Alföld - 48. évf. 6. sz. (1997. június)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Veres András

Kosztolányi Édes Annája

(Egy sajtó alá rendezés tapasztalataiból)

Írásom szövege eredetileg el_adás volt; Az irodalmi interpretáció címmel megrendezett tanácskozáson mondtam el, 1991. november 5-én. Akkor még javában dolgoztam az Édes Anna új kiadásán, amely 1992-ben meg is jelent az Ikon Kiadó Matúra Klasszikusok néven ismertté vált sorozatában. (A továbbiakban e kiadás lapszámaira fogok hivatkozni.) Az Édes Anna egyik legkedvesebb regényem, ezért örömmel tettem eleget a Kiadó fölkérésének. Ráadásul úgy éreztem, hogy a rendszerváltás némely fejleménye, mindenekel_tt az Antall-kormány kokettálása a két háború közti id_szak konzervatív eszményeivel újra tapintható közelségbe hozzák a m_ világát.

Még nem volt világos, hogy a beharangozott új "világtörténelmi szerepcsere" (Kosztolányi kifejezése ez, vö. Édes Anna, 86.) miképp fog lebonyolódni, a keresztény úri középosztály életre galvanizálása sikerülhet-e. Az utóbbit tekintve az Édes Anna súlyos figyelmeztetés a húszas évek közepér_l; teljesen osztom Kodolányi János egykori kritikájának megállapítását (írása a Pandora 1927-es évfolyamának els_ számában jelent meg): "Nem tudom, hogy [a regény] megjelenését miért hirdették a recenziók olyan beállításban, mintha a »kommün után feltámadó magyar középosztály regénye« volna, illetve annak rajzát adná. Hát ez a könyv nem er_lködik azon, hogy az úgynevezett középosztály feltámadását ábrázolja. Azok a figurák, amelyek elénk sürögnek, egyt_l-egyig csak a korlátoltságot, önzést, nagykép_séget és gerinctelenséget demonstrálják. (...) ... mind kit_n_ emberek, illedelmesek és jólneveltek, mindnek a haza sorsa fáj, s valamennyi, a n_k csakúgy, mint a férfiak, egy Szamuelyt megszégyenít_en vérszomjasak, bosszúállóak és elvakultak. (...) Mind egyformán hivatalok kreálásában, illetve megszerzésében látják az újjáépülés módját, s csak díszmagyarba öltöztetett szavakkal szolgálják a hazát. S valamennyien a legcsekélyebb megértést sem mutatják szociális kötelességeik iránt, egész társadalmi orientációjuk abban merül ki, hogy megkülönböztetnek »fels_bb« és »alsóbb« osztályokat. Ez a középosztály feltámadásának rajza? Nem, ez a halál, az önzésbe mint koporsóba való befekvés szabályos ábrázolása, ez a korlátoltság mennybemenetelének a freskója..."

*

Kritikai kiadás nem lévén, ráfanyalodtam, hogy amennyire tudom és amennyire muszáj, magam végezzem el a kritikai kiadásnál esedékes teend_ket. Nincs ennél elszántabb konstruktivitást igényl_ feladat, hiszen mindent - még a sajtóhibákat is - meg kell tudni magyarázni. Legalábbis én így képzelem. Nem ingatott meg ebben az a nálunk meglehet_sen gyakori eljárás sem, hogy a kritikai kiadás készít_je csupán azt magyarázza meg, amir_l eleve tud. (Lehet, hogy óvatlanság többre vállalkozni, bele kell tör_dnünk ismereteink korlátaiba.)

Az els_ meglepetés a szöveggondozás során ért. Úgy tudtam - a szakirodalom úgy tartja számon -, hogy a kézirat megsemmisült Budapest ostroma alatt, miután találat érte Kosztolányiék Logodi utcai házát. Ámde kezembe akadt egy fénykép, amely az Édes Anna els_ kéziratlapját ábrázolta, s arra gondoltam, hogy ahol egy lap van, akadhat ott több is. Tüzetesen átkutatva az MTA Kézirattárának Kosztolányi-hagyatékait (mert három is van, Kosztolányi Dezs_é mellett még Kosztolányinéé és a h_séges rajongóé, Hitel Dénesé), s nem adva hitelt a Sáfrán Györgyi által készített hagyatéki katalógus adatainak (amelyek valóban hiányosak és félrevezet_ek), rábukkantam néhány borítékban a kézirat túlnyomó részére.

Az els_, a 3-8., 10-11., 13. és 15. fejezet szövege hiánytalanul megvan, a 2., 9., 12., 14. és 16. fejezet részben hiányos, míg a négy utolsó teljesen hiányzik (nem zárható ki, hogy lappang valahol). A hiányos fejezetekben csaknem mindig összefügg_ részek hiányoznak; ez alól egyedül a 9. fejezet kivétel: mivel itt-ott t_ntek el a lapok, melyek épp a legfontosabb részleteit tartalmazzák a Vizyék uzsonnáján folyó diskurzusnak, valószín_nek tartom, hogy ezeket a család (föltehet_en Kosztolányi Ádám) ajándékozta oda barátoknak, ismer_söknek. Néhány lapnyi gépelt szöveget nem számítva a kézirat ceruzával, illetve kisebb részben tollal írt szöveg. Kosztolányi sokszor utólag toldott be egy-két bekezdést, ezeket (számítógép híján) hozzáragasztotta a többihez, következésképp az egyes lapok változó méret_ek, némelyik kétszerese a normálisnak.

Mint ismeretes, a regényt el_ször a Nyugat közölte folytatásokban (1926. július 1-t_l). Könyv alakban háromszor jelent meg a szerz_ életében: 1926-ban, 1929-ben, majd az 1936-os Összes Munkái keretében - bizonyos, hogy az utóbbi korrektúráját a nagybeteg szerz_ már nem javíthatta. Ám a korábbiak esetében sem volt kell_képpen alapos: némely elírás az els_ publikálás óta makacsul ismétl_dik. Például a szed_ tévedésének eshetett áldozatul Kosztolányi finom nyelvjátéka, mellyel az Anna el_tt felvágó Stefit jellemzi. "Látja, ez az én zsánereim. A magas és sovány." - mondja Stefi, s a hibásan használt többes szám jelzi azt, hogy nem jól ismeri a szót. (Vö. Édes Anna, 131.) Illetve jelezné, ha id_közben nem rontották volna helyesre: egyes számra.

Még nyilvánvalóbb lapszus található a 3. fejezetben. A bátorságra kapó Vizy Kornél örömmel idézi fel feleségének az 1919. június 23-i Krisztina téri incidenst (amely egy nappal el_zte meg a monitoros puccskísérletet). Egy vöröskatona kerékpárral nekihajtott az úrnapi körmenetben körül hordott oltáriszentségnek, mire a feldühödött tömeg a szentséggyalázót leteperte, szétrombolta az átellenben lev_ pártházat és elégette az oda kitett vörös zászlót. Mindez rendben volna, ha nem úgy min_sítené az elbeszél_, hogy "krisztinai forradalom"-nak nevezi (24.), amit sose értettem, hiszen éppen fordítva, krisztinai ellenforradalomról van szó. (Akkoriban még megkülönböztették a kett_t; például Horthy Miklós a kommün megdöntésére irányuló ténykedését ellenforradalomként propagálta.) A kézirat igazolta olvasatomat - ám a regény els_ kiadása óta nem t_nt fel senkinek.

Másik kedvenc példám a 7. fejezetben olvasható: Vizyék szalonját többek között egy "Macquart-csokor" is díszíti, méghozzá franciásan írva, c-vel és q-val (67.). Holott Hans Makart osztrák fest_r_l kapta a nevét. Lehet, hogy Kosztolányi az effajta divatos holmit kizárólag francia eredet_nek tudta elképzelni, vagy maga a Makart család francia eredet_. Míg az utóbbi nem bizonyítható, tévedésnek kell tartanunk. Sajnos a 19. fejezet

szövege nem áll rendelkezésünkre, így nem tudhatjuk, hogy a következ_ mondat eredetileg hogy hangzott: "Pörgött a nyelve, beszélt-beszélt fáradhatatlanul, a töretlen erejében." (178.)

Akadnak persze bonyolultabb feladványok is. A 14. fejezetben Jancsi úrfi egy bárban tölti minden estéjét, ahol "Ismerték a n_k, cigarettát kértek t_le, off pottying, kedvelték is." (123.) A kurziválás azt sejteti, hogy nem magyar kifejezésr_l van szó, ugyanis a purista szerz_ súlyt helyez rá, hogy minden idegen szót kurziváljon. Mi sem t_nt természetesebbnek, mint hogy meg kell magyaráznom ezt az alighanem angol idiómát. Ám hiába fordultam segítségért nagyszótárakhoz, t_sgyökeres angol és amerikai ismer_sökhöz, nem tudtak elfogadható jelentéssel szolgálni. Ekkor Szegedy-Maszák Mihály barátom elé járultam kétségeimmel - róla tudni lehet, hogy egyazon értelmez_ közösséget alkot Kosztolányival. Mihályban ezúttal a klasszicista hajlam fölébe kerekedett romantikus vénájának, s amellett döntött, hogy a Mester elírhatta az eredetit, fölösleges az ipszilon. Az "off potting" pedig azt jelentheti: 'csak úgy dobozból'. Horváth Iván barátom viszont nem könnyen d_l be angol vagy más úri huncutságnak, s Kosztolányi eredeti vagy átvett nyelvjátékaként értelmezte: off pottying magyarul ejtve annyit jelent: 'potyaként'.

A húszas évek óta mintegy két tucat kiadást ért meg a regény, s ez óhatatlanul szövegromlással járt az id_k folyamán. Tipikus átírásnak számít, hogy a Kosztolányi által kedvelt "öz_" alakot "üz_"-vel cserélik fel (törölköz_ helyett törülköz_, körötte helyett körülötte) vagy hogy felkiáltójellel látják el a felszólító és óhajtó mondatokat, holott _ ezek végén is következetesen pontot használt. Más természet_ probléma a tudatos csonkítás: Szörényi László "delfinológiai" példái között szerepel az Édes Anna 15. fejezetének két mondata is, amelyeket az 1945 utáni kiadások rendre kihagynak. (Vö. Szöveggondozás - magyar módra. Delfinológiai vázlat. in "Multaddal valamit kezdeni". Magvet_ K., Bp. 1989. 272.) A Horthy-féle nemzeti hadsereg 1919 végi budapesti bevonulását kommentálják e mondatok, ekképpen: "Csöndes, megindító viszontlátás volt. A bujdosók, mint annyiszor a magyar történelemben, hazaérkeztek." (Édes Anna, 129.) Mivel kommunista néz_pontból t_rhetetlen volt e beállítás, az 1963-as kiadás (Szépirodalmi K.) törölte a két mondatot, hogy a szóban forgó bujdosók mégse érkezzenek haza.

