Alföld - 47. évf. 10. sz. (1996. október)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Ferdinandy György

Ősszel a tearózsa...

Forgatókönyv

I. kép

Nyolcágyas kórterem, rács az ablakon, a mennyezeten hosszú huzalon égő, kint még sötét van. A betegek csíkos pizsamában, szappantartóval, fogkefével a kezükben, törölközővel a vállukon sorban állnak a mosdó kagylója előtt. A sorelső gargarizál, köp.

Az ajtón barna csomaggal a kezében belép egy csizmás, fehérköpenyes ápoló. Lassan végignézi a mosdó előtt sorakozó sovány, kopasz alakokat. Az egyik beteghez, Yurihoz, halkan:

Ápoló: Maga!

Az ágy végébe löki a csomagot.

Ápoló: Gyerünk!

Valaki ismét köp, gargarizál. Yuri kilép a sorból, végighalad a többiek előtt. Leül az ágyra, boncolni kezdi a csomagot. Fölötte, az ablakon, a rács rajza. Világosodik. Yuri boncolja a csomagot, izzad. Amikor végre kigöngyölíti, nadrág, ing, zokni, vastag krepptalpú cipő fordul ki az ágyra. Egymás után a kezébe veszi őket.

Az ápoló megáll fölötte:

Ápoló: Nos?

Yuri: Nincsen gatyám.

Ápoló: Gyerünk, ember. Ezentúl úgy öltözik ahogy akar.

Yuri készen. Tanácstalanul nézi az ágyat, az ablakot, parancsra vár. Az ápoló, undorral:

Ápoló: Mind egyformák. Úgy ideszoknak, a legtöbb szabadulni sem akar.

Yuri feláll. A többiek feje, lassan, amint állnak a mosdó előtt.

A szemek üresek, itt-ott állati sóvárgás. Néma csend.

2. kép

A kórház udvara. Reggel. Katonai betegszállító-kocsi. A sofőr kinyitja a hátsó ajtót.

Yuri: Hová visznek?

Sofőr: Az alakulatához.

Becsapja az ajtót, a kocsi kikanyarodik a kórház kapuján. Yuri egyedül. Kinézne az ablakon, de az üveg fehér.

Fehér hómező, némafilm. Mint lassított felvételen, kigombolt mundérral, fedetlen fővel tiszt bukdácsol a hóban. Mögötte kiskatona, fapuskával a hóna alatt. Üldözi, lassan utoléri, a tiszt elesik, felnéz, könyörögve:

Tiszt: Ne!

A kiskatona (Yuri) ráfogja a fapuskát, lihegve:

Yuri: Bum! Bum! Maga meghalt!

A hóba szúrja a „dióverőt", meghajol egy láthatatlan (esetleg röhögő, éljenző) közönség felé.

Megáll egy öreg tiszthelyettes előtt:

Yuri: Jelentem: a hadnagy elvtárs elesett.

Tiszthelyettes: Jól van, fiam.

Egy hang: Bedobta a dilkót. Ezekkel másképp nem lehet.

Másik hang: És most mi lesz?

Tiszthelyettes: Semmi. Elviszik. Egy ideig még azt hiszi: szimulál. Azután, mire kiengedik, már végképp lökött.

3. kép

Laktanya folyosója, fáradt húszas égő. A falon felirat: „Atombomba ellen véd a fatuskó". Álmos tiszt szól ki az ajtón:

Tiszt: Maga mire vár?

Yuri: Jelentem: nem tudom.

Tiszt: A kórházból jön?

Yuri: Onnan hoztak.

Tiszt: Tegye be az ajtót.

Sivár irodaszoba, felirat: „Hazánk nem rés a béke frontján, hanem erős bástya!" A tiszt belelapoz Yuri papírjaiba:

Tiszt: Maga családfenntartó?

Yuri: Az voltam.

Tiszt: Miért hívták be?

Yuri: Leszereltek egy ping-pong bajnokot. A helyett.

Tiszt: Itt írja alá.

Miközben Yuri ír, rágyújt, unottan:

Tiszt: Gyógyultan távozott. Autóbuszkalauz?

Yuri: Igen.

Tiszt: Visszamegy?

Yuri hallgat.

Tiszt: Mert oda visszamehet.

Yuri hallgat. Ablak: kint süt a nap.

Tiszt: Jelentkezik a lakóhelye szerint illetékes Kiegészítő Parancsnokságon.

Átad egy iratot. Yuri indulna, utánaszól:

Tiszt: Hé, a kapucédula!

4. kép

Őszi reggel, pára, fáradt, majdnem vízszintes napsugarak.

Csend, a távolból tompa zúgás, a város. A laktanya előtt homokbuckák. Yuri megy a buszállomás felé.

Kerékpár csönget rá, micisapkás férfi karikázik el mellette. Yuri nézi az eget.

Sovány cigánylány áll meg fölötte, figyeli. Amikor indulna tovább, elállja előle az utat:

Cigánylány: Van egy húszasa?

Yuri: Nincsen.

Cigánylány: Akik onnan jönnek, azoknak mindig van egy húszasuk.

Yuri: Nekem nincs.

Cigánylány: Add ide a kezed. Elengedtek?

Yuri: Látszik rajtam?

Cigánylány: Méghogy látszik-e! Mutasd!

Yuri: Nos?

Cigánylány: Ez itten a város. Kémény, tűz. Egy-kettő.három-négy gyerek. Ez meg itten a tenger. Végtelen út. Homoksivatag.

Yuri: És én?

A lány vállat von.

Yuri: Ha nem eresztessz, elmegy a buszom.

5. kép

A busz bent áll a végállomáson. Yuri felszáll, a rugózat nyikorog. A végállomások ismerős nyugalma. Az indító kocog a melegedő üvegablakán, a vezető beindítja a motort, felberreg a csengő, a kocsi megindul. Yuri behunyt szemmel ül, kövér kalauznő áll meg előtte.

Kalauznő: Jegy ahol még nincs megváltva... vagy kezelve...

Yuri buszos igazolványt vesz elő:

Kalauznő: Nicsak, egy kollega. Már azt hittem, potyautas. Álmos?

Előremegy, visszaér:

Kalauznő: Csak azért, mert csukott szemmel utazik.

Yuri: Játszom.

Kalauznő: Játszik?!

Yuri: Lehunyom a szemem, számolok. Azután kitalálom, hogy merre jár a kocsi.

Kalauznő: Mi a jó ebben?

Yuri: A jó? Talán hogy minden ott van a helyén. Semmi sem változott.

Közben a busz áthalad a városon, a Szabadság-híd után felkapaszkodik a Naphegyre, a nyolcas járat útvonalán. Yuri az ablaknak támasztott fejjel pihen.

6. kép

Régi budai ház. Üvegveranda, diófák, orgonabokrok, avar, még ilyenkor ősszel is sűrű növényzet. Yuri megkocogtatja az ablakot, bentről anya hangja:

Anya: Tessék?

Yuri vár.

Anya: Tessék! Ki az?

Mintha valahonnan messziről nézne mindent. Mintha mindez nem is lenne igaz. Anya megáll a nyitott ajtóban, kötényébe töröli kezét, hunyorog. Negyvenöt éves, megviselt, őszülő, de még nem öregasszony. Elbizonytalanodva:

Anya: Ki az?

Yuri nem válaszol.

Anya: Istenem. A kopogásodról megismertelek. Gyere be. Végleg?...

Bemennek a konyhába:

Yuri: Kiengedtek.

Anya: Te Úristen!

Yuri: Itt lakunk?

Anya, majdnem büszkén:

Anya: Itt, itt a garázsban... fiam.

A cementpadlón valaha díszítésnek szánt apró lyukacsok. Körbe, a falak mentén, csövek. Vízcsap. A régi garázs.

Anya: Igen, igen. Ki hitte volna!

Yuri kitölt egy pohár vizet. Anya úgy beszél, mint aki fél hogy ha elhallgat, az álomnak végeszakad:

Anya: A lakást leválasztották. A kert felől valami minisztériumi lakik, itt fölöttünk meg egy katona.

