Alföld - 48. évf. 11. sz. (1997. november)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Zemlényi Attila

Non plus ultra

Anyádtól kaptam, szerelmemtől.

Hozta kórházi köntöse zsebében,

mint kétrét hajtott kengurukölyköt.

Ultrahang-kép, rajta mákszemnyi denevérem.

Hullám és örvény, elmosódott barlanglakás,

idegen kódok, paraméterek.

Influenzajárvány, látogatási tilalom,

sírtunk, akár a rossz fát rakott gyerek.

Zálog e portré, erősen csimpaszkodj,

mohás, lüktető, sötét égben.

Meg akarlak, meg foglak tanítani

nagyokat ugrani és repülni szépen.

 

Szépszerével

Sikátor, napbarnított naszádok ék alakban,

ropogó keramitkockák, frontális nyáridő.

Állati bőrök, ezüst, arany, polietilén s a többi,

ellenséges egyedek rejtőznek alattuk fajtámból.

Benyomják arcvonalamat, árkádokba húzódom.

Balkánikula, mindennemű közelharc. Vörös

gesztikulálás, egymásból sebesültek. Garden-

partizánok, vászonpajzs mögött kibiztosított

gránátalmák, legyezőszerű tüzelés. Kotnyeles

szikék szaladnak kioperálni Óperenciámat.

Nem vagyok gyanútlan, Molotov-koktélt

fogyasztok. Zsírsercegés, elszabadult papírforma.