A lipótvárosi zsinagóga pályázata
____________
GÁBOR ESZTER

      Előzmények
      1889. március 7-én a Pesti Izraelita Hitközség, nevezetesen Wahrmann Mór elnök és Goldziher Ignác titkár levélben fordult Budapest székesfőváros Tanácsához, amelyben V. kerületi telkek átengedését kérte iskolaépítés céljából. A levélben megjelölték a kiszemelt két telket, és megindokolták, hogy azért kérik mind a kettőt, hogy az iskola későbbi bővítésére is legyen elegendő hely. [1] A fővárosi hatóság gyorsan reagált, a telekátadó bizottmány már március 15-én tovább küldte a beadványt, támogatva, hogy a Markó és Koháry (ma Nagy Ignác) utcák sarkán lévő 1072 helyrajzi számú 396,48 négyszögöl és a Koháry és Szalay utcák sarkán lévő 1073 helyrajzi számú 396,14 négyszögöl területű telkeket, melyek becsült értéke négyszögölenként 120 frt, kizárólag iskolaépítés céljára a Pesti Izraelita Hitközségnek átadják. [2] A fővárosi közgyűlés július 3-4-i ülésén a kért telkek átengedéséről határozott, [3] és a belügyminiszter - akihez a nagyértékű ingatlan térítés nélküli átengedésére vonatkozó ügyet fel kellett terjeszteni - október 27-i leiratában jóváhagyta azt. [4] A főváros által megküldött szerződést a hitközség vezetése hosszú ideig nem írta alá, és csak a belügyminiszteri jóváhagyás után csaknem két évvel, 1891. szeptember 4-én küldte vissza az aláírt példányokat. [5] A késedelem okáról nincs adatunk, csak feltételezhetjük, hogy a szerződésben megszabott feltétel, miszerint az aláírástól számított öt éven belül fel kell építeni az iskolát, késleltethette az aláírást.
      Alig másfél évvel később, 1893. április 17-én a Pesti Izraelita Hitközség ismét levélben fordult a székesfőváros Tanácsához; a levelet Goldziher Ignác titkár mellett, az időközben elhunyt Wahrmann Mór helyett, Kohner Zsigmond elnök írta alá. A bevezető szakaszban, miután az V. kerületi Markó-Koháry-Szalay utcák mentén fekvő telkek korábbi átengedésére utaltak, így folytatták: „Az alulirott hitközségi előljáróság azóta is a legkomolyabban foglalkozván az iskolaépités eszméjével és alaposan számot vetvén annak anyagi és tanügyi összes mozzanataival, azon meggyőződésre jutott, hogy a hitközség viszonyainál fogva kitűzött czéljának az ügy érdekében inkább felelne meg, ha a nevezett iskolát nem az V. kerületben, hanem inkább a VI. vagy VII.ben létesitené és el is határozta, hogy az esetre, ha a fő- és székváros törvény hatósági bizottsága, jelen kérvényünk teljesítése által ebben előmozdítja, a legközelebbi időben, iskolai czéljaira, az említett vidéken, amelynek táján az iskoláinkat látogató gyermekek leginkább laknak, a czélnak megfelelő telket megszerez és az iskola létesitéséhez hozzálát. Uj iskolaépületünknek a főváros nevezett részében való elhelyezése az e kerületek sűrű népesedési viszonyainál fogva is czélszerűnek mutatkozik...” Tény, hogy míg az V. kerület zsidó lakossága az 1881. évi tízezerről 1891-re tizenkétezerre szaporodott, addig a VI. és VII. kerület zsidó lakossága 41 ezerről 62 ezerre, [6] tehát valóban indokoltnak tűnt, hogy a VII. kerületben kell új iskolát építeni. Az eredeti szándék megváltoztatását egy másik, szintén sürgősen megoldandó kérdés is igazolta:
      „Évek óta mutatkozik annak szükségessége, hogy hitközségünk új templomot építsen. A hitközség két nagy imaháza, a VII. dohány utczai és a rombach utczai, már régóta nem felel meg a fő és székváros pesti része zsidó népessége számarányainak; a nagy ünnepek alkalmával hitközségünk nem képes már eleget tenni annak, hogy hitfelei a nyilvános nagy imaházak valamelyikében az istentiszteletben részt vegyenek; az érezhető módon érvényesülő hézag a magán vállalkozás által létesített ugynevezett pótimaházak elszaporodását okozza. A legnagyobb mértékben fontosnak kell tehát tekintenünk, azt, hogy minél előbb avatott hivatása méltóságának külsőleg is megfelelő ujabb templomot alkossunk.
      Tekintettel a templomépületeknek a fő- és székváros különféle részein való arányos elhelyezésére, ez uj templom legczélszerűbben a Lipótvárosban volna felépítendő. S nagyon alkalmas erre ép azon vidék, melyen a fő- és székváros törvényhatósági bizottsága nekünk iskolai czélokra egy telekcsoportot átengedett.”
      A szóban forgó két telek azonban nem lett volna elégséges a templomépítéshez, mert nem volt elég nagy, és az előírásos keleti tájolást sem tette volna lehetővé. A kérelmezők előterjesztették tehát azt a kívánságukat, hogy a hat telekből álló teljes telektömböt szeretnék díjmentesen megkapni a templom céljára, mert azáltal megoldódnának a fenti problémák, és attól sem kellene tartaniuk, hogy valamely szomszédos ház előnytelen beépítésével megzavarná a felépítendő templomot. A levél további részéből kiderül, hogy a hitközségnek azzal a céljával, hogy a hívek befogadására helyet teremtsen, legalább azonos fontosságú volt, hogy „avatott hivatása méltóságának külsőleg is megfelelő új templomot” építhessen. „A hitközség, midőn istentiszteleti intézményei terén egy általánosan érzett hézagot óhajt pótolni, arra kell, hogy tekintettel legyen, hogy az általa megalkotandó templom a mellett, hogy egyrészt terjedelménél fogva a zsidó hívek minél nagyobb számát legyen képes tartósan befogadni, másrészt a fő és székvárosnak méltó díszére szolgáló monumentális épület legyen.” (...) „ Ezen hat telek terjedelme és minden oldalról szabad fekvése lehetővé tenné, hogy rajtuk oly templomot emeljünk híveink istentisztelete számára, mely vallásos rendeltetése mellett egyúttal külső arányával is hatásos, monumentális alkotásánál fogva a fő és székváros középületei között méltó helyet foglaljon el és ama középületekben gazdag kerület fényét és díszét öregbithetné.” [7]
      A külső méltóságnak, a monumentális megjelenésnek ismételt hangsúlyozását jobban megérthetjük, ha arra gondolunk, hogy a pesti izraelita hitközségnek a megelőző évtizedekben épült templomai nem kaptak kiemelt helyet a városképben. A Rumbach Sebestyén utcai zárt utcasorban épült, és csaknem beolvad a környező házak sorába. A zsinagóga csak mint belső tér kidolgozott. A nyolcszögletű zsinagóga-tér az utca felől nem, rendkívül egyszerű külső oldala csak az eredetileg beépített udvar felől látható, tömbje elé lakásokat, irodákat és iskolatermeket magába foglaló utcai szárny épült. [8] Az 1873-ban befejezett - tehát a levél írásakor húszéves - templom-együttest - Otto Wagner korai művét - remekműnek tartjuk, mégis meg tudjuk érteni, hogy a millenniumi előkészületek idején az egyre nagyobb tekintélyű zsidó polgárság és képviselője, a Pesti Izraelita Hitközség szerényen visszahúzódónak találhatta azt.
      Az 1854-59 között a bécsi Ludwig Förster terve szerint épült Dohány utcai zsinagóga városképi helyzete lényegesen eltért a maitól. A templom a Dohány utca-Dob utca-Síp utca határolta háromszög alakú telektömbbe nyúlt be mélyen, két oldalról bérházaktól közrefogva. (A Wesselényi utcának a Síp utcától a Károly körútig tartó szakaszát csak 1897-ben nyitották meg.) A Dohány utca Károly körúti betorkolásánál létrejött kiteresedés lényegesen kisebb volt a mainál. A templomnak a két tornya adott hangsúlyt, és a telek ferdeségét kiegyensúlyozó kis előudvar. A mai városképi hangsúlyát csak az 1931-ben befejezett építkezésekkel, a Hősök emléktemplomával, az emlékkerttel, a templomhoz folytatólagosan hozzáépített kultúrház-épülettel (Zsidó Múzeum) és az építkezések során kiszélesített utcatorkolattal nyerte el a zsinagóga. [9]
      Volt ugyan két nagy zsinagógája a pesti zsidó hitközségnek, de egyik sem foglalt el a főváros középületei között méltó helyet, egyiket sem találták külső arányaival is hatásos monumentális alkotásnak. Az 1894. évi recepciós törvénnyel valóságos egyenjogúságot nyert pesti zsidó polgárság elérkezettnek találhatta az időt, hogy a lakóházak közül - vagy éppen mögül - kilépve, a szabad térre építhesse templomát.
      A hitközség érvei megértésre találtak a fővárosi hatóságoknál. A pénzügyi és gazdasági bizottság újraértékeltette a telkeket, és megállapította, hogy a hat telek összesen csaknem 600 000 frt. értéket képvisel, mégis javasolja az átengedést, és feltehetően a körülményeket ismerő tagok véleménye alapján további érvekkel toldotta meg a kérelmezők által előadottakat: „...minélfogva a hívek tetemes része a magán imaházak igénybevételére van utalva, amin egyéb hátrányoktól és káros hatásoktól eltekintve már csak azért is segíteni kellene, mert e magán imaházak, ahol a hívők vallásos szokásaik szerint nem egy alkalommal egész napon át vannak összezsúfolva, közegészségi szempontból is kifogás alá esnek, egy harmadik nagy templom építésére csakugyan elkerülhetetlenül szükség van.” [10] A hitközségi beadványhoz mellékelt kis elhelyezési vázlat alapján megnyugtatónak találták, hogy a folyamodók a 2214 négyszögöles területet nem kívánják teljes egészében beépíttetni. „A szorosan vett templomra csupán mintegy 1400-1500 négyszögöl fog felhasználtatni, illetve az egész területből csak ennyi fog beépíttetni. Minthogy azonban a templom a reá forditandó nagy építési költséggel, 2-3 millió forinttal oly kivitelt nyerend, hogy annak határozott monumentális jellege leend s a főváros középületei között méltó helyet foglaland el, ennélfogva nemcsak indokolt, hanem egyenesen kivánatos is, hogy a megfelelő nagyságú szabad téren álljon.” [11] A főváros közgyűlése 1893. október 4-én elfogadta az előterjesztést, és úgy döntött, hogy az V., Szalay, Szemere, Markó és Koháry utcák által határolt hat telket „a Pesti Izraelita Hitközségnek monumentális jellegű templom építésére használatul ingyen” átengedi. Az ingyenes átengedésnek azonban kemény feltételei voltak: először a határozat jóváhagyásától számított három éven belül a hitközség köteles a VI. vagy VII. kerületnek a Nagykörúton belül fekvő területén saját költségén megszerzendő telken legalább 800-1000 gyermek befogadására alkalmas iskolát építtetni. (Az iskola felépítését, mint láttuk, a hitközség maga ajánlotta beadványában.) A következő pontban azt szabták meg, hogy a templomépítés céljára átengedett telkeket csak akkor adják át, ha az említett iskola felépült. (1896-ra felépült a Wesselényi és Kertész utca sarkán az elemi és polgári fiúiskola.) A harmadik pont szerint a határozat jóváhagyásától számított „8 éven belül köteles a hitközség a részére átengedett telkeken előzetesen bemutatandó és jóváhagyandó tervek alapján monumentális jellegű templomot épiteni, mert különben e telkek a netán rajtuk lévő beruházásokkal együtt, minden megtérités nélkül visszaszállnak a főváros szabad rendelkezésére”. A negyedik pontban kikötötték, hogy „a telkek, illetőleg azoknak a templom elhelyezésére szükséges része csakis templom czéljaira használható, s azon sem külön, sem a templommal kapcsolatban bármiféle más czélra, ugymint: hivatalszobák, gyűléstermek, vagy lakások stb. czéljára szolgáló épületet emelni nem szabad”; végül ötödik pontként: „a telkeknek a templom által igénybe nem vett része köztérül, nyilvános sétányul szolgál.” [12]
      A belügyminisztérium több mint egy év múlva hagyta helyben a telkek átengedésére vonatkozó közgyűlési határozatot, [13] majd további néhány hónap múlva megtörtént a telkek telekkönyvi egyesítése. [14] 1896. július 22-én a fővárosi közgyűlés 1004/1896. kgy. sz. határozatával a Wesselényi és Kertész utca sarki iskola felépültének tudomásulvételével teljesítettnek mondta a az 1024/1893 kgy. határozatban megszabott feltételt - tehát ettől kezdve hivatalos akadály nem állt többé a lipótvárosi zsinagóga építésének útjában.

      Az első pályázat
      További bő egy év kellett még ahhoz, hogy a pályázati felhívás végre megjelenjen az Egyenlőség 1898. február 20-i számában. A nagy telket kérő levéltől számítva tehát megközelítőleg öt év telt el. A pályázati kiírás részletes programot adott, amelyből egy modern, mondhatni összkomfortos középület igénye rajzolódik ki. A helyigényeken és a kényelmi berendezéseken felül meghatározták, hogy az összköltség, beleértve az épületgépészetet és a berendezést is, nem haladhatja meg az egymillió forintot. Az építészeti stílus tekintetében szabad kezet adtak a pályázóknak, kikötve, hogy „az épület monumentális alkatú legyen”. Előírták, hogy a templom „minden oldalról szabadon álljon”, azt azonban a tervezőre bízták, hogy a „rendelkezésre álló telekből mily kiterjedésű terület építtessék be.” [15] A pályázat beadási határideje 1898. november 15. volt, amelyet a hitközség választmányának október 16-i ülésén 1899. február 1-ig meghosszabbítottak. [16]
      A meghosszabbított határidőig 23 pályamű érkezett, amelyeket a gondosan összeállított zsüri 1899. február 11. és március 4. között bírált el. A zsüri elnöke Kohner Zsigmond hitközségi elnök; tagjai: Deutsch Sámuel és Baumgarten Lajos az izraelita hitközség, Bakos János a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, Heuffel Adolf középítési igazgató a székesfőváros, Alpár Ignác a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet részéről; szakértőként személy szerint meghíva: Hauszmann Alajos, Steindl Imre és Schulek Frigyes építész-tanárok, valamit Bécsből Karl König, a Technische Hochschule tanára és Wilhelm Stiassny műépítész. (A pályázati felhívásban gondosan megjelölték, hogy milyen intézmények képviselőit hívják meg a bírálatra, továbbá név szerint megnevezték Hauszmann, Schulek és Steindl építész-tanárokat. A „két későbben megnevezendő külföldi szakférfiú” közül Karl Königet, a bécsi taborgassei zsinagóga (1870) építőjét mint a témában járatos szakembert választották, Wilhelm Stiassnyt feltehetően ismeretség révén.
      A 6000 koronás első díjat Foerk Ernő és Schömer Ferenc „Alef” jeligéjű terve nyerte, a másodikat (4000 K) Bálint és Jámbor „Mózes” jeligéjű terve, a harmadikat (3000 K) a pályája legelején álló Lajta Béla (ekkor még Leitersdorfer Béla néven) „Rajzolt hexagramm 5659” jeligéjű terve. A zsüri megdicsért további hat tervet, amelyek közül hármat a hitközség megvett ezer-ezer koronáért: „Nyolc lépcsőház” - Scheer Izidor, Vágó László és Vágó József; „Non ebur nec aurea” - Márkus Géza; rajzolt „Hétágú gyertyatartó” - Schickedanz és Herzog, „5659”, Baumhorn Lipót; „Hit és remény” - Freund Vilmos; valamint „Rajzolt Mózes fej” - Kármán és Ullmann.
      A pályázati tervek hollétéről nincs tudomásunk. Schickedanz Albert hagyatékában fennmaradt a pályatervhez tartozó néhány lap, és egykorú publikációkból részlegesen ismerni lehet további hat pályatervet. A Vasárnapi Újság-ban megjelent Schickedanz és Herzog, Lajta Béla, Bálint és Jámbor terveinek távlatrajza, valamint a Márkus Géza pályatervéről készült makettfotó. Az Építő Ipar ismertette Lajta, valamint Foerk és Schömer tervét. Ez utóbbival részletesen foglalkozott a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye és az Egyenlőség, amelyben megjelent még a második és harmadik díjas tervek távlatrajza is. A bécsi Der Architekt-ben Bálint és Jámbor, a Vágó fivérek, valamint Kármán és Ullmann terveiről jelent meg néhány lap. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban Baumhorn Lipót tervei közül a távlatrajz, a homlokzat és egy metszet fotója maradt meg. Az egykorú hírlapok és folyóiratok időnként meglepő részletességgel ismertettek egy-egy tervet, vagy mondtak bírálatot róluk és a pályázatról. Az alábbiakban ezek segítségével próbáljuk meg rekonstruálni a lipótvárosi zsinagóga-pályázat anyagát. [17]
      Tudnunk kell, hogy egy jeligés pályázat esetében - ilyen volt a szóban forgó is - az volt az általánosan elfogadott szokás, hogy a díjazott pályamunkák jeligés borítékait a bírálat után felbontották, és a sajtó útján közzé is tették a győzteseket; a csak megdicsértektől hozzájárulásukat kérték, hogy nevük nyilvánosságra hozható-e. Az eredménytelen pályázók visszakapták pályamunkájukkal együtt a lezárt borítékot is, és részvételük titokban maradt, hacsak maguk nem árulták el, például úgy, hogy kiállításon bemutattak a tervek közül néhány lapot. Így tudunk arról, hogy Pecz Samu műegyetemi tanár részt vett a pályázaton, de sajnos egyetlen tervlapját vagy arról készült fotót sem sikerült megtalálnunk. [18] A huszonhárom pályaterv közül mindössze tíznek ismerjük a készítőjét, tizenháromnak nem.
      Szinte természetesnek tekinthetjük, hogy a pályatervek - egy kivétellel - centrális elrendezésűek voltak. A megközelítőleg 46x48 öles, csaknem négyzet alakú telek szinte kínálta ezt a megoldást. Mivel a zsidó templomoknál a keresztforma kerülendő, a kereszthajós rendszer eleve elesett; a szabadon álló, egyszerű, hosszházas templomot igen bajosan lehetett volna a kívánt mértékben monumentálissá formálni. A pályázók nagy része kupolával tervezte a templomot, hiszen a centrális tér fölé ez kínálkozott, a monumentalitást is elősegítette, és Knoblauch berlini oranienburgerstrassei zsinagógája (1859-1866) óta előszeretettel alkalmazták is. A pályázati jegyzőkönyv 15 pályázat esetében említett kupolát, de nem kizárt, hogy még további tervekben is szerepeltek. [19]
      Az első díjat a legnagyobb kupolájú tervezet nyerte, nem bizonyíthatóan a kupola mérete miatt. Azt azonban bizton kijelenthetjük, hogy a zsüri döntésekor nem volt meghatározó szempont, hogy a kupola alkalmazása tetemesen megnöveli a költségeket - Foerk és Schömer [20] első díjas tervének kupoláját állítólag az előirányzott egymillió forintos költség hatszorosáért lehetett volna felépíteni. [21] Ezen a terven egyébként az összes többinél erőteljesebben uralkodott a kupola. A kettős kupolát, amelynek átmérője 30 méter, 40 méteres belső magassággal tervezték, e fölé került a külső héj további 30 méter magasságban, azaz a kupola teljes külső magassága 70 méter, a belső és a külső héj közötti űr 30 méter lett volna. A kupola uralkodó - szinte nyomasztó - hatását fokozta, hogy a főnézet felől csak 15 méteres keskeny oldalszárnyak fogták közre az alapzatául szolgáló középrészt. (A kevésbé ismert oldalnézet valamivel jobb, mert ott 25-25 méteres szakaszok övezik a kupola alapját. Ehhez a tervhez távlatrajz nem készült.) [22] A kupola terve az építész szakembereket megnyerte, de a méreteket ők is túlzottnak találták. „A kupola, mely részleteiben igen díszes, a rendelkezésre álló területhez viszonyítva pretencziózus és az épület többi részleteit nyomja. Nagyon szép a kupolának belső kiképzése, mint egyáltalán az egész belső architektura” - mondták a zsüri tagjai. [23] „...a terv szigorú, tiszta akadémikus megoldás, óriási kupolával, mely a négyezetből, mint az épület középrészéből alakul. A centrális kiképzés, hosszanti hajóval kombináltan, különösen szép és karakterisztikus, két tornyos főhomlokzattal ékeskedik. Gyönyörű belső térhatását, a kupola szellemes és eredeti szerkezetét és kiképzését a metszet valóban fenomenális rajzművészettel állítja elénk” - így Palóczy Antal az Építő Ipar-ban. [24] „Förk és Schömer építészek tervének formái szépek, lágyak; de tömeghatása, különösen a természetben, nem volna kifogástalan. A középső kupola tulságosan dominál, minden átmenet nélkül emelkedik ki az épület tömegéből és bizonyára tul költséges volna. A részletarchitektura igen szép...” - írta Komor Marcell. [25] Ignotus (Veigelsberg Hugó 1869-1949, ekkor Tar Lőrinc álnéven) A Hét-ben már a technikai megoldás és a rajzi finomságok iránt közömbös kívülálló iróniájával, keményebben fogalmazott: „A parlamentek sem annyira zsidók, hogy a zsidó templom elkobozhatná a Steindl mester angol gotikáját - akár fölfujva az ő szép kupoláját, mint az ő asszisztensei teszik...” [26] A Steindl Imre építészeti irodájának munkatársaként működő két építész természetesen nem vonhatta ki magát a Parlament tervezése során őket ért hatások alól. Az onnan átemelt részletformák, amelyek a mellékhomlokzaton és a kupola dobján dominánsak, a főhomlokzati kapuzat és a kupola felső szakaszát meghatározó orientális elemekkel oly módon vegyültek, hogy még a stíluspluralizmushoz szokott kortársakat is zavarba hozták kissé. „Bámulandó virtuozitással, rajzművészettel előállított terv, melyben a zsinagóga épület pregnans és kiválóan jellemző építészeti kifejezéshez jutott; mi annál meglepőbb, mert a szerzők formáinak felhasználásával tudtak gótstil-lel, keleties hangulatot kelteni, orientalizmust reprezentálni” (Palóczy) „...renaissanceban gondolt zsinagógáját úgy alkotta össze tisztán csúcsíves elemekből, hogy az egésznek összhatása - arabs legyen” (Meller) [27]. „Az építészeti kiképzésre a szerző a szintégla burkoláshoz illő finom csúcsives részleteket használt, melyek mór motívumok vegyülésével a tervezetnek igen gazdag és előkelő szinezetet adnak” (Tervbírálat). Majd a Budapesti Hírlap anonim kritikusa szerint: „Igaz, hogy ez a gotika nem igazi gotika, inkább csak játszik a gotika formáival és e játékban meglepő finom ötleteket talál. De az egész templom inkább kedves, graciózus, mint monumentális, a monumentálitást a kupolával akarja elérni, a mely azonban nem organikus betetőzése az egésznek.” [28]
      Az ismertek közül Lajta Béla [29] tervén látni a legszerényebb kupolát; mivel metszetrajzokat nem ismerünk, és a leírások erre nem térnek ki, csak sejteni lehet, hogy ő, a bizánci előképhez igazodva, nem alkalmazott kettős kupolát, vagy ha igen, kicsi lett volna a két héj közti űr. Erről a kupoláról a szakértők dicsérőleg csak annyit tudtak mondani, hogy lapidáris. „Az építészeti kiképzésnél elismeréssel kell megemlékezni a kupola lapidáris formáiról” (Tervbírálat). „...belül és kívül nagyszabású, hatalmas épületet lapidáris formákban állít elő” (Palóczy). Ők inkább az egységes térkompozíciót értékelték. A hatalmas zsinagógaépület egyik legnehezebb tervezői feladata abban állt, hogy hogyan lehet a földszinti befogadó térrel azonos méretű férőhelyet biztosítani a karzatokon a nőknek oly módon, hogy a karzatok ne legyenek túl mélyek, az ott ülők is tudják követni a földszinten történteket; hogyan lehet megoldani azt, hogy a karzatok ne sötétítsék el a földszinti ülőhelyeket, jusson az olvasáshoz elégséges fény mindenkinek. A tervbírálati jegyzőkönyv a pályaműveket elemezve e téren emelte a legtöbb kifogást. Lajta elismerést kapott: „A zsinagóga szabályos hatszögből fejlesztett alaprajzzal bír. A hatszög minden oldalára félköralaku apszist illeszt, melyekbe két egymás feletti sorban a női ülőhelyeket tervezi. Ezen elrendezés által sikerült szerzőnek, hogy a zsinagóga belsejéül egy teljesen egységes hatásu centrális tért alkosson, mely tér szerény magassági kiterjedéseivel, kedvező megvilágitásával igen előnyösnek mondható” (Tervbírálat). „Sajátos és érdekes módon oldotta meg a problémát. A hexagonból kiindulva, a zsinagógát félkörű, nagy apszisokkal képezi, mellyel belül és kivül nagyszabású, hatalmas épületet lapidáris formákban állít elő” (Palóczy). Kifogásolta azonban a terv eklektikusságát, így folytatván: „Ehhez a többi épületrészek az előbbitől eltérő, önálló stílusban de eredeti ötletességgel hozzákapcsolódtak, s ezért az épület kissé szakadozott, nem egészen egységes hatásúnak látszik. Mindamellett a zsinagóga épületének igen karakterisztikus képét nyujtja” (Palóczy). „Nem helyeselhető, hogy szerző a zsinagógához tartozó mellékhelyiségeket, ugymint: az előcsarnokokat, ruhatárakat, lépcsőket stb. a külön épületben helyezi el...” (Tervbírálat) A Budapesti Hírlap ugyanezt kissé általánosabban fogalmazta meg: „A harmadik díj egy fiatalembernek jutott, Leitersdorfer Bélának, kinek szép jövőt jósolhatunk; itt is gyönyörű részletek vannak, de ezek a részletek még kevésbbé egyesülnek harmonikus egésszé. Keleti kupola szövetkezik gót építménynyel, arkáisztikus formák, melyek szűzi szépségükkel megvesztegetnek bennünket, modernizáló részletekkel.” Komor Marcell is ambivalens érzéseit fogalmazta meg: „A harmadik díjjal kitüntetett terv nagy tehetség szárnyalásáról tanuskodik. A szárnyak azonban még nem nöttek ki egészen. Leitersdorfer Béla épitész, ugy látszik, megijedt a nagy suhogástól és gyalog szerrel folytatta az utat, a mely pedig különben a parnaszusra vezethetett volna. Utóbbiról magam is leereszkedve, egyszerüen konstatálom, hogy a tervnek tulajdonképeni templom része igazán sikerült, de a mellékhelyiségeknek szervetlen kapcsolódása és kétféle architekturának szerencsétlen egybekalapálása nagyon lerontja a terv értékét.” Majd ironikus hangján Ignotus: „...a konstantinápolyi zsidók s a Rothschild lordok sem képviselik oly tipikusan a zsidóságot, hogy zsidó templom keletkeznék, ha, mint az egyik koszorus terv teszi, egy skót uri kastélyra ráteszik a Hagia Sofia dupla taplósapkáját.”
      Mindezt a hétköznapok nyelvére lefordítva: Lajta tervének kupolája a bizánci előképekhez hasonlóan csak félgömbjével emelkedik az épület főtömege fölé; templomterének alaprajza is világos, hat, félkupolával fedett apszissal bővített szabályos hatszög; a járulékos helyiségeket magába foglaló előépület Tudor-gótikus formái azonban zavarossá tették az együttest.
      A második díjat a Bálint és Jámbor [30] építészpáros terve nyerte. E tervnek a sajtóban jó visszhangja, sok támogatója volt, de stiláris szempontból - mint erről később még szólunk - a legkomolyabb támadás is ezt a tervet érte. A szakértők a terv legnagyobb erényének azt tekintették, hogy a tervezők, kihasználva a telek fekvését, nemcsak a viszonylag szűk utcákból nyitottak bejáratot, hanem a sarkok, az odavezető utcák találkozási pontjai felől is. Ehhez a jó szerkezeti rendszerhez szinte ráadás volt a felépítmény újszerű formálása. „Centrális elrendezésű alaprajz, melynél a középső négyzet sarkai letompittatnak és ezen letompitott falrészek áttörése által a négy sarok irányában kijárók terveztetnek, melyek közül a főhomlokzat felé eső két sarokhoz a főbejárók, ehez analog berendezéssel pedig a hátulsó sarokhoz a férfiak és nők gyülekező terme illesztetik. Tekintettel arra, hogy az összes terveknél tapasztaltak szerint a főbejárók elött a hivek gyülekezésére nagyon kevés hely marad rendelkezésre, a megoldásnak itt megkísérelt módja azáltal kedvezőbb és előnyösebb, hogy a letompitott sarkokra helyezett előcsarnokok előtt levő téren bár még mindig nem kielégitő, de mégis nagyobb gyülekező hely alkotható. A földszinti ülések elhelyezése czélszerü; kevésbbé czélszerü azonban a karzatok elrendezése; e karzatok tulságosan mélyek. Szerencsés megoldás azonban, hogy a karzatok fele a templom falain kivül a tervezett előcsarnokok fölé van helyezve, a mi által a templom belsejében, annak földszintjén a tulságos mély karzataljak eliminálódtak” (Tervbírálat). „Legnehezebb pontja a problémának éppen a kényelmes megközelithetés volt. Az épületet aránylag szük utczák veszik körül és ezért a homlokzatok közepére helyezett bejárók nem mondhatók szerencséseknek. A templom legtávolabbi nézőpontjai az átlók irányában feküsznek, miért is a megoldást erre való tekintettel kellett volna megkomponálni. Egyetlen terv készitői számolnak az átlós helyzettel; ezek Bálint és Jámbor épitészek, a második díj nyertesei. Az előterekhez az átlók irányában lehet jutni, férfi és nő az előterekbe tehát födött helyre együtt jöhet. A hivek kitóduló serege ugyancsak az átlós utak irányában oszolhatik el a legkényelmesebben. Az alaprajzi elrendezés teljesen szimetrikus; a szimetria azonban nincsen a tervre rákényszeritve, hanem mintegy önként kinálkozik. A főbejáratok kerek vesztibüljeinek az esküvők előtti, ugyancsak kerek gyülekező terek tökéletesen megfelelnek. A ruhatár, előtér illetve kisebb imatér, karzatfeljárók megoldása valóban szellemes. Az ideálisan központi elrendezés annyira hajlékony, hogy az egységes hatás veszélyeztetése nélkül bizvást reprodukálható [redukálható] kisebb méretekre, a mi már azért is kivánatos volna, hogy a tervnek egyetlen hibáját elimináljuk. A női emporák ugyanis tulságosan mélyek, a méret redukczió folytán pedig éppen a hátulsó legroszabb ülések esnének el. A magam részéről ugy architekturáját, mint alaprajzi elrendezést tekintve az összes tervek közül ezt a tervet tartom kivitelre legalkalmasabbnak. Szemeimben különösen ajánlja ezt a tervet az a magyar zamat, a melyet inyencz szemem a müből kiérez. Modern ez a terv minden izében és nem utolsó érdeme, hogy a modern müvészi törekvéseket sikerült formában tükrözteti vissza” (Komor). „E tervben is a zsinagóga keleties karaktere domborul ki. Szerencsés alkalmazása a keleti befolyás alatt fejlődött velencei motivumoknak, melyek egyéni kezelésben, magyar diszítő elemekkel vannak kombinálva. A centrális kiképzés az alaprajzban következetesen van keresztülvive és a fő be- és kijárók a négyszögű épület sarkaira célszerűen alkalmazva. Perspektivikus hatása az épületnek festői, a mellett eredeti és karakterisztikus” (Palóczy). „Az épitészeti kiképzéshez szerző szerencsésen alkalmazta a keleti befolyás alatt fejlődött velenczei motivumokat; azok élénken emlékeztetnek a velenczei Márkus templomra, a melynek könnyed részleteit magyaros izzel ellátva alkalmazza szerző épülete kiképzéséhez” (Tervbírálat). Ignotus azonban nem volt meggyőzve minderről: „Épp igy nem érünk vele semmit, ha szalmaszálat teszünk a velenczei Márkus-templomba, fölfujjuk, és rámondjuk, hogy ez zsidó templom. Amivel nem mondom, hogy ez a terv, a Bálint és a Jámbor terve, számomra, laikus számára nem nagyon szép s nagyon érdekes - de amit az állitólagos magyar motivumairól mondanak, az megint csak Velenczét juttatja eszembe, nem a piazzát, hanem a piazettát, ahol a ducale egyik oszlopfején kőből kifaragva ijesztget valami idegen keleti pofa s fölötte irva áll: Ongari. Tessék ráirni a keleti motivumaikra, hogy magyarok, akkor elhisszük” (Tar Lőrinc).
      Megemlítendő, hogy Komor Marcell oly mélyen azonosult Bálint és Jámbor alapkoncepciójával, hogy Jakab Dezsővel közös szegedi zsinagóga-pályatervükben, majd az általuk tervezett szabadkai zsinagóga alapformáiban, kupolájában és díszítésében is felismerhető e terv hatása.
      A Bálint és Jámbor-terv az alépítmény és a kupola jobb belső arányai, a kupola megtört kontúrja, illetve e formának a sarok- „tornyokon” kisebb méretben való megismétlése miatt nem hatott olyan nyomasztóan nagynak, mint az elsődíjas terv. A metszetet látva tűnik fel, hogy az egységes, mértékletes belső teret lezáró kupola fölé hatalmas külső héj borul, a belmagasság itt is megduplázódik, akárcsak az utóbbiban; az épület tömege és vele az építési költség is csaknem kétszeresére növekedhetett volna.
      A zsüri a díjazottak után dicséretre legméltóbbnak Scheer Izidor, Vágó László és Vágó József [31] tervét találta. A négy saroktorony által közrezárt magas, tömör, téglány épület, amelyen magas dobon magas kupola látszik, meglehetősen iskolás módon szerkesztett tömeg; az alapötlet, amely a bírálóknak is megtetszett, hogy a lépcsőházakat az oldalhomlokzatok síkja elé emelték, oly módon, hogy lefedésük a lépcsők emelkedését követi. A saroktornyok földszintjétől az oldalbejáratokat magába foglaló középtengelyekig a plasztikusan is megjelenő, emelkedő homlokzati motívum dominál. Ez a középtengelyek bástyaszerű megformálásával együtt a babiloni épületrekonstrukciókra utaló formát adott, kiváltképpen a távlatrajzon. A bástya-hatást fokozta az ismétlődő lőréses, fogazatos pártázat. A lépcsőház-megoldás a szakértő bírálókat nem nyerte meg hiánytalanul. Palóczy kifogásolta azt, amit a terv-bírálat dícsért: „A megdicsért és megvett 'Nyolc lépcsőház' jeligéjű terv szerzői: Scheer Izidor, Vágó László és Vágó József, szép központos alkotást adtak, a hol a nyolc lépcsőház, melyre a szerzők súlyt fektettek, bár igen praktikusak, az épület külső hatásának jellegét csorbitják” (Palóczy). „A templom belseje kedvező térhatással bir és kényelmes folyosókkal van körülvéve. A női karzatokat két emelet-sorban egymás fölött helyezi el; ez határozott előnyére szolgál a tervezetnek, mert ezáltal a karzatok tulságos mélysége elkerültetik. Hibája a tervezetnek, hogy a templom belseje nincsen jól megvilágitva, mely hiba az egyébként közlekedési szempontból czélszerü és elmés lépcsőrendszerből ered. Az épület külső kiképzésénél érdekes keleti formákat találunk” (Tervbírálat). „Vágó László, Baumhorn Lipót szépen megkonczipiált terveket nyujtottak...” (Komor). Az egyéni invenciótól nem mentes terven az ember talán még akkor is gyakorlatlan tervezők zsúfoló hajlamát vélné felfedezni, ha nem tudná, hogy a pályázat legfiatalabb résztvevőiről van szó - Vágó László 24, József 22 éves volt a pályázat idején.
      Márkus Géza [32] megvásárolt tervéről mindössze egy a Vasárnapi Újság-ban egykor megjelent makettfotó maradt, tehát sem alaprajzát, sem metszetét nem ismerjük, mindössze az oldalhomlokzatról van valamelyes képünk. A fotó egy nyeregtetővel fedett, késő gótikus részletformájú, hosszházas templomot mutat, amelynek főhomlokzat felőli harmadában - még az öt ablaktengelyes templomhajó előtt, tehát feltehetően az előcsarnok felett - kis dobra emelt lapos kupola van. A többiekénél bőségesebben dokumentált tervsorozatról (Márkus a megkövetelten túl összesen kilenc alaprajzot, homlokzati részletet és gipszmodellt is benyújtott) a bírálati jegyzőkönyv részletesebben tájékoztat: „Az összes beérkezett tervek közt ez az egyedüli, melynél hosszhajós elrendezést találunk; ezen körülmény a templom belsejére igen kedvező befolyással van és az elérhető akusztika, valamint az ülések elrendezése szempontjából nagyon előnyös. A tervezett előcsarnok tulságosan mély, a karzati lépcsők jól vannak elhelyezve, ámbár tagadhatatlan, hogy azok kitorkolásánál feltétlenül több szabad térre volna szükség. A templom megvilágitása nagyon előnyös s igy minden részéről könnyen áttekinthető. Kifogás alá esik azonban a második karzat tulságos mélysége; a föléje helyezett kupola sem mondható szerencsés megoldásúnak. Az épitészeti kiképzés egyéni felfogású; egyes részek, különösen a végződések tulzottak” (Tervbírálat). „Több perspektivában, sőt modellben is mutatja be eszméjét az építendő zsinagóga felől, mely eszme hosszházas elrendezésben kulminál, egyéni felfogású a kiképzésben, ötletes és eredeti a részletekben” (Palóczy). „A többi tervek közül első sorban imponál a Márkus Géza épitész terve. Erős egyéniség művészi megnyilatkozása, igen szép terv, de hiányzik belőle az önmérséklés és a praktikus szempontokkal való számolás” (Komor). A Budapesti Hírlap névtelen szerzője lelkesen írt Márkus tervéről: „Mindjárt az első teremben a bejáratnál feltünik a Non ebur nec aurea jeligéjü terv hatalmas gipszmintája és ugyanennek gyönyörü rajzai. A gipszmintán a laikus is csodálhatja azt a sok geniális részletet, mely egy hatalmas forrongó, de még ki nem forrott, eszmékben bővelkedő, de közöttük nem mindig óvatosan válogató tehetség müve.” A mindaddig fanyalgó Ignotust Márkus terve láttán elragadta a hév. Előbb visszautalva fentebb már idézett ironikus jellemzéseire, imigyen lelkendezett: „Mindezeket, nyiltan megvallom, talapzatul írtam egy nagyon érdekes gipszminta alá, mely Non ebur nec aurea jeligével pályázott a többiekkel, s a szerzője egy sokoldaluságában és fogékonyságában szinte fehéren izzó művészlélek: Márkus Géza. Óvakodom attól, hogy az én laikus dicséreteimmel értékét rontsam annak az elismerésnek, melyet ez a kemény legény valósággal kidaczol és kiteremt épp a legfinomabb érzékü szakbéliektől. Az ő általános művészi ihletettségéből táplálkozó hatalmas rohamának nem is áll már ellent más, mint az Iskola természetes konzervativsága. Előttünk, a művészi megujulás szomjazói előtt, éppen ez teszi őt értékessé. S ez az, amibe nekünk laikusoknak is van beleszólásunk: a Márkus terve szinte az egyetlen, mely mig szerkezetében és fölépitésében pontosan alkalmazkodik az adott térséghez, viszont formáiban élt azzal a ritka szabadsággal, melylyel az ő többi pályázó társai nem tudtak mit csinálni. A támasztó pillérekben egy csepp gótika, a tetőkiképzésben egy kis ázsiai stilus van az ő tervében is - de csak ugy, mint a jó ugrónál az ugródeszka. Egyébként szabadon és egyénien, mintegy szervesen kinő az ő temploma a földből, uj formákkal, sajátos részletekkel, melyek természetesen olvadnak egy kissé komor, de nagyon választékos egészbe, amelyet még sehol sem láttunk, de mindjárt ismerős előttünk, s ez átzuhanó melancholiájával, lávás forrongásával, játékos részleteivel s harmóniába szökkenő diszharmóniáival, hű képe annak a különös géniusznak, melynek tiszteletére kigondolták. Hogy a tanárok micsoda osztályzatot adnának rá - nem tudom. De ha Heine-nak eszébe jutott volna imádkozni, efféle templom kellett volna neki” (Ignotus). Annak vizsgálatába nem mernék belebonyolódni hogy a csaknem fél évszázada halott, zsidó hitét elhagyó Heine mint ilyen említtetik-e itt, vagy mint a zsidósággal mély kapcsolatban álló szabad szellemű európai férfiú, vagy csak hirtelen adódó ötletként. Az a lelkesedés azonban, amit Márkus Géza kiváltott Ignotusból, nem példa nélkül álló: néhány évvel később Bródy Sándor írt hasonló hangnemben róla. [33] Nem tudni, hogy Márkus erősen dekoratív indíttatású építészete váltott-e ki őszinte rokonszenvet a szecesszióhoz vonzódó írókból, vagy a Márkus Miksa hírlapíró és Márkus Dezső karmester építész öccse iránti barátság lelkesítette őket.
      Schickedanz és Herzog [34] tervét Palóczy Antal az Építő Ipar-ban a „nagyszabású olaszjellegű kereszthajós templom, nagy és szép kupolával, igen szép belső térhatással” mondattal jellemezte. Az „olasz jelleg” meglehetősen pontos jellemzés, mert a zsinagóga-terven a firenzei Santa Maria del Fiore és a San Miniato al Monte homlokzati motívumai a sienai dóm homlokzati sávozásával elegyednek. A firenzei dóméhoz hasonlóan nyolccikkelyes kupola annál lényegesen alacsonyabb, és a dobján körbefutó árkádsora miatt a budapesti Parlament kupolájával is mutat némi rokonságot. Az alaprajz megközelítően görögkereszt formájú. A háromhajós hossz- és keresztházak igen rövidek, és szerepük alárendelt a hatalmas (36x36 m) négyezethez képest. A hajók földszintjén három bejárat van, a hozzájuk kapcsolódó előterek felett a női karzatok kaptak helyet. A nyugati oldalon, a hajók találkozásánál keletkezett szegletekben az utca felől és az előcsarnokokból egyaránt megközelíthető, árkáddal övezett zárt belső kerteket alakítottak ki, amelyek közül a jobboldali hátrafelé egy tágas helyiséghez csatlakozik; feltételezzük, hogy ezek a zárt kertek a tradíció által előírtan szabad ég alatt felállítandó esküvői sátrak számára készülhettek. Mivel a tervezési programban ilyen kívánság nem szerepel, arra merünk következtetni, hogy a Bécsből csak néhány évvel korábban érkezett Herzog Fülöp Ferenc jobban ismerte a kevésbé reformált bécsi igényeket, és a pályatervet - a pontosan meg nem fogalmazott részletekben - azokhoz igazította. (Különös, hogy a bírálati jegyzőkönyv nem említi ezt a kiegészítést, csupán annyit, hogy a templom túlzottan nagy helyet foglal el a telekből.) „Nagyszabású, centrális elrendezésü alaprajz, a melynél a földszinti összes ülőhelyek egy 30 méter átmérőjü kupola alá vannak helyezve. A karzatok nagyon mélyek és a kupolán kivül esnek. Előterek, ruhatárak stb. mellékhelyiségek oly pazarul vannak tervezve, hogy ezáltal valamint a 80 méter magas kupola által az épitési költségek legalább is az előirányzat kétszeresére rugnának. A külső kiképzés monumentalis olasz jellegü; a túlságosan nagy épülettel járó nagy arányok azonban, szemben azon körülménnyel, hogy a tervező a szük utczák között az egész területet beépitteti, bajosan érvényesülhetnének” (Tervbírálat).
      „5659” jeligével Baumhorn Lipót [35] pályázott. Pályatervének távlatát, homlokzatát és egy metszetét ismerjük. A rajzok négy saroktorony által közrefogott, magas, háromszög oromzattal lezárt homlokzatú centrális épületet mutatnak, viszonylag kis átmérőjű, központi kupolával. A tömegelrendezés lényegében megfelel az általa kevéssel később tervezett szegedi nagy zsinagógának, a részletképzés azonban sokkal egyszerűbb annál. A zsüri megdicsérte a tervet takarékos volta miatt, megjegyezve az ebből adódó kényelmetlenségeket. A további kifogások az általunk nem ismert alaprajzból adódhattak, mert a távlat nem mutat a többi tervnél, pl. Schickedanz és Herzogénál nagyobb rokonságot egy katolikus templommal. „A külső kiképzés tekintetében a megoldás nem mondható szerencsésnek a mennyiben az épület a főbejárót befoglaló két tornyával és a templomhajók keresztezésére helyezett kupolájával határozottan egy katholikus templom jellegét viseli magán. A belső kiképzésnél kifogás alá esik, hogy az első emeleti karzatok nagyon mélyek” (Terv-bírálat). Palóczy is a fenti kifogást ismétli egymondatos ismertetőjében: „Baumhorn Lipót... gyönyörű tervében a keresztény-templom jellegétől nem tudott szabadulni.” Komor Marcell már csak egy fél mondatot szánt neki: „...Baumhorn Lipót szépen megkonczipiált terveket nyujtott...”. A távlatokat összevetve Schickedanzék terve nem kevésbé látszik görögkereszt alapúnak, de amíg ők a szárak közötti területet - a fent említett - zárt udvarokkal és mellékterekkel kitöltötték, a földszinti ülőhelyeket pedig mind a kupola alatt helyezték el - így az alaprajzon nem jelent meg a görög kereszt -, addig Baumhorn - feltételezésünk szerint - takarékossági okból a kereszt szárait is az ülések elhelyezésére használta, tehát ez a szerkezeti forma az alaprajzban hangsúly kapott.
      Freund Vilmos [36], aki a pályázók közül a legrégibb kapcsolatban állt a hitközséggel, csak dicséretet kapott, akárcsak Baumhorn Lipót, aki majd a következő évtizedben vált az Aréna úti és a Páva utcai zsinagógák tervezésével a hitközség által legtöbbet foglalkoztatott építésszé. Freund tervét nem sikerült megtalálni, az ő koncepciójáról mindössze egy 1893-ban készült alaprajzi vázlat tájékoztat. [37] E rajz szerint a templom középtere lekerekített sarkú négyzet, amelynek lefedése központi kupolával és az azt övező négy félkupolával történne. A négyzet sarkaihoz kívülről csatlakozik a négy, köralapú lépcsőház (ez saroktornyokra utalhat), a Szemere utca felé kettős előcsarnok, melynek nyitott első szakaszát két - a fentieknél jóval kisebb - kerek lépcsőtorony fogja közre. Ez a rajz öt évvel a pályázati kiírás előtt készült, tehát nem igazodhatott ahhoz, és legjobb esetben is csak alapkoncepciójában lehet a pályatervvel azonos. A bírálati jegyzőkönyvből kiolvashatók nem vágnak össze a rajzon látottakkal, jelentős méretdifferenciákra utalnak. A rajzon az épület legnagyobb szélessége 30 méter, a központi kupola átmérője 15 méter; a bírálat a kupola 40 méteres fesztávjáról beszél; a rajzon a templomot megközelítőleg 20 méter szélességben övezi park, míg a bírálat azt kifogásolja, hogy a telket csaknem teljesen elfoglalná az épület. „Világos, kényelmes, szabályos alaprajz, mely egészen a tér configurácziójához alkalmazkodik; sajnálandó azonban, hogy a rendelkezésre álló területet csaknem egészen beépiti, minek folytán a templom épitésének költsége az előirányzatot megkétszerezné. A tervezet architektonikus kiképzésében, melynél arabs formák érvényesülnek, kissé száraz és conventionális; a templom belsejének kiképzése constructiv lehetetlenség, minthogy szerző az 50 méter magas kupolát 40 méter fesztávolságban elhelyezett egymást keresztező rácsos tartókra helyezi” (Tervbírálat). Palóczy mindössze azt említette, hogy Freund Vilmos „óriás méretű kupolás elrendezést” mutatott be.
      A kiemelt tervek közül kilencedikként említették Kármán és Ullmannét [38]. E Jugendstil ornamentikával díszített kubusokból szerkesztett épület, amelynek még kupolája is négyzetes alapú, az ismert tervek közül a legtöbb rokonságot mutatja a kortárs nyugat-európai építészettel, s mint ilyen lényegesen eltér a többiektől. A zsüri véleményének „individuális” kitétele is erre utal. „Az imaház alaprajzi elrendezése elismerésre méltó; az alaprajz diszpozicziója a külső kiképzés tömegeivel kellő összhangban van. Az alaprajz egyéb részletei, mint kijárók, lépcsők, előterek, ruhatárak stb. nem egészen kielégitők. A terv épitészeti kiképzése individuális, formáiban és méreteiben kissé tulzott. Az épitmény összhatása kedvezőnek mondható” (Tervbírálat). Palóczy mindössze a „Kármán és Ullmann, kik modern stilű központos épületet mutattak be” félmondattal, Komor „hasonlóan művészi érzékről tanuskodik Kármán és Ullmann épitészek müve” fordulattal nyugtázta e művet.

