Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Kovács András Ferenc

Fársángtól búcsúvétel

"Most veszek már maskarát!
Köz-helyen nem szabad lennem:
Azért álorcát kell vennem;
Hogy ne lásson pap s barát,
Most veszek már maskarát."

(Csokonai: a Fársáng búcsúszavai)

Már se hintó, már se szánka
Carneválra nem vihet:
Tán a Párka másra szánta
Fátumom, ki fent liheg.
Jer, libegtess el, Pegázus,
Hogy ne volna elme-kázus,
Alkalom csak andalom -
S annyi szétsuhant dalom!

Már elég a skandalumból,
Volt kedélyem unt, apad:
Míg a példa sanda lumpol,
Jobb a mécses munkapad...
Bár a nép a bálba' flangál,
Sánta metrumokra skandál,
S feszt sikongva vandalul
Üdvöket durrant alul.

Múlik ám a húshagyókedd,
Dáridó, spektákulum:
Fáradékony, bús a jókedv,
Míg e verset tákolom...
Macska rúgja -- macska kára!
Hátha futja maskarára -
Új grimászra régi maszk
Úgysem ér egy fél csimaszt!

Már elég boros mulatság
Rázta vérem, s léha szép,
Mint halál, ha rossz kulaccsát
rázza néha tréfaképp...
Rég be boldogan kotyogtam!
Rímbe csordulón szotyogtam
Szerte szórva cseppjeim
Versek rózsa-leplein...

Már se fársáng, sem theátrom
Jégre többet nem viszen:
Tán se gyáván, tán se bátron
Táncba sem von, meghiszem.
Pégazém, jer, visszaszállnék
Még az égbe, mint az árnyék,
Hogy megélt, saját időn
Átfuvintsam Ádiőm!