műtermekbe lépünk, megváltozik a kép. Ha nem is mindegyikben akadunk menekülő alakokra, kik sietve kapkodnak magukra egy pár ruhadarabot, a hagyományos műterem-rendetlenséget a maga festői elemeivel majdnem mindegyikben megtaláljuk, Erről képeink is tanúskodni fognak. Megkezdett vagy abbahagyott munkák, passzióval folytatottak vagy félredobottak, mindenféle hivatásbeli szerszámokkal vegyest hevernek szerteszét, egy állványszerű emelvényen karosszék várja azt, kinek a szemközt álló mintázó oszlopon már kialakulóban van a sziluettje. A festőknél aromatikus terpentinszag, a szobrászoknál a nedves agyag illata egészítik ki a rendetlenségnek művészi szimfóniáját."[20]

*

Összegzésképpen elmondható, hogy a műtermes villák, bérházak és művésztelepek értékes részét képezik a magyar századforduló építészeti örökségének. A korszak legkiválóbb építészei tervezték ezeket az épületeket, s az irántuk támadt egyre növekvő igény, illetve az ilyen jellegű házak növekvő száma is jelzi, hogy a történelmi Magyarország művészeti központja alakult ki a rohamosan fejlődő fővárosban. A vidéki művésztelepek (Gödöllő, Nagybánya, Szolnok, Kecskemét) épületeinek száma együttesen is alatta marad a budapesti objektumokénak. Elsősorban müncheni és bécsi előképek után készültek a reprezentációs igények különböző szintjein a magyar fővárosnak ezek az épületei; s noha például a pesti műteremvillák Lenbach vagy Stuck müncheni villáinak reprezentációs és ikonográfiai szintjét nem érik el, európai színvonalat képviselnek.
   Megépítésük óta az épületek, illetve a műtermek számos átalakítását szenvedtek vagy elpusztultak. Ennek számos oka lehetett; vagy maga a művész alakítatta át villáját (például Horvay- és Ligeti-villa), vagy azért történt funkcióváltás, mert az új tulajdonos nem tartott igényt a műteremre (Fadrusz-villa), vagy az egész épület rendeltetése változott meg (például a Feszty-villa esetében, amely Petőfi Múzeummá alakult). Egyes bérházakban is szűntek meg műtermek (Rákosi Jenő Szűz utcai bérháza). Történetileg az átalakítások már a dualizmus-korban megkezdődtek, a két világháború közt folytatódtak, s a folyamat nem állt meg az államosítások után, a szocializmus időszakában sem. A mai neo-Gründerzeit pedig betetőzheti ezeket a fejleményeket.
   Számos európai nagyvárosban találhatunk olyan múzeumokat, amelyek egy-egy műtermes villában mutatják be a valamikori tulajdonos művészetét. (Ilyen például Joaquin Sorolla y Bastida (1863-1923) madridi háza, Axeli Gallén-Kallela (1865-1931) villája Helsinki mellett, Franz von Stuck (1863-1928) villa-múzeuma Münchenben, Carl Milles (1875-1955) villa-múzeuma ("Millesgarden") Stockholmban, Józef Mehoffer és Jan Matejko (1838-1893) háza Krakkóban stb. Budapesten nemigen találunk erre példát (Medgyessy Ferenc Százados úton lévő műteremlakás-múzeumát is megszüntették). A kultuszkormányzatnak, a műemlékvédelemnek és a fővárosnak össze kellene fognia, hogy ezekből az építészeti, kulturális és művészettörténeti értékekből megmenthessenek valamit az utókor számára.

