stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



SZIJJ FERENC: Készülődés (2)

FORMÁTLAN VERS

Át kell változtatnom magam, mielőtt a küszöbön kilépek,
hogy induló ember legyek, másoké,
akik rögtön eladnak egy öregasszonynak. Elvisz
magához, de nem törődik velem, eteti az állatait,
kapál a kertben, és nincs semmi a házán túl,
aki arra megy, meghal, elenyészik, letagadják:
mutassam meg, mi lett volna az övé még életében,
ha élt volna, vagy mit gondolt volna olyat,
amit más nem gondolt, vagy akár csak érzett,
látott volna, amit más nem. És mi jogom
van nekem másnak a létezését bolygatni, ott van nekem
a magamé, testem, arcom, arról kell eldöntenem,
hogy igen vagy nem, mégpedig a magam erejéből,
mert biztatni vagy lebeszélni senki nem fog,
ha meglátják rajtam a kétely legkisebb jelét,
rögtön elnémulnak, rakosgatják a szerszámokat
egyik helyről a másikra.

Kétségbeesve menekülök, várnak valahol.
Az alacsonyan lengedező lombok halottak üres
lehelletét terelik felém, sötétségből a világosságra,
ahol láthatom magam teljesen, aki élek,
de nem győz meg a bizonyosság. Az út mellett
a fűszálak, az úton a sár, a por már inkább.
Belefeküdni, beleveszni, ne lássanak meg,
se közelről, se távolabbról, legfeljebb
egy díszes lepelbe öltözött férfi érintse meg
a homlokom, ragyogjon fel előttem arannyal hímezve
egy régi betű.

Minden második lépésnél megrázom a csengőt,
elriasztom a bámészkodókat, mert mi lehetne nálam
kevésbé fontosabb, a gondok között egy magától
növekvő, nem beszédtől, munkától, szerzéstől,
egy anyaszülte, apanemzette, egy olyan,
aki azelőtt nem is volt a földön, mégis működött
minden, béke és háború. Nem ismerem
a másik nemet.

Egy suszter, az igen. Minden megtalpalt cipővel
egy életet öregszik, de nem szólhat közben
a rengeteg tapasztalatról, mert a szájában a szög,
később pedig fontosabb neki, hogy még éljen
magának egy kicsit. Önmagára figyelve virraszt,
mi változik belül, hogyan gyűlik fel a húgy,
mikor kell kimenni a csillagok alá vagy talán már
a szürkületbe – az a többi ember ígérete, rajtuk látja,
hogy van még a világ, és ugyanaz.

Minden valakié, mindennek haszna van,
és a haszon mögött ott van egy kiterjedt hatóság,
amely örökösen csak büntet, mintha pecsételne.
Minden hazugság. A feltámadás se úgy lesz,
hanem majd asszonyok mérik az embert,
és mondják, alkalmas vagy nem alkalmas,
de vajon mire? Kifejteni a sorsukból
a valódi élet ígéretét. Ha meg nem, akkor
drótot kaszálni, sűrűt, tekervényeset.

Elragad a völgy, mind kevesebb az ember,
aki rám kiált, de aztán már nem is kell senki,
zuhanva-forogva vetődöm bele a feneketlen zöldbe.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret