Alföld - 48. évf. 5. sz. (1997. május)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Payer Imre

Felhők

Paraszt voltál, sofőr lettél.

Te ültél a volánnál, engem vártak.

A kaptatókról világvégeket

odahagyva süllyedtem spleenes völgyekbe.

Te az utat figyelted határozottan.

(Néhány órára összezárult

itt-lét a mozgó fémdobozban.)

Napkeltével kelni, nyugtával nyugodni.

Féldeci után etetni állatokat.

Megtört kenyér, hűvös dunyhadomb

- én többre tartottalak magamnál?...

Mint a derengő hajnalt?

Izgatom kutaccsal a hamvadó hamut...

Biztosan vélelmezted az útirányt.

Néhány nap múlva mégis téged rúgtak ki

a vállalattól, nem engem.

Téged rúgtak ki,

bensőséges tekinteteddel és szilárd

terpeszeddel, ahogy a büfé előtt csendesen...

Téged. Nem engem.

Nem te. Én maradtam.

(Omlás előtti farakás

neszezése, erősödő moraja -)

Majd elfelejtem. Talán nem fontos,

de azért elmondom.

Nem láthattad, a pályát kellett figyelned.

Én össze-vissza forgolódtam az ülésen,

ezért vettem észre:

gigantikus, gyerekes felhők

harsognak, torlódnak az égen.

Rózsa. Narancs. Bíbor.

Ez előre jelzett valamit... Nem?

Habár - te ezt nem láttad, sőt, nem is akartad látni,

és mivel nem voltunk barátok,

erről már nem beszélünk sohasem.

 

Wordsworth meséli

Szerettem reggel a vízparton. Át

a tó tükrén élesen lehetett

látni iszapos gyűrődéseket.

Beszívtam lassan a reggeli fák,

a terméskövek és rajtuk a por

szűziesen száraz szagát.

Egyszerre szólam harsant valahol:

nem érlel a nappal, csak rohadást!

Kiáltott. Szembefordult a fénnyel.

Olyan szólam, már kezdeténél roppant

saját magába lobbant

torzult teljesüléssel.

Ragyogás rebbent. Örvény! Pillanat!

Előbb ért véget, mint a nap.