 

 

A tanulmányban említett képzőművészek és építészek
(összeállította Hadik András)

Aggházy Gyula (1850-1919); Bécsben, Münchenben és Párizsban Munkácsynál tanult. Népéletképeket, szolnoki és balatoni tájképeket festett, 1897-től a Mintarajziskola tanára.
Bálint Zoltán (1871-1938); a Műegyetem elvégzése (1892) után beutazta egész Európát, majd a Korb és Giergl irodában helyezkedett el, és ő vezette Korbék építkezéseit a Millenniumi Kiállításon. 1897-1934-ig dolgozott Jámbor Lajossal.
Benczúr Béla (1854-1941); építész és festő, Zürichben és Münchenben tanult, bátyjával együtt tért haza, majd az Iparművészeti Iskola tanára lett. Több illusztrációt készített az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozat számára. 1897-ben jelent meg A művészi ipar és a dekoratív művészetek stílustana című munkája.
Benczúr Gyula (1844-1920); a korszak ünnepelt és hivatalosan is elismert festője, Münchenben végzett Piloty tanítványaként. 1861-től 1883-ig itt élt; 1876-tól hazatéréséig az Akadémia tanára. A nyarakat 1883 után is a Starnbergi-tó mellett épült villájában töltötte, amelyet öccse, Béla tervezett
Bezerédy Gyula szobrász (1858-1925); először Alexy Károlynál, később a bécsi akadémián tanult. Részt vett a Burg szobrászati díszítésben. Az ő műve a budapesti Washington szobor (1906) és Tinódi Sebestyén (1906-06) szobra.
Csorna Dezső (1884-?); építész 1909-ben kapta oklevelét a budapesti Műegyetem. Csak hallgatói terveit ismerjük: Emlékmű és a temetkezési kápolna, Magyar Pályázatok, 1907/1.; Elemi iskola, Magyar Építőművészet, 1909/2.
Donáth Gyula (1850-1909); Münchenben, Bécsben és Drezdában tanult. Legismertebb munkája a bánhidai Turul (1896).
Dudits Andor festő (1866-1944); Münchenben és Bécsben tanult, 1890-től állított ki a Műcsarnokban. Életképeket, történeti képeket festett. Falképei vannak az országházban, a pécsi egyetemen és az Országos Levéltárban. 1925-től a Képzőművészeti Főiskola tanára.
Fadrusz János (1858-1903); a századforduló egyik legjelentősebb emlékműszobrásza Bécsben tanult, E. Hellmernél. Első jelentős alkotása, a Krisztus a keresztfán elnyerte az Akadémia I. díját és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat nagydíját. A kolozsvári Mátyás király és a pozsonyi Mária Terézia szobor mellett meg kell említenünk a zilahi Wesselényi emlékművet (1902), Tisza Lajos szegedi szobrát és Wenckeim Béla kisbéri lovasszobrát.
Feszty Árpád (1856-1914); Münchenben és Bécsben tanult, az akadémikus festészet képviselője. 1880-ban a Golgota című képével keltett feltűnést, életképei közül kiemelkedik a Bányász-szerencsétlenség. Az Operaház előcsarnokában 9 falképet festett. 1892 és 94 között készül, többek közt Mednyánszky, Vágó Pál és mások közreműködésével, a Magyarok bejövetele című, máig híres körképe.
Feszty Gyula (1854-1912); építész tanulmányait Aachenben végezte. Első jelentősebb munkái a nyitrai városháza (1882, Vojta Antallal). Ő tervezte a körkép épületét 1892-ben, amelyet 1899-ban elbontottak a Szépművészeti Múzeum építkezései miatt. 1895-ben épült a kolozsvári református teológia épülete. Bérházai közül megemlítendő a Budapest, Rádai u. 21, valamint a Mátyás u. 22, 20, 18. szám alatt álló bérházegyüttese (1906).
Franz Matouschek (1874-?); építész, a salzburgi iparművészeti iskolában, majd Otto Wagner mesteriskolájában végezte tanulmányait. 1908 és 1913 között Budapesten élt és alkotott. A Rákos villa mellett az ő munkája a Pucher palota a Petőfi téren. Később Bécsben dolgozott.
Gabriel Max (1840-1915); Prágában, Bécsben és Münchenben Pilotynál tanult. 1879-1883 közt az Akadémia tanára. Népszerűek voltak figurális kompozíciói és illusztrációi.