      A bírálat menetéről csak közvetett információink vannak. A bíráló bizottságban tekintélyes konzervatív magyar építészek, jobbára egyetemi tanárok és két, szintén konzervatív bécsi építész vett részt a pesti hivatalos közegek és a hitközség képviselői mellett. A tervbírálati jegyzőkönyvben, amely a lezajlott vitáról nem tájékoztat, szükségesnek érezték közölni, hogy a „szavazásoknál - tekintettel arra, hogy tisztán műszaki kérdések kerültek döntésre - a hitközség kiküldöttei szavazási jogukkal nem éltek.” [39] A jegyzőkönyvből kiderül, hogy egyhangú szavazással döntöttek az első és harmadik díj, valamint az első megvétel (Scheer Izidor és Vágó fivérek) odaítéléséről, a többi díjat, illetve jutalmat szótöbbséggel döntötték el. (A jegyzőkönyvi sorrendből arra merünk következtetni, hogy a 18. sorszámmal ellátott „Vörös vonalakkal barna alapra rajzolt hexagramm” jeligéjű terv is - mivel az a díjazottak közé ékelődve szerepel - szóba került a díjazásnál, és a szavazás során maradhatott alul. E tervvel igen részletesen foglalkozott a bírálat, és legnagyobb hibájául azt rótta fel, hogy kívül-belül „a katholikus templom jellege jut kifejezésre”. [40])
      A zsüri munkáját elismerés fogadta: „Szerencsére a juryt is, az itélethozatalnál, csak is a művészi-műszaki tekintetek vezették és vezethették a hitközségnek elismerést érdemlő beleegyezésével, mely készségesen lemondott arról, hogy a jury arra is tekintsen, hogy a hitközségnek a foganatositásra minő anyagi eszközök állnak rendelkezésére” (Palóczy). Érdekes ellentmondást tapasztalhatunk, ha az építészkörökben feltétlenül jól informáltnak tekinthető Palóczy Antal fenti kijelentését összevetjük a jegyzőkönyv bevezető és záró szakaszában olvashatókkal: „Kohner Zsigmond, bizottsági elnök az egybegyült biráló-bizottságot ... üdvözli és felhivja figyelmét arra, hogy a templom épitése czéljára egy millió frt van előirányozva, mely előirányzat az épitkezésnél feltétlenül betartandó leszen; felkéri a biráló-bizottság tagjait, hogy a tervek elbirálásánál e körülményre figyelemmel legyenek. ... Kéri a bizottságot, hogy ezen szempontokból kiindulva, a tulságosan gazdag külső kiképzésektől, ha az épitési költség tullépésével járnának tekintsen el. A biráló-bizottság tudomásul veszi az elnök eme kijelentését...” (Tervbírálat 1-2.). „A biráló-bizottság... különös tekintettel azon körülményre is, hogy a pályázat-hirdetésben kiszabott egy milliónyi épitési költség túl nem haladható: egyhangulag kimondja, hogy az összes mozzanatok figyelembe vétele mellett a benyujtott tervezetek közül kivitelre feltétlenül egyet sem ajánlhat” (Tervbírálat 14-15.). A tervek elfogadásánál tehát döntő szempont volt, hogy megvalósítható-e az előirányzott összegből, de a díjazásnál eltekintettek a pénzügyi szempontoktól - és ezt a tényt honorálta a szakmai közvélemény. „Hogy mennyire helyes volt a jurynak csupán a művészetre való tekintettel hozott itélete, mutatja az, hogy a tervek láttára mindenki tartózkodás nélkül helyesnek ismerte el és szankcionálta az itéletet” (Palóczy).
      Úgy tűnik, a protekcióval szemben is eredményes volt a bizottság: „Mondják, hogy egy bécsi szakértő ugy nyilatkozott, hogy a protekció ekkora rohamáról, minőt itt tapasztalt, még fogalma sem volt; látszik, hogy az illető még keveset fordult meg Magyarországon, nem ismeri a genius loci-t, a »nemzeti szellemet«. De ha ez több is közönséges pletykánál, akkor is dicsőség illeti meg a biráló bizottságot, mert a kiket megjutalmazott, mind fiatal emberek, jóformán kezdök, kik nem protekcióval, hanem kiváló tehetségükkel, leleményességükkel, müvészi gondosságukkal vesztegették meg a bizottságot. Izraelita polgártársainkat bizony irigyeljük. Mi rendeletekkel védekezünk a protekció ellen; ők minden rendelet nélkül, előkelően, szó nélkül kiküszöbölték. Csak méltóztassék igy járni el az ügy további folyamában is!” (Budapesti Hírlap) A pályázatról az Egyenlőség-ben beszámoló Haber Samu (Komáromi Sándor, 1866-1922) is büszke volt a zsüri munkájára: „A pesti hitközség a jelen pályázatnál általában igen nobilisan járt el. Nemcsak a tekintetben, hogy a jurynak minden idegen és illetéktelen befolyástól ment igazmondást biztositott, hanem azáltal is, hogy - bár kötelezve erre sem volt - a pályázó tervek közül hármat megváltott, szerzőiknek tehetségét igy nemcsak elismervén, hanem a rendelkezésre álló erőkhöz képest anyagilag is méltatván.” [41]
      Haber azt külön kiemelte, hogy részt vettek a pályázaton keresztény művészek, sőt az első díjat is keresztény építészek kapták. Szemmel láthatóan fel sem merült benne, hogy a két korábbi nagy zsinagógát is keresztény építészek tervezték a hitközség megelégedésére. A Rumbach utcai zsinagóga felépülte óta azonban jelentős változáson ment át a magyar építész-társadalom. Oly számosan voltak már a magyar építészek, hogy jelentős pályázatot is ki lehetett írni úgy, hogy azon „csakis magyar állampolgár vehet részt”, sőt a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet évtizedes küzdelmeinek eredményeként az 1890-es években már a legtöbb pályázatot ilyen kikötéssel hirdették meg. Másrészről a hetvenes évek elején csak elvétve lehetett zsidó építészt találni az országban. Az 1868-as emancipációs törvény eredményeként egyre több zsidó ifjú végzett itthon vagy külföldi egyetemeken építészeti tanulmányokat, így a lipótvárosi zsinagóga-pályázaton jutalmazott résztvevőknek - tehát a név szerint ismerteknek - már nagyobb hányada zsidó volt. [42] A pályázat valóban a fiatalok győzelmét hozta: a díjazottak közül a legidősebb, Foerk Ernő 31 éves volt. A jutalmazottak közül az idősebb generációt Schickedanz és Freund képviselték - mindketten 53 évesek voltak ekkor -, a középgeneráció is - Herzog és Baumhorn - még negyven alatt volt, a legtöbben még a harmincat sem töltötték be. Ezen a pályázaton tűnt fel Lajta Béla és Vágó József, akik a századelő magyar építészetének meghatározó alakjai lettek; jelentős szerepet játszottak később - bár igen eltérő irányzatokban - Foerk, Bálint és Jámbor, Kármán és Ullmann, Baumhorn és Vágó László is.