Yuri megissza a vizet.

Anya: Megvagyunk így is. Jól szigetelt, békebeli munka ez a ház. De én csak beszélek! Tényleg kiengedtek? Végleg? Istenem! Megágyazok!

Yuri: Hol?

Anya: Majdcsak megleszünk. Összébb szorulunk. Lepihensz?

Yuri: Inkább körbejárnék. Olyan szépen süt a nap.

7. kép

Yuri megkerüli a házat. Fa-hintaállvány, lógó, árva kötél. Egy régi polgári gyerekkor környezete és kellékei. Az avarban rigó kapar, mindent benőttek a bokrok, a gaz. Néhány díszfa jelzi azonban, hogy ez itt park volt és nem egyszerű gyümölcsös.

A ház mögött, tisztás: a régi teniszpálya. Ezt is befonja a növényzet. Nagy, rozsdás henger, két kampós, valaha hálót tartó facölöp.

A pálya fölött, a szomszéd ház. Emeletes sárga kocka, az ötvenes évek stílusa. A nyitott ablakokban ágynemű, esetleg katonazene.

A teniszpályán két tizenhat év körüli fiú és egy lány. Gereblyézik a dudvát, feszítik a hálót, húzzák-vonják a hengert, ami csikorog, mint kanyarban a villamos. Locsolnak, kerti bútort cipelnek a pálya mellé, az asztalon régi lemezjátszó forog.

A pályán fiúk, lányok adogatnak. Hosszúnadrágos vidéki fiúk, utcai cipőben. Esetlenek, mint ping-pong ütőt, csuklóból forgatják a rakettáikat. A lányok - éles kontraszt - úri csemeték. Tornacipő, térdharisnya, fehér rakott szoknya. Mégsem elegánsak: a ruha szemmel láthatóan nem rájuk szabott.

Az egyik fiú hosszú labdát ad, partnere nem éri el, megáll:

Lány: Ne így! Hát nem érted?

Fiú: Én bent láttam!

Lány: Mit is magyarázom! Egy „fair" játékos mindig kézre adja a labdát. Hosszan, elegánsan. A lényeg a mozdulat!

Mutatja.

Lány: A mozdulat!

A pálya szegélyén a Köztisztasági Vállalat egyenruhájában, feldúltan, anya. Áll egy pillanatig, nézi a játékosokat. Majd odarohan az asztalhoz, lecsapja a gramofont.

Fojtott hangon:

Anya: Meg vagytok őrülve! Felhívjátok ránk a figyelmet!

Mindenki a kockaházra néz.

A nyitott ablakokból mozgalmi dalok.

Anya: Azt akarjátok, hogy azt is elvegyék, ami megmaradt?

A lányokhoz:

Anya: Pusztuljatok innen! Itt ne flancoljatok!

8. kép

Az Autóbuszüzem személyzeti osztályán. Felirat a falon: „Balesetmentes közlekedéssel a szocializmusért!" Yuri áll a pult mellett, kitölt egy ívet, átadja az íróasztala mögött ülő férfinek.

A Személyzetis: Meggyógyultunk.

Yuri: Meg.

Személyzetis: És az egyetem?

Yuri: Hol van az már!

Személyzetis: Felvették, nem? Menjen be, nézzen utána. Addig is, ha akarja, délutános beosztást adok.

Yuri: Köszönöm.

Személyzetis: Ne köszönje. Meglátja, azóta itt is sok minden megváltozott.

Kikíséri a folyosóra.

Személyzetis: Tudja, itt mindenki örül, hogy visszajött. Szóval, hogy így alakult a dolog.

9. kép

Fővárosi Autóbuszüzem, Péterfi Sándor utcai ruhalerakat. A raktáros kiad egy kékparolis egyenruhát, inget, cipőt, télikabátot. Bőrtáska, lyukasztó. Yuri próbálgatja.

Raktáros: Nem működik?

Yuri: Alumínium lyukasztóm volt. Ez nehéz egy kicsit. Tudja, munka közben így megforgattam az ujjamon.

Raktáros: Most csak ilyen van. Ez nem fogja meg a kezét. Krómozott.

Yuri próbálgatja a lyukasztót.

Raktáros: Hány csillagos?

Yuri: Kettő.

Raktáros: Egy pillanat, kartárs. Felvarrjuk a csillagokat.

A helység sarkában fiatal nő próbálgatja az egyenruhát.

Most megfordul:

Kalauznő: Hogy áll rajtam? Mintha vállban szűk lenne egy kicsit...

Yuri Igazít rajta...

Kalauznő: Igazítani szabad?

A raktároshoz:

Kalauznő: Ez jó lesz.

Yurihoz:

Kalauznő: Szóval, kétcsillagos?

Yuri: Az voltam.

Kalauznő: És most?

Yuri: Kiengedtek. Meglátszik rajtam?

Aláírja a nyugtát, hóna alá veszi a ruháscsomagot.

Kalauznő: Nem, dehogy.

10. kép

Yuri a ruháscsomaggal, a Rákóczi úton. Megáll egy mozi előtt, francia filmet (a „Botrány Clochemerleben"-t?) játszák, nézi a fiatal színésznő meztelen combjait. Amikor észreveszi, hogy mellette mások is állnak, elszégyelli magát, eloldalog.

Beáll az Astoriába, ez talponálló, népbüfé. Kiviszi az asztalhoz a levest, kanalazza. Kint beesteledett.

Feketébe öltözött öregember áll meg szemben vele, hóna alatt hegedűtok. Kinézi a szájából a falatot. Yuri egyre lassabban eszik, végül otthagyja levesét, kimegy. A feketekabátos a maradékra veti magát.

Yuri az egykocsis ötvenkilences villamoson. Viszi hazafelé a ruháscsomagot. Körülötte bóbiskoló utasok.

Yuri az ötvenes évek elején. Este. Az ötvenkilences ütközőjén utazik, „tuján".

Egy megállóban leszedi a rendőr:

Rendőr: Ide álljon.

Végigolvassa Yuri személyi igazolványát.

Rendőr: Foglalkozása. Állandó lakhelye. Elő és utóneve.

Yuri leszegett fejjel morogja a válaszokat.

Rendőr: Nem tudja, hogy az ütközőn utazni tilos? Én ezért most nevelő filmvetítésre büntetem magát.

Yuri az őrszobán. Süt a nap. Egy fiatal tiszt adja át a papírjait.

Rendőrtiszt: Nos?

Yuri: Hát igen.

Rendőrtiszt: Na látja. A néphatalom megvédi az embereket.

Yuri indulna.

Rendőrtiszt: Várjon csak. Maga szeret csavarogni. Éjjel jár haza. Ha kedve van, ma éjjel csavaroghat. A maga utcája épp az én körzetem.

Yuri: Csavarogni?

Rendőrtiszt: Én új vagyok, maga meg ismeri a szomszédokat. Majd mesél róluk nekem.

Éjjel, egy budai utcában. Yuri és a tiszt egy lámpa alatt. A tiszt jegyzetel. Az utca mélyéből teherautók közelednek. A házakból kivezetik az embereket. A kitelepítések némafilmje.

Rendőrtiszt: Sok közöttük a becsületes ember. Mi tudjuk, hogy a szívük mélyén velünk éreznek az emberek. Csakhát bizalmatlanok, ugye. Hallgatnak. Na gyerünk, mozogjunk, emberek!

11. kép

Otthon, a konyhában. Yuri és húga az asztalnál kanalazzák a levest. A húg tizennyolc éves fiatal lány.

Húg: Voltál már apánknál?

Yuri: Hogy van?

Húg: Egyformán.

Yuri: Holnap bemegyek.

Húg: Visszamész a buszhoz?

Yuri vállat von.

Húg: Megpróbálhatnád máshol.

Yuri: Aki onnan jön...

Esznek.

Yuri: A holmim hol van?

Húg: Nincsen holmid. Elment mind. Az öcséd hordja a nadrágjaidat.

Yuri: Jól fog jönni az egyenruha.