Gergely Imre (1868-?); festő, a Mintaipariskolában, Bécsben, Fiumében és Münchenben tanult. 1891-től olasz és tuniszi tájakat, vásárokat ábrázoló képekkel vesz részt a Műcsarnok tárlatain.
Gerster Kálmán (1850-1927); építész, Bécsben Theophil Hansen növendékeként végzett a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd a mester irodájában dolgozott. Legismertebb munkái közé tartozik a Deák- és a Kossuth-mauzóleum (1902-1906). A Millenniumi Kiállítás alkalmával tervei szerint épült fel a Lágymányoson a Konstantinápoly Budapesten elnevezésű "vigalmi negyed"
Glatter Ármin (1861-1931); festő, Budapesten és Münchenben tanult. Táj-, arc- és zsánerképeivel vett részt a Műcsarnok kiállításai. A Fészek egyik alapítója.
Györgyi Dénes (1886-1961); építész, a "Fiatalok" jelentős alakja, Kós barátja, 1903-ban végzett a Műegyetemen. Néhány főbb műve: Városmajor utcai iskola (Kóssal); Bácskeresztúr, elemi iskola (1911-12); Kassa, Tost ház (1912 körül); Kerekegyháza, katolikus templom (1912); Kiskunhalas, elemi iskola (1912-13) stb. 1910-től az Iparművészeti Iskola tanára.
Horváth Béla (1888-?); festő és szobrász, Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult. 1909-ben a Salon d'automne-ban állított ki először. 1912-től gyakran szerepel Budapesten. A Műcsarnokban 1927-ben és 1930-ban volt gyűjteményes kiállítása. 1945-től 1948-ig Ausztriában, majd az USA-ban élt.
Huszár Adolf (1842-1885); a bécsi akadémián tanult. Elsősorban köztéri szobrokat (Eötvös József, 1879, Budapest; Dugonics András, 1876, Szeged; Petőfi, 1882, Budapest) és portrékat készített (Kossuth, Pulszky, Izsó stb.).
Iványi Grünwald Béla (1867-1940); festő, a nagybányai művésztelep alapító tagja, majd a 1910-es évek elején a Kecskeméti Művésztelep alapítója és vezéralakja. A századforduló magyar festészetének egyik legjelentősebb alakja.
Jámbor (Frommer) Lajos (1896-1955); a Műegyetem elvégzése után Hauszmann és Alpár mellett dolgozott, ő volt a Történeti Csoport építkezéseinek művezetője. Utána Lechner munkatársa lett, ő készítette a kőbányai Szent László templom részletterveit. Néhány kiemelkedő budapesti (közös) munkájuk: Lederer palota (Bajza u. 42., 1902); Grósz sírbolt 1905; Kozma utcai temető; Gutenberg tér 3. bérház (1906) stb.
Kabdebó Gyula: Budapest Székesfőváros Építkezései. A Magyar Építőművészet különfüzete, 1913. december.
Kacziány Ödön (1852-1833); festő, Barabás Miklósnál, majd Münchenben és Párizsban tanult. Eleinte humoros életképekkel, majd vallásos tárgyú kompozíciókkal jelentkezett. Római tartózkodása után egy sor fantasztikus, óriásszerű képet festett. Retrospektív kiállítását 1932-ben rendezte meg a Műcsarnok.
Kádár Béla (1877-1956); festő, kezdetben naturalista képeket festett, majd Rippl-Rónai hatott rá. Az 1920-as években az expresszionista absztrakció felé fordult. 1923-ban Berlinben a Sturm Galériában volt kiállítása. A magyar avantgárd jelentős alkotója.
Kalivoda Kata (1883-?); festőművész, Deák-Ébner Lajos tanítványa volt a budapesti akadémián. Münchenben és Párizsban képezte tovább magát. Elsősorban zsánerképeiről ismert. Alapító tagja a Magyar Képzőművésznők Egyesületének (1908). Számos díjat nyert: Nemes Marcell-díj; Képzőművésznők díja, 1910; a Főváros díja, 1916.
Karvaly József (1864-1928); festő, Budapesten Székely Bertalan és Karlovszky Bertalan tanítványa volt, majd Münchenben Hollósi Simon magániskolájában tanult. 1895-től állított ki a Műcsarnokban.
Kimnach László (1857-1906); festő a Mintarajziskolában, majd Münchenben tanult Benczúr Gyulánál. A tabáni templom freskóit festette (Nagy Lászlóval). Katonaéletből vett jeleneteket állított ki a Műcsarnokban, és illusztrációkat is készített.