      A visszhang
      Bár a zsürit nem vádolták személyes elfogultsággal, a sajtóban mégis élénk vita követte a pályázatot. A vitát a Pester Lloyd-ban a szerkesztő által kiváló szakembernek titulált „Objectivus” cikke indította el. „Objectivus”, teljesen eredménytelennek minősítve a pályázatot, kifogásolta a tervek nem szigorúan keleti tájolását, a zsidók hitének megcsúfolását látta az ismételten feltűnő görögkereszt alaprajzokban, kifogásolta a centrális elrendezést általában is, mivel a Bibliából tudható, hogy Salamon temploma 60x20 könyök méretű volt, tehát határozottan hosszházas elrendezésű, kifogásolta, hogy koragótikus stílusban készült tervet díjaztak, pedig a gótika a zsidóüldözésekkel terhes sötét középkorra utal, és így sérti a zsidókat; hasonlóképpen sérelmesnek találta a kupola alkalmazását is, kiváltképpen a mellüket verő bűnösök fölé emelt középkupoláét - mert ha már építenek kupolát, akkor azt csak a szentély fölé szabadna emelni, hogy kiemeljék vele, hogy ott az isten lakhelye. Kifogásolta, hogy a zsüriben nem volt olyan építész szakember, aki a zsidó tradíciókat kellőképpen ismeri, holott a zsidóság fellendülésének ebben az időszakában erre lehetőség lett volna. [43]
      Az Egyenlőség című lapban Komor Marcell fentebb már többször idézett írásában gyorsan reagált e cikkre, és sorra megcáfolta „Objectivus” érveit. A győztes tervek mindegyike kelet-délkelet tájolású, tehát Jeruzsálem felé tekint, ami az egyedül helyes megoldás - hivatkozott Bloch Mózesre, a rabbiképző igazgatójára. A hossz-hajós elrendezésnek a telek alakja nem kedvez, de egyébként sem indokolt a salamoni templom formáját követni, hiszen azóta megváltozott a szertartás, nincs élőállat-áldozat, és nemcsak az áldozatot bemutató papság, hanem az egész község a templomtérben gyülekezik, amelynek hajdan az átriumban volt a helye. A zsinagógaépítési alapelveket egy külföldi szaktekintélyre hivatkozva foglalta össze: „A modern zsinagógaépitészet apja, a boroszlói zsinagóga hirneves épitésze Oppler E. következőket mondja: Már az a körülmény is, hogy a zsidó-templom alaprajzában kerülni kell a kereszt-alakot, rávezet a centrális alaprajz elrendezésre, de centrális legyen az alaprajz azért is, hogy a hivők valamennyien lehetőleg közel legyenek a szentélyhez és a szószékhez. Minthogy pedig a női karzatok részben homályossá teszik a belső tért, ezt felülről meg kell világítani és a felülvilágitásnak esztétikai és praktikus szempontból idealis megoldása a kupola.” Stiláris szempontból is vitába szállt a mór stílust támogató „Objectivus”-szal, mert szerinte a történeti példák azt igazolják, hogy a zsinagógák „stylusa mindenkor megegyezett az országban uralkodó építőizléssel... Természetes tehát, hogy napjainkba, kerülve azoknak a műformáknak alkalmazását, melyek a zsidósággal semmiféle összefüggésben nincsenek, modern és nemzeti szellemben kell templomot épitenünk.”
      Az alapelrendezés kérdésében „Objectivus” álláspontját támogatta a Magyar Estilap magát meg nem nevező levelezője, aki a Királyok könyve 6,2-37. szakaszait idézve leírást adott Salamon templomáról, és arra kérte a szerkesztőt, ajánlja a tervet az illetékesek figyelmébe. [44] Az alapelrendezés körüli viták itt le is záródtak, és a felépítmény stílusa körül folytak tovább. A vitában a laikusok fogalmai sokszor meglehetősen tisztázatlanok voltak: P. G. (Paur Géza) a Vasárnapi Újság-ban Lajta Béla tervének előépületét „arabs és mór” stílusúnak mondta, Ignotus ugyanezt „skót úri kastély”-nak titulálta, a Budapesti Hírlap kritikusa „gót építmény”-nek, míg a szakember Palóczy csak a kupoláétól eltérő „önálló stilus”-ként merte megjelölni. A kívánatos stílus megjelölésében is hasonlóképpen heterogének voltak az álláspontok. Kimondva senki sem támogatta a gótikus stílust, de a gyakorlatban, az első díj odaítélésekor mégis azt tették. (Talán a zsüri laikus tagjainak sem volt ellenére - legalábbis nem annyira, hogy tiltakozzanak ellene -, hogy a parlament közelében emelendő, hatalmas kupolájú zsinagóga azzal rokon stílusban épüljön.)
      Haber Samu még az „Objectivus” cikk megjelenése előtt állást foglalt a mór stílus mellett, mert a zsidó diaszpóra legfontosabb teljesítményének találta a zsidók középkori spanyolországi kultúráját. Komor Marcell szerint, amennyiben kerülendő a kereszténynek tartott gót stílus, épp annyira kerülendő a mohamedán eredetű mór stílus is. Számára összeegyeztethető volt a modern, a nemzeti és a kupola, tehát az ő igényeit kielégítette Bálint és Jámbor terve: „...különösen ajánlja ezt a tervet az a magyar zamat, a melyet inyencz szemem a müből kiérez.” A vitához az ekkor már évtizedek óta Bécsben élő nagy tekintélyű műkritikus, Ludwig Hevesi (Hevesi Lajos, 1843-1910) is hozzászólt. Igaz, hogy ő nem látta a pályázat anyagát, de az arról hallottakat összekapcsolta a korábban lezajlott bécsi Jubileumi templompályázat tanulságaival, és a tőle ekkor várható következtetésre jutott, miszerint minden történeti stílus elvetendő, mert idejük már lejárt, és az egyetlen megoldást Otto Wagner építészete tudja nyújtani. [45]
      A vitát Meller Simon zárta le az IMIT 1900-as Évkönyvében. A fiatal művészettörténész a hosszházas-centrális elrendezés, illetve a kupolaépítés kérdéseit művészettörténeti távlatból tárgyalta: az újabb zsinagógáknál, ahol az Al-Memor a központi helyről a szentély elé került, elveszett a centrális elrendezés indoka; a kupola, amely a toronynál kevésbé kötődik a keresztény templomfogalomhoz, és „monumentális hatásra nagyon alkalmas, szinte hatásvadászatra csábít”, a budapesti pályázaton is központi szerepet kapott, holott a zsidó templomban a hajók keresztezésének mellőzése miatt nem alkalmazható négyezet fölé, tehát az egész teret kell vele lefödni, „a templom csupa kupola, megfelelő alépítmény nélkül. Ilyen volt az említett pályázat első díjjal kitüntetett terve: egy úgyszólván a puszta földre borított rengeteg süveg.” A stíluskeresést és -keverést is eleve kudarcra ítéltnek látta, a modern zsinagógában „tágas, világos teremre van szükség, hol a közönség láthat, tisztán hallhat és nyugodtan olvashat imakönyvéből”. Ennek kielégítésére a történeti stílusok azonban nem alkalmasak, s ahogy a korai keresztények a saját céljukra nem alkalmazható, szűk cellájú római templomot elvetették, s a nekik megfelelő bazilikát - vásárcsarnokot - alakították át templomukká, úgy a mai zsidóságnak is a csarnok-építészet eszközeit kellene új templomai építésekor igénybe vennie. Meller Simon már fiatalon is ismerte a közönséget annyira, hogy tudta: „Gyakorlati szempontból a kérdés szinte fölösleges. A vallás conservativ; szívesen ragaszkodik a régi formákhoz; nálunk a művészeti kérdésekben különben is erős a conservativizmus; az új művészetben kevés a bizalom; viszonyaink között modern templomról egyelőre szó sem lehet.” Meller figyelmét elkerülte az a szempont, hogy a Pesti Izraelita Hitközség kifejezetten monumentális templomot, nem pedig tárgyszerű imaházat kívánt építeni az előirányzott egymillió forintjából.
      A történeti stílusok elvetésében, a modern építészet igenlésében közel jutott egymáshoz Ludwig Hevesi, Komor Marcell és Meller Simon, de az meglehetősen távol állott egymástól, amit modern stíluson értettek. Hevesi Ottó Wagner érett stílusát (nem a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát!). Komor összekapcsolta a modernséget a nemzeti szellemmel, és bár nem nevezte néven, Lechner Ödön irányzatát tekintette irányadónak - és ezen a ponton szembekerült Mellerrel. „A »magyar nemzeti stilus« - fiatal építészetünknek halálos veszedelme - ezen a pályázaton is felütötte fejét. Egy teljesen jelentéktelen, izléstelen terv kapta a pályázaton a második díjat; nyilvánvalóan csak azért, mert stílusa állítólag magyar nemzeti. Nincs szó, mely ezt a művészeti megtévelyedést eléggé keményen ostorozza. Magyar nemzeti építő stilus nincs és nem is volt; ép oly kevéssé, mint olasz, franczia vagy német nemzeti stilus. A modern népek építészete együtt fejlődött; volt európai román, csúcsíves, renaissance, barokk építészet s az egyes nemzetek, köztük a magyar is, megelégedtek másodrendű tulajdonságok sajátos kiképzésével. Külön stilusuk csak olyan népeknek van, a kik távol állanak az európai kulturától, s ezek közé Magyarország tartozni nem akar. Csak értelmetlen álhazafiság kivánhat külön magyar stilust, mely merő ellentéte volna Szt. Istvántól Széchenyiig minden nagy magyar kulturális törekvésnek. Különben is pár szegényes székely kapuból, tulipántos ládából, szűrből építő stilust teremteni lehetetlenség. De ha volna is benne lehetség, sőt ha volna is hagyományos nemzeti stilusunk, akkor sem szabadna azt használnunk mai építkezésünkben. Emlékeit kegyeletesen őriznők, de mi magunk a többi Európához csatlakoznánk s csak az európai művészet magyar árnyalatát iparkodnánk kialakítani. Ez a magyar művészet józanul fölfogott kötelessége.” [46]
      A lipótvárosi zsinagóga-pályázaton nemcsak az új építészgeneráció tűnt föl, hanem vele párhuzamosan a modern magyar művészet szinte máig élő vitája a nemzeti és az európai meghatározottságról. A konzervativizmus és a korszerűség, a nemzeti és az európai vitájából a következő években a korszerű nemzeti építészetet hirdető Lechner Ödön és iskolája került ki győztesen, hozzá csatlakozott Komor Marcell is és a pályázók közül Bálint és Jámbor, Lajta, Márkus és a Vágó fivérek, hogy látókörük bővültével, mintegy tíz év múlva már mindnyájan a korszerű „európai művészet magyar árnyalatát” iparkodjanak kialakítani.

