Alföld - 48. évf. 2. sz. (1997. február)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Oravecz Imre

Szajla

(Verstanulmányok egy regényhez)

Mocsolya

A kenderáztató helyi neve,

dolyinai kertünk végében is volt,

a nyár első felében csak békakása fedte víz állt benne,

szélét pedig körben benőtte a fű, a sás,

a nyőtt kendert csátéval kévékbe kötöttük,

rétegesen a vízre raktuk,

kővel elsüllyesztettük,

aztán karókat vertünk a fenékbe,

és azokhoz rögzítettük,

mikor belepte a víz,

úgy festett, mint egy túlterhelt tutaj,

de nem hagytuk nagyon leszállni,

hanem csak pár ujjnyira lebegtettük a felszín alatt,

ha ráugrottunk a partról,

elbírt bennünket,

csak arra kellett vigyázni,

nehogy a szélére lépjünk,

mert akkor felborult,

és a sűrű, barnás, büdös lébe estünk,

különösen gyerekekre nézve jelentett veszélyt,

mert amelyik nem tudott úszni,

az könnyen belefulladt,

mikor megérett a kender,

leszedtük róla a köveket,

átvágtuk a tartóköteleket,

és csáklyával egyenként a partra húztuk az elváltozott kévéket,

Rácfalun volt egy fűzes,

melyet Mocsolyáknak hívtak,

mert tele volt mocsolyával,

aki nem rendelkezett saját mocsolyával,

az bekéredzkedett a máséba,

vagy a Tarnába áztatott,

a sekély folyóvízben a kender alaposabb rögzítést igényelt,

valósággal a fenékhez kellett cövekelni a kévéket,

de így is megesett,

hogy áradáskor elszabadultak,

és elvitte őket a víz.

Új-szajlai ház

Üres,

de még mindig olyan,

mintha benne lakna anyám és apám,

mintha csak bezárkóztak volna,

és nem jönnének ki többé az udvarra,

pedig már két esztendeje odaát vannak a temetőben.