Kisfaludy Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1969.
Kiss Géza (1878-?); építész, Párizsban tanult, majd Berlinben dolgozott, Bruno Möhring irodájában, 1902-1904 között. Hazatérve Körössy Albert irodavezetője lett. 1906-ban önállósította magát, majd 1909-ben társult Kőrössyvel. Néhány munkája: Budapest, Üllői u. 115/b., Brüll-ház (1908-09); Rákóczi u. 86. bérház (1909); Kristóf tér 6. (1910).
Kolozsvári Szeszák Ferenc (1881-1919); szobrász Stróbl Alajosnál, majd Párizsban tanult. Egyik fő műve a nagyszalontai Arany János-szobor. Münchenben 1911-től állított ki.
Konek Ida (1856-?); Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult, 1879-től szerepelt kiállításokon portrékkal, csendéletekkel, tájképekkel. A Nemzeti Galériában, illetve a kassai és a pozsonyi múzeumban vannak képei, három oltárképet festett a köbölkúti templom számára.
Kós Károly (1883-1977); építész és polihisztor (irodalom, politika, grafika, mezőgazdaság, stb.) A "Fiatalok" vezető alakja. Schulek Frigyes növendéke a Műegyetemen. "Műtermes" villákat épített Sztánán (Varjúvár) és Kolozsváron (Brétfűi ház).
Kosztolányi Kann Gyula (1863-1945); építész és festő, Budapesten és Münchenben tanult. Müncheni építészeti tanulmányai mellett Hollósy Simon festőiskoláját látogatta. Párizsban is folytatott festészeti tanulmányokat. Életművének nagy része festészeti vonatkozású, kevés épülete épült meg. Néhány megépült munkája: Budapest, Visegrádi u. 19., Hertzka-Milkó-ház (1904-1905), Budapest, Radnóti M. u. 9. sz. lakóház (1904-1905). 1910-ben Bécsben jelentette meg a kiváló Schroll Kiadó Architectonische Skizzen und Studien című albumát.
Lányi Dezső (1879-1951); szobrász, Budapesten, Bécsben, Párizsban és Brüsszelben tanult. 1904-től állított ki a Műcsarnokban, 1918-ban az Ernst Múzeumban, 1934-ben műterem-kiállítást rendezett. Főleg portrékat, karikatúra-szobrokat és síremlékeket készített. A harmincas évektől az USA-ban élt.
Lechner Gyula (1841-1914); festő és műfordító. Az egyetemet Budapesten végezte, ahol 1874-ig gyakorló ügyvéd volt. Ekkor szobrászattal és terrakottával kezdett foglalkozni, majd festményeivel szerepelt különböző fővárosi kiállításon. 1880-tól az Iparrajziskolában tanított. Lefordította Madách Az ember tragédiája című művét német nyelvre. Négy képe, amely Budapest emlékezetes épületcsoportjait ábrázolja, a Fővárosi Múzeumba került.
Lechner Ödön (1845-1914); korának egyik legeredetibb, kiváló építésze, nagy hatást gyakorolt a magyar építészek fiatalabb generációjára. A "magyaros" szecesszió atyja ez idő tájt tervezte, építette például a Földtani Intézet székházát (1896-99) és a Postatakarékpénztár épületét (1899-1901).
Ligeti Miklós (1871-1944); szobrász, tanulmányait Stróbl Alajosnál, majd Bécsben végezte. Portrékat, allegorikus zsánerszobrokat, épületdíszítő műveket és számos emlékművet alkotott. A Rodin stílusához kapcsolódó plasztikai formálás jelentős képviselője. Első figyelemreméltó alkotása a Rákász fiú. Fő műve az Anonymus-szobor (1903). Megemlítendő a Dériné, a Béke kút (1916) és a Lovas tüzér emlékműve (1934).
Madarász Viktor (1830-1917); festő. Jogi tanulmányokat folytatott, majd Bécsben tanult. 1856-ban első magyar képzőművészként Párizsban képzete tovább magát, ahol nagy sikereket ért el történelmi képeivel. Egyik legjelentősebb történeti festőnk.
Maróti (Rintel) Géza (1875-1941); szobrász, építész és iparművész, Telcs egyik legjobb barátja. Pályája elején elsősorban épületszobrászattal foglalkozott. Ő tervezte a velencei biennálé magyar pavilonját (1909) és Ráth György síremlékét (1911). Az USA-ban és Mexikóban is dolgozott.