A regényt sajtó alá rendez_ Bóka László még egy helyen kurtította meg az eredeti szöveget. A 9. fejezetben, az úri lelkek uzsonnával egybekötött kitárulkozásán, miután többszörösen kinyilvánítják, hogy a kommün kísérlete a "világtörténelmi szerepcseré"-re ellenkezik a természet törvényeivel, következik a feledésre ítélt három rövid mondat: "Lábuknál feküdt a forradalom patkánya. Döglött volt már. De azért még egyszer agyonütötték." (86.) Kosztolányi tulajdonképpen lovagiasan járt el itt az elbukott forradalommal szemben. Csak találgathatok, hogy mi volt a húzás oka; talán az, hogy a forradalmat megengedhetetlen egy döglött patkánnyal társítani. Az újabb kiadások azután követték az 1963-as példáját, a kicenzúrázott részleteket el_ször az 1974-es (ugyancsak Szépirodalmi K.) kiadás állította helyre.

A beavatkozás következtében módosult a szöveg jelentése, felborult valamelyest az a fölöttébb gondosan kialakított politikai egyensúly, amire Kosztolányi törekedett.

Hasonló húzások ellenkez_ irányban is elvégezhet_k. Például ugyancsak sérelmesnek t_nhetett a regény els_ megjelenése idején az a gúnyos mondat, amelyik a 11. fejezetben Jancsi úrfit mutatja be olyképpen, hogy közben oldalvágást helyez el Horthyra: "Jancsi fehér volt, tet_t_l talpig fehér, mint egy ellentengernagy." (97.) Képtelen vagyok megérteni a cenzorok logikáját. Mi értelmük lehet a kisebb m_téteknek? Hiszen még számos, "érzékenységet" sért_ megállapítás marad a szövegben a kommünr_l - túszszedésr_l, rekvirálásokról, Berény Róbert ismert plakátjáról, egyebekr_l. Akkor már "tisztább" dolognak látszik, ha egy könyvet egyáltalán nem jelentetnek meg.

Mint ahogy végül is ez történt az Édes Annával. Az 1943-as kiadás után húsz évnek kellett eltelnie az újabb (immár csonkított) kiadásig. Bóka László tulajdonképpen ment_akcióra vállalkozott: a két pici "korrekció" volt az ára annak, hogy a regény megjelenhessen (és egy el_szó - Bóka talán legkidolgozottabb m_elemzése). Mi volt az oka a hosszú mell_zésnek? Alighanem a regény felütése; nem érzékelték a szöveg iróniáját, Kun Béla menekülésének krisztinavárosi legendájában a népbiztos megrágalmazását látták és sérelmezték. Nem szúrt szemet senkinek, hogy az Édes Anna egyik legf_bb mondandója éppen az: ebben a velejéig kisszer_ világban a világtörténelmi fordulatok elviselését csupán a folyamatos legendaképzés teszi lehet_vé. Szinte egyedül ez teremt megnyugtató folytonosságot a valóság rettenetes cikkcakkjai közepette. Nemcsak Kun Béla köré építenek legendát, hanem Anna, s_t - a regény végén - maga Kosztolányi köré is. (A 10. fejezetnek még a címe is ez: Legenda.) Úgy látszik, Krisztinaváros polgárai nem képesek meglenni enélkül.

*

 

Amikor a tárgyi magyarázatok összeállításába fogtam, szembe találtam magam azzal a kérdéssel, hogy milyen széles a megcélzott olvasók m_veltsége, mire számíthatok és mire nem? Minthogy a Matúra Klasszikusok sorozata diákoknak készül, a középiskolások ismereteit kellett fölmérnem. Szigorúan tudományos alapon kezdtem hozzá a feladat elvégzéséhez. A véletlen mintavétel szabályait szem el_tt tartva kiválasztottam tizenhat éves gimnazista lányomat, s megkértem, hogy a számára (és föltehet_en barátai számára is) ismeretlen szavakat, kifejezéseket húzza alá. Munkája nem kevés tanulsággal járt - kivált az _ érdekl_dési körének föltérképezésében. Például gondosan aláhúzta a tökkáposztát és a padlóvikszelést, ugyanakkor nem látta ennek szükségét a foxtrott vagy a t_zsdebizományos esetében.

(Nemcsak én lakoltam könnyelm_ módszeremért, hanem a lányom is. A Magyar Nemzet 1992. május 9-i számában közzétett kritikájában Osztovits Ágnes egy füst alatt osztott ki mindkett_nket: "Az a gyanúm, hogy a kisasszony a kérdések számarányában kapta a zsebpénzét, hiszen a regény minden oldalához három-négy szóértelmezést követelt. Nem érti, mit jelent: bajmolódik, pirongat, spekulál, korzózik, portéka, zsömlye, pörnye, lajstrom, kliens, pszichiáter, primadonna, matróna, kolera, mécs és így tovább közel százötven közkelet_ szóig." Az az igazság, hogy én b_vítettem ki jelent_s mértékben a szavak körét, mert abból indultam ki, hogy kisebb baj a túlmagyarázás, mint ha hiányzik, jóllehet szükség volna rá. Szigorú bírálónk példáit olvasva persze elméláztam azon, hogy ha ne adj isten némelyiket hirtelen megkérdeznék t_le, képes lenne-e a szabatos definícióra.)

Mindenesetre megvolt az els_ támpont, amihez igazodhattam. S ahogy haladtam el_re a regényben, meglep_dve, s_t meghökkenve vettem számba, hogy az emlékeim alapján áttetsz_nek vélt, mintegy "magát kínáló" szöveg valójában milyen sok el_zetes ismeretet föltételez. A már említett Macquart-csokortól a Mária-éremig, a porcelánnadrágtól a himalájakend_ig, a kürt_kalaptól a pathefonig: egy pontosan körülhatárolt id_szelet bámulatosan gazdag tárgyi világa tárul elénk a könyvb_l. Ám egy olyan tárgyi világ, amely a mai szemhatáron túl helyezkedik, amely jórészt elmerült a múltban. Mint ahogy magyarázatra szorul a korabeli törvényszéki rendszer vagy a nagyságos és méltóságos címek vagy a cseléd szó városi és vidéki jelentésének különböz_sége is.

Természetesen sok mindent figyelmen kívül hagyhat, átlapozhat a kényelmes olvasó. (Gyanítom, hogy pl. így jár el rögtön a könyv elején mottóként álló latin nyelv_ halotti imával is.) Csupán azt kockáztatja vele, hogy a m_ egyik-másik részlete homályban marad el_tte. Illetve az Édes Anna esetében mintha ennél azért többr_l lenne szó. Kosztolányi regénye ugyanis oly mértékben számol a korabeli politikatörténeti kontextussal, hogy ennek valamelyes ismerete nélkül alapvet_ jelentésrétege válik felfoghatatlanná. "Némák" maradnak a különféle utalások és összefüggések, ha magukat az eseményeket nem ismerjük kell_képpen.

Például aligha lehet véletlen, hogy Patikárius János idétlen gyászjelentésének id_pontja, 1920. február 16-ika (vö. Édes Anna, 145.) egyetlen nappal el_zi meg a hírhedt, a korabeli közvéleményt végre fölrázó Somogyi-Bacsó-féle gyilkosságot. Távolról sem könnyelm_ vagy er_szakolt ez a feltételezés, ha felfigyelünk a regény finom utalásaira. Mint arra, hogy az átmulatott éjszakát követ_ hajnalon, amikor Jancsi hiába próbál beszélgetni barátjával, "szavát nem lehetett hallani. A jazz-band dobjai most oly vadul pörögtek, mint hajnalkor, a katonai kivégzéseknél". (153.)

Valószín_, hogy már az Édes Anna írása közben is készített Kosztolányi kronologikus vázlatot. Kés_bbr_l fennmaradt egy. Amikor tragikus sorsú unokatestvérének, Csáth Gézának életér_l szóló Mostoha cím_, töredékben maradt könyve írásába kezdett, szabályos történelmi tabellát állított össze. Figyelemre méltó, hogy ez az id_rendi tábla is inkább az Édes Anna világát idézi: "Wekerle, 1918. október 15. London. Október 25. - (lógós katonák). Október 30. Katonák hosszú temetése a Rákóczi úton. 1918. okt. 31. Károlyi. - Tisza meggyilkolása, wilsoni elvek. Nov. 16. Népköztársaságot kiáltják ki. Dec. 1. Románok kihirdették Romániát. Dec. 4. Csehek Csehszlovákiát. Dec. 10. Vörös Újság megjelent. (...) 1919. március 21. Tanácsköztársaság. Május 23. román. Június 6. Kassa felszabadulása. 1919. júl. 31. Peidl Gyula, Aug. 3. románok. - Aug. 7. József f_herceg, Friedrich. 1919. nov. 16. Horthy. 1920. jan. 15. békeszerz_dés aláírása." (L. Mostoha, Forum K., Novi Sad, 1965. 17-18.)

Ez is fontos adalék ahhoz, hogy milyen intenzíven élte meg Kosztolányi az 1918-tól 1920-ig tartó id_szak fordulatait, a világháború után forradalmakkal, ellenforradalommal, spanyolnátha járvánnyal sújtott magyarság megpróbáltatásait, mindenekel_tt a történelmi Magyarország szétesését. Ezek az évek adták életének talán leger_teljesebb politikai élményeit. S érthet_vé válik, hogy az Édes Anna szövege oly mértékben tudottnak veszi az egykori (már a regény megírásának id_pontjában félmúltnak számító) történéseket. Kosztolányinak még arra is gondja van, hogy az utcák korabeli nevükkel szerepeljenek, tehát: Koronaherceg utca (146.), amely 1923 óta Pet_fi Sándor nevét viseli vagy Mozdony utca (23.), melyet 1920-ban a Lenin-fiúk által kivégzett Ferry Oszkár csend_r altábornagyról neveztek el - s hogy az utcaneveknek is megvan a maguk sorsa, ékesen bizonyítja, hogy 1945 után viszont a nyilasok megtorlásának 1944-ben áldozatul esett Kiss János altábornagy lett a névadója. Igaz, Kosztolányi olykor szabadjára engedi játékos kedvét is, mint amikor Jancsi kétes hír_ bécsi lakhelyének címeként a bécsi hercegérseki palotát adja meg (147.).

Hasonlóképp jellegzetes példa a 3. fejezetben található, ahol a szöveg magától értet_d_ természetességgel adja tudtunkra, hogy a legfontosabb helyszín, az Attila utcai ház "itt a Mozdony utca t_szomszédságában különben is szemet szúrt a Lenin-fiúknak" (23.). Lenin-fiúk - rendben van, Mozdony utca - hagyján, még ha változott is id_közben a neve. De hogyan kerül össze a kett_? Valóságos nyomozásra volt szükség, hogy a történész Kende János segítségével valószín_síthessem: a 40. szám alatt székelt a Lenin-fiúk egyik osztaga. Nem hiszem, hogy akár a kortárs olvasók el_tt ismert lett volna ez az adat. Fölmerül a kérdés, hogy akkor mi értelme van ennek a fölöslegesen nagy pontosságnak? Nyilván számos oka lehet, f_ként lélektaniak. Kosztolányi föltehet_en így védekezett (el_re) az elfogultság (várható) vádjával szemben, s a szokatlanul nagy históriai precizitást a szenvedélyes tisztázó szándék mellett még a valóság birtokba vételének mágikus hiedelme is megkövetelhette, amely egy t_r_l fakad az általa is elfogadott "névvarázs"-felfogásnak.

Ismeretes, hogy Kosztolányi milyen elragadtatással írt Édes Anna nevér_l: "Én az Anna nevet régóta szerettem. Mindig a mannát hozta eszembe, azonkívül egy kacér és nagyon n_ies föltételes módot is. A vezetéknév, mely ösztönösen társult melléje, nem egyéb, mint e hódolatom kifejezése. A kett_ együtt - vezeték és keresztnév - a maga lágy zeneiségében egy másik, _si és végzetes szókapcsolatot idézett föl bennem: az édesanyát. Most, miután id_ben eltávolodtam regényemt_l, így elemeztem a szóvarázst, mely mingyárt a kezdetben megbabonázott, de amíg dolgoztam, nem is sejtettem, hogy mi tart rabul..." (Hogy születik a vers és a regény? in Nyelv és lélek. Szépirodalmi K., Bp. 1971. 468.) Hosszan lehetne értelmezni ezt az önvallomásnak is felfogható értelmezést; a figyelmes olvasó figyelmét nyilván nem kerüli el: Kosztolányi valójában nem Édes Anna alakjáról beszél, hanem a nevér_l, amely mintegy predesztinálja arra, hogy milyen karaktere legyen. S predesztinálja tragikus sorsára is - mint "_si és végzetes".

*

A szöveg által támasztott követelmények nemcsak a "mezei" olvasó dolgát nehezítik meg, hanem a hivatásos értelmez_ét is. A regény politikai indulatai túlságosan is

nyilvánvalóak ahhoz, hogy el lehessen tekinteni t_lük. Már az els_ kritikák a m_ politikai és erkölcsi jelentését próbálták explikálni, ebb_l a megközelítésb_l pedig óhatatlanul példázattá válik Édes Anna sorsa. Ugyanakkor Anna motiváltsága a gyilkosságban sokak szemében t_nik elhallgatottnak, talányosnak. Kodolányi János már idézett recenziójában mintegy párhuzamosan, egymás mellett jelenik meg a szociológiai és a pszichoanalitikus értelmezés: "S amikor a cselédkéb_l [?!] minden tisztaságot és minden emberi szabadságot kiöltek, amikor az úrfi szeret_je lesz, feláldozva sz_z, egészséges testét, hogy utána félrelökjék, amikor a méltóságos asszony meghiúsítja a házasságát is, ki_zi a csendes, polgári élet minden lehet_ségéb_l és álmából, akkor egy éjjel, maga sem tudja: hogyan és miért, a konyhakéssel megöli a gazdáit; mint ahogy az örökös rabszolgamunkával géppé süllyesztett proletariátusban, amely a háború kényszerzubbonyába préselve emberségének utolsó szikráját is elvesztette, benne rejt_zött az ösztönzés, hogy egy nap, maga sem tudta: hogyan és miért, konyhakést ragadjon. (...) Édes Anna tragédiája tehát nem egyéni, hanem tömegtragédia..." (I.h.)

Kodolányi értelmezése némiképp Móricz Szegény emberekjéhez közelíti a m_vet, s lehetne éppen kötözködni vele. Például: ha Édes Anna útja nem egyéni, akkor miért nem ragad kést más is a könyvben szerepl_ cselédek közül; nem beszélve arról, hogy Anna mindenhonnan kilóg - a tökéletes cseléd már nem is cseléd. Különös, de tény: az értelmez_k közül senki sem tett rá kísérletet, hogy az alapötlet ("Egy tökéletes cselédlány, aki végül is meggyilkolja a gazdáit." Vö. Kosztolányi Dezs_né: Kosztolányi Dezs_. Holnap K., Bp. 1990. 228.) értékimplikációit végiggondolja. Holott a tökéletesség távolról sem annyira pozitív Kosztolányi értékrendszerében; szívesen mondogatta, hogy nem kell a legjobbat akarni, elég a jó is. Nem véletlenül adja Moviszter doktor szájába a következ_ szavakat: "Higgye el: nem is olyan jó az a nagyon jó cseléd. Legyen olyan, mint a többi: jó is meg rossz is." (vö. Édes Anna, 140.) A regényben a tökéletesség épp olyan fenyeget_, mint a némaság: eleve túlzás, nem emberi vonás. Anna tökéletessége és gépiessége végül is ugyanazt jelenti.

A Kodolányi-féle, némiképp skizoid kérdésfeltevés visszhangzik a regényr_l szóló irodalom nagyobbik részében. Ez az álláspontja Németh Lászlónak is (Kosztolányi Dezs_. in Két nemzedék. Szépirodalmi K., Bp. 1970. 118-121.), aki a Kosztolányi-regényeket a "mélytudat" regényeinek nevezi, amelyekben a tudat homlokzata mögött, "az épület belsejében" felhalmozódnak és robbanást okoznak a "nem-fontos dolgok", az Édes Anna esetében azonban úgy látja, hogy túlságosan rejtve marad - mert nincs kell_képpen kidolgozva - a felhalmozódás folyamatának rajza. S hasonló csapáson halad Heller Ágnes értelmezése is (Az erkölcsi normák felbomlása. Etikai kérdések Kosztolányi Dezs_ munkásságában. Kossuth K., Bp. 1957. 66-68.), amely szerint a gyilkosság "egy action gratuite benyomását kelti", mert ugyan Hellernek nincs kétsége afel_l, hogy Anna tette indokolt, de úgy gondolja: az _ mércéjével mérve az, nem pedig Kosztolányiéval. Tehát Németh László racionális, okadatoló feltárást igényel ott, ahol az eredeti intenció szerint semmit sem lehet egy okkal magyarázni - azaz egy mer_ben másfajta m_vet kér számon az Édes Anna szerz_jén; Heller Ágnes pedig a "realizmus diadala" Balzacnál felfedezett tüneteit próbálja diagnosztizálni a regényen - tulajdonképpen kiskorúként kezelve Kosztolányit.

Az újabb értelmezések szabadulni próbálnak a regény politikumától és "történeti szociologikumától" (ahogy Németh G. Béla írja, vö. A románcostól a tragikusig. M_fajváltás és szemléletalakulás Kosztolányinál. in Küll_ és kerék. Magvet_ K., Bp. 1981. 217.). A Kodolányi interpretációjában még fenyeget_ és pusztulásba torkolló öntudatlan és néma szegénység immár felértékel_dik, s_t metafizikai dicsfényt kap Balassa Péter gondolatmenetében (Kosztolányi és a szegénység. Az Édes Anna világképér_l. in A látvány és a szavak. Szépirodalmi K., Bp. 1987. 115-134.): "A szegénység ugyanis: kifejezhetetlenség, dadogás, az artikuláció és a nyelvi kifejezés el_tti rákérdezés arra a világra, amit kés_bb, utóbb, fentebb, a magasban nyelvi artikuláció révén átértelmezünk majd, és kissé átesztétizálunk. A szegénység az els_, a lét alapjaihoz közeli nyers tapasztalás... A szegénység a lét fundamentum-közeli helyzete, sötétség és világosság határpontja... De az artikuláció képtelensége vagy kezdetlegessége nem más, mint a fundamentumok botrányos kezdetlegességének, egyúttal egyetemes rejtélyességének megfelel_je. (...) A definiálhatatlanságot éppen az okozza, hogy önnön helyzetére nincs szava a szegényembernek, a szegénység néma, - Édes Anna szótlansága, hallgatása ez!.."

A szegénység "átesztétizálásával" kapcsolatos iróniát és öniróniát én is indokoltnak érzem, de ráférne hasonló a szegénység metafizikai kompenzációjára is. Eltekintve most annak feszegetését_l, hogy helyezkedhetünk más el_feltevésre is (a szabadságot vagy akár a gazdagságot nyilvánítva a lét "fundamentum-közeli helyzeté"-nek), itt csupán arra szorítkozom, hogy a szép és lendületes teória távolságát jelezzem a m_ szövegét_l. Nem könny_ belátni, hogy Anna némaságát általánosítani lehetne a szegénység némaságává. Egyszer_ volna cáfolni, ha a szegénységr_l szociális értelemben lenne szó; Anna ugyanis elszigetelt, magányos lélek a cselédek között is, akik különben épp úgy nem némák, mint a gazdáik sem, s_t hasonlóképp beszélik ki gazdáikat, ahogy azok _ket. Más a helyzet, ha a szegénységen metafizikai adottságot értünk - Anna egymagában is képviselhetné.

De mit tudunk meg Balassától a szegénység jelentéseként? Hogy a létezés fundamentumai (eszerint több is van) "botrányos kezdetlegességének, egyúttal egyetemes rejtélyességének" folyományaként "a némaság igája alatt van". Tehát nem annyira lelki, mint inkább nyelvi szegénységr_l van szó. Kosztolányi alighanem másként vélekedett. _ a szenvedést hangsúlyozta létezésünk legnagyobb tehertételeként, ezt viszont közös emberi sorsként fogta fel. "Nem szabad föltétlenül dicsérni a szegénységet - írta egy helyütt -, mert vannak, akik mások szegénységéb_l élnek, és szívesen félreérthetnék a szót. Különösen ma, mikor vége az idilli szegénységnek, mely a múltban a sz_kös-kevéssel, a tisztes-eléggel is tudott gazdálkodni, független volt, s nyugodtan emelte tiszta szemét mindenkire." (L. Egy ég alatt. Szépirodalmi K., 1977. 600.)

Vagy idézném azt a nekem különösen kedves fragmentumot, amelyet Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endrér_l cím_ pamfletje nyomán kirobbant vitára írt válaszképpen: "Higgye el nekem Révész Béla, aki a Népszavában, a munkások lapjában egy nagyon sunyi mondatban azzal fenyeget_zik, hogy a politikával is el_hozakodhatik, ha nagyon kell, hogy mindig, mindenkoron volt annyi közöm a szegényhez, a szenved_höz, az elnyomotthoz, mint bármely pártpolitikai tagnak, és meg is tettem értük a kötelességemet, mint ember, amikor hozzám fordultak, és mint író, amikor írtam. Minden írásom, minden észrevételem nekik szól. Azoknak, akik szenvednek, de én részvétemet nem tagadom meg a gazdagtól sem, és ha egy pohos bankigazgató kachetikus arccal megy el mellettem, és azt hallom, hogy rákja van, nemigen tudok örülni, mert _ is embertársam, és nem becsülöm túl a vagyont. A nagy szenvedésben mindnyájan találkozunk, és órákig tudtam röhögni, mikor a proletárdiktatúra idején a Vörös Újságban egy vihar színes leírását olvastam, aminek a végén az állott, hogy »Budapest proletárközönsége« percekig gyönyörködött a szivárványban. Mintha én, szegény burzsuj vagy még az sem... nem is láthattuk volna meg, nem is gyönyörködhettünk volna abban a régen elfakult szivárványban." (I.m. 623.)

Igaz, ett_l még a regényb_l ki lehetne hámozni a szegénység Balassa-féle fölértékelését. Csakhogy - legalábbis az én olvasatomban - mer_ben más Édes Anna hallgatásának lélektani és dramaturgiai értelme. Kezdetben Anna némasága védekezés, kés_bb pedig távolságtartás kisszer_ környezetével szemben (egyenesen imponáló, hogy nem vesz részt az egymást kibeszél_ cselédek és urak párhuzamos társasjátékában). De ugyanez a hallgatás vezet tragédiához - tehát az, hogy nem beszéli, illetve nem beszélheti ki magából sérelmeit. Végs_ soron a gyilkosság is artikuláció. Már utaltam rá korábban, hogy Anna tökéletessége és hallgatása egyaránt félelmetes, mert egyik sem emberi. A kett_ összetartozása arra figyelmeztet, hogy Anna sorsának katasztrófával végz_d_ alakulásáért nem csak az aszimmetrikus társadalom, közelebbr_l az úr-cseléd-viszony okolható.

Természetesen az is. Mint Németh G. Béla írja: "Itt azonban, ahol csak rabok és rabtartók vannak, még az utóbbiak, Vizyék is szerencsétlenek s (ha nem volna önellentmondás:) tragikusak, a maguk siralmas módján" (I.m. 218.). Az úr-cseléd-viszony a regény intenciója szerint szükségképpen kölcsönös kiszolgáltatottságot eredményez ugyan, de a bekövetkez_ tragédia nem szükségszer_. Kosztolányi már említett egyensúlyozó attit_djét az a meggy_z_dés vezérli, hogy az embereket végzetesen megosztják és szembe állítják egymással szerepeik, de éppen azért, mert kölcsönösen egymásra vannak utalva, enyhíthetnék, elviselhet_vé tehetnék életüket - a sajátjukét is, a másokét is. Például úgy, hogy irgalommal közelednek egymáshoz - hogy kevésbé veszik komolyan szerepeiket és többet: embert látnak, tisztelnek egymásban.

Ám az Édes Anna világában - a szó szoros értelmében - véresen komolyan veszik a szerepeket. A kommün idején is, a kommün bukása után is. Ha teheti, Ficsor "elvtárs" épp úgy hatalmaskodik, mint Vizy méltóságos úr. A "világtörténelmi szerepcsere" nem lehet igazi megoldás, mert csak a szereposztást változtatja meg, nem magát az eredend_en rossz és ugyanakkor meghaladhatatlan szerkezetet. Tehát nemcsak az a baj a kommünnel, amit Moviszter doktor mond róla, hogy "egyetlen ideált se szabad megvalósítani" (82.). (Az értelmez_k többnyire tévesen tekinti Movisztert az író egyetlen szócsövének.) Kommün és ellenforradalom, hatás és ellenhatás, egyaránt végletes kilengések. Édes Anna szörny_ megalázása és nem kevésbé szörny_ tette együtt és egyaránt arra figyelmeztet, hogy ha nem próbálunk irgalmasak lenni egymáshoz, a végletek történelme fog folytatódni. A regény különös - a történetbe Kosztolányi személyét és a történelmi jelen id_t is beemel_ - befejezése azt sugallja, hogy maga a szerz_ igen szkeptikusan ítélte meg a végletek történelméb_l való kibontakozás esélyét.

Gondos Ern_, aki átfogó ízlésszociológia vizsgálatához modellként éppen az Édes Annát elemezte (vö. Olvasói ízléstípusok. Kossuth K., Bp. 1975. 86-120.), s részletesen feltárta, hogy a regényben "pontosan, szinte patikamérlegen kimérve" vannak adagolva a kommünt pozitívan és negatívan min_sít_ elemek (I.m. 99.), helyesen állapította meg, hogy hasonló egyensúlyozó szándék érvényesül Anna megítélésében is. "Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele" - jelenti ki Moviszter a tárgyaláson (Édes Anna, 187.). A bíró viszont, aki távolról sem elvakult ember s figyelmesen, "t_n_dve" hallgatja a doktor tanúvallomását, így foglal állást: "Azért nem kellett volna elkövetni ezt a szörny_séges b_nt... Erre nincs mentség." (186.) Mindkét vélekedés akceptálható; a kett_ alighanem együtt fejezi ki az elbeszél_ rekonstruálható álláspontját.

*

Itt semmiképp sem vállalkozom az Édes Anna teljes irodalmának áttekintésérek; célom nem több, mint a regény sajtó alá rendezése során fölmerült problémákból ízelít_t adni. Befejezésül röviden utalnék az életm_ben elfoglalt különleges helyére. Távolról sem vagyok meggy_z_dve arról, hogy az Édes Anna lenne Kosztolányi legsikerültebb prózai alkotása. A regények közül többre tartom az Aranysárkányt, elbeszél_ m_vészetének csúcsát pedig számomra az Esti Kornél jelenti. Az viszont kétségtelen, hogy az Édes Anna az életm_ középpontjában áll. Nemcsak azért, mert lezárja a regények vonulatát. Vagy azért, mert tematikus el_zmények (mint A kalauz vagy a Boris könyve) mellett kés_bbi m_vek (pl. A szó hatalma, Közéleti kit_n_ség, Úriasszony) is vissza-visszautalnak rá, ami azt mutatja, hogy Kosztolányi sohasem jutott túl igazán az Édes Anna problémakomplexumán.

Hanem azért is, mert e regényével is a világ antinómikus szerkezetére kérdez rá, ami a leginkább foglalkoztatta egész életm_vében (a halál problémája mellett). Kosztolányi el_szeretettel ábrázolja a társadalmi hierarchia két széls_ pontján álló szerepl_, a császár és a rabszolga sorsát. Kései elbeszélésciklusa, a Latin arcélek két császár- (Aurelius, Caligula) és két rabszolga-történetb_l (Paulina, Silus) áll. A regények témaválasztásában is tükröz_dik ez: a Nero, a véres költ_ (1922) ugyancsak császár-történet, a kiszámíthatatlan és értelmetlen pusztításba torkolló zsarnokság aprólékos rajza, míg az Édes Anna ennek megfordítása, a tökéletes kiszolgáltatottság ugyancsak katasztrófához vezet_ kórtörténetének ábrázolása. A cseléd voltaképpen a modern kor rabszolgája. Kosztolányi néz_pontjából a "lent" és a "fent" világa között nincs lényegi különbség: az abszolút kiszolgáltatottság és az abszolút szabadság végs_ soron azonos következményekkel jár; mindenkinek vagy önmagunknak: egyformán kiszámíthatatlan a függés.

Kivált a novellák esetében érzékelhet_ ez. Aurelius császár nemcsak mérhetetlen hatalommal rendelkezik, hanem államférfiúi bölcsességgel is - mégis védtelen a világ kiszámíthatatlan z_rzavarával szemben. Legfeljebb annyit tehet, hogy nem tetézi a bajt;

s_t a nyers és durva er_t is "a rend, az értelem, a latin szépség" szolgálatába próbálja állítani. Caligula egész élete örökös szerepjátszás: amíg a császári cím várományosa volt, az állandó életveszély kényszeríti rá, amikor pedig császár lesz, képtelen megszabadulni rákövesedett pózaitól - megnyert egy birodalmat s cserében elveszítette önmagát. Kényszer_ maszkjától csak úgy szabadulhat meg, ha el_idézi saját halálát - csak a halálában válik emberré. A rabszolgák esete egyszer_bbnek látszik: akár elfogadják sorsukat (mint Silus), akár kapálóznak ellene (mint Paulina), egyetlen útjuk lehet csak, a szenvedés. Édes Anna képlete azért összetettebb, mert ellentmondóbb: számára mintha léteznének alternatívák és mintha éppen _ lenne az, aki nem él velük. Az igazi kérdés persze az, hogy mennyire valóságosak ezek az alternatívák - hiszen a látszatok is úgy m_ködhetnek, mintha igazi kényszerek volnának. Úgy gondolom, éppen ez az összetettség és többértelm_ség avatja az Édes Annát a vázolt probléma reprezentatív megjelenít_jévé s egyúttal az életm_ talán legfontosabb kilátópontjává.