      A második pályázat
      A zsinagógaépítés módozatairól folytatott vitával párhuzamosan a Pesti Izraelita Hitközség - a szokásoknak megfelelően - a pályázat nyerteseinek, díjazottjainak részvételével újabb szűkkörű pályázatot hirdetett. A pályázat kiírásának idejéről és feltételeiről nincs pontos információnk, a bírálati jegyzőkönyv sem ismert, mindössze az Egyenlőség-ben megjelent híradásból és három fennmaradt pályatervből tudunk következtetni a pályázat idejére és eredményére. Az 1899. december 31-i számban a hitközség néhány nappal korábbi ülésén elhangzottakról számolt be: „Miután a kiirt első pályázat végleges eredménnyel nem járt, uj szükebb pályázatra kérték azon tervek készitőit, melyek az első pályázat alkalmával föltüntek. Ezen szükebb pályázaton hatan nyolc tervvel vettek részt. A terveket a minap látta a jury, amelyen Wallot Pál titk. tanácsos, a drezdai müvészeti akadémia tanára, König Károly, a bécsi technikai főiskola tanára, Wellisch Alfréd és Schmahl S.H. budapesti müépitők vettek részt. A biráló bizottság hosszas tanácskozás után abban a nézetben állapodott meg, hogy a tervek az előbbiekhez való viszonylatban haladást tüntetnek föl, sőt egynéhány a részletekben figyelemre méltó szépségekkel is maga felé irányitja az érdeklődést, mindazonáltal abban a formában, amint vannak, egyik tervet sem ajánlhatják megvalósitásra. A tervek ezenfölül olyanok, melyek megvalósitás esetén megannyian tullépnék az előirányzott egy millió forintnyi épitési költséget. A helyzet tehát ma az, hogy a szűkebb második pályázat után sincs olyan templomterv, melynek alapján a lipótvárosi uj zsinagóga épitéséhez lehetne fogni, s a további teendők felől az előljáróság fog határozni.” [47]
      E híradásból kiderül, hogy a második pályázat 1899-ben volt és nem 1901-ben, mint az irodalomban tévesen szerepel. [48] Ezt az időpontot megerősíti, hogy Foerk Ernő hagyatékában 1899. október 31-i és Schickedanz Albertéban 1899. november 1-i dátummal találhatók tervek a lipótvárosi zsinagógához. A fentiekből következtethetően 1899. november eleji határidővel volt kiírva a pályázat. Díjat e második pályázaton nem adtak ki, mert arról a híradás tudósított volna. A bíráló bizottság összetétele megváltozott. Két külföldi építészt hívtak meg ekkor is: Karl Königet Bécsből - ő volt az egyetlen, aki az első bizottságnak is tagja volt - és Paul Wallot-ot, a berlini Reichstag épületének tervezőjét, aki természetesen sokkal nagyobb tekintély volt a szakmában, mint a korábban közreműködő bécsi Wilhelm Stiassny. (Arról nincs tudomásunk, hogy milyen meggondolások alapján esett a választás Wallotra.) A két magyar zsüritag közül Schmahl Henrik általunk ismeretlen okból kapott meghívást, míg a tekintélyes építészt, Wellisch Alfréd - aki baranyavári Ullmann Mór György vejeként a prominens zsidó nagypolgári körökkel is szoros kapcsolatban állt, és akit a fiatal tehetségek támogatójaként is számontartottak (az ő nevét viselte az általa alapított két Wellisch-pályázat műegyetemista, illetve pályakezdő építészeknek) - meghívásával az „Objectivus” cikkben megfogalmazott, de valószínűleg általános kívánságot tudták kielégíteni, hogy legyen a zsüriben olyan építész szakember, aki a zsidó tradíciókat kellőképpen ismeri.
      Az Egyenlőség idézett írásának második fele már nem hivatalos információt közöl, hanem „magánértesüléseket”, miszerint: „...van a tervek közt, nem is egy, olyan, mely könnyen megejthető változtatások után alkalmas volna a megvalósitásra. Három terv vonja magára a figyelmet, az egyik Jámbor és Bálinté, a másik Förk Ernőé az első dij egyik nyerője, a harmadik Leitersdorfer Béla egyik terve. Ez a három terv jöhet leginkább számba. Értesüléseink szerint valószinüleg a Jámbor és Bálint terve alapján fogják a lipótvárosi uj templom építésének kérdését megoldani, a mely esetben tehát nincs kizárva, hogy Jámbor és Bálint terve ujabb módositásoknak lesz alávetve.” Tudható tehát, hogy a második pályázatra tervet küldött Foerk Ernő, Bálint és Jámbor, Lajta Béla többet, Schickedanz és Herzog feltehetően két tervet; a fent említett hat pályázó nyolc terve közül tudomásunk van négy pályázó hat tervéről, és ismerjük közülük két pályázó három tervét (Foerk, valamint Schickedanz és Herzog), a további két pályázó neve egyelőre ismeretlen.
      Foerk Ernő, aki ezúttal egyedül, Schömer Ferenc nélkül pályázott, eredeti tervét jelentősen átdolgozta. Az eredetileg centrális épületet hosszházassá alakította, oly meglepő módon, hogy az alaprajzon keveset változtatott. Mivel a telek mérete adott volt, hosszirányú növelés nem jöhetett szóba, Foerk az eredeti épületterv rövid oldalszárnyait lemetszve alakított ki csaknem szabályos téglalapot. Az oldalszárnyak megszüntetése révén az emeleti karzatok mélysége - ennek következtében a férőhelyek száma is - megfeleződött. (Korábban kifogás alá esett a karzatok túlzott mélysége.) A szükséges karzati férőhelyek biztosítása céljából a karzatot a második emeleten ismételni kellett. A kétemeletes téglány épületet nyeregtetővel fedte, és tiszteletreméltó lemondással elhagyta korábbi terve legjellegzetesebbnek ítélt elemét, a kupolát. A négy saroktorony által közrefogott épület főhomlokzatának uralkodó motívuma a magas nyeregtető bütüfalából adódó háromszögű oromfal, és ugyanennek kisebb változata az előcsarnok fölött. Az oldalhomlokzatokon a karzatok lefedését 5-5, harántirányú nyeregtetővel oldotta meg, hogy ott kisméretű oromzatok sorát nyerje. A zsinagóga monumentális csarnokformát nyert, valami hasonlót, mint amire Meller Simon gondolhatott hónapokkal később megjelent cikkében. A részletformák az első tervnek megfelelően gótizálóak, de annál sokkal szerényebbek és összefogottabbak voltak.
      Schickedanz és Herzog két változatot készített. Az egyik az első pályázati tervükhöz hasonlóan nagy központi kupolás, annál valamelyest alacsonyabb hajókkal. A kupola külső magassága lényegében változatlan maradt, tehát kívülről magasabbra emelkedett az épülettömeg fölé, mint a korábbi. A belső térhatás egyensúlyának megőrzése miatt a belső kupola méretét csökkentették, miáltal a két kupolahéj közötti űr megnövekedett. Úgy tűnik, ők ellenkező következtetést vontak le az első pályázatból, mint Foerk, és úgy ítélték meg, hogy mivel a legnagyobb kupolájú terv kapta az első díjat, az a kívánatos. Az alternatív terv kisebb igényű, mint a két előző, alig 3000 m2-en épült volna, szemben azok csaknem 5000 m2 alapterületével, és belmagassága is szerényebb. A legnagyobb eltérés a kupola elhelyezésében és méretében tapasztalható: itt a kupola nem központi helyzetű, hanem a sanctuarium fölött van, ahogy „Objectivus” javasolta. A kupola átmérője a korábbi 35, illetve 28 méterrel szemben mindössze 14 méter, belmagassága a korábbi 70, illetve 47 méterrel szemben alig 40 méter. Az öthajós hosszházat az oldalhajók fölötti karzattal tervezték. [49]