A húg bort tölt csatosüvegből:

Húg: Hát igen. Nekem még az se volt. Emlékszel? Egyszer meghívtak uzsonnára az osztálytársaim. Nekem meg csak tornacipőm volt, de tornacipőben mégse mehettem: havazott.

Az uzsonna képei.

Húg: A te bakancsodba bújtam, kapcába csavartam a lábam, és ráhúztam a bakancsodat. Ment minden, de a talpa hogy is mondjam jancsiszöges volt. Megcsúsztam, elestem. Az egyetlen pár harisnyám cafatokra szakadt. Megfordultam volna, de már észrevettek, nem lehetett. Nem voltak grófkisasszonyok, de cipője azért volt mindenkinek.

Isznak.

A zsúr után lementem az elfekvőkórházba apánkhoz. Elhatároztam, hogy kérek tőle cipőre. Végeredményben az apám, nem igaz? Azután, amikor megláttam, amint ott ült a rongyos pizsamájában, az ágy szegélyén, mégse szóltam. Kihordták a vacsorát, megettem a maradékot, apánk véletlenül nem szerette az ételt, megszoktuk, hogy én eszem meg a vacsoráját, valahányszor meglátogatom.

Isznak.

Nem szóltam, de ő látta a lucskos tornacipőt a lábamon. Mindent észrevett, emlékszel?

Sír.

Négyrét hajtva őrizte a pénzét, így jobban látta, hogy hány bankjegye van. Tudtam, hogy most nem mosdatják meg hetekig, mégis eltettem a kék húszasokat. Kimentem a Körútra, és vettem magamnak egy pár cipőt. A régit el kellett dobni: egész hosszában kettészakadt.

Olyan boldog voltam, észre se vettem, hogy az utolsó fillérig elköltöttem a pénzt. Gyalog indultam haza, végig a Rákóczi úton. Azután az új cipő véresre törte a lábam. Nem vehettem le, hideg volt. Mentem csak mentem, összeszorítottam a szám. Elátkoztam magamban mindent: az új cipőmet, apánkat, a lányokat akik meghívtak uzsonnára engem, akihez szólniuk se lett volna szabad.

Tele szatyrot cipelve megérkezik anya.

Anya: Szalonnát kaptam. Még kiflit is adtak, amikor megmondtam hogy hazajött a fiam.

Lerakodik az asztalra:

Anya: Bent voltál?

Yuri: Aha.

Anya: A garázsban?

Yuri: Ott.

Anya: Nem lett volna jobb a tánciskola?

Húg: Ki is törölheti azzal, amit ott kapott.

A Húg bort tölt, koccintanak:

Húg: Szevasz.

Yuri: Mindenki jó volt hozzám.

A Húg vállat von:

Húg: Most ez járja.

Anya: Azért te csak vigyázz. Ne beszélj. Ne felejtsd el, hogy itt még a falnak is füle van.

12. kép

A Dunapart lépcsőin, délelőtt. Yuri ül, nézi a vizet. Nem messze tőle szerelmespár. A lány levette cipőjét, lábujjait tornáztatja a napon. Lent, a víz szegélyén szemüveges fiú olvas. Uszály dohog át a képen. Yuri feláll, megindul az ELTE felé.

Belép egy irodába, az asztal mögött titkárnő. Átnyújt egy papirost. A titkárnő belenéz, majd figyelmesen végigmustrálja Yurit.

Yuri: Tévedés?

A titkárnő nevet:

Titkárnő: Nem, nem tévedés. Kimaradt, kerestük, nem jelentkezett.

Yuri bólint.

Titkárnő: És most? Elengedték?

Yuri: Meglátszik rajtam, tudom.

A nő ismét végigméri:

Titkárnő: Rá se rántson. Megváltozott nálunk is a világ. Felejtse el, ha lehet.

Yuri a nyolcas buszon. Vali, a kalauznő odaszól neki:

Vali: Láttam a beosztáson a nevét.

Yuri: Holnap délben kezdek.

Vali: Dolgozni lehet.

13. kép

Margithíd. Yuri apa kézikocsiját tolja fel a hídra, apa segíti, tekeri a kallantyút. Körülöttük dübörög a közlekedés. Befordulnak a Szigetre, egy sétány, Arany János tölgyei felé. Nagy csend, nyugalom. Apa őszhajú, ötvenes ember. Vékony, finom arcél, drótkeretes szemüveg. Két keze az ölében, lábán pokróc, csíkos kórházi pizsama elnyűtt zakója alatt. Ősz, párás avarillat, fáradt délutáni nap. Yuri megáll egy pad előtt:

Yuri: Itt?

Apa bólint, maga elé néz, nehezen mozdítja a fejét.

Yuri: Jól érzi magát?

Apa: Szédülök.

Yuri: Gyorsan jöttünk?

Apa: Nem, dehogy. Csak ez a zaj, ez a forgalom.

Yuri: Régen jártunk itt.

Apa: Három éve. Nem is értem: megmondtad nekik?

Yuri: Mit?

Apa: Hát, hogy családfenntartó vagy.

Yuri: Ezeknek!...

Yuri ül a padon, apa mellett.

Apa: Az a fontos, hogy itt vagy újra, fiam.

Yuri: Kezdődik minden elölről.

Csend.

Apa: Hány csillagod van?

Yuri: Kettő.

Apa: Mint egy generális.

Yuri: Fáj?

Apa: Igazítsd meg a lábamat,

Yuri egész testével apa tarkójára nehezedik, előrehajtja a beteg fejét, azután a hóna alá nyúl, megemeli a kocsiban. A görcs felenged, Yuri megigazítja apa lábát.

Apa: Jól van, fiam. Elmúlt.

Megállnak a Rózsakert előtt, a kerthelyiségben halkan cincognak a cigányok. Apa hallgatja ezt a kis ingyenzenét.

Mennek tovább a híd felé. Alattuk uszály dohog.

14. kép

Az ötödik kerületi tánctanárok munkaközössége. Yuri csönget egy ajtón. A tulajdonosnő nyit ki, idős hölgy, ősz fején kis barna kalap:

Tánctanárnő: Mi tetszik? Ki az?

Yuri: Kezicsókolom.

Az öregasszony hunyorog, felismeri:

Tánctanárnő: Istenem! Akár az apád. Rádismertem azonnal! Ő is így állt itt, még a kommün után.

Az előszobában egymás hegyén-hátán székek, asztalok. A tánciskola szemmel láthatóan nem működik.

Tánctanárnő: Bécsbe készülök, a fiamhoz. Ennek itt vége. (Körbemutat:) Bizony. És te? Honnan jössz? De mit beszélek! Persze hogy tudom!

Kimegy a konyhába, ettől fogva a nyitott ajtón át jön a hang.

Tánctanárnő: Azért te csak mondd, mert itt olyanokat beszéltek, hogy Amerika? Biztosat senki se tudott...

Yuri: Körülnézhetek?

Tánctanárnő: Nézz csak, nézz. És mesélj. Én közben csinálom a kávét.

Yuri körbejár. A táncterem üres, vastag bordó függöny fedi az ablakokat. A sarokban a zongora.

Tangó. A teremben kigyúlnak a fények, össztánc. a növendékek (tizenéves diáklányok, kamaszok) tangóznak. Ódon jelenet, ünnepélyes. A fiúk nyakkendőt viselnek, a lányok csipkés blúzokat. Körös körül, a fal mellé állított székeken, gardedámok nyújtogatják a nyakukat. Három zenész, elől a szakszofonos.

Tánctanárnő hangja: Józsi bácsi meghalt. Katonatiszt volt, hiszen tudod, légnyomást kapott szegény még a háborúban...

A szakszofonos mögött Pista bácsi, a dobos. Fémtölcsért tart a szája elé, énekel:

Dobos: „Sajnálom már, ha néha megbántlak én, bocsáss meg nékem, a könnyekért..."

Tánctanárnő hangja: Pistának is rendetlenkedett a szíve. Csak Angéla nem változott.

Angéla néni keményen veri a billentyűket. Elnyűtt, negyvenes asszony.

Tánctanárnő hangja: De ő meg egyre többet ivott.

A zene megáll, a tanárnő a párok között, a terem közepén:

Tánctanárnő: Séta! Sétálunk... Az urak nyújtják a karjukat.