Medgyes (Messinger) Alajos (1873-1942); építész, 1896-ban végzett a budapesti Műegyetemen, majd tanulmányait Párizsban folytatta. Hazatérte után elsősorban budapesti bérházak és villák tervezésével foglalkozott. Málnai Bélával közeli barátságban volt, 1916-1930 közt többször dolgozott együtt Sebestyén Arturral. Néhány munkája: Alkotmány u. 19. sz. bérház (1906), Benczúr u. 48. sz. villa (1908. k.) stb.
Mende Valér (1886-1918); építész, 1908-ban végzett a Műegyetem. Elsősorban Nagyvárad és Kecskemét számára dolgozott. Főbb művei: Kecskemét, Református főgimnázium és jogakadémia épülete (1910-13); Kecskemét, evangélikus egyház bérháza (1910-11); Budapest, Attila u. 91. sz. bérház (1912); Budapest, Belgrád rakpart 12. (1912-13) stb.
Merényi Ferenc: Épületfajták Magyarországon (1890-1918). Kézirat, 1955. Magyar Építészeti Múzeum. 708-709. old.
Nagy István, ifj. (?-1945 k.); építőmesteri oklevelet szerzett 1899-ben. Terveit mint műépítész írta alá, de nem tudni, hol végezte tanulmányait. Elsősorban budapesti bérházakat tervezett Lechner Ödön követőjeként: VII. Dob. u. 53., Schwarcz-ház (1904-05); XIV. Thököly út 46., Szenes-ház (1905-06); VI. Paulay Ede u. 45., Hermann Nyomda és lakóház (1906 körül).
Pákey Lajos (1853-1921); építész, a kolozsvári ipariskola igazgatója, városi építész. Bécsi tanulmányai után visszatért szülővárosába, ott és Erdély-szerte másutt is számos épületet tervezett (New York Szálloda, Technológiai és Iparmúzeum, Sétatéri Kioszk stb.). Unitárius lévén, több templomot tervezett ennek az egyháznak (Bölön, Székelyudvarhely, Dicsőszentmárton stb.) Hagyatékának jelentős része az unitárius egyház kolozsvári levéltárában és a Magyar Építészeti Múzeumban található. Gutmann Szabolcs nagyszebeni kollégának köszönöm a reprodukciókat.
Péczely Béla (1898-19?); művészeti író, Budapest történetének és művészetének nagy ismerője, a Budapest szobrai és emléktáblái című mű társszerzője. Hagyatékának egy része a Magyar Építészeti Múzeumban található.
Pongrácz (Popper) Szigfrid (1872-1929); Brünnben született. Bécsi tanulmányai után Budapesten telepedett le. Részt vett a budai királyi palota, majd a Corvin Áruház szobrászati díszítésében. Hagyatéki kiállítását a Nemzeti Szalon rendezte.
Pór Bertalan (1880-1964); festő, Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult. A Nyolcak alapító tagja. Sokoldalas szimbolikus kompozíciókat festett. Mivel 1919-ben a festődirektórium titkára volt, a Tanácsköztársaság bukása után emigrálnia kellett. Megjárta a Szovjetuniót is, majd Párizsból 1948-ban jött haza. Jelentős, ideológiailag problematikus alakja modern magyar festészetnek.
Reichl Kálmán (1879-1926); építész és festő, festeni Nagybányán tanult Hollósynál. 1900-tól a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban szerepelt műveivel. Főbb épületei: a Cukor utcai és a Kiscelli utcai elemi iskola (1910-12), a kelenföldi elektromos telep (1912-14) stb.
Sámuel Kornél (1883-1914); szobrász, Budapesten, Münchenben tanult, majd Telcs Ede műtermében dolgozott. 1909-től állított ki, hagyatéki kiállítását 1915-ben az Ernst Múzeum rendezte.
Schikedanz Albert (1846-1915); Karlsruhéban és Bécsben tanult, majd Budapesten Szkalnitzky Antal és Ybl Miklós irodájában dolgozott. Első sikere a pályázat útján elnyert Batthyány-síremlék. Fő művei közé tartozik a Műcsarnok és Szépművészeti Múzeum épülete (1900-1906), és a Millenniumi emlékmű architektúrája. 1880 és 1902 között az Iparművészeti Iskola tanára volt. Festőként 1880-tól állított ki. Irodalom: Gábor Eszter és Verő Mária (szerk.): Schikedanz Albert. Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek. Kiállítási katalógus, 1996.