      A végső kísérletek
      A lipótvárosi zsinagóga terveinek beszerzésére kiírt második pályázat is eredménytelen maradt tehát, és az ügy látszólag el is aludt 1902 tavaszáig, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a fővárossal kötött szerződésben meghatározott 1903. március 7-i határidőig a templom nem készülhet el. Ekkor a hitközség a székesfőváros tanácsától a határidő meghosszabbítását kérte, azt meg is kapta 1906. március 6-ig, azzal a megjegyzéssel: „az V. kerület szóbanforgó részének mielöbbi kiépítése, mint fontos közcélnak érdekében, további haladék engedélyeztetni nem fog.” [50]
      Nem tudni, hogy 1902 és 1905 között történt-e valami a templomtervezés ügyében, de a véletlenszerűen megmaradt hitközségi elöljárósági jegyzőkönyvekből kiderül, hogy 1905. február 5. előtt előzetes tárgyalások folytak Bálint és Jámbor, valamint az ekkor már elismert zsinagógatervező, Baumhorn Lipót építészekkel a templomépítés ügyében: „...egyrészt Jámbor és Bálint műépitők, kik oda nyilatkoztak, hogy a templom-terveket 950.000 frtnyi azaz 1,900.000 korona költségre leszállithatják, az ily alapon készitendő tervek bemutatására felszólitandók, másrészt Baumhorn műépitő, ki késznek nyilatkozott, hogy 7500.000 frt (azaz 1,500.000 korona) költséggel járó épitésre tervet készit, arra szólitandó fel, hogy ugy egy 950.000 mint egy 750.000 frt költséggel járó templomépületre alternativ terveket készitsen. E megbizatásokkal az elöljáróság semmiféle kötelezettséget nem vállal arra, hogy az egyik vagy másik terv elfogadása esetére az illető terv szerzője a templomépitéssel meg fog bizatni; ellenben az esetre, ha ily megbizatást annak idején reá ruházna, az elfogadott terv esetleges tiszteletdija az épitésért fizetendő összes dijból levonásba jő.” [51] Az elkészült tervek közül valószínűleg választott a hitközség elöljárósága, de erre vonatkozó jegyzőkönyv vagy ügyirat jelenleg nem található, csupán egy 1906. január 7-i jegyzőkönyv, amelynek egyik pontja a lipótvárosi zsinagóga építésének ügyével foglalkozott, utal a döntésre, mondván: „az elfogadott terv függesztessék ki, hogy a közönség is megtehesse észrevételeit”. Kornfeld Zsigmond az építést ekkor azonnal megkezdhetőnek ítélte, és csak pár havi halasztást tartott szükségesnek. Az elöljáróság mégis úgy határozott, hogy további két év halasztást kér a fővárostól. (A szóban forgó terveket nem ismerjük, csupán közvetett információink vannak róluk. Az 1908-1909. évi hitközségi jegyzőkönyvek tudósítanak arról, hogy a hitközség és a Bálint és Jámbor cég között tárgyalások folytak, mert az építészek 20 000 koronát kértek az általuk készített tervekért - a honorárium nagyságából gondolható, hogy részletes tervek is készültek. A hitközség azonban nem akart fizetni; meg nem nevezett szakértőket is igénybe vettek, akik szerint a szóban forgó terv „csak kisebbített kiadása a már dijazott tervnek”. Felmerült, hogy perre viszik az építészek követelését, végül sikerült 12 000 korona tiszteletdíjban kiegyezniük. Majd Baumhorn Lipót, aki időközben két - az Aréna úti és a Páva utcai - templomtervezési megbízást is kapott a hitközségtől, szintén bejelentette, hogy neki az elhunyt Kohner Zsigmond elnök 1000 korona tiszteletdíjat helyezett kilátásba a lipótvárosi tervekért. E szerény igényt különösebb vita nélkül kielégítették.) [52]
      A hitközség 1906. február 6-án tehát a beépítési határidőnek további két évvel való meghosszabbítását kérte, arra hivatkozva, hogy a korábbi két pályázat nem hozott kielégítő eredményt, „most azonban a műszaki nehézség megszünt, mert birtokában vagyunk oly terveknek, melyek a fent hangoztatott igényeknek megfelelnek. Talán csak hetek kérdése, hogy a választást ezek között megejtsük és így már rövid idő mulva lesz szerencsénk egy tervet a tekintetes Tanács elé terjeszteni. Az anyagi akadályokkal pedig, ha kell, a legnagyobb erőmegfeszítés mellett meg akarunk küzdeni, úgy hogy csak aránylag rövid idő kérdése, hogy a templom felépüljön.” [53] A fővárosi közgyűlés megadta a kért halasztást 1908. március 7-ig. [54]
      A közgyűlési határozatnak és a kérés indoklásának is híre ment a szakmai körökben, s ez Foerk Ernőt arra indította, hogy levélben forduljon a hitközség elöljáróságához. Utalt rá, hogy Kohner Adolf hitközségi elnök korábbi ismételt személyes találkozásaikkor - bár azt mondta, „hogy egyelőre gondolni sem lehet az építkezésre” - ígéretet tett, hogy ha az építésre sor kerül, a pályázat nyerteseivel fognak konzultálni. Az újabb halasztásról szóló újsághírekből arra következtetett, hogy az építkezés küszöbön áll - bár azt is hallotta, hogy egyik pályázó társa már évek óta dolgozik az új zsinagóga építési tervein -, felhívta a hitközség figyelmét arra, hogy ő a pályázatok óta eltelt hat év alatt is foglalkozott a feladattal, a trieszti zsinagógapályázaton első díjat kapott, más pályázatokon is díjazták, tehát „nem vagyok az a kezdő ember sem pedig az a tuczatépítész, aki egy szerencsés véletlen folytán elnyerte a nagy dijat és azután visszasüllyed a szürke átlagosságba...” [55] A Foerk levelére írott válasz nem ismert, de a korábban elmondottakból tudjuk, hogy a hírek igazak voltak, a hitközség valóban készíttetett más építészekkel terveket. Mindazonáltal az építés ügye - feltehetően anyagi okokból - nem haladt előre. [56]
      1907 elején az angyalföldi Aréna úti zsinagóga építési ügyeinek tárgyalása során Kornfeld Zsigmond felvetette, hogy „szakítson a hitközség végleg a Lipótvárosi monumentális templom építésének eszméjével, ami ellen számos ok szól”. [57] Negyedévvel később, amikor már önálló napirendi pontként szerepelt „a Lipótvárosban szándékolt nagy templom épitésének ügye”, az elnök (dr. Weinmann Fülöp) „az egész tervet elejtendőnek” tartotta, mert „nagy szükséglet egy nagy templomra a Lipótvárosban fenn nem forog, a fenntartási költségek pedig nagyon sulyosan nehezednének rá a hitközségre”. [58] Ezzel a kijelentéssel a lipótvárosi zsinagóga sorsa gyakorlatilag megpecsételődött. A továbbiakban már csak arról folyt a vita, hogy építtessenek-e egy kisebb templomot a Lipótvárosban a Balaton utcában, és hogy milyen feltételekkel adják vissza, illetve cseréljék át más telekre vagy telkekre a Szalay, Szemere, Markó és Koháry utcák közötti telektömböt.
      Időközben, 1906 júniusában, a Pesti Izraelita Hitközség - megtudván, hogy a Dohány és Wesselényi utca sarki telek elajándékozásának ügye a június 20-i közgyűlés napirendjén szerepel - arra kérte a székesfővárosi tanácsot, hogy azt vegye le a napirendről, mert őket is érinti és érdekli a telek. [59] A közgyűlés, mellőzve a pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács pártoló előterjesztését, valóban elutasította a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet kérését, amely székházépítés céljára hatvanéves használatra kérte a két szomszédos telket. [60] A további ügyiratok és jegyzőkönyvek igen hiányosan maradtak meg; azt lehet tudni, hogy a hitközség a telekcsere (conversio) tárgyában 1907. október 20-án beadványt intézett a székesfővárosi tanácshoz, de a beadvány szövege ismeretlen. 1908. május 25-én értekezletet tartottak a lipótvárosi templomtelek ügyében, és annak eredményeként módosító beadványt intéztek a tanácshoz. E szerint egy Balaton utcai, egy Ráday utcai (vagy helyette más ferencvárosi) telket kértek zsinagógaépítés céljára, továbbá a Wesselényi utcai „kiszögellés”-t. [61] A kiszögellés - pontosabb megjelölés, helyrajzi szám nem szerepel - valószínűleg még csak a Dohány utcai templommal határos saroktelket jelölte. Csaknem egy évvel később készült egy újabb beadvány, amelynek szövege szintén ismeretlen, de tudjuk, hogy eredményeként 1909. november 3-án a székesfőváros közgyűlése „méltányolva a pesti izraelita hitközség kérvényében felhozott indokokat, a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak a tanács által is pártolt előterjesztése alapján elhatározza, hogy az 1893. évi 1024 kgy. sz. közgyűlési határozattal a nevezett hitközségnek monumentális templom épitési céljaira ingyenes használatul átengedett V. ker. 1070-1075. hrsz hat telek helyett - és ezeknek a főváros részére történő visszavétele mellett - ugyancsak ingyenes használatul átengedi a pesti izraelita hitközségnek egyházi és kulturális céljaira a székesfőváros tulajdonát képező s a VII. ker. Wesselényi utcában fekvő 5268/1-3/1 hrsz. 261 négyszögöl, 5268/1-3/2 hrsz. 140,20 négyszögöl, 5268/1-3/3 hrsz. 134,90 négyszögöl, végül az 5268/1-3/4 hrsz. 227,05 négyszögöl kiterjedésű négy telket...” [62] Az így kapott 763,15 négyszögöl megközelítőleg az egyharmada volt a lipótvárosi templomteleknek, de általa a Síp utcai hitközségi székház és a Dohány utcai templom szomszédságában jutottak szükséges építési telkekhez, oly módon, hogy közben a nagy zsinagógát az utcasorból ki lehetett szabadítani. Annak igazolására, hogy ez a szándék megvolt 1909-ben is - nemcsak a negyedszázaddal későbbi építkezések eredményének visszavetítése -, idézzük a közgyűlési határozat záró bekezdését: „Steinhardt Antal bizottsági tag urnak ez iránti inditványára utasitja végül a közgyűlés a tanácsot, hogy a dohány-utcai izraelita templom, illetve a templom környékének szabaddá tételére szabályozási tervet készitsen s az idevonatkozó törvényes tárgyalások megejtése után annak megállapitása, illetve a föváros szabályozási tervébe leendő felvétele iránt tegyen előterjesztést.” [63]
      A Pesti Izraelita Hitközség tizenhat évi előkészítő munka után végül is lemondott arról, hogy monumentális zsinagógát építsen a Lipótvárosban. Belátták, hogy erre nincs igazán szükség, mert a hívek jelentős része csak a nagy ünnepeken jár zsinagógába, a mindennapi használatra inkább megfelelnek a sokkal kisebb költséggel felépíthető kisebb templomok. Ilyeneket építtettek is időközben. A hagyatékok és alapítványok, amelyek a hitközségi jegyzőkönyvek szerint ez idő alatt is szaporodtak, nem a templomépítést, hanem a szegények és rászorultak támogatását részesítették előnyben. Új pavilonok épültek a Zsidó Kórházhoz, épült a Szeretetház és a Wechselmann Vakok Intézete (Wechselmann Ignác építőmester sem templom céljára, hanem a tanítói nyugdíjalapra és a Vakok Intézetére tett hatalmas alapítványokat).
      Amikor a Wesselényi utca meghosszabbításával lehetőség nyílt a templom környékének szabaddá tételére, a hitközség vezetői fokozatosan felismerték, a Dohány utcai templom alkalmas arra, hogy Budapest belvárosában mint monumentális zsinagóga képviselje a zsidó polgárságot. Ekkor bölcs belátással nem erőltették tovább a lipótvárosi építkezést, hanem megkeresték a kínálkozó kompromisszumos megoldást.
      A Wesselényi utcai építkezésre két évtizeddel később sor került, így az már nem tartozik a „meg nem épült Budapest” történetébe.

      A cikk korrektúrája után jutott tudomásomra, hogy Henri Evers rotterdami építész életmű-kiállításának katalógusában publikálták az 1899-es budapesti Zsinagógapályázatra általa készített tervsorozatot. (Han Timmer: Henri Evers, 1855-1929. Architect, geschiedeschrijver, hoogleraar. Rotterdam, 1997. 31-32. old. A tervsorozat őrzési helye: Technische Universitet Delft, Coll. Sluyterman.) A távlatrajz, a két homlokzat és a metszet a lapok sarkában látható körbe foglalt csillag „jelige” alapján azonosítható a Tervbírálati jegyzőkönyv 9. sorszámú tételével. „Jelige: Rajzolt zöld csillag vörös körben - A tervezet hiánya az imahelyek keresztbe állítása és főleg ama körülmény, hogy a földszinti ülőhelyeknek majdnem 3/4 része alacsony és mély, túlnyomó része ennek következtében a templom belső és kedvező térhatásából semmit sem élvezhet. A karzatok túlságosan mélyek, a román stylben tartott architektura sikerült ugyan, de komolyabb tanulmányozást igényelt volna.” Evers zsinagógaterve jól illeszkedik az ismert tervek sorába; nem szembetűnő, hogy távoli országban készült. E terv megléte igazolja, hogy a lipótvárosi zsinagógapályázat még Nyugat-Európában is érdeklődést keltett. (Köszönettel tartozom Tjeerd Boersma [Rotterdam] és Hadik András uraknak, akik az információt, a katalógust és a tervlapokról készült fénymásolatokat eljuttatták hozzám.)

      Függelék
      A Lipótvárosban építendő uj templom pályázati programmja.

