Alföld - 49. évf. 7. sz. (1998. július)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Lövétei Lázár László

A széltolásról

Úgy két-háromhavonta az évszakosdi.

Azért kettő, mert már februárban

bejelentem a tavaszt. Kedvem lenne

megkérdezni, hogy miért, de inkább

az kérdezem meg, milyen ez az egész.

Mint rövid gyász után a lincselés,

jut eszembe nagy nehezen.

Egy gumifát ápolgattam, nem figyelve

a téli naptárra, s ha most föltenném

a még mindig síkos ablakpárkányra,

biztosan lezuhanna, és agyonütne valakit.

Íme, a corpus delicti.

És a címadással is meggyűlne a bajom.

Mert én hajlamos vagyok mindent

szó szerint érteni. Keleties nyugalommal

összpontosítani, míg az a virágcserép

végre elmozdul...

Ha fölteszem a kérdést, nem csináltam semmit.

De van legalább egy föltett kérdésem.

Ha megválaszolom a kérdést, nem marad semmim.

 

Az érvényes dal

Ne fogjon senki könnyelműen

munkához. Például. Csak úgy mondom.

Dolgozom a szavakon.

Hogy sokáig, már kétlem.

Ne fogjon senki könnyelműen

semmihez. Persze lehet hozzá kedve.

Kipróbálom, hogy rímel-e.

Nem mintha fontos lenne.

Ne fogjon senki könnyelműen -

mihez is? Jó volna tudni.

Mondjuk, érvényes maradni.

Vagy eldönteni, hogy mért nem.

 

Találkozás egy médiummal

K.F.

Ez egy ilyen délután:

a kémlelőlyuk mögött álmosodom el.

Gyanítottam, hogy nem bírják sokáig,

és a nyílásokat jó előre eltömtem.

Úgyhogy most támaszthatom az ajtót.

Belapított orromat figyelem,

de azért néha a külvilágot is.

Mikor itt áll, mégse merem megérinteni.

Megijedhettem, mert kilincsre tett kézzel

esküdözik: rövid lesz az egész.

Szimpla kérdés-felelet. Benéz a konyhába,

a konjunktúrát szidja, átkokat szór:

kiderült, hogy én - még mindig dolgomvégezetlen.

És ők tényleg nem így képzelték el.

Lám, most milyen empátiával beszél!

Sejteni engedi, ki is ő!

Beszáll a játszmába, úgymond.

Távozáskor elsimítja a ráncokat takarómon.

 

Húsz sor

Van-e szebb élet, mint a másik?

(Ady)

Ennyi az egész, de tényleg -

így kezdődött volna. Második sor

részben törölve, kár ide írni,

esetleg a konkrétumokat: egy kávé,

néhány telefon, majd szép sorban a többi,

és ez a nap végre betáblázva.

Nem először, de ne is utoljára! Azt fogom csinálni,

hogy ma precedenst teremtek.

Ezután beleszólok, tevékenyen

részt veszek, sőt, lendületet diktálok.

Holnap például már a maximumot

hozhatnám. Ez a kézirat

úgyis el van rontva.

Most inkább nyomás Ady-kötetért.

Íme, A menekülő Élet.

Persze ott nagy betűvel van írva.

Címben kicserélni!

De akár az egészet is elhagyhatom.

Úgyis a menekülés a fontos.

 

A komolyvers-torzókról

Hogy tupírozza a kedélyeket!,

mondta vacsoránál egyikünk.

Akkor még meneteltünk az őszbe;

amiről most szó van: előeste,

s míg jelzőt keresek hozzá, jogos

lenne a kérdés, hogy minek is?

"Dér csókol meg...", idézhetném

(vacsoránál mondta egyikünk),

most mégis inkább kará-

csonyi automatizmussal

írom le, hogy várva várt.

Mielőtt észbe kapnék.

Hogy még válaszolnom is kellene.

S nem úgy, mint az imént.

Most inkább gyáván

örülök a versnek.

Akkor is, ha torzó.

 

A keddkeményről

Azt mondják majd: a k betűk.

És hogy J. A. Hát persze.

Mert ha azt mondom, hétfőkemény,

akkor ugye kell valami hangzás ellen.

Egy igazi kemény hétfő például.

Mint amilyen a mai nap is volt.

("Alszunk rá egyet, édes?")

Aztán kedd lesz, keddkemény.

Pedig midőn ezt írom,

az élmény már oszladozófélben.

Mi ez, ha nem nekrofilia?

Ami még nem is lenne baj,

merthogy kell a versíráshoz.

Ez afféle ártalmatlan

perverzió - legalábbis innen nézve.

Innen nézve még szerencse,

hgoy volt ma némi erőszak is.

Ami azért mégiscsak bosszantó lehet.

Mint az az ártatlanság, ahogy ki-

maradunk a történetből.