Schulek Frigyes (1841-1919); a magyar későhistorizmus egyik legjelentősebb alakja. Bécsben tanult van der Nüllnél, Siccardsburgnál és Friedrich Schmidtnél. 1870-től Steindl Imre irodájában dolgozott. Főbb művei: a budavári Mátyás-templom restaurálása, átépítése (1873-96), a Halászbástya (1895-1903), a János-hegyi kilátó, stb. 1903-1911 között a budapesti Műegyetem tanára volt, a Műemlékek Országos Bizottságának építészeként számos műemléket restaurált.
Sidló Ferenc (1882-1953); szobrász, Bécsben Münchenben és Rómában tanult, egy ideig a gödöllői művésztelepen dolgozott. 192?-ben gyűjteményes kiállítása volt a Ernst Múzeumban. Legismertebb munkája a székesfehérvári Szent István-szobor.
Stróbl Alajos (1856-1926); szobrász, a korszak kiemelkedő mestere, 1876 és 1880 között Bécsben tanult. Legismertebb alkotásai Arany János a Nemzeti Múzeum előtt (1886-93), Szent István a Halászbástyánál (1893-1906), Mátyás kút a királyi palotánál (1904-1906) és Széchenyi István Szegeden (1910).
Szécsi (Sefcsik) Antal (1856-1904); a bécsi akadémián E. Hellmer növendéke volt. Főleg portrékat készített, de részt vett az Országház és a Vigadó díszítésében. Legismertebb munkája Baross Gábor szobra.
Szentgyörgyi István (1881-1938); szobrász, tanulmányait az Iparművészeti Iskolában és Brüsszelben végezte. Főleg portrékat és aktokat mintázott. Köztéri szobrai a két világháború közt készültek. Munkái közül: Petőfi-szobor, Kiskőrös (1916), Harmickettesek emlékműve, Budapest (1933). stb.
Tarján Huber Oszkár (1875-1933); ötvös és szobrász, az Iparművészeti Iskolában, Münchenben, majd Párizsban Lalique-nál tanult. Főleg egyházművészeti tárgyakat készített, illetve érmeket, kisplasztikákat. Hódmezővásárhelyen Endre Béla baráti köréhez tartozott.
Telcs (Telsch) Ede (1872-1948); Bécsben végezte tanulmányait Zumbusch növendékeként. Legismertebb köztéri szobrai: Vörösmarty (Kallós Edével, 1908), Szent László (1911) a Millenniumi emlékművön és a kecskeméti Kossuth-emlékmű. Kiváló érmész volt.
Tölgyessy Artur (1853-1920); Bécsben és Münchenben tanult. Főleg alföldi és balatoni tájképeket festett.
Vágó József (1877-1947); Budapesten végzett, egy ideig Lechner Ödönnel, Alpár Ignáccal és Quittner Zsigmonddal dolgozott, majd 1902-1911-ig testvérével, Lászlóval. 1919-ben Olaszországba, majd Franciaországba emigrált.
Vágó László (1875-1933); elsősorban városrendezési tervei és színházépítkezései jelentősek. Legismertebb munkája a Zsidó Múzeum és a Hősök temploma (1931). A Vágó testvérek közös munkái közül említhetjük a Visegrádi u. 17 és a Boráros tér 3. számú bérházakat, a Guttenberg-házat (1906), amelyben mindketten laktak (László 1911-ig).
Zala György (1858-1937); Budapesten, Bécsben és Münchenben tanult, főleg nagyszabású emlékműveket, síremlékeket, portálokat mintázott. Ő fejezte be Huszár Adolf aradi Szabadság-szobrát (1889). A budai várban lévő Honvéd-emlékmű (1892) is az ő munkája. A legnagyobb megbízása a Millenniumi emlékmű, amely 1894 és 1920-as évek vége között készült; Háború (1906) és Béke (1908), Gábriel arkangyal (1900) stb. Az ő munkája volt Andrássy Gyula és Tisza István lovasszobra (1893, illetve 1934), továbbá Erzsébet királyné emlékműve (1932).
Zemplényi Tivadar (1864-1917); festő, Budapesten és Münchenben tanult. Hazatérte után Nagybányán, majd Szolnokon dolgozott. 1903-tól tanított a Képzőművészeti Főiskolán. 1908-ban és 1918-ban volt gyűjteményes kiállítása.
Zombory Lajos (1867-1933); építész és festő, 11 évig Lechner Ödön irodájában dolgozott, tervei szerint épült a szegedi ügyvédi kamara épülete. Münchenben és Budapesten Benczúrnál tanult festészetet, majd a szolnoki művésztelep tagja lett. Festményeinek nagy része plein air tájkép. 1917-ben az Ernst Múzeum rendezett kiállítást műveiből.

 

[1]Budapest Főváros Levéltára IV.1407 b., 4097/314-VII, 1886., Budapest Székesfőváros Tanácsának iratai., Tanácsi ügyosztályok központi irattára

[2]Művészettörténeti Értesítő, 1990. 1-2. sz. 22-69. old.

[3]A tanulmányban említett művészek, építészek életrajzi adatai a tanulmány végén, a Függelékben olvashatók.

[4]Eredetileg Quittner Zsigmond tervezte.

[5]Gutmann Szabolcs nagyszebeni kollégának köszönöm a reprodukciókat.

[6]Buza Péter: Pest-Budai történetek, 1983. IPV Budapest

[7]BTM Kiscelli Múzeum Fotótár. Ltsz. 28-642.

[8]Juliette Kinchin: An artist at home (Philip de László in Budapest and London) in Britain and Hungary. Contacts in architecture and design in the nineteenth and twentieth century. Ed.by Gyula Ernyey. Bp., 1999.

[9]Bakonyi Tibor, Kubinszky Mihály: Lechner Ödön. Corvina, Bp., 1981.

[10]A Ház, 1908. 87-88. old.

[11]A Ház, 1908. 87-88. old. Valószínűleg a szerkesztőnek, Málnai Bélának (1878-1941), a korszak kiváló építészének a cikke.

[12]Használatbavételi engedély: 1908. augusztus

[13]In: Magyar Építőművészet, 1908. 6. sz., 6. old.

[14]Budapester Neubauten. Bécs, Schroll Kiadó, BTM Kiscelli Múzeum.

[15]Merényi Ferenc: Épületfajták Magyarországon (1890-1918). Kézirat, 1955. Magyar Építészeti Múzeum. 708-709. old.

[16]Művészet, 1903. 422-424. old.

[17]Kabdebó Gyula: Budapest Székesfőváros Építkezései. In: Magyar Építőművészet különfüzete, 1913. december.

[18]A művésztelep tervei információim szerint elvesztek, sőt az a Basch Árpád (1873-1944) által készített madártávlati kép is "lappang", amely a Lélek és Forma című kiállításon még látható volt 1986-ban.

[19]Kisfaludy Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1969.

[20]Farkas Zoltán: Budapest főváros műterembérházai. In: Vasárnapi Újság, 1912. 646. old.
 

 

EPA Budapesti Negyed 32-33. (2001/2-3)