A termet körülcsoszogják a párok. Néma csend.

Tánctanárnő: Csevegni, hölgyeim! Beszélgetés!

A zenekar gyors számba vág, tánc. A dobos a szájához emeli a tölcsért:

Dobos: „Van egy kis viskóm Pomázon, hol fűvel-fával komázom, a kisbíróval cicázom, mert bennszülött vagyok..."

Egy pár a ruhatárnál. Yuri kiadja nekik a kabátokat. A fiú felsegíti a kabátokat. Egy lány Yurihoz:

Lány: Elkísérsz?

Yuri: Dolgozom.

Dobos: „Van ott egy kiskecském, összevissza fejjük kettecskén, van ott egy kismacskám, azt is megszokod lassacskán..."

A teremben h árés, csőnadrágos fiatalok. Kifordított lábakkal rángatják magukat. Ez nem a mai diszkó felszabadult ugrándozása, inkább görcsös, komor igyekezet, utánozni valami képzelt Nyugatot. A tánctanárnő rájuk szól:

Tánctanárnő: Pinocchio! Mikulás! Hányszor mondjam, kérem, hogy a stílus az ember?

A zene leáll.

Tánctanárnő: Angéla lelkem! Figyelem, francia négyes! Séta: az urak nyújtják a karjukat.

A séta beindul. A zene is.

Tánctanárnő: Beszélgetés! Csevegni, hölgyeim!

Néma csendben járkálnak körbe a párok, akár az elítéltek a börtönudvaron.

Flash back vége, vissza a tánciskolába. A tanárnő behozza a kávét:

Tánctanárnő: Engem meg nyugdíjaztak... Bécsbe megyek, a fiamhoz.

Leteszi a kávéscsészéket.

Yuri kiissza, feláll:

Tánctanárnő: Elmész? Látod, te lettél az utolsó. Milyen gyorsan elszállt ez az élet! Mintha ma lenne, úgy emlékszem apádra...

Körbemutat:

Tánctanárnő: Dehát ennek itt vége, fiam.

15. kép

A Nemzeti szálló sörözője. Lerobbant, de jobb napokat látott étterem. A bejárattal szemben, a zongorista magyarnótákat pötyög. A füstben álmos utcalányok, egyenruhás buszosok. Yuri belép, a buszosok asztalánál felismerik:

Fiatal buszos: Gyere csak! Hát te hová tűntél? Ülj közelebb!

Yuri leül. Valahányszor nyílik az ajtó, kintről hangzavar.

Idős sofőr: Mi volt az a kiabálás?

Yuri: Diákok. Éltetik a lengyeleket.

Idős sofőr: Nagyon elbizakodtak ezek a gyerekek.

Fiatal buszos: Van rá idejük.

Egy hang: Ezek csak olyan lélekállapotok. Mikor szabadultál?

Yuri: Tegnap.

Fiatal buszos: Mennyi volt?

Az asztal körül ülők koccintanak.

Idős sofőr: El se hinném, ha nem látnám azt a szürke színedet.

Két kalauznő ül az asztalhoz.

A fiatal buszos Yuri fülébe:

Fiatal buszos: A kisebbik olyan. Szólok neki, elviheted.

Egy hang: Nők csak voltak?!

Idős sofőr: Hát! Meg szombat esti táncos összejövetelek!

Mindenki nevet.

Yuri kifelé megy. A ruhatár előtt igazoltatják. A ruhatárosnő sír:

Ruhatárosnő: Harmadszor is beengedték. Kétszer lehányt, és harmadszor is bemehet?

Az egyenruhás portás mentegetőzik:

Portás: Kijózanodott, kérem. Ha pedig józan, akkor én ugyebár semmit sem tehetek.

A rendőrök visszaadják Yuri személyijét, szalutálnak. A Körút csendes. Yuri megindul Buda felé a Rákóczi úton.

16. kép

Egyetemi előadóterem, diákgyűlés, fiúk-lányok egymás hegyén-hátán ülnek a padokon. Kora délelőtt, süt a nap. Yuri belép, megáll a fal mellett. Buszos egyenruhájában félszeg, idegen. Amikor megszólítja egy lány, mindenki felfigyel:

Lány: Maga elsőéves?

Yuri nyel:

Yuri: Francia szakon.

A lány megkönnyebbülten felnevet:

Lány: És... milyen a hangulat a buszokon?

Yuri: A hangulat?

Lány: Úgy értem: mellénk állnak, ha felvonulunk?

Yuri vállat von:

Yuri: Én csak két napja vagyok itt.

Lány: Hol?

Kezében ív, ceruza, egy fiú lép Yuri mellé:

Fiú: Itt írd alá.

Yuri: Kötelező?

Mindenki nevet.

Fiú: Kiáltvány.

Lány: Tiltakozás.

Yuri eltolja az ívet:

Yuri: Örülök, hogy itt vagyok.

Szónok lép a diákok elé:

Szónok: Az előadások szünetelnek!

Éljenzés, taps.

17. kép

Yuri a kettes buszon. Bemondja a megállókat, csenget, jár-kel a kocsiban. Némafilm: a kocsi belseje, az ablakokban a város. A Petőfi Sándor utca, az Alagút, a Krisztina, a mackós iskola a Németvölgyi úton. Egy-egy mondat a végállomáson, ahol egy pillanatra találkoznak az érkező és az induló buszosok. Például, a Lékai-téren:

I. Indító: A belügyminiszter engedélyezte a felvonulást.

A Szabadsajtó-úton:

2. Indító: Félreállhatnak, Gyuszikám. Nem lesz több kocsi. A közlekedés megakadt.

Yuri a városban, táskájával a hóna alatt. Az utcák üresek, szirénázó mentőautó. Yuri belép egy kocsmába, a pulthoz áll.

Talponálló: féltucat ember, húszas égő, lábaikat emelgető rovarok a légypapíron. Az utcáról két rendőr lép be, körülnéznek, majd kifordulnak az ajtón. A csapos fröcsköli a borospoharakba a szódavizet.

Yuri mellett kövér, kopasz ember. Ittas. Az utcát nézik mind, Yuri, a kövér, a csapos. Kint esteledik. Némán, futólépésben, emberek. Mindenki egyirányban szalad.

A csapos, a kövérhez:

Csapos: Te miért nem futsz?

Kövér: Hová fussak?

A kövér, Yurihoz:

Kövér: Én még akkor, ötvenben se futottam.

Csapos: Nono...

Kövér: Letoltuk előttük a gatyákat. A díszpáholy előtt. Bekeretezhetik: tükröt mutattak nekik a ferencvárosiak.

Yuri: Mit játszott?

Kövér: Nem ismersz?

A csapos, Yurihoz:

Csapos: A Bébi!

Kövér: Bizony, fiatalember. Nesztlé Bébi, a bombabekk. Az Elektromos pályán olyan gyertyát rúgtam, percekig zúgott a taps, mire visszaesett.

A csaposhoz:

Kövér: De ott, ötvenben, már csak álltunk a zászló alatt. Fent pedig megfogadták, hogy tönkreteszik a csapatot.

Kint az utcán némán, futólépésben újabb csoportok villannak át a kirakatüvegen. Az itt következő jelenet karikatúra ugyan, de nem gúnyos: inkább tragikomikus.

Kövér: Két játékost rendőrnek hívtak be, hármat katonának. Még a nevét is elvették a csapatnak, betiltották az indulót, külön-külön a dallamot és a szöveget.

A kövér int a csaposnak.

Kövér: Valamit azért nem tudtak elvenni soha, kérem.

Sastekintet, néz, majd a hasára bök:

Kövér: Ezt-e! A ferencvárosi szíveket. Húszezer ember állt ott a béközépen. Hagyták. Nem volt már csapat: majd elszélednek, ha a maradék is kiesett!

Az utcán futó árnyalakok.

Beesteledett.

Kövér: Hogy miért tették? Ma sem értem, uram.

Csapos: Pedig világos. Feloszlattak ezek mindent, ami összetartotta az embereket.

Yuri iszik.