      A pesti izraelita hitközség a Budapesten, V. ker. a Szalay-, Szemere-, Markó és Koháry-utczák közt fekvő 1070-1075. h.r.sz. 2214.06.négyszögöl kiterjedésű telken építendő, monumentális jellegű izraelita templom tervrajzának elkészitésére ezennel nyilvános pályázatot hirdet, a következő feltételek mellett:

      I. A pályázatban csakis magyar állampolgár vehet részt.

      II. A templomépület akkép helyeztessék el, hogy minden oldalról teljesen szabadon álljon, a szentély kelet felé legyen irányitva és hogy a telek be nem épitett része parkoztassék.
      A tervezőre bizatik, hogy a fentebbiek szerint rendelkezésre álló telekből mily kiterjedésű terület épittessék be; azon kikötéssel azonban, hogy a jelen programm szerint kivánt helyiségek kényelmes elhelyezést nyerjenek.

      III. A templom tartalmazzon:
      1. legalább 1800 ülőhelyet férfiak számára a földszinten;
      2. legalább 1800 ülőhelyet nők számára a karzaton.
      Minden ülőhely legalább 55 cm. széles és 90 cm. mély területtel birjon. Az ülőhelyek elosztása a terveken föltüntetendő.
      Megkivántatik, hogy a padsorok közötti kellő számú és méretű és kényelmes folyosók foglaljanak helyet.
      3. tágas előcsarnokot;
      4. a hétköznapi istentisztelet tartására alkalmas tágas helyiséget, melyben 80 férfi ülőhely alkalmazandó; e czélra esetleg a templom előcsarnoka is fölhasználható akkép, hogy ezáltal a szabad közlekedés akadályozva ne legyen;
      5. a szentélyt, a szokásos, a zsidó szertartásnak megfelelő elrendezésben és pedig:
      a) almemor (oltár);
      b) frigyszekrény;
      c) ülőhelyek 4 rabbi, 2 kántor, 6 hitközségi elöljáró és 6 templomi elöljáró (gabai) számára.
      6. A szószékeknek miképen történendő elhelyezése a tervezőre bizatik.
      7. A szentély mögött az orgona-emporium és 80 személyből álló énekkar legyen elhelyezhető, külön feljáróval.
      8. Jobbról és balról külön kocsibejárattal 1-1, 60 személyt befogadó termet, mely esketések alkalmával gyülekezési helyül szolgál.
      9. A szentély körül elhelyezendő és ezzel kényelmes összeköttetésben álló egy-egy szobát körülbelül 25 m2 területtel a templomi funkczionáriusok és elöljárók számára, toilettel és külön-külön bejárattal.
      10. Termet karpróbák számára 50-60 m2 területtel lehetőleg az énekkar helyiségének közelében.
      11. Tágas előtereket kellő számu férfi- és női ruhatárakkal és clostekkel földszint és a karzatokon.
      12. Kivántatik továbbá 1 gondnoklakás, mely áll: 3 szoba, 1 konyha, 1 előszoba stb. mellékhelyiségekből és két szolgalakás egyenként 1 szoba, konyha és éléskamrából.
      13. A szükségnek megfelelő számban alkalmazott karzati lépcsők és kijáratok kényelmesek és a rendőri követelményeknek mindenben megfelelők legyenek. Kivánatos, hogy minden karzatról külön lépcső vezessen le.
      14. A templom szükséghez képest részben vagy egészben alápinczézendő a központi fűtés, szellőztetés és világitás, fás- és szénpinczének és 1-2 raktár elhelyezésére.

      IV. A tüzbiztosan szerkesztendő folyosók, lépcsők és kijárások akkép tervezendők, hogy a templom kiüritése gyorsan és biztosan történjék.

      V. A templom és minden mellékhelyiségei központi fűtéssel és szellőztetéssel látandók el.
      Különös figyelem forditandó arra, hogy a templomépület összes helyiségei léghuzammentesek legyenek.

      VI. Az összes helyiségek villámvilágitással legyenek ellátva.

      VII. Az épület összes költségei, beleértve a belső berendezést, fűtést, szellőztetést, világitást, valamint minden mellékhelyiségeket, az előirányzott egy millió o.é. forintot meg nem haladhatják.

      VIII. Az épitési stylus meghatározása a tervezőre bizatik, azon kikötéssel azonban, hogy az épület monumentális alkatu legyen és minden részletében is rendeltetésének megfelelő jelleggel birjon; ugyanezen szempontok irányadók a belső kiképzésnél is.

      IX. A következő rajzok és mellékletek benyujtása kivántatik:
      a) egy helyszinrajz 1:400 mértékben,
      b) minden emeletsor alaprajza 1:200 mértékben,
      c) egy hossz- és egy keresztmetszet 1:200 mértékben,
      d) egy fő-, egy oldal- és egy hátsó homlokrajz 1:100 mértékben,
      e) általános költségvetés, melyben könnyen fölülvizsgálható számitással kellően részletezve ugy a beépitett terület, a pinczetalajtól a főpárkányig, mint a beépitett köbtartalom alapján az épitési költség ki legyen mutatva.
      Egyszersmind az egyes munkanemek csoportositott költségkimutatása külön-külön is kijegyzendő;
      f) tervmagyarázat, melyben az épitésnél fölhasználandó anyag és szerkezetek körülirandók, ugy mint végül
      g) a tervezett fütési és szellőztetési rendszer magyarázata.

      X. E pályázat titkos; ennélfogva tervek bepecsételve, jeligével és zárt jeligés levéllel ellátva 1898. november hó 15-ike esti 6 óráig a pesti izraelita hitközség titkári hivatalában (Budapest, VII. Sip-utcza 12. sz. I. em.) benyujtandók.

      XI. A benyujtott terveket egy biráló bizottság fogja megvizsgálni. E bizottság a következőképpen fog megalakittatni:
      1. a pesti izraelita hitközség elnöke mint a biráló bizottság elnöke;
      2. a pesti izraelita hitközség elöljárósága kebeléből kiküldendő 2 tag;
      3. a székes-fővárosi közmunkák tanácsának egy képviselője;
      4. a székes-főváros középitési igazgatója;
      5. a m. mérnök- és épitész-egylet részéről kiküldendő egy tag;
      6. Hauszmann Alajos műépitész úr, a m. kir. műegyetem tanára;
      7. Schulek Frigyes műépitész úr, a m. kir. orsz. mintarajziskola és rajztanárképző tanára;
      8. Steindl Imre műépitész úr, a m. kir. műegyetem tanára;
      9-10. Két későbben megnevezendő külföldi szakférfiu.

      XII. A biráló bizottság által legjobbnak itélt 3 terv a következő dijakban részesül:
      1. dij 6000 korona
      2. dij 4000 korona
      3. dij 3000 korona
      azonkivül fentartja magának a hitközség a jogot, hogy a nem dijazott tervek közül tetszés szerint egyet vagy többet 1000 koronáért megvehessen.
      A dijazott és megvett tervek a pesti izraelita hitközség tulajdonába mennek át.

      XIII. Ugy a jutalmazott mint a megvett tervek a hitközség tulajdonát képezik, azokkal a hitközség szabadon rendelkezik, valamint szabadon határoz a felett, hogy e pályázat alkalmával dijazott tervek alapján-e, vagy egyáltalán egy más uj terv alapján bárki által minden [!] eszközölteti az épitést.

      XIV. A beérkezett összes pályaművek a birálat megejtése után 2 hétig közszemlére ki lesznek állitva, a birálati jegyzőkönyv és indoklás a benyujtási határidőtől számitandó legkésőbb 2 hónap alatt sokszorositva érdeklődő rendelkezésére fog állni.
      XV. A fenti feltételeknek teljesen meg nem felelő pályaművek a birálatból eleve ki vannak zárva.

      XVI. A nem dijazott és meg nem vásárolt tervek a birálat eredményének közzététele után 4 héttel, az átvételi téritvény visszaadása mellett átveendők.

      Budapesten, 1898. február havában.

      A pesti izraelita hitközség elöljárósága.

Kohner Zsigmond
elnök.

      1. Budapest Főváros Levéltára, Budapest Székesfőváros Tanácsának iratai, Tanácsi ügyosztályok központi irattára, továbbiakban: BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 46605/89 üi. sz.
      2. Uo.
      3. Budapest fő- és székváros törvényhatósága rendes közgyűlésének jegyzőkönyvei. 755/1889 kgy. sz. határozat.
      4. BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 38135/89 üi. sz.
      5. BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 33846/1891. üi. sz.
      6. Budapest székes főváros statisztikai évkönyve III. 1897-98. Szerk.: Thirring Gusztáv. Bp., 1901. 59. old. Hitfelekezetek kerületenként az 1881. és 1891. években:

