Alföld - 48. évf. 3. sz. (1997. március)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Király László

Csúfhistóriák

Alkalmi vers októberben

Itt az idő.

Kihal, behal a szolganemzedék.

Mindenkinek megbocsátunk -

s odadörgölünk.

F. őrnagy elvtárs a Házsongárdban.

Sírja körül

kicsikart vallomások tintás rongya csüng.

Igen, verseket írtunk, írtam...

Igen KáGéBés voltam.

A Kolozsvári Gazfickók Bandája

láthatatlan egyenruháját hordtam.

Éjjel, nappal. És csupán a

szeretőm nem vette észre. Ó, te,

milyen gyerekes vagy néha - mondta. És

D. professzor - már ő is házsongárdos -

lehordott mivelhogy

nem kiáltottam fagyott torokkal is bőszen:

Sosem adja meg magát egy magyar költő

(sem!)

Erről mertem hallgatni akkor

harminc ártatlan diák előtt,

míg az álnok ablakok alatt,

téleleji csőretöltött vágyban,

négylevelű lóherét kerestek

csupaszív belügyi dolgozók,

a Méhes utcában.

Ez már így volt, így van, így lesz -

pengetik

tenger, föld s ég peremén velszi bárdok.

Míg köröttünk elfolyó tangókban lengnek itt

békétlenek

s szapora szavú volt ellenállók.

Leveleinket elfogta a posta.

Papírmalmok emlékeznek gondtalan szavatokra.

Így porladt el

jobb sorsra érdemes barátság, szerelem.

S úszik lefolyókban az értől az óceánig,

egy - mit mondjak - eltaknyolt történelem.

Elveszett üzenetek a szennycsatornákban.

A szélvédőn fenyegető szavak.

Fuck you! - mind országok közti alapüzenet.

Kelet-európai nagyotnőj s akaszdfelmagad.

Én nem vagyok dunatáji népek! -

ordítom, míg szelíd barátaimmal

a falon túl rossz, kárpát-medencei

felvonó hörög, fal remeg.

Itt az idő -

csörömpöl, harsog, süvölt süketeknek

egy tizennegyedik-ötödik-hatodik

amerikaiszovjetNato hadsereg.

Quadriga

Írok magamnak egy világháborút és megnyerem

Írok akkora teret hogy jókedvvel

dalolhassanak a barátaim

Vitorlásokat írok melyekről valaki

integet a szokatlan szép őszben

Száz éve már integetések nélkül sápadoztok

Kirohanok a várból mely eddig óvott de szorít

Jókedvemben elfog a gyilkosok melankóliája

mint valami régi keringőben

Vakok tánca az októberi erdőn

Írok barna mezőbe barna madarat

Írok rózsaszín mezőbe rózsaszín városokat

Süketek hangversenye a cáricini erdőn

Bánatomban rátok vetem bohócok déli vihogását

Betörök a szentélybe jól tudom ez a végem

Évezredek sóhajai elüszkösödött lelketekben

Tevekaravánokat írok a Selyem Útján

császári titkos pecsétekkel

Írok akkora teret hogy elférjen rajta

három könnycsepp

Írok magamnak egy világháborút

Vers Jutkának

Azt mondja Jutka

hozzá még úgysem írt senki verset

Írok hát Jutkának egy verset

Nem egyébért csak hogy

az ember ne legyen szomorú

Annyi minden jár a világon

szuronyokkal és egyebekkel

Két napon át beszélgettem egy fával

gyönyörű őszi vidámságban

Nagy kínai seregek jönnek ilyenkor

keleti szerelmek mint lovasroham

mely elsepri ami nincs s ami van

Hajóhadakra gondolj vitorlákra

nemlévő utakra semmi másra

Úgy vonulnak a világon át látod

mintha az életük adnák érted

Föl hát minden sisakkal

ragyogó szablyákkal

Most válnak évezreddé a percek

Mi az hogy Jutkának

senki sem írt eddig még verset