Kövér: Hadd soroljam fel. Az első mérkőzésen Pamuki védett, egy gyerek. A Győr ellen játszottak, átigazolt blaszosok, ifik, öregek. Azután a kis Guba berúgta a gólt, Palásti megadta, megnyertük az első menetet.

A kövér iszik.

Kövér: A párt örökre eltiltotta Palástit. Kispesten már rendőrökkel vették körül a stadiont, a bőrkabátosok a zászló alól emelték ki az embereket. A beszkárt ellen pedig azt hittem nem élem túl, úgy elfacsarodott a szívem. Kifutottak a pályára a fiúk, és a sor végén, talpig feketében, Csikós Gyula bácsi bicegett.

Yurihoz.
Kövér: Tudja maga, hogy Csikós Gyula kicsoda?

A csapos bólogat:

Csapos: Az évszázad kapusa.

Kövér: Bizony, fiatalember. Azok voltak a nagy idők. A Jenő, aki eleinte még rúgni se tudott, a derekuknál fogva tartóztatta fel az ellenfeleket.

Csapos: Nem bírtak velük, ez volt az igazság.

A kövér felemeli mutatóujját, Yurihoz:

Kövér: De fej nélkül, érti? Fej nélkül hiába lett volna az igyekezet. Az pedig Kispéter Mihály volt. Jól jegyezze meg magának ezt a nevet! Hízelegtek neki, fenyegették. Hiába. A Péter nem hagyta magára a zöld-fehéreket.

Csapos: Minden idők legnagyobb középhátvédje, uram. És mintha nem lenne! Tíz évig nélküle állították össze a válogatott keretet! Akkor, ötvenben, egymaga nyerte a mérkőzéseket. Nagy, nehéz teste volt, végigdübörgött a pályán, támadott, rombolt, védekezett. Amikor ezt látta, a Kormány bérgyilkost szerződtetett.

A kövér elsírja magát:

Kövér: Én is ott voltam. Zuhogott az eső, négy-egyre győztek a ferencvárosi gyerekek.

Csapos: Nem esett ki a csapat. A párt önkritikát gyakorolt. Tudta, hogy veszített.

Kintről lövöldözés hallatszik, lábdobogás. A kövér iszik:

Kövér: Azok voltak a nagy idők. Azután már, érti? Semmi sem jöhetett.

18. kép

A Hamzsabégi úti autóbuszgarázs, este, lámpafény. A helység végében pénztárablakok, előttük hosszú asztaloknál ülve számolgatják a bevételt a buszosok. Yuri visszafordul egy ablaktól, megáll egy nő felett.

Yuri: Jó estét.

Vali, a nő felemeli fejét, kontyából hosszú tincs szabadul el, végigsimít homlokán, elmosolyodik:

Vali: Nicsak, a kétcsillagos!

Yuri leül a nő mellé.

Vali: Hiányom van.

Yuri segít számolni az aprópénz-oszlopokat. Bosszúsan:

Yuri: Maga prézlizett. És gyűjti a resztliket.

Befejezi a számolást:

Yuri: Nincsen hiánya. Tíz forint többlete van.

Vali, kacéran, súgva:

Vali: És az mit jelent?

Yuri: Az azt jelenti, hogy maxizott.

Vali feláll, nyög, nyújtózkodik:

Vali: Hogy is tudnék számolni, ha nem ismerem az ilyen varázsszavakat!

Yuri: Iszunk egy feketét?

Vali: Várjon!

Int, kiszalad az épület elé, de azonnal visszatér.

Yuri: Ez mi volt?

Vali: A Nagy Ferenc itt szokott várni az ablak alatt.

A helység időközben kiürült, Yuri bögrében kávét tesz az asztalra, szótlanul kavargatják az italt. Vali fáradtan:

Vali: Tudja, én úgy képzeltem, hogy itt érdekesebb lesz.

Öngúnnyal:

Vali: „Szabadabb!"... Hogy miért utáltam meg ilyen hamar? Nem, nem az egyenruha miatt. Magát hogy hívják?

Az ablakok előtt fénycsóvák, jönnek be a garázsba az utolsó buszok.

Vali: Na látja. Engem pedig Valinak. Itt meg úgy írtak ki: Nagy 23 Ferencné. A Nagy Ferencnét se szoktam meg soha, d hogy itt huszonkettő lenne belőlük, és hogy én kaptam pont a huszonharmadikat...

Felkapja a fejét, hirtelen:

Vali: Figyel? Fogadjunk, hogy már el is felejtette! Szóval? Nagy micsoda?

Yuri: Nem felejtettem el. Huszonharmadika van.

Hallgatnak.

Vali: Mi az, hogy prézliztem?

Yuri: Lassan járt, összeszedte a többiek elől az utasokat.

Vali: Mert elfelejtek csengetni. A többi kocsi üres, az enyém meg mindig tele van.

Yuri a nő kezére teszi a kezét. Vali ujjait megfogta a pénz, körmeiről lepattogzott a lila lakk.

Vali rekedten:

Vali: Mást is mondott még.

Yuri: A resztli a maradék. Mert nem fejezi be a tömböket, Vali. Néhány jegy mindegyiken marad.

Vali kuncog, elhúzza a kezét:

Vali: Az nem azért van, mert gyűjtöm őket. Hanem mert újat kezdek, amikor a régit megunom. És többletem miért van?

Yuri vállat von. Vali, súgva:

Vali: Én tudom. Mert összeszedem a használt jegyeket, leporolom, újra eladom. Hogy is mondta? Maxizok.

Yuri: Úgy mondják.

Vali dacosan felveti a fejét:

Vali: Hát jól mondják. Mert én mindig többet akarok!

A nő feláll, a férfi megy utána.

Hálóterem, vaskályha, emeletes ágyak.

Vali: Hazamegy? Mert én azt hiszem itt maradok.

Yuri: Azt mondják, szünetel a közlekedés.

Yuri ledobja táskáját, zubbonyát, leguggol a vaskályha elé, élesztgeti a tüzet. Vali lábast tesz a kályhára, hanyattveti magát az ágyon, nézi a férfit, amíg csak a fa lángra kap. Yuri leül a nő mellé az ágyra, közelednének, amikor egyenruhás férfi nyit rájuk, tétován megáll:

Yuri: Hát ez meg kicsoda?

Vali: A párttitkár!

Párttitkár: Holnap korán kezdek. Lefeküdnék, ha nem zavarok...

Yuri mérgesen:

Yuri: Minket nem zavar!

A titkár egy üres ágyra akasztja zubbonyát, szánalmasan elmosolyodik:

Párttitkár: Messze lakom.

Vali feláll, nyújtózkodik:

Vali: Adja ide a csajkáját!

Szótlanul esznek. A párttitkár kikaparja a csajkát.

Párttitkár: Maga... maga is jól megszenvedett, Gyuszika...

Yuri legyint:

Yuri: Hol van az már!

Párttitkár: És... mit csináltak? Úgy értem, hogyan teltek a napok?

Yuri: Ilyenkor este énekeltünk. A parancsnokhoz minden este bejött a babája. Mi meneteltünk, és énekeltünk. A parancsnok kedvenc dalát. Mindig ugyanazt.

Elnyúlnak az ágyakon, Vali eloltja a villanyt, Yuri mellé fészkeli magát a keskeny vaságyon. Kuncogva:

Vali: Énekelje el!

Párttitkár: Elege lehet belőle.

Yuri felkönyököl, énekel:

Yuri: „Szomszédunkban van egy malom, abban őrlik a bánatot, csuhajja..."

A párttitkár vele dörmögi:

Yuri, párttitkár: „Nékem is van egy bánatom, elviszem és lejáratom, csuhajja... Ősszel a tearózsa lehullott..."

Yuri hangja megbicsaklik, csend.

Yuri: Tulajdonképpen szép dal volt.

Párttitkár: Az én falumban másképp énekelték.

Rekedten:

Párttitkár: „Szomszédunkban van egy asszony, annak van egy kócos hajú leánya..."

Míg a titkár énekel, Vali a mellére húzza a férfi kezét.