	1881	1891
V.	10 889	12 059
VI.	19 688	30 951
VII.	21 475	31 763

      7. BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 16053/1893 üi. sz. A pesti izr. hitközség 276/93 iktatószámú levele.
      8. Ines Müller: A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga - Ottó Wagner fiatalkori főműve Budapesten. Bp., 1993. 46. old.
      9. A zsinagóga telke eredetileg ferde volt, Förster ezt úgy egyensúlyozta ki, hogy a téglány alakú templomtér elé egy aszimmetrikus előudvart szerkesztett, amelyet két oldalról eltérő méretű épületszárnyak határoltak. A baloldali szárny egy, a jobboldali három ablaktengelyes volt. Az 1928 utáni építkezések során Vágó László és Faragó Ferenc terve szerint feláldozták - lebontották - a jobboldali épületszárny kéttengelynyi szakaszát, kiegyenesítették a telket. (Mivel a szomszédos bérházat - Herzl Tivadar szülőházát - már korábban, a Wesselényi utca meghosszabbításakor lebontották, ezt könnyen megtehették.) A kultúrházat nem a lebontott bérház helyére építették, hanem mintegy 20 méterrel hátrább. Így a telekből veszítettek ugyan, de a Károly körút felől távlatot tudtak adni a nagy zsinagógának. Ld. Tér és Forma IV., 1931. 335-337. old.; A zsidó Budapest. Szerk.: Komoróczy Géza. Bp., 1995. 395-410. old.
      10. BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 21829/1893 üi. sz.
      11. Uo.
      12. Budapest fő- és székváros törvényhatósága rendes közgyűlésének jegyzőkönyvei. 1024/1893. kgy. sz. határozat.
      13. BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 5612/1895. üi. sz. 1895. február 10.
      14. BFL IV. 1407.b. 1497/1889 cs. 25302/1895. üi.sz. 1895. július 31.
      15. A Lipótvárosban építendő új templom pályázati programmja. Egyenlőség XVII., 1898. február 20. 12-13. old. Ld. a Függelékben.
      16. Egyenlőség XVII., 1898. október 23. 14. old.
      17. A lipótvárosi zsinagóga-tervpályázattal foglalkozó fontosabb sajtóközlemények : Az uj zsidó templom. Budapesti Hírlap, 1899. március 9. 6-7. old.; Salamon király temploma Budapesten. Magyar Estilap, 1899. március 9. 2-3. old.; Ein Mitglied der Jury: Die neue Synagoge in der Leopoldstadt. Pester Lloyd, 11. März 1899. 1. Beilage.; Haber S.: A pesti hitközség templomtervei. Egyenlőség, 18. (1899) március 12. Melléklet, 1-4. old.; Architektur-konkurrenzen. Neues Pester Journal, 14. März 1899.; Der Leopoldstädter Tempelbau. Pester Lloyd, 16. März 1899.; Tar Lőrincz [Ignotus]: Templomok. A Hét 10. (1899) 177-178. old.; Komor M.: A lipótvárosi templom tervei. Egyenlőség 18. (1899) március 19. 4-6. old.; [Palóczy Antal] Két tervpályázatról. Építő Ipar. 23. (1899) 85-89. old.; P.G. [Paur Géza]:, Az ötödik kerületi új zsidó-templom pályázata. Vasárnapi Újság 46. (1899) 201-202. old. ; Ein Gemeindemitglied: Der Leopoldstädter Tempelbau. Pester Lloyd, 31. März 1899. Beilage; H. Gaal A.: A Budapest-lipótvárosi zsidó templom. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 33. (1899) 125-130. old.; L.H-i. [Ludwig Hevesi]: Wie soll mann den Leopoldstadter Tempel bauen? - Ein Vorschlag zur Güte. Pester Lloyd, 1899. 8. April.; Der Leopoldstädter Tempelbau. Pester Lloyd, 19. April 1899. 2. Beilage; Meller Simon: A budapesti új zsidó templom. In: Évkönyv - kiadja az Izr. Magyar Irodalmi Társulat (IMIT Évkönyv) XI. (1900) 280-286. old.
Újabb irodalom: Terv, amelyből nem lett semmi: A lipótvárosi zsinagóga. In: A zsidó Budapest. Szerk.: Komoróczy G. Bp., 1995. 441-445. old.; G. E.: A lipótvárosi zsinagóga tervpályázata, 1898-1899. In: Schickedanz Albert (1846-1915). Kiáll. kat. Szerk.: Gábor E., Verő M. Bp., 1996. 203-209. old.
      18. Az 1925-ik évi tavaszi kiállítás és Lászó Fülöp, Munkácsy Mihály, Pentelei Molnár János valamint Pecz Samu és Hűvös László összegyüjtött műveinek tárgymutatója. Műcsarnok. Bp., 1925. 28. Nr. 398, 400-403. old. Pesti zsinagóga. Tervpályázat. Az eredeti tervek nem találhatók az Országos Levéltárban őrzött Pecz-tervhagyatékban (OL.T.6.).
      19. Tervbirálati jegyzőkönyv, felvétetett 1899. február 11-én és a következő napokon. 16 lapos nyomtatott füzet. BTM Újkori O. Nyomtatványtár. Foerk Ernő-hagyaték. Ltsz. n.
      20. Foerk Ernő (1868-1934) a Budapesti Iparművészeti Iskolában szobrásznak tanult, majd rövid építési gyakorlati tevékenység után a bécsi Képzőművészeti Akadémiára kapott ösztöndíjat, ahol 1889-ben Friedrich von Schmidt növendéke volt. Valószínűleg ez az ajánlólevél segítette hozzá, hogy 1891-től Steindl Imre irodájában dolgozzon, ahol a Parlament belső berendezésének munkáiban volt jelentős szerepe. 1893-1901-ig Steindl asszisztense volt a Műegyetemen. 1898-1927 a Felső Építőipariskolán az építészeti alaktan és az építészettörténet tanára. Sok templomot tervezett, főműve a szegedi fogadalmi templom, amely feladathoz Schulek Frigyes visszavonulása után jutott. Társulása a szintén Schmidt-tanítvány (1878) Schömer Ferenccel alkalomszerű lehetett, mert a későbbiekben Sándy Gyulával, majd Petrovácz Gyulával dolgozott. Schömer a pályázat idején Steindl Imre munkatársa volt az Erzsébetvárosi plébániatemplom építkezésén.
      21. P. G. [Paur Géza]:, Az ötödik kerületi új zsidó-templom pályázata. Vasárnapi Újság 46.(1899) 202. old.
      22. H. Gaal A.: A Budapest-lipótvárosi zsidó templom. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 33. (1899) 126-127. old.; Tervbírálati jegyzőkönyv, ld. a 19. j.-ben 13. old.
      23. Uo. 14. old.
      24. [Palóczy Antal] Két tervpályázatról. Építő Ipar. 23. (1899) 85. old., Palóczy Antal (1849-1927) építész, városrendező, szakíró.
      25. Komor M.: A lipótvárosi templom tervei. Egyenlőség 18. (1899) március 19. 5. old. Komor Marcell (1868-1944) Lechner Ödön követőinek legkiválóbbika volt. Jakab Dezsővel társulva tervezte többek között a marosvásárhelyi Kultúrpalotát, a szabadkai városházát és zsinagógát. Kiterjedt építészeti munkássága mellett 1901-től évtizedekig szerkesztette a Vállalkozók Lapjá-t, rendszeresen írt szakcikkeket oda és más lapokba is, saját nevén vagy Ezrey álnéven. Koncentrációs táborban halt meg.
      26. Tar Lőrinc [Ignotus]: Templomok. A Hét 10. (1899) 178. old.
      27. Meller Simon: A budapesti új zsidó templom. In: Évkönyv - kiadja az Izr. Magyar Irodalmi Társulat (IMIT Évkönyv) XI. (1900) 284. old., Meller Simon (1875-1949) művészettörténész, 1910-1924 között a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának vezetője. Az itáliai, a német és a magyar művészettel foglalkozott. 1924 után főleg külföldön dolgozott.
      28. Az uj zsidó templom. Budapesti Hírlap, 1899. március 9. 6. old.
      29. Leitersdorfer Béla (1873-1920) Lajta Bélaként lett a századelő legjelentősebb és Lechner Ödön mellett legismertebb építészévé. A - jelek szerint - műegyetemi tanulmányait kiegészítendő angliai tanulmányútja idején készített lipótvárosi zsinagóga pályaterve első önálló építészi jelentkezése. Lajta munkásságában látták a kortársak és a közvetlen követők a szerves összeköttetést Lechner Ödön iskolája és a legkorszerűbb európai irányzatok között. Lajtáról tudjuk, hogy atyja, Leitersdorfer Dávid szabómester, a pesti izraelita hitközség tekintélyes polgára, 1899-ben a Chevra Kadisa tagja volt.
      30. 1897-1934 között évtizedekig működött Budapesten a Bálint és Jámbor építészeti cég. Bálint Zoltán (1871-1938) és Jámbor Lajos (1869-1955) kevéssel korábban indultak építészi pályájukon, mindketten mint egy jelentős építészeti iroda már önálló munkával megbízott munkatársai vettek részt a millenniumi kiállítás építkezéseiben. Bálint a Korb és Giergl iroda építkezéseit vezette, Jámbor (ekkor még Frommer Lajosként) Alpár Ignác megbízottjaként az ún. Történeti főcsoport építését irányította, a kiállítás főkapuját azonban már saját nevén tervezte. Bálint két nyelven is kiadott reprezentatív albumban ismertette a kiállítás építkezéseit. (Bálint Z.: Az ezredéves kiállítás architekturája, Bécs, 1897.) Az 1900-as párizsi világkiállításon már az ő terveik szerint épült a Történeti Főcsoporttal rokon koncepciójú magyar pavilon. A századfordulót követő évtizedekben tervezett munkáikra a nemes anyagok, a hangsúlyozott, de mértéktartó dekoráció és a tektonika érzékeltetése jellemző. Munkásságukon érződik Lechner Ödön hatása, de a követők közül talán ők álltak legtávolabb az epigonságtól. Széles körű tevékenységükből néhány kiragadott példa a Bajza utca 42. számú egykori Léderer palota, az egykori Legfőbb Állami Számvevőszék (ma Külügyminisztérium) a Bem rakparton, a debreceni Megyeháza. A magyarországi szecesszió legszolidabb változatát jelentő munkásságuk még feldolgozatlan.
      31. Scheer Izidorról, azon túl, hogy később Gondos néven tevékenykedett, alig tudunk valamit. Társai, a Vágó fivérek a század első évtizedében még együtt dolgozva a magyarországi késő-szecesszió jelenős alkotásait hozták létre - többek között a Gutenberg otthont a Gutenberg téren. A tízes évektől különválva Vágó László (1875-1933) mint színháztervező szakember vált kedveltté, majd a húszas-harmincas évek fordulóján a Dohány utcai zsidó templom környékének rendezését, a Hősök temploma és a Zsidó Múzeum épületét tervezte. Vágó József (1877-1947) a tízes években két korszakos jelentőségű magánházat, a Schiffer- és a Grünwald-villát tervezett, 1919 utáni emigrációjában pályázat nyerteseként a genfi Népszövetségi Palota egyik tervezője volt. Hazatérte után nem vették fel a mérnöki kamarába, így nem volt joga az építész cím használatára, amiért neve a harmincas évek pesti telefonkönyvében: Vágó József magánzó, a genfi Népszövetségi Palota tervezője formában szerepelt.
      32. Márkus Géza (1872-1912) felsőfokú tanulmányokat nem végzett, Freund Vilmos, majd Hauszmann Alajos irodájában dolgozott, elsősorban dekoratív készségét kamatoztatva. A századfordulótól kezdett önálló építészi tevékenységbe. Legismertebb műve a kecskeméti Cifra-ház. Több színház, többek között az egykori Királyszínház épült tervei szerint. Komor Marcell és Jakab Dezső társaként az egykori Népopera (ma Erkel Színház) tervezésében is közreműködött. (Testvére, Márkus Dezső karmester volt a Népopera építésének szorgalmazója, majd a színház első igazgatója.) Munkássága feldolgozatlan.
      33. Bródy S.: Egy épitész ötletei. Művészet V. (1906) 303-310. old.
      34. Schickedanz Albert (1846-1915) 1870-ben a Batthyány-mauzóleum pályázatának megnyerésével tűnt fel Pesten. Ettől kezdve itt működött építészként és iparművészként. Szorgalmas pályázó volt, több jelentős díjat is nyert (az állandó Országház-pályázat négy egyenlő díjának egyikét), de 1870-1894 között alig jutott építészi megbízásokhoz. 1894-ben megbízták a Műcsarnok terveinek elkészítésével, majd Zala György társaként a Millenniumi Emlékmű tervezésével. A lipótvárosi zsinagóga pályázatával egyidőben részt vett a Szépművészeti Múzeum tervpályázatán is, ahol ugyan második díjat kapott csupán, de mint a funkcionálisan legjobb terv szerzője ő kapott megbízást a végleges tervek elkészítésére. 1893-tól tíz éven keresztül dolgozott társas viszonyban a Bécsből érkezett fiatal építésszel, Herzog Fülöp Ferenccel, aki a társulásban a menedzser szerepét töltötte be. Herzog Fülöp Ferenc (1860-1925) mint építész csak Schickedanz társaként szerepelt, önálló tervezői munkát alig végzett, mindössze saját, Mozsár utca 7. szám alatti bérházát tudjuk nevéhez kötni.
      35. Baumhorn Lipót (1860-1932). A pályázaton résztvevők közül az egyetlen, aki már korábban is épített zsinagógát - igaz, hogy lényegesen kisebbet - Esztergomban, 1888-ban. Később zsinagóga-specialistának számított, több mint húsz ilyen épülete valósult meg országszerte, közülük a legjelentősebb a szegedi. Budapesten is több zsinagóga épült tervei szerint.
      36. Freund Vilmos (1846-1922) Schickedanz mellett a pályázat legidősebb résztvevője volt. Mögötte komoly építészeti munkásság - több Andrássy úti, kis- és nagykörúti bérház - állt már. A Pesti Izraelita Hitközséggel folyamatos kapcsolata volt. 1876-tól kezdve több iskola- és kórházépítési megbízást kapott a hitközségtől vagy a hitközség köréből. Részt vett a Rabbiképző Intézet tervezésében, az ő tervei szerint épült a Szabolcs utcai Zsidókórház és a Bródy Adél gyermekkórház, az izraelita siketnémák Bethlen téri intézete és a Hungária körúti izraelita Aggok háza. 1898-ban és 1899-ben is tisztséget viselt a Pesti Izraelita Hitközségben.
      37. BFL IV. 1407.b. 1497/VI. 1889 sz. cs. 16 053/1893. sz. ügyirat melléklete. Freund Vilmos által szignált, 1893. IV. 16-i dátummal. Az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy ez az alaprajzi rendszer közeli rokonságot mutat Lechner Ödönnek a kőbányai Szent László templomhoz 1891-ben készített korai tervével. A részletes összehasonlításnak itt nincs helye, és az egyébként is csak nagy fenntartásokkal végezhető el, mert Freund tervéből csak egy alaprajz, Lechneréből csak a homlokzatrajzról készült fotó ismert. (Kismarty-Lechner J.: Lechner Ödön, Bp., 1961. 66. old.)
      38. A Kármán és Ullmann cég a pályázat idején még ismeretlen volt, első munkáik datálódnak ekkorról, a jelentősebbeket, mint a Szabadság téri bérházcsoport, a Király bazárt a Ferenciek terén, a századforduló után építették. Kármán Aladár (1871-1939), Ullmann Gyula (1872-1926) a zsidó nagypolgárság legfelsőbb köreibe tartozott, Ullmann az erényi Ullmann család tagja, felesége Weisz Berthold leánya volt.
      39. Tervbírálati jegyzőkönyv ld. 19. j. 15-16. old.
      40. Uo. 9-10. old. A bírálati felsorolás fordított sorrendben történt. Az elsődíjas kapta a legmagasabb sorszámot; 23-19: a három díjazott és két megvétel (Scheer és Vágók, valamint Márkus), majd a 18. sorszámmal a jutalmazásból kimaradt terv következik; utána 17-14 Schickedanz és Herzog, Baumhorn, Freund, Kármán és Ullmann. A 18. számú tervről részletes bírálatot ad a jegyzőkönyv a „csúcsíves stylusban tervezett centrális templom, melynek magvát a hatszögü kupola képezi, melyhez a főtengely irányában egy hosszhajó, két mellékhajóval csatlakozik” leirás ugyan összefüggésbe hozható Pecz Samu müegyetemi tanár ismert munkáival, akinek neve két helyen is előfordul a pályázattal kapcsolatban; ez azonban nem egyéb puszta feltételezésnél.
      41. Haber S.: A pesti hitközség templomtervei. Egyenlőség, 18. (1899) március 12. Melléklet 1.
      42. Akikről bizonyosan tudni lehet: Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Lajta Béla, Scheer Izidor, Vágó László, Vágó József, Márkus Géza, Baumhorn Lipót, Freund Vilmos, Kármán Aladár és Ullmann Gyula. A szereplő 15 név közül a 11. Herzog Fülöp Ferencről, aki Bécsből az ismert cionista építész, Oskar Marmorek társaságában érkezett Budapestre, szintén elképzelhető, hogy zsidó volt.
      43. Objectivus: Der Leopoldstädter Tempelbau. Pester Lloyd, (1896) 16. März Nr. 67. Beilage.
      44. Salamon király temploma Budapesten. Magyar Estilap. 1899. március 9. 2-3. old.
      45. L.H-i. [Ludwig Hevesi]: Wie soll mann den Leopoldstadter Tempel bauen? - Ein Vorschlag zur Güte. Pester Lloyd, 1899. 8. April.
      46. Meller Simon: A budapesti új zsidó templom. In: Évkönyv - kiadja az Izr. Magyar Irodalmi Társulat (IMIT Évkönyv) XI. (1900) 280-286. old.
      47. A pesti uj zsidó templom. Egyenlőség, 18. (1899) december 31. 9. old.
      48. Gerle János, Kovács A., Makovecz I.: A századforduló magyar építészete. Bp., 1990. 51. old.; A zsidó Budapest, szerk. Komoróczy Géza Bp., 1995. II. 441. old.
      49. Schickedanz Albert (1846-1915). Kiáll. kat. Szerk. Gábor E., Verő M. Budapest, 1996. 204-205, 208-209. old.
      50. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyvei. 1902. április 2. 463. kgy. sz. határozat. A vonatkozó ügyiratok sem a Fővárosi Levéltárban, sem a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban nem találhatók ez idő szerint.
      51. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Pesti hitközségi jegyzőkönyvek, Elöljárósági ülések jegyzőkönyvei, 1905. február 5.
      52. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Pesti hitközségi jegyzőkönyvek, Elöljárósági ülések jegyzőkönyvei, 1908. október 27.; 1909. március 1.; áprrilis 23.; május 3.; június 3. A május 3-i jegyzőkönyvben a titkári előterjesztés „annak idején negyedik templomterv is készült” bevezetéssel említi Baumhorn igényét - azt sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy a további három tervet Bálint és Jámbor készítette-e, vagy más, itt név szerint nem említett építésszel is készíttettek-e terveket.
      53. BFL. IV. 1407.6. 1497/VI./1889. cs. 22 978/1906. üi. sz.
      54. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyvei. 1906. február 28. 318. kgy. sz. határozat.
      55. BTM Újkori osztály, nyomtatványtár, Foerk Ernő hagyaték. Ltsz. n. Foerk tévedésből említhette a művészkörökben ismertebb Kohner Adolfot Kohner Zsigmond helyett.
      56. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A Pesti izr. hitközség költségvetése az 1908. évre, Bp., 1908. 19. (A templomépítési alap 233 000 Korona, az 1905. évi költségvetés mindössze 15 000 koronával emelkedett. Baumhorn olcsó, Bálint és Jámboréknál olcsóbb ajánlata is másfél millió koronáról szólt; a hiányzó 1 267 000 koronát nem lehetett az ülőhelyek eladásából biztosítani, hiszen egy hely ára átlag 350 korona fölött lett volna.)
      57. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Pesti hitközségi jegyzőkönyvek, Elöljárósági ülések jegyzőkönyvei, 1907. január 22.
      58. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Pesti hitközségi jegyzőkönyvek, Elöljárósági ülések jegyzőkönyvei, 1907. május 2.
      59. BFL IV. 1407.b. VI. 1467/906 cs. 133325/1906. sz. üi.
      60. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyvei. 1906. június 20. 983. kgy. sz. határozat.
      61. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Pesti hitközségi jegyzőkönyvek, Elöljárósági ülések jegzőkönyvei, 1908. május 28.
      62. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyvei. 1909. november 3. 1847. kgy. sz. határozat.
      63. Uo.

      Szeretném kifejezni köszönetemet Sarkadiné Obermayer Erzsébetnek, Holló Szilviának, Hadik Andrásnak és Froimovics Kingának, akik általam eddig nem ismert dokumentumokra hívták fel a figyelmemet.