Párttitkár: „Kócos haját fújja a szél, engem meg a fene megesz utána..."

Yuri letépi a lány ingét, Vali a pokróc alá bújva vihog.

Párttitkár: „Én is voltam neki babája, hat hónapig jártam utána, verje meg a jeges eső, mossa le a kócos haját simára!"

A dal közben birkózás, a pokróc alól a földrekoppanó cipők, ruhadarabok. Vali nyögése. Fuldokolva.

Vali: Mást nem tud?

Párttitkár: Régen elkerültem tőlünk. Elfelejtettem azokat a dalokat.

Léptek az aszfalton. Éjtszaka van.

19. kép

Reggel. Yuri megy a Belváros felé. Az utakon tankok, bámészkodó emberek. Egy páncélosból orosz katonák dugják ki a fejüket. Civilek, beszkártosok, buszosok verődnek össze körülöttük, egy öregasszony felszól a katonáknak:

Öregasszony: Miért nem mentek haza? Ki hívott titeket?

A katona oroszul felel valamit.

Katona: Bábuska... mit kiabálnak az emberek?

Egy asszony: Istenem! Ilyen fiatal gyerekek.

Az öregasszony mutogat:

Öregasszony: Haza, haza!

Egy beszkártos: Mennének ezek!

Öregasszony: Menjetek Isten hírivel! Mi nem bántunk titeket...

Nevetés. Az orosz kérdez, vár, megismétli a kérdést:

Beszkártos: Azt kérdi, hogy mit kiabálnak az emberek.

Öregasszony: Megmondanám én neki!

Az emberek felmásznak a tankra. Cigarettával kínálják a katonát, egy asszony kokárdát tűz a mellére. Valaki zászlót nyújtogat, kitűzik azt is a tankra. Akkor levett sapkával elkezdik énekelni a himnuszt. Álmélkodó arcok, hullámzik a tömeg.

Hangok: Velünk vannak a ruszkik!

A tank körül énekelve megindul a tömeg.

„Kossuth Lajos azt üzente..."

A távolból egyre erősebben ágyú dörög, gépfegyver kelepel.

20. kép

A Mozgásterápia a Villányi úton.

Apát a látogatás idejére kiültették a szobája elé. Csíkos pizsama, lába pokrócba csavarva, karjai maga előtt az asztallapon. Jobbja kinyújtva, balja nyitott könyvön pihen. Amikor látogató érkezik, apa enyhén félrebillenti fejét, alulról figyeli a közeledőket, bizonytalan. Yuri megáll a beteg előtt:

Yuri: Hogy van, apa?

Apa: Gyurkám. Te vagy az?

Megmozdítja vállait, felemeli fejét. Yuri megöleli.

Yuri: Mit csinál?

Apa: A Gróf Monte Cristót olvasom.

Nevetve:

Apa: A nyelvemmel lapozok. Néha egy-egy kedves látogató forgatja nekem. Gyere, kisfiam, tedd a kezemre a kezed!

Csend. Yuri belenéz a könyvbe.

Apa észreveszi, mosolyog:

Apa: Még mindig ott tartok. Tudod, az Alagút. Ritkán lapozok. Egy nyitott oldalon annyi minden van!

Yuri: Még mindig nem menekült meg.

Apa: Nem akarok eljutni odáig. Jobban szeretem elképzelni, hogy milyen lesz, amikor hazaérkezett.

Apa karján téglalap alakú karóra, orrán vékony, drótkeretes szemüveg.

Apa: Mesélj, fiam. Forradalom van?

Yuri belevágna, de apa visszatér a maga emlékeihez:

Apa: Amikor én orvosfogalmazó voltam, egy nyilast ültettek a nyakamra az OTI-ban. Már nem tudom, hogy hívták. Azelőtt sorsjegyügynök volt a Török-bankháznál, de most mellettem ült, ellenőrizte a beutalásokat. „Török, szerencséje örök".

Apa elgondolkodik. A folyosón, ahol ülnek, jönnek-mennek a látogatók.

Apa: Lent a sarki kávéházban ült egy tüdőbajos. A zsidókat odaküldtem, hogy hozzák fel a pozitív köpetet. A nyilas meg aláírta a beutalást. Most is üldözik az embereket?

A beteg beszél tovább, nehogy elunja magát a látogató.

Apa: Azután lehoztak a pincébe egy sebesültet. A Kereskedelmi Bank elnökének, Vida Jenőnek volt a felesége. Egy nyilas az arcába lőtt. Idős asszony volt, azt mondta: „er war se jugn, und er hat auf mieh geschossen." Mesélj, kisfiam!

Yuri ismét belevágna, de apa folytatja:

Apa: Tudod, már néhány napja csak ezekre a régi dolgokra gondolok. Talán a robbanások miatt. Bizony, itt éltünk, fenn a hegyen. Amikor kinyitják az ablakot, zúg körülöttem a város. Beszívom az ismerős illatokat.

Flash back

Budai hegyoldal, mély, puha hótakaró. Délelőtt.

A Sashegy déli lejtője a Budaörsi laktanya felett. Yuri és öccse, két öt-hatéves forma gyerek, kézenfogva lépegetnek. Yuri mutatja a laktanya épületét:

Yuri: Ott van!

Az öccs pityereg.

Öccs: Hol?

Yuri: Ott lent, abban a házban! Nem jöhet ide, érted? Katona!

Az öccs húzza Yurit:

Öccs: Menjünk haza!

Yuri: Gyere, írjuk fel ide a hóba a nevét!

Yuri nagy ákom-bákom betűkkel felírja a hóba: Apa! Az öccs sírvafakad.

Yuri: Nézd, ott áll! Integessünk!

A havas hegyoldalban két integető kisgyerek.

A flash back vége, zene, faágak rajza, rács az ablakon. Tangó.

Apa: Emlékszel? Mi így énekeltük: „A muzsikusnak szmoking a barátja, s nincs egy igazi jó kabátja..."

A kép, apa és fiú, eltávolodik, Yuri kilép az épületből, delet harangoznak. Fiatal ápoló lép mellé, a fején péksapka, most leemeli, a hangja remeg:

Ápoló: Nem a mi hibánk volt, kérem. Próbáltuk tolókocsival, de a lépcsőház keskeny, nem lehetett.

Yuri: Miről beszél?

Ápoló: Hát nem tetszik tudni? Hát nem mondta el a doktor úr?

Yuri: Nem.

Ápoló: Elejtettük, kérem. Az óvóhelyre menet. Mindkét lába nyílt törést szenvedett.

Yuri a falhoz támaszkodik, homlokán kiüt a verejték:

Yuri: Nem szólt egy szót sem.

Ápoló: Nekünk is csak azt mondta: „rá se ránts, Laci..."

Az ápoló elsírja magát:

Ápoló: „Nekem már csak olyan ez, mintha vak embernek kiszúrnád a szemét."

Déli harangszó a Mozgásterápia fái felett.

21. kép

Délután, Yuri a nyolcas autóbuszon. A kocsi üresen halad a budai rakparton és a hídon át a Szabadsajtó út felé.

November 2, halottak napja, fáradt őszi napsugár. Yuri ül az üres kocsiban. A motorzúgás alatt szóló emelkedik, kristálytiszta, panaszos trombitahang. Az itt következő képeknek a remény légkörét kellene érzékeltetniök, az ébredő szerelmet és az újrakezdődő életet.

A végállomáson, a tömeg. Mielőtt megrohamoznák, Yuri leugrik a mozgó kocsiról, áttör az embereken. Szemben vele, törékeny, egyenruhás sziluett. Vali szalad, homlokától a lábfejéig a férfira tapad. A trombitaszóló vége. Yuri elől száll fel a kocsiba, megnyomja a csengőt. Tömeg. Virágot visznek, krizantémot, koszorúkat. Yuri lassan halad hátrafelé, „ledolgozza" a kocsit, eltépi az átszállójegyeket, osztja a vonalakat. A hídon járnak, mire hátraér. Vali hátul ül, a csengő gombja alatt.

Yuri: Láttad a tankokat?!

Vali: Mennek ki, végig az Üllői úton. Mikor végzel?

Yuri: Ki hitte volna!

Vali a férfi lábszárát combjai közé szorítja, nyög:

Vali: Csak este? Jaj, Istenem...

A temetőfőkapunál kiürül a busz, a tömeg viszi a koszorúkat, a virágokat.

22. kép

Este. Vali és társa egy ösvényen, a Gellért kupolái felett. Csókolódznak, alattuk a város.

A lány szemében szerelmeskedés közben a fények, a folyó, a hidak. Később. Egymás mellett, egy korlátra hajolva nézik a várost.

Vali: Mire gondolsz?

Yuri: Erre az egészre. Hogy mégiscsak kimennek. Takaríthatjuk a romokat.

Vali: Újrakezdhetjük az életet.

Yuri: Te már voltál igazán szerelmes?

Vali rágyújt, nem felel.

Yuri: Kamaszkoromban szerettem egy lányt. A Frankel Leó utcában lakott, Ágota volt a neve. A Mártírok útjából nyílott ez az utca, a Margit híd budai hídfője mögött.

Minden délután elindultam hozzá, de ha otthon találtam, csak ültem a szoba sarkában, Ágota egyedül csevegett.

Vali eldobja a cigarettát.

Yuri: Kitaláltam egy játékot, tudod? A budai hídfőnél nem szálltam le a hatosról, körbeutaztam a Nagykörúton, a Petőfi hídon, azután végig Budán, a hatvanegyesen. Másfél óra múlva ott voltam újra a Frankel Leó utca előtt. Leszállok? Maradok? A valóságnál többet ért ez az álmodozás. Talán a várost szerettem. Talán nem is szerettem az embereket.

Átmennek a hídon.

Yuri: Magányos voltam. Igazi gyerek.

Az ablakokban itt-ott gyertyák égnek. A Rákóczi téren is gyertyák, emberek a friss sírok között. Már-már karácsonyi hangulat.

Vali: Itt soha nem lehetsz magányos. Nézd ezeket az embereket. Mind azt érzi, amit te is érzel. Szereted, amikor fütyörészik valaki, vagy amikor az állványokon énekelnek a kőművesek? Én olyankor mindig elámulok. Honnan tudták, hogy magamban én is ugyanazt a dallamot énekelem?

Mennek tovább, vissza a híd felé. A tereken, a sírokon égnek a gyertyák.

Yuri: Hideg van.

Vali: Mit nézel?

Yuri: Ezeket a gyertyákat. Tegnap még ősz volt, mára pedig karácsony este lett.

23. kép

Yuri belép a kertkapun, a garázsban ég a villany, benéz. Anya a vaskályhát rakja, az asztalnál az öccse ül. Kerekarcú húszéves fiú, vidékiesen szalonnázik: bicskával szeli a kenyeret. Yuri belép, anya halkan:

Anya: Megjött Sanya.

A két fiú farkasszemet néz.

Yuri: Elkéstél.

Anya: Gyalog jött.

Yuri: Nem találtál teherautót?

Sanya: Hát most inkább csak tankok járnak az utakon.

Yuri nevet.

Yuri: Mennek haza az oroszok.

Sanya: Haza?

Anya kávét tölt ki a fiúknak. a rádió befejezi műsorát. A szokásos szöveg, majd:

Rádió: „A magyar nép évszázados álma valósult ma meg..."

Anya: Tényleg láttad a páncélosokat?

Sanya bólint, de Yuri leinti:

Yuri: Eltévesztették az utat.

Álmosan, pongyolában belé a konyhába a húg.

Húg: De jó meleg van!

Sanya: Egész éjjel raktuk a tüzet.

Húg: Mi volt annyi beszélnivaló?

Anya: Istenem! Régen nem ültetek így.

Sanya: Régen.

Nézik egymást az asztal körül, anya és a három gyerek. Kint világosodik. Yuri Sanyához:

Yuri: Szénszünet van?

Sanya: Nem lesz itt egyhamar tanítás. És te? Tanulsz?

Yuri: Tudod, nekem már csak szórakozás az egyetem.

Sanya rágyújt.

Sanya: Kicsit későn jött nekünk ez a forradalom.

Anya: Jaj, ne beszéljetek így! Újrakezdeni sose késő, fiam.

A rádió recseg, ropog. Hang az éterből, orosz szavak:

Rádió: Vnyimányie, Vnyimányie!

Kintről robbanás hallatszik, géppuska ropog. Nézik egymást a vaskályha lángjainál. A rádió Nagy Imre szózatát közvetíti:

„Rádió: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt tudatom az ország népével és a világgal".

Sanya, keserűen, anyához:

Sanya: Újrakezdeni!

Yuri: Vége. Egy hét volt a világ.

Feláll, felveszi zubbonyát.

Anya: Hová mész?

Yuri: A városba.

Sanyához:

Yuri: Lejössz?

Anya: Megőrültetek! Nem halljátok a lövöldözés?

Yuri: Van itthon ennivaló?

Anya tétovázik a sarokba mutat:

Anya: A húgotok kacsája.

Sanya megrázza a fejét:

Sanya: A kacsából nem eszem.

24. kép

Yuri az utcán. Álomváros, minden kihalt. Hol távoli, hol egészen közeli lövöldözés. Egy beszkártos, Yurihoz:

Beszkártos: Maga hova megy, szakikám? Itt most tankok közlekednek, nem buszok!

Yuri: Látom.

Beszkártos: Menjen haza.

Yuri: A Hamzsabégi úton krumplit osztanak.

Beszorulnak egy kapu alá. Robbanások, Rohanó alakok. Yuri újra nekivág, a beszkártos utánaszól:

Beszkártos: A fal mellett menjen! Oda nem hullanak a cserepek!

A falak mentén halottak.

Yuri: A fal mentén!

Kerülgeti a halottakat.

25. kép

Yuri kimerülten zuhan be a Hamzsabégi úti garázs ajtaján. Egyedül a párttitkár van az ügyeleten. Bőgő motorral számtábla nélküli busz kanyarodik ki a kapun.

Párttitkár: Disszidálókat visznek.

Yuri: Hová?

Párttitkár: A határra.

Yuri: Ki disszidál innen?

Párttitkár: Sokan. Kér teát?

Kitölti az italt.

Párttitkár: Az éjjel hallgattam a rádiót. Milyen nagy a világ! És mind rólunk beszélnek. Maga megértett volna: én csak hallgattam az idegen szavakat.

Yuri: Kamaszkoromban láttam egy filmet. Síkságon játszódott, valami külvárosi nyomortelepen. Hideg volt, az emberek rongyos télikabátban dideregek. A kamera felülről filmezte őket, és körülöttük a szemetet. Amikor kibújt egy napsugár, mindenki lélekszakadva futni kezdett, nehogy elszalassza.

Isszák a teát.

Yuri: Azután volt ennek a filmnek a végén egy jelenet. A fiú meg a lány felemelkednek a levegőbe, maguk mögött hagyják a szeméttelepet. Ez olyan hihetetlen volt, hogy én sírvafakadtam. Többször megnéztem, és mindig újra sírvafakadtam. Azt hittem, értem. Csak csoda mentheti meg az embereket.

Párttitkár: Szabadult volna, de nem lehetett.

Yuri: Soha nem szaladtam a napos oldal után. Azért sírtam volna, mert menekülni akartam? Vagy azért, mert a kamera egy kis fekete foltot mutatott: a magukrahagyott, topogó, hadonászó többieket...

Ismét busz kanyarodik ki a kapun. Isszák a teát.

Párttitkár: Mi lesz velünk, Gyuszikám?

Yuri: Körülnézünk a kapitalista Nyugaton.

Párttitkár: Idegenben?

Yuri: Igaza van. Lesz itt is munka elég. Maga például újra kitölti a káderlapokat...

Párttitkár: Rám ne számítsanak!

Yuri: Hová valósi maga?

Párttitkár: Felvidéki.

Isszák a teát.

Yuri: A felvidéki kőművesek! Azok tudták csak a szép dalokat! Egész álló nap énekeltek. „Szepesen, Gömörben, ott nyomják a magyar lányt a gödörben!"

Párttitkár: Az nem úgy volt! Így: „Sej Szepesen, sej Gömörben, hideg szelek járnak. Azok léik világukat, akik ketten hálnak. De a szegény tót legények csak egyedül hálnak. Akármerre tapogatnak, társat nem találnak."

Kint világosodik, anya arca az ügyelet párás ablakán. Néz be, rémülten. Kezében teleírt papíros.

Anya hangja: Azt hittem, hogy már te is... Csakhogy megtaláltalak!

Nyújtogatja a papírt, egyre távolabbról:

Anya hangja: Összeírtam neked őket. A német nevelőnő, aki annyira szeretett. Egy francia kislány, évekig leveleztünk. A generális, akinek nagyapád kezelte a fülét az első világháborúban...

Anya arca eltűnik az ablakon. Hajnal.

26. kép

Déli pályaudvar, hajnal. Hosszú szerelvény, marhavagonok, középen vaskályha és szenesvödör. Yuri és a párttitkár, egyenruhában, degeszre tömött aktatáskával a hónuk alatt. Felkapaszkodnak egy marhavagonba, leülnek. Csend. Viharlámpást lóbáló vasutas megy el előttük, időről-időre megkocogtatja a kerékagyakat. Felszól:

Vasutas: A győri a harmadik vágányról indul.

Megy tovább, de még visszaszól:

Vasutas: Csak azért, mert mostanában mindenki arra szalad.

Párttitkár: Mi nem arra szaladunk.

A távolból, a mikrofon:

Mikrofon: Szászhalombatta, Pusztaszabolcs, Sárbogárd...

A szerelvény megrázza magát, lánccsörgés, a lassú hullám végiggyűrűzik a kocsisoron. Indulnak. Világosodik.

Yuri áll a vagon nyitott ajtajában, nézi a Márvány utca magasságában a hidat.

A mozdony rövidet füttyent, Yuri belöki az ajtót. Az alagút. Amikor a mély dübörgés könnyű kattogásba vált, újra kinyitja. A Lágymányos felett rózsaszínű az ég. A gőzös sípol, áthaladnak a Villányi út feletti ideiglenes vasúti hídon.

Yuri: A Mozgásterápia.

Párttitkár: He?

Yuri: Ott él az apám.

Párttitkár: Orvos?

Yuri: Volt.

A Sashegy kopasz csúcsain megvillan a nap.

Párttitkár: Az én apám vasutas volt. Fiatalon halt meg. A szerelvény agyonnyomta az embereket.

A vonat lassít, Kelenföld. Yuri feláll.

Párttitkár: Mi van, Gyuszikám? Otthonfelejtett valamit?

Yuri visszaül a helyére.

Yuri: Elszaladunk.

Párttitkár: Nem szaladunk el. Csak félreállunk, amíg valamennyire rendeződnek a viszonyok.

Kinyitnak egy csatosüveget, meghúzzák.

Párttitkár: Daloljunk.

Yuri: Dalol a halál.

Párttitkár: „Oroszország közepén, fogoly vagyok én egy bánya telepén... Gusztálom a zsenákat, ha megunom, nézem a barisnyákat."

A távolban, a napsütötte budai hegyek.

Párttitkár: „Ha meglátok egy zsenát, egyedül van, néki odakiáltok..."

Zúg a csupasz, fekete téli földek között a vonat.

27. kép

Szoba a határon. Tucatnyi ember (férfiak, asszonyok, gyerekek) szoronganak. Félhomály, csak a rádió világít. Az emberek a földön ülnek, fekszenek. Valaki pásztázza az étert, idegen hangok, majd hirtelen bejön a dunapentelei adó:

Rádió: Véreim, magyarok! Dunapentele térségében szükségünk van gyógyszerre. Segítsetek! A bemondó hangja mögött géppuska ropog.

Egy hang: Mi lesz velünk!

Női hang: Bécsben vár a nagybátyám. Öngyújtógyáros. Háromkeresztes máltai lovag.

A szobába benyit a paraszt, lámpafény. Habos, lila bort hoz csatosüvegben. Isznak. Olyan szorosan vannak, hogy ha valaki megfordul, a mozgás továbbgyűrűzik, mindenki helyet változtat. Yuri nyög:

Yuri: Ki kell mennem.

Párttitkár: Van papírod? Igyál.

Yuri: Papírom!

Párttitkár: Az a névsor, vagy mi, amit az anyuka adott...

Egy asszony a vödörre kuporodik, kitárja combjait, a sugár zizegve verdesi a küblifalat.

Egy hang: Gyere ide, kisanyám!

Egy katona: Hagyd békén, az anyád istenit!

Dulakodás zaja, a paraszt rájuk nyit:

Paraszt: Elment az eszük! A ruszkik itt állnak az ablak alatt!

Csörren a csatosüveg, gyufaszál serceg, nyögve keresik a helyüket.

Női hang: A Kámelt ismerik? Azt, amelyiken púposteve van. Első dolgom lesz, hogy veszek belőle egy csomagot.

Katona: Aztán mivel fizeti?

Női hang: Lesz mivel, ne félj.

Katona: Amiatt nem nyugtalankodom.

Pásztázzák az étert, hirtelen ismét bejön az előbbi adó. A bemondó hangja mögött géppuska ropog:

Rádió: „Nagy túlerővel harcolunk. Nagy túlerővel harcolunk. Adásunkat bizonytalan időre... Rákóczi adó, Magyarország, Rákóczi adó, Magyarország."

Valaki énekelni kezdi a Himnuszt, de senki se követi a példát:

Egy hang: „Isten, áldd meg a magyart..."

Katona: Hallgass már, te bolond.

Yuri felállna, mindenki morgolódik.

Egy hang: Maradjanak a helyükön! Nyugalom!

28. kép

Alszanak, amikor a paraszt beszól a szóbába:

Paraszt: Egyenként, libasorban. Ólmos eső esik. Vigyázzanak!

Szótlanul cihelődnek. Koromsötét éjtszaka. Libasorban haladnak a sárban. Egy kopasz domb hátára kapaszkodik a menet, alattuk elmarad a falu. Elöl a paraszt, mögötte az asszonyok, gyerekek, a sor végén Yuri és társa dagasztja a sarat.

Valaki megáll, rágyújt. Kiverik a cigarettát a kezéből, fojtott káromkodás.

Paraszt: Hasra!

Lekuporodnak.

Paraszt: Hasra, az istenit!

Motorberregés, fölöttük, a domb gerincén reflektor pásztázza az utat. Arccal a sárba, csak a szíve dobbanását hallja az ember. A reflektorozó terepjáró továbbhalad.

Paraszt: Tovább!

Tétovázva felállnak. Mind visszafelé nézeget. Elöl kézzel-lábbal integetve buzdítja őket a paraszt.

Valaki visszaszalad.

Asszony: Mi lesz vele! Megőrült...

Paraszt: Keresztüllövik, mint a kutyát. Gyerünk, mindjárt felkel a nap!

Amikor végre megindulnak, egy gyerek nyüszítve sírvafakad. Senki se törődik vele.

Katona: Sírj csak! Te legalább kisírhatod magadat.

Hátul hajnalodik. Az eső elállt. A falu felől lövések. A paraszt megáll egy fa alatt. Sorbaállnak, mint a mosdó előtt az I. képben, egyenként elmennek előtte, és odaadják neki, ki nyakláncát, ki az óráját, ki a forintokat. Flash back

Mennek tovább. Mint a 4. képben, Yuri felnéz, az úton a cigánylány áll előtte, komolyan, félrebillentett fejjel figyeli a férfi mozdulatait.

Yuri: Mit akarsz?

Cigánylány: Add ide a kezed!

Nézegeti a férfi kezét:

Cigánylány: Ez itten a város. Kémény, tűz. Egy-kettő-három-négy gyerek. Ez meg itten a tenger. Végtelen út, homoksivatag.

Yuri megy tovább. A cigánylány utánakiált:

Cigánylány: Ez mind maga... érti? A tenger... a homoksivatag...

Mögöttük